Új privát üzeneted érkezett!

Boris,
Biztos nincsen nagy baj, mert akkor elküldtek volna gyógytornára. Minden rendben lesz, nyugi!! Nem tudom, biztos jó a dupla pelus, bár nálunk nincs látható nyoma ennek a csípő izének(fejletlenség :roll: ) szóval minden normálisan ,,működik rajtaˇˇ, csak elvileg az uh-on látszott. Majd kiderül, mert az új doki nem csinált új uh-ot. Én meg kinézem a másik dokiból(aki a kengyelt adta), hogy az uh-ot is elrontotta. Hű de hülyén írtam le :oops:
Vendég
 


Boris, szerintem se izgulj, biztosan nem súlyos az a csípőbibi, és ha naponta legalább 3x megtornáztatod, nem lesz gond! De, azt viszont alaposan kell ám, nagyon meg kell nyomkodnod szegénykének a lábait fel a pocakhoz, aztán szét, majd kinyújt. Ha jól átmasszírozod babatestápolóval utána, az még jobb. Hidd el, nem lesz baj!

Monyoka, igen, én is kaptam, és az utsó szuritól számolva a 8. héten beköltözött Endike a pocimba. Sőt, amikor megszületett a kincsem, akkor is úgy döntöttem, nem fog ártani az új kúra, úgyhogy beadattam újra 5 ampullányit (persze nem egyszerre!). Nem szerettem volna, ha szoptatás alatt fertőzéseket, gombásodást, vagy méhszájsebet kapok, mert voltak sajna régebben, de amióta az első adag Gynevacot megkaptam, hála az égnek, a méhszájsebem teljesen eltűnt, és a többi sem volt.
Szóval nagyon ajánlom!
Kedves a pasikád, ha engedi, h lyukacsossá tegyék a popóját! :lol:
Elég a vékony tű, én is magamnak vettem meg anno, kell még ugye fújókás fertőtlenítő vagy mi, amit szuri előtt a popóra fújnak, fecskendő, és tű. Ennyi. Meg vki, aki beadja. :wink:
athiz
 
 


Jujj, minden a másik oldalon van, inkább nem írok nevet! :oops:

Igen spontán sikerült, apjuk tenyészbika lett! 8) nekem meg kellett egy kis rásegítés, mert nem volt pé-m, így az első éles hónapban sikerült! :wink:

Ha seggbe kell, akkor odatartom! 8)

Monyo!

Ejha, de ügyi és gyors voltál! :wink:
Vendég
 

 
 

Sziasztok!

Itt csupa szép csajszlik vannak..... A két Dávid baba tudna válogatni.
Látom vannak új lányok, Őket Köszöntöm!

Nagyon le vagyok maradva...... :( A teliholdnál Dáűvid egy kis ördög volt... :evil: az én áldott jó fiam. Nem aludt, 1 órával hamarabb kelt, de most ezt tartottuk is azóta, így mi már majdnem jók vagyunk az óra átállításhoz. Ezt a pár napot kibírom. most már megint egy angyali jó baba.
Rengeteget eszik, jó étvágya van. Mostanság kicsit nyügis a fiú, mert jön a két felső fogacska....

A kinti munkálatok is elkezdődtek, így rengeteget vagyunk a levegőn. Szóval most úgy érzem sosem érem magamat utol.

Kisboris!
Majd küldök neked képet és tedd fel nekem a lányoknak! Köszi.
Borka miatt ne aggódj. A torna jót fog tenni, nekünk is mondott ilyet a doki és tornáztattam minden este 10 percig és mikor vissza mentünk meg is lettünk dicsérve.

Panda!
A két pelusról én is hallodtam és tényleg barátibb, mint az a merev sz.r. Mikor kell vissza menni. ennél nagyobb bajuk sose legyen!

Mindenkinek szép napot!

Odry

Kép

Kép
odry
 
 


szia csajok!

kicsiboris, most már biztosan megnyugtattak a többiek, ne légy rest, gyúrd a csajszit!
3-as iker rokon gyerekeknél naponta négyszer kell őket tornáztatni, mert az inkubátort megsínylették a kis manók. De anya, apa, nagyi rendületlen ebben, biztosan meg is lesz az eredménye.
Szerintem Borka simán veszi majd ezt az akadályt, várjuk a híreket! :wink:

grönland, gratula! Így kell ezt csinálni!

athiz, jó hogy időnként újra le kell írnod a történeteteket, hihetetlen reményt és erőt ad. :D

zelem, most pihizel ezerrel? Mikor lesz eredmény?

katata, tücsükbogár gőzerővel közeledik az április.

monyo, nálunk is bevállalta a férjem. Szerintem ha a patikában mondod, hogy mélyizomba való tű kell, akkor olyat adnak. Spray helyett, nekünk pusztán alkohollal fertőtlenít a szuris néni.
bbilona
 
 


nagyon aranyosak vagytok, mindenkinek köszönöm szépen a hozzászólást, megnyugodtam és tornásztatom a borisomat :lol:

mágnes, gyöngyike, odry :!: segítenétek?köszi! szóval lemondtuk az anyatejhozatalt...borkának olyan hasgörcsei voltak a napokban, hogy elegem lett..viszont a kérdésem az, hogy mivel mostantól csak tápszert kap kell-e neki innike??

odry, köszi, és persze küldjed csak a képeket, felrakom szívesen :lol: odry, szerinted 4 hónaposan kezdhetem borkánál a zöldségeket? vagy gyümölcslével indítsak?

grönland, mostmár akkor tuti jön a baba :?: nagyon-nagyon gratulálok neked :!:

katám, zelem?

Kép
kicsiboris
 
 


Sziasztok!

Köszi lányok a biztatást, holnap reggel kiderül az igazság. Visszafogtam magam és nem teszteltem, de már úgy izgulok.
Jó hír, hogy nem jött meg, bár ez az utrogesantól is lehet.
Szóval próbálom magam nem beleélni a dologba, de visszafelé számolom a perceket. :-)))
Az biztos, hogy ha nem sikerül csatlakozom hozzátok a GYNEVAC kúrában.

Grönland, gratulálok!!!!!!!!!!!!!!

Zel,
hogy vagy?

T.

KépKép
trinky
 
 


boriska:
ha csak tápszeres akkor mellé kell folyadék, forralt vizet próbálhatsz. Lehet hogy először nem fogadja el, de kitartás, és ne aggódj,mire jön a meleg, szépen fog inni.
K vitamin sem kell neki már.

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Trinky!
Szorítok holnapra és várjuk az eredményt!
tücsökbogár
 
 


trinky, nem akarom hogy csatlakozz :evil: :D De jó lenne egy zebra, ezerrel szurkolok! :D
bbilona
 
 


Köszönöm lányok, nagyon kedvesek vagytok! :wink: Főleg, hogy csak bepofátlankodtam ide! :oops:
Vendég
 


Grönland!
Ugyan már! Egyszer régen mindannyian így kezdtük, hogy csak úgy bepofátlankodtunk ide, de aztán sokan itt ragadtunk, mert jó a társaság, van más sok gyönyörűséges babánk, akikben időközben lehet gyönyörködni és erőt meríteni nekünk, akik még küzdünk.
tücsökbogár
 
 


grönland, csatlakozom az előttem szólóhoz. Ezt nem lehet máshogy, és nagyon jó, mert javítod egy kicsit a statisztikánkat, mint holnap trinky, ő is viszonylag új itt.
Mát alig várom a kis E.T-s ultrahangos képeket! :wink:

Van egy nem túl szalonképes viccem:

Az elv olyan, mint a fing: tartja az ember, amíg tudja.
bbilona
 
 


Ilona!!!
:lol: :lol: :lol:
Ez így munkaidő végéhez közeledve ütős volt! Megjegyzem!
tücsökbogár
 
 


Sziasztok!
Grönland! Üdv itt és Gratulálok!
Trinky!
Rajtad a világ szeme! Nagy drukk holnapra!
Pandácska! Tündéri a lánykád!
Kicsiboris!
Igen ha tápszert kap Borka akkor egy kis vizet forralj fel, lehűtöd és add neki.
Mindenképpen gyümivel (alma lé, alma husa) kezd a hozzátáplálást!
Küldök én is képet neked feltennéd?
bgyöngyi
 
 


Zel!

NAGYON SOK BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNOK NEKED!!!!!!!!!!! :lol: :lol: :lol: :lol:

kICSIBORS!
A hasfájás csílapodott valamit,hogy Borka betöltötte a 3.hónapot?
m. reni
 
 


Annácska :P
Kép Kép

Kép
kicsiboris
 
 


gyöngyike, látom Annna már rámol rendesen:o)
nagyon cukor :D
figyu, nem issza sem a vizet sem a teát...azért próbálkozzam még?

reni, igen szerintem elmúlt, bár a tejtől volt neki de mostmár csak hipiallergén tápszert kap és ez is segít. viszont a csak tápszeres kajától nehezen kakil szegénykém...
Antóniának javult a hasfájása? adsz neki valamit?

húú csajok Borkának van egy új-hülye szokása...amikor álmos akkor a teljes keze bennt van a szájában és addig letolja az újjacskáit, hogy elkezd öklendezni...nem értem miért csinálja...

zelem, névnapod van? csudaszép napot!!

grönland, akkor most 5 hetes a pici babuka a pocidban? nagyon gratulálok!!

Kép
kicsiboris
 
 


kicsiboris! :lol:

Nehéz dolog ezek kérem.Mostananában nem eszik Tóncsikám jól.
MAszatol a cicim,és nem eszik eleget.Sajna nem is hízik sokat.MOst fejem a tejet,és cumisüvegzünk :roll: Így nem alszik be.
NAgyon sokat fáj a hasa,Már mindent kipórbáltam,de tényleg :roll:
A teát nem fogadj el,pedig hátha az segítene.Egyre könnyebb lessz Bórkával :lol:
Éjszakátok hogy telik?

Igen ma JOhanna napja van,és ZeL DRÁGA A MI SZENT JOHANNÁK!! :lol:
m. reni
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a köszöntést. Nagyon jó érzés.
Renikém! A szentről már rég lecsúsztam, és a máglya sem vonz... :lol: De azért édes vagy!

Eredmény? Még várunk. Az intézetben úgy mondja a doki, hogy a transzfer utáni 21. napon teszteljünk. Addigra már nagyon tutti az eredmény. Különben meg, ha téves akármilyen, akkor az olyan érzelmi hullámokkal jár, hogy bármit tönkre tehet. És nekem ez most tetszik. Így egy darabig pozitívan gondolkodom, és nem stresszelek a teszt miatt. Sőt nem is foglalkozom semmivel. Tudom, jó védekezésnek is, de most tényleg sikerült.

Trinky! Naaaaa??

Bbilonám! Nagggyon tutti az aranyköpés. Én is megtartom!

Legyen szép hétvégétek.
Puszika!
zel
 
 


Jó reggelt Lányok!

Bocs, hogy nem jöttem tegnap, de nem voltam valami túl jó hangulatban. 6 órát vártam a negatív eredményre. Már az idegbaj szélén álltam amikor szólítottak, és hát nincs baba. Persze még mindig nem jött meg, de meg fog. Legjobban az eset rosszul, hogy emberem nem akadt ki, ezért úgy éreztem, hogy teljesen egyedül vagyok a világon a nyomorommal. Nem vagyok normális :D
Ma viszont már jobb. Jó korán keltem, hallgattam a kismadarakat és helyre raktam magamban a dolgokat.

Mióta próbálkozunk -4 éve - rettegek a lombiktól. :) Májusban viszont lombik. Érzem, hogy jó lesz ez nekem. Ez most már sikerülni fog.
1 hónap felkészülési időt kaptam a dokimtól. Addig fogigátlót kell szednem. :shock: Idejét sem tudom már mikor szedtem utoljára, már azt sem tudom, hogyan kell. Azt mondta doki, hogy ettől beáll a ciklusom. Ti hallottatok már ilyet? Egyáltalán hogy megy ez az egész lombik? Minden nap ott kell ücsörögni a dokinál? Hogy menjek szabira?

Zel! Jól teszed, hogy nem tesztelsz. Csak áradjon szét benned a nyugalom. (ez most úgy hangzott mintha valami banya lennék :D ) Ez most sikerülni fog meglátod, csak lazíts.

KépKép
trinky
 
 


Ja és köszi a biztatásotokat, sokat segítettetek. Hálás vagyok.
T.

KépKép
trinky
 
 


trin, nagyon - nagyon sajálom hogy ez most nem sikerült, de a lombikkal sokkal nagyobb lesz az esélyetek :D a párod meg lehet, hogy miattad (tapintatból) nem mutatta a rossz érzéseit, és meglátod majd amikor először mentek együtt a szívhangot hallani akkor majd ő is elolvad :wink: nálunk ez így volt, a párom fel akarta venni filmre az uh-t és annyira meghatódott a kicsink szívdobogásán, hogy elfelejtette levenni a lencsevédőt :lol: a doki szólt neki...hihihi :P

ilona, jót röhögtünk az aranyköpéseden.....'terjeszteni fogom :twisted:

zelem, na ezt nagyon jól is teszed, no para no stressz lazulás ezerrel :lol: akkor mostantól ne is beszéljünk a dologról :wink:
babonából :lol:

katám? hogy vagy? tamar? andi teljesen eltűnt:( odry??? jucmuc??

Kép
kicsiboris
 
 


odry babája nagyon édes :D íme Dávid:
Kép Kép Kép

Kép
kicsiboris
 
 


Sziasztok!

Kisboris!

Köszike e képeket!

A virágot Nőnapra kaptam, bár Dávidnak is tetszett, így nehezen adta át.

Trinky!
Igen én hallodtam, sőt nem is rossz kezelés..... sokaknak a fogamzásgátló abbahagyása miatt sikerül, már amikor tényleg azért szedik, hogy a ciklus beálljon és.... érti.
Bocsi de még nem volt időm vissza olvasni,így teljes 'diagnozist " nem tudok Rólad. A barátnőmnek volt lombik 4 is, szegénykéim 4 évig csináltak ők is mindent és az utolsó lombik előtt sikerült SPONTÁN.
Nálluk tényleg volt is gond. Nem kell minden nap menni. Majd szépen elmondják és csak aznap kell menni (legalább is itt Szegeden ) amikor van történés.
Drukk ! És kítartás

Zel!

ISTEN ÉLTESEN NEVED NAPJA ALKALMÁBÓL!!!!

Odry

Kép

Kép
odry
 
 


Sziasztok!
Kicsiboris! Köszike a képfelrakást!
Itatást próbálgassad és majd megizleli és inni fogja.
Igen Anna már minden honnan pakolna ha engedném, de mindent azért nem engedek neki. Itt a szekrényében ücsörög és a cipőit szokta pakolgatni.
A másik képen pedig annyira álmos volt már, hogy hintázás közben bealudt. Észre sem vette hogy kivettük a hintából.
Odry! Nagyon kis édi Dávid baba. Szép szemecskéi vannak.
Trinky! Sajnálom a negativ tesztet.
Zel! Nagyon sok boldog névnapot kivánok!
bgyöngyi
 
 


gyöngyi, odry, a kölykökhöz nincs sok hozzáfűznivaló szépek ahogy vannak.

zel, hát csak lazán, nagyon drukkolok. Mikor is van a 21. nap? Éljen, éljen, éljen, jó sokáig éljen! Isten éltessen így utólag.

trinky, oh be sajnálom. sapé (ő úgy eltünt, hogy talán még nemismered)m ő is fogamázsgátlót szed, és a kislánya előtt is szedett. Szóval mindenkinél más a recept. A férjecskéd, meg hidd el, ha nem is mutatja tutira bántja. Csak tudod ők kemények mint a vídia. Meg már biztosan tele van a topánkája az egésszel, persze mindenkinek de ez ilyenkor nem számít.
Szurkolok, hátha nem is kell az a lombik, majd a gyogyó után :wink:

Hasfájásra, ökölrágásra sajna nem tudok reagálni, csak meresztgetem a szemeimet, hogy huha mi lesz velem ha majd nekem is.
bbilona
 
 


Köszi lányok az együttérzést. Ma már sokkal jobban éreztem magam, ami talán a napsütésnek is köszönhető. Megbeszéltük emberemmel a dolgokat és kiderült, hogy ő már régen arra vár, hogy mehessünk lombikra.
Ma bevettem az első fogigátlót :shock: Hihetetlen :D Jövő héten meg megyek a dokihoz megbeszélni a lombikot.

Odry, nagyon édes babád van, gyönyörűek a szemei.

Ilona, holnap rákérdezek a barátnőmnél a biológiai apaság dologra, hogy mit tud róla. Tudod, még régebben említettem.

Őt meg tegnap fényképeztem, és küldöm mindenkinek. Kívánom, hogy landoljon mindegyikőnknél, hozza a csemetéket!!!! :-)
Kép :D

KépKép
trinky
 
 


Hmmmmm, hintában alukálni, az nagyon jó lehet!!!
Nagyon édik a gyerkőcök!

Trinky!
Sajnálom, hogy nem sikerült! Talán a május majd a mi hónapunk lesz, meg Katáé, meg Ilonáé stb.
Zel, nem feleljtettelek ám ki, de szerintem a Te pocakod májusra már gömbölyödni is fog.
tücsökbogár
 
 


trinky, várjuk gólyaasszonyságot szeretettel. Mégiscsak jobb mintha rókát küldtél volna :wink: :D Köszi az utánajárást!

katata, tücsökbogár holnap április!
bbilona
 
 


gyöngyike szívesen :lol:

trin jó ez a gólyanéni :lol: remélem is, hogy hozza ide a sok-sok csimotát :oops: :shock: :D és klasszul összeszedted magad, le a kalappal előtted! így tovább!!

Kép
kicsiboris
 
 


Sziasztok Csajok!

Visszaértunk tegnap este, ma meg hulla vagyok, de mar az egyetemen okosodom...
Nagyon jo volt otthon, mar nagyon koltoznek!!

Ilonkam,
lesz mindenféle alternativ energiaforras dolog a hazunkban, de még nem fixalodott le pontosan, hogy mi is. Ami tuti a solar, melegvizre, mert az nem nagyon draga, igy azh biztos lesz. A tobbin még agyalunk, hogy melyik is legyen, mert jo dragak és az a minisztérium nevetseges, hogy milyen kis osszeggel tamogatja. Radasul annyi papirmunkaval jar, hogy nem is éri meg kudeni érte. :roll:

Trinky,
nagyon sajnalom, de a lombikkal nagyobb lesz az esélyetek, igazad van a kis uradnak, majd azzal sikerul!

Zel,
neked tovabbra is mennek a drukkok!!!! +++++++++++++++++

Ilonka Draga,
oribaba??? Semmi hir???? Meddig kell igy varni olbe tett kezzel??? :?

Tucsi,
és nalad? Van valami elorelépés oribaba ugyben??
Es mi ujsag az eredmenyeiddel??? Jok lettek??? Mehet a lombik??

Babak még mindig nagyon szepek, orom latni oket ahogy szepen novogetnek. :D

Itt esik, és nagyon hideg van (5-6 fok). brrrrr. Utalalom, mar nagyon szeretnek sok napsutest es meleget!!!
katata
 
 


Kata!
Küldök neked egy kis napsütést, most itt van bőven!!!
Még nincsenek eredményeim, április közepén kell visszamennem a dokihoz. Addigra nagyon örülnék ha a ciklusom helyrerázódna, mert valami nagyon össze van bennem zavarodva.
Három éve mikor építkeztünk, mi is nagyon szerettünk volna hőszivattyút, de sajnos nekünk sem lett, mert megfizethetetlen volt akkor is. Amúgy fel vagyok ezen háborodva, hogy az ember próbálna környezettudatos lenni, de nem hagyják, mert annyira sokba kerül.
tücsökbogár
 
 


tücsökbogár, mi is akartuk, mint most újra napelemet is, de még sajna mindig horror. Tudod azon nincs még adó, ezért nem támogatják, hiszen nem jut a zsebükbe belőle egy peták sem, sőt te még ki is húzol belőle.
Mit jelent, hogy összezavarodott a ciklusod?

katata, 344. vagyunk a sorban. Ismerőstől semmi hír, de a férjem szerint kár benne reménykedni. Mindenesetre én bízom, egyenlőre a gynevacban,a boszorka barátnénkban, és a Jóistenben.
A melegből én is küldök, de miért is nem csomagoltál magadnak? :wink:
bbilona
 
 


Ilona!
Ugye az utolsó mensim nem akart elmúlni - akkor rémisztgetett mindenfélével a doki - arra felírt egy gyógyszert amit 10 napig kellett szedni és azt mondta utána meg fog jönni és helyreáll minden. Nos, hát nekem már gyógyszerszedés közben megjött újra (ebben a hónapban csak egy szabad hetem volt) és nekem most is olyan furcsának tűnik, kíváncsi leszek, hogy elmúlik-e magától a hétvégén - remélem.

Tegnap rámjött a tettvágy és felhívtam Tapolcát is, hogy májusban mehetünk-e fagyibabáért. Arra igent mondtak, viszont biztos ami biztos feliratkoztam lombikra is, mert már tegnap csak augusztusra tudtak előjegyezni (ez agyrém!!!) és hátha nem sikerül a fagyibabákkal.
Aztán felhívtam az alapítványt is öribaba ügyben, ott csak annyit mondtak, hogy utánanéz a papírunknak.
tücsökbogár
 
 


Ilonka,
és az ismerős mit ígért??? Hív majd téged? Vagy mit?? Azért szerintem abban is szabad bízni, hátha... Mert ugye a 344-dik hely, hjajjjj hát az elég durva... :roll:

Tücsi,
ügyi vagy, hogy beindultál!!! Igazad van!!! Ütni kell a vasat!! 8)
Hány fagyibabátok van?
Fura, hogy augusztusra vállalnak lombikot, a szegedi Kaáliban nincs ilyen, ott,ha minden ok, akkor azonnal lehet lombikozni. Ahova te felíratkoztál az is Kaáli??
Öri baba ugyben majd neked kell újból telcsizni??
katata
 
 


Zel,
sokat gondolok rád, rátok és nagyon izgulok, szorítok!!! +++++++++++++++++++++++
katata
 
 


Kata!
Sajna nekünk csak négy fagyibabánk van, remélem, hogy úgy döntenek majd, hogy gyerkőcök akarnak lenni.
A tapolcai is kaáli módszerrel dolgozik. Viszont az egyetlen hely a kaálik közül ahol ingyenes az inszem. Sajnos ennyire sokan vagyuk akiknek szükségük van rájuk.
Igen, nekem kell majd telcsiznem öribaba ügyben, de azt majd csak késő délután.

Ilona!
Veled mi van szemölcsileg? Voltál dokinál?
Elég durvának hangzik ez a 344-es sorszám. Évente hány babát tudnak örökbe adni?
tücsökbogár
 
 


Tücsi,
akkor majd jelentkezz, hogy mit mondtak ma du.!!!

Ilona,
elfelejtettem neked idemásolni a linket, ahol lehet pályázni energiatakarékos beruházásásokhoz. Szerintem lehet solárhoz is, ha van kedved nézd át és próbálj meg pályázni.
http://www.energiakozpont.hu/ekkhthu/pa ... _nep08.htm
katata
 
 


Ilonka,
megnéztem, az 5. számú pályázatban lehet napkollektorra pályázni.
Látod még nem indult el a beadás, szóval érdemes igyekezni,mert úgy tudom elég hamar el szokott fogyni a keret, bár mintha most hallottam volna, hogy idénre több pénz jut ezekre a pályázatokra.
katata
 
 


Kata!

Úgy tűnik, hogy mégiscsak érdemes sürgetni a dolgot. Nagy valószínűséggel jövő héten szombaton megyünk pestre személyes találkozásra. Legalább az ismerkedésen túl leszünk, aztán majd csak várakoznunk kell.
tücsökbogár
 
 


katata, tücsökbogár azt írták aki benne van az első 50-ben az mindenképpen menjen el a találkozóra, ami most áprilisban lesz. Így én ebből úgy tippelem, hogy kb. 50 lehet az éves átlag, azaz néhányan visszamondják, mert sikerül nekik a saját így lesz 3-4 év a várakozás.
Ismerős nődoki, majd jelentkezik ha lesz valami, ha csak hitegetett minket akkor nem is tudommit teszek, de nagyon rosszul fog esni.
Az a 1/2 cseresznyényi bigyó, a nagyajak alatt egy elzáródott mirigy, amit amíg nem fáj békén kell hagyni.

tücsökbogár, hú de jó, és ezen a találkozón megtudjátok hanyadikak vagytok? Ez az augusztus nagyon meredek, mondhatni csak úgy pörögnek az események, az áldóját neki!
Na de majd a gynevac és a fagyibabák összedolgoznak májusban, reméljük nem kell augusztusban csak a védőnőhöz mennetek!
Erre a vérzés megbolondulásra nem emlékeztem, de nem vagy piskóta, a te szervezeted is alakít rendesen. Nem kell hormonvizsgálatra menned?

katata, megnézem a linket, meglátjuk megéri-e a fáradtságot, köszönöm!

zel, ++++++++
bbilona
 
 


Dávid és Anna nagyon ééédesek :lol:

Tücsök,
Nekünk is ott van még 3 baba és májusig kell döntenünk, hogy tovább fagyiban maradjanak ,vagy lemondunk róluk. Nem tudjuk mi legyen :roll: Drukk májusra, nekem pont akkor sikerült, remélem neked is szerencsés hónap lesz :wink:

Ilona,
344? hű azért ez nem semmi...

Reni,
Hogy vagytok?

Trinky,
Milyen fogit szedsz? Én is fogival kezdtem kb. 20 napig utána indut a szuris stimus. Szintén májusi lombik volt ,az eredményt meg tudod :wink: Nem kellett naponta menni, nekem egy uh volt a stimu alatt, és már jött is a punkció. Az elején féltem tőle, nem volt valami kellemes, de nagyon megérte.
Vendég
 


Pandácska!
Igen, azt hiszem, Dorka baba minden korábbi kellemetlenséget megért.
Titkon én is abban bízok, hogy talán már nem lesz szükség az augusztusi időpontra, de hát azt olvastam, hogy a fagyibabák felébredési aránya bizony nem túl jó.

Ilona!
Nem tudom, hogy bármi konkrét dolgot megtudhatunk-e jövő héten, de az biztos, hogy erre a személyes találkozóra mindenképpen szükség van ahhoz, hogy továbbléphessünk. Most csak egy darab papír vagyunk egy fiókban, azután talán majd arcunk is lesz hozzá.
Hormonvizsgálatra nem küldtek el, ha hétvégén megszűnik a mensim, akkor talán helyreállt a dolog, ha nem, akkor sajna újból irány a doki.
Örülök, hogy mirigykéhez nem kell hozzányúlni, remélem szép lassan magától felszívódik.
tücsökbogár
 
 


tücsökbogár, nekünk a találkozóra meghívó borítkon volt egy szám - A SORSZÁM innen tudom én is hányadikak vagyunk. Biztosan ti is infóhoz juttok. Kíváncsi vagyok, mi is lesz, jó hogy ilyen hamar van ez a találkozó nektek :wink:
Mensi ügyben meg kitartást, reméljüka legjobbakat!
Mirigy sajna nem szívódik fel (a doki szerint), marad, mert elzáródott és nem tud kiürülni, kénytelen leszek megszokni.

oh pandácska nem könnyű feladat lehet, hogy megpróbáljátok a tesót! :wink:
bbilona
 
 


Pandácska!
Hogyan?? Máris indul a tesóprojekt? Jujj de jó! Mikor vágtok bele?
tücsökbogár
 
 


Mi? Tesó?? Mi még nem, ezt hol írtam? :roll: Dóra még nagyon pici, néha kevés hozzá két ember, osztódni meg nem tudunk :lol:
Vendég
 


Sziasztok!
Sziasztok!
Ne haragudjatok, de nincs időm és energiám leülni a gép elé minden nap.
Apu 29-én elment közülünk.
Hétfőn lesz a temetés, boncolni kellett, de lényegében mindegy, csak egy test, a lelke pedig úgyis velünk marad mindig. Azt tudom nagyon nehezen megemészteni, hogy nem tudok többé vele beszélgetni, nem látom, csak képről.
Elfogadtam, hogy így történt, mert ő akarta így. Nem lett volna élet neki, mind a 4 üreg (vagy kamra) tele volt vérrel. Jó, ha egyáltalán gondolkodni tudott vola. Ő meg, amennyire pörgős volt, nem bírta volna ezt. Anno mondta is, ha magatehetetlen lenne, vágjuk fejbe, mert ő ezt így nem..
Szóval most ebbe kapaszkodom.

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


mágnes, részvétem.
Hogy te milyen erős vagy! Anyukád, hogyan viseli?
bbilona
 
 


pandácska, bocsi én keltettem a hírt, mert mi következik abból, hogy még vannak fagyibabáitok és döntenetek kell a sorsuk felől. Esetleg lehetne belőlük akár tesó is :?
bbilona
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?