Zsu,
ha zen-es, ha nem, így van ez. Bár nem mérhető az SI mértékrendszer szerint
, de létezik ez és működik.
Kata,
te kérdezted, (?) hogy bővebben hogy volt. Megpróbálom itt összefoglalni, de igazából tudjátok, hogy én nem otthonszülős vagyok, nem is akartunk otthon, végülis nem ebbe a topicba való történet. Csak annyiban, hogy mennyire számít a biztonságérzet a szülés szempontjából. Mi azért költöztünk azokban a hetekben Pestre, azaz Budára, hogy főleg így, a 15 hónapos Melindával ne kelljen autózni egyesetleg befagyott pályán stb. Meg hogy a Nagykovácsiban lakó barátnőm be tudjon jönni vigyázni rá, mert mást nem szerettem volna, a nagyszülőket pedig nem akartam, hogy belefolyjanak a szülésbe. Ezért egyébként gyakran megkapjuk a "hát aki megteheti" és a "flancolók" minősítéseket, még ha nem is nyíltan, de nemigen magyarázkodunk.
Szóval mi kórház, pontosabban az a bizonyos kórház és ott az a bizonyos két ember, akikkel el tudtuk képzelni a szülést. És persze a párommal. Teljesen igaza van Zsunak, hogy csökkenteni tudják ők is a fájdalmat.
Maga a szülés: a külső része hajszálra mint Melindával: elpattant magzatburok, lassan, fokozatosan sűrűsödő összehúzódások, lassan ment le Eszter is. Az egész 12 óráig tartott. De Melindával féltem és leterített a fájdalom, gyenge voltam, le kellett feküdnöm, voltak kétségbeesett percek és kimerülés és vállelakadás a végén, mert még vissza is húztam, annyira nem akartam elengedni. Képtelen voltam felfogni, hogy ki fog belőlem menni. Nem a bábán és az orvoson múlott - én SAJÁT MAGAMAT háborgattam, és szülés előtt is éreztem, hogy ez lesz a baj. Most nem volt ilyen gondom. Eszterrel az első órákban pörögtem, beszélgettünk a bábánkkal a világ folyásáról, aztán lefeküdtem pihenni a párommal, ő aludt én már felébredeztem az összehúzódásokra. Aztán járkálás újra, a tolás javarészt oldalt fekve. A legvégén a hátamra fordultam. Jó lassan ment át a fejecskéje a gáton, nehéz volt nem engedni a nyomás csábításának, de megérte a gátvédelem miatt, nem repedtem. De a lényeg az volt, hogy elmaradt a félelem és az abból adódó fájdalom. A párom is azt mondta, hogy most nem szenvedtem úgy, mint Melindával.
Eszter rögtön a szülés után a hasamon landolt, szopizott is. Addig nem volt velem utána, amíg a java vérzés elmúlt (2-3 órányi idő volt ez, erősen véreztem), és még aludt, amikor kivittem magamhoz és aztán végig együtt.
Nagyon tényszerűen ennyi.
Melinda születése előtt azt mondta az orvosunk, hogy ne féljek, mert "Olyan lesz az egész, mint egy ölelés". Igaza volt, és hát nehezen tudom elképzelni, hogy ne legyen még egy harmadik gyerekünk is.
üdv. M.