Sziasztok!
Azt hittem, majd hétvégén behozom magam, de képtelen voltam rá. Tegnap is dolgoztam, délután itthoni rendrakás, meg végre gyerekeztem nagyobbat, mert hétköznap csak este találkozunk, amikorra már mindketten fáradtak, nyűgösek vagyunk. Mivel a meló miatt ismét korán keltem, estére szintén rongy voltam. Ma reggel olyan jó volt sokáig (fél
aludni! Ez olyan fura, hogy most a fél 8 az sokáig-ot jelent, régebben meg korán-t jelentett volna. De ez van. Pár hónapot csak kibírok. Szóval ma meg folytattam a rendrakást, meg átrendeztem a polcaimat itthon (kerestem valamit, és ez lett a vége
). Meg közben persze mosás, játszás, főzés, miegyéb. A délutáni alvás után meg lementünk a barátainkhoz egy "szezonnyitó"
sütögetésre. Jajj ,de jó, hogy kezdődik újra a tavasz, ilyenkor majdnem minden második hétvégén sütés-főzést rendezünk itt néhány házzal arrébb. Van itt egy kis sütésre kialakított hely. Ilyenkor mindig rendet teszünk, elsöprögetünk mindent (Valami idióta társaság kismillió üveget tört szét ott a beton ülőkéken, meg a környékén
), összeszedjük a szemetet. Igazából csak a mi társaságunk jár ide sütni (mások csak huligánkodni
), így kicsit olyan, mintha a sajátunk lenne. Jót sütötünk, nevettük, ETTÜNK. Makival fát gyújtöttünk, fociztunk. Nagyon jó volt. Jól el is fáradtunk mindketten. Tehát ma sem volt időm visszaolvasni.
És olyan rossz így, hogy nem tudok senkiről semmit. Fogalmam sincs, mit írhatnék így nektek...
Minden esetre mi jól vagyunk. Makinak csúnya, nehezen gyógyuló tüszős amndulagyulladása volt. Még köhög, de már sokkal kevesebbet, és hallatszik, hogy már felszakadt neki. Szerintem a köhögés még egy kis ideig elkíséri majd. Amúgy a mandulája is szépen meggyógyult, alig-alig folyik már az orra. Tehát dokinéni is kiírta, holnaptól újra bölcsi. Kíváncsi leszek, eléggé mamához szokott, meg az itthon léthez. Szegény majd két hétig itthon volt, és alig mozoghatott, mert a legkisebb mozgástól is köhögőrohamot kapott. Amikor meg nem bírta abbahagyni, hányás lett a vége, mert felkavarodott a gyomra szégénynek. Most meg lementünk végre, és olyan nehezen oldódott, tök muja (mulya?) volt. Még a másik mamához is felugrottunk a bepácolt husiért, ami a sütéshez kell, és ott is olyan visszafogott volt. Állt az előszobában, és a köszönésen kívűl meg se mukkant. Mondtam, hogy egyen palacsintát (előtte végig azt emlegette, hogy azt kér, és mamánál meg pont volt), de az sem kellett, csak menjünk már focizni. Fogta a nagy labdáját a hóna alatt, és várta, hogy induljunk. Olyan furcsa volt. Ha nem otthon van, azonnal ezerrel visszavesz. Remélem, a bölcsiben nem lesz gond ezért. Ha már ilyen szépen beszkott, ne most kezdjük el... Mondjuk emlegette pénteken is. Azzal fogadott, hogy "Szia anya! Voltam bölcsibeee." Én meg azt hittem, benéztek anyumék oda, hogy szóljanak, hétfőn jövünk. De azt mondja anyu, hogy a környékén sem jártak. A kis kamus! Mármint maki, és nem anyu.
De szombaton apját is így fogadta. Kiszaladt elé a folyosóra, majd a Szia apu! felkiáltás után rögtön azt mondta, hogy volt bölcsiben. Lehet, hogy hiányzik neki? Ha kérdezzük, hogy hiányzik-e, meg akar-e menni, mindig igent mond. Mondtam, hogy holnap mehet, és örült is neki. Majd meglátjuk, mi lesz holnap.
Pocakomra anyósom azt mondta, hogy hú, de nagyot nőtt. Háát, én nem látom. Nekem még mindig az a parám van, hogy kicsi a korához képest. Meg ahhoz képest, hogy Kendével mekkora volt. Tudom, hogy nem szabad hasonlítgatni, de akkor is. Közben meg úgy érzem, hogy mégis nőtt. Hiszen az egyik kedvenc melegítőmet ma nem bírtam összepattentolni a hasamon sehogy sem. Meg úgy érzem, hogy már nem csak oldalra terebélyesedik (ha már előre nem), de felfelé is kezdi nyomni a bordáimat. Néha már kényelmetlen, mert én képes vagyok elhagyni magam, és görnyedve ülni. Na, ez most jó tartásgyakorlat lesz, mert ha ebben a megszokott pózban ülök, a bordáim nyomorognak a pocakomtól. Szóval muszáj kihúznom magam.
A dokit egy ideje akarom hívni telefonon, a pocakméretem mistt, de még mindig nem hívtam. Félek, hogy hülyének néz, ha közlöm a telefonba, hogy "Jónapot Doktornő! Azért hívom, mert szerintem pici a hasam." És amikor a bordáim nem férnek el magamtól, akkor azt gondolom, hogy tiszta gyagyás vagyok, hiszen nő rendesen, különben nem érezném ezt, és ráadásul rámjött volna a melegítőm is.
De közben meg a másik oldal is előjön néha. Így most maga sem tudom, mi lenne a jó. Hívni, vagy nem hívni. Tényleg sokszor ha olyan ruhában vagyok, ami nem feszülős, hanem kicsit bővebb, nem látsik, hogy kismama vagyok, csak mintha simán el lennék hízva. Idősebbek között látni hasonlót, hogy a lába vékony,a felsőteste meg mint egy hórdó. Persze ezek vesznek fel paszos pamutgatyát
, és szörnyen néznek ki ebben a hacukában. Na, mindegy, néha én is ilyen torzónak érzem magam.
Na, aki ezt az összevisszaságot elolvasta, az most tuti kettyósnak hisz (ezen nem is csodálkozom). Ha nem én írtam volna, és csak olvasó lennék, én is megijednék, és azonnal agydokit küldenék magamra.
:)
Tényleg ma nem voltam jó fogalmazós formában, bocsi.
Megjelenek egy eltűnés után, és idiótaságokat hordok itt össze nektek.
Megyek is, úgyis kiírtam most mindent magamból.
Nem ígérek semmit, majd megpróbálok olvasni, vagy csak előbb írni.
Addig is vigyázzatok magatokra!
Sziasztok!!