Szaisztok!
A védőnőnél végeztem, most egész jó volt a szívhangja, legalábbis ilyen magas már rég volt (136). Biztos Dóra babát is feldobta, hogy tegnap hazaengedtek minket.
Szóval az volt a gond, hogy minden CTG-énk be volt szükülve. Nem volt rajta szinte semmi mozgás és a szívverése is 120 és 127 között volt. Rádasásul alig találták meg, mert állítólag mélyen van, és a lepény is nagyon leárnyékolja, és persze pár perc múlva mindig elmászott, és újra kellett keresni.
Én igazából nem is értettem, hogy miért nem mutat mozgást a CTG, mikor én mindig éreztem, hogy mozog, volt amikor az egész hasam hullámzott. Azt mondták biztos álmában mozog, és azért nem látszik a szívverésén. Az első két nap is mindig rossz volt a CTG-énk, ezért mindig azonnal elküldtek UH-ra áramlást nézni, de az rendben volt. Majd élután újra ismételték a CTG-t, de az se volt jobb. A hétvégén már nem ismételték, mert mondván, ha mindig ilyen szar, akkor minek. Lehet, hogy csak alapból ilyen nyugis ez a baba. Mivel a mozgásokat is figyelni kellett, és azok is rendben voltak, így reménykedtem, hogy nincs nagyobb gond, és bíztam benne, hogy a dokim hazaenged hétfőn. Addig ő se mondott semmit, mert mondta, hogy össze akarja várni az 5 napi anyagot és majd az alapján dönt, hogy mi legyen. Három verzió volt: kiveszik gyorsan császárral, benttart a maradék 5 hétre (na ez a verzió borított ki a legjobban), vagy hazaenged, de akkor minden nap védő és hetente 2-szer CTG. Szerencsére, mivel az UH végig jó volt, mozgások rendben voltak, vérképem, cukrom és vérnyomásom jó volt, ezért inkább hazaengedett, hogy otthon nyugodtabban tudjak pihenni.
Ő most úgy is elutazik 2 hétre Amerikába
, és ha addig nincs semmi gond, akkor utána megbeszéljük, hogy mi legyen. Ráadsásul továbbra is farfekvéses (idézet a záróból: "bemenet felett mozgó far"), de a méretei korának megfelelőek. A méhnyak 50%-kal megrövidült, de a méhszáj egyenlőre zárt.
A klinkán szerencsére egy 3 ágyas szobába kerültem, és a szobatársaim is nagyon aranyosak voltak. Nekem egy gondom volt, iszonyú meleg volt.
Napközben mondjuk szinte végig nyitva volt az erkély ajtó, de éjszakára muszáj volt becsukni, és a bukó ablakon keresztül alig jött valami levegő. Ráadásul szegény szobatársaim, akik már több hete ott voltak, iszonyatosan horkoltak, amit nem csodálok, mert a fűtés és az Üllői útról bejövő irdatlan mennyiségű por már nagyon kiszárította a nyálkahártyájukat. Na nálam ez nem volt gond, mert nekem az allargiám jött ki egy kicsit. Az épület és a kortermek elég ramaty állapotban vannak, kivéve a szülőszobát. A tisztaság egész türhető a pergő vakolatok ellenére. A dokik, nővérek, takarítok végig nagyon kedvesek voltak.
Tényleg odafigyeltek ránk, mindenkit próbáltak a nevén nevezni, kedvesek és türelmesek voltak, néha poénkodtak is, és nyugodtan lehetett őket bármiről kérdezni. Ha valaki el volt keseredve, ahhoz volt mindig egy jó szavuk.
A kaja egy gyengébb minőségű menza kajának felelt meg. Az én cukormentes kajám, abban különbözött a többiekétől, hogy reggelire én két zsömlét kaptam, míg a többiek egyet, valamint méz és lekvár helyett egy kis vajat. És egyszer a levesemben nem volt borsó, valamint egyszer narancs helyett almát kaptam. Egyébként a híradókban mutogatott kajáknak, és A-B menűnek nyoma se volt. (Igaz választhattunk, hogy megeszük vagy sem.) Sőt tegnaptól már szakácsa sincs a kórháznak, ezért valami központi ellátóból kapják ezután a kaját. Ennek az lett az eredménye, hogy rögtön feleannyi reggelit küldtek, mint ahányan voltunk. Így szegény nővérek megkértek minket arra, hogy csak az kérje el a "hatalmas" reggeli adagot, akinek tényleg nincs semmi kajája. Nem semmi, mi?
Húsvét utáni eltűnésem okai:
Miután nem volt túl jó a CTG-m, a dokim felvetette, hogy akkor lehet, hogy jobb lenne, ha befektetne, főleg az előzmények miatt.
De akkor végül még egy hétre hazaengedett, mondván, ha legközelebb is ilyen lesz, akkor inkább megfigyelés céljából befektett minimum egy 5-6 napra mielőtt elutazik Amerikába. Na én ettől persze egy kissé kiborultam, amitől persze szegény Zoli is beparázott és sikerült a munkahelyi őrület mellett, ezen is úgy felstresszelnie magát, hogy szerdáról csütörtökre virradó éjszaka, arra keltünk, hogy teljesen kihült, szédült, fájt a feje,remegett és 180/110 volt a vérnyomása. Reggel így gyorsan vittem orvoshoz, aki felírt egy rakat orvosságot, elküldte azonnali EKG-ra, és teljes éhgyomros laborra. Majd "megnyugtatott", hogy az EKG-val nem kell visszajönnie, mert átküldik neki, és különben is, ha rossz lesz, akkor onnan úgy is a korházba viszik. Na mondom még csak ez kéne.
Szerencsére az EKG egész jó volt, csak a vérnyomása nem. Hétfőn elmentünk vérvételre, amin ő elszokott ájulni, így inkább elkisértem. De most nagyon hős volt, mert egyedül ment be. Azt mondta, hogy ez most egy jó próba lesz a szüléshez (
). Aggódni csak akkor kezdtem, amikor már mindenki kint volt a veleegyütt behívottak közül, sőt már újakat is hívtak, de ő még sehol nem volt. Vártam még egy kicsit, majd elindultam megnézni mi a helyzet, de akkor pont kitámolygott szegény holt fehéren. Gyorsan megetettem és itattam, majd büszkén mesélte, hogy most nem ájult, csak majd nem, mert még időben gyorsan leültették.
Szerdán reggel kezdtünk a klinkán, a CTG persze rossz lett, így mondta a dokim, hogy nincs mit tenni holnaptól be kell feküdni.
Persze ezen megint kiborultunk egy kicsit, bár most már nem ért olyan váratlanul, mint a múltkor, de azért szarul esett. Ezekután mentünk vissza a Zoli dokijához, és mivel még mindig nem állt be a vérnyomása, (főleg, hogy kiderült, hogy be kell feküdnöm), kiírta még most hétfőig. Így hazafelé gyorsan bementünk a házassági anyakönyvi kivonatunkért, és próbáltam a babaszobában egy kis renszert kialakítani, mert még minden zacskókban van, hogy addig se porosodjon semmi, amíg nem muszáj. De nem voltam túl eredményes, mert türelmem se volt, és különben is félóránként elbőgtem magam.
Csütörtökön Zoli bevitt, majd neki el kellett mennie, mert bár táppénzen volt, de be kellett mennie a szervízbe a határidős munkákat megcsinálnia, mert azt más nem tudja!!!
Este hatkor elő is került. Ez persze nem sokat dobott az egyébként is "remek" hangulatomon. És ez így volt még pénteken is és szombaton is. De azért annyiból jobb volt, hogy délelőtt is mindig bejött egy órára. Persze azért volt látogatom, mert a család szépen beosztotta, hogy ki, mikor jöjjön.
Tegnap pedig a Zoli ment vissza a dokijához. Reggel 7-kor indult 9-re oda is ért a kb 15 km-re lévő (Kispesten) orvosához, de ezt is csak úgy, hogy a Kökin ott hagyta a kocsit és gyalog gyorsabban haladt, mint kocsival.
Közben kiderült, hogy hazaengednek, így további 1,5 óra kocsikázással oda is ért a kb 8 km-re lévő korházba. De a lényeg, hogy odaért és még dolgozni se ment.
Hát ez történt velünk az elmúlt hetekben, volt izgalom bőven. De most már nyugi van.