kérdező, te nem értesz semmit. Kénytelen vagyok arra gondolni, hogy nem is akarsz megérteni semmit. Ez a gyerek BESZÉLNI TANUL, nem autisztikus! Esze ágában sincs külön világot teremteni magának, irtó jól érzi magát a miénkben! Méghogy befelé fordul! Ha látnád...!
De tudod mit? Dehogy akarom én meggyőzni a nagyérdeműt! Még téged sem.
Rjuli,
hát, ahogy már más beszélgetésekből is kiderült, minket nem egy fából faragtak!
Te rendszerető vagy, én rendetlen. Én nagycsaládot szeretek, neked a kettő untig elég. Te leveteted a papucsot a vendéggel
, nekem eszembe se jutna, sőt, kicsit zavar, ha leveszik. de csak egy egész picit. Tippelek még kettőt: te ateista vagy és a dohányfüstöt ki nem állhatod. Bejött?
Egyben viszont nagyon egyezünk: te is bejössz az oroszlánbarlangba vitázni a többséggel, én is így teszek (lásd szopitopik)!
Jó, hogy te nyugodt tudsz maradni a gyerekeiddel (én nem
), de azt is mérlegeld, hogy neked most voltaképpen egy van csak, aki problémás, hiszen a másik még túl pici. Ide azért jövünk beszélgetni, hogy megosszuk a sikereinket és a nehézségeinket is egymással, abból okulhat bárki. Szeretem, hogy itt őszinték az emberek, és el merik mondani azt is, ha hibáztak. Azt mondod, igenis lehet másként is gyereket nevelni, mert te tudsz. De Juli, hát Teller Ede ugyan feltalálta a hidrogénbombát, de azért mégse mondhatjuk, hogy bárki képes erre, itt a bizonyíték, a Tellernek sikerült!? Van, aki tudja, van, aki nem. Bizonyára ehhez is kell érzék, tehetség, rátermettség. A többség nem ilyen. De meghallgatunk téged, ha megpróbálod részletesen leírni, hogyan is tréningezel erre a nyugalomra. Vagy ez csak úgy jön? Akkor szerencséd van! Viszont akkor épp olyan ez, mint amikor a fogyókúrásokat leteremted azért, mert éhesek, noha veled nem fordulhat ez elő, lám, el se híztál
Pszichológus: én sem azt mondtam, hogy nem kell, hanem azt, hogy indokolt esetben kell. Nem jársz fogorvoshoz fogat mosni, nem mész szemészhez, hogy tegye fel a napszemüvegedet és nem a bőrgyógyásszal nyomatod ki a mitesszeredet. Amit írtam, azért írtam, mert indokolatlanul soknak tartom a pszichológushoz küldözgetést a beszólóktól, akik ilyenkor nem mást akarnak, mint jól megbántani téged, hogy a gyereked abnormális és kezelésre szorul.
És máris itt vagyunk a kellemetlenkedőknél. Mert, ebben is különbözünk, én érzem, hogy ezek az alakok nem segíteni, hanem mérgezni akarnak. Azt üzenik rózsaszín papírba csomagolva: itt mereszted a s.det, eközben a gyerekeid elhanyagoltan, éhesen kínlódnak otthon, a sötét szobában, anya vagy te egyáltalán?
Nézd, ha valaki segíteni akar, mint pl. te szoktál, akkor vállalja magát, elmondja, milyen alapon szól bele (pl. magam is tanár vagyok, sérült gyerekekkel foglalkozom, biológusként tudom, stb.) És előbb kérdez, aztán feltételez! Hogy állíthat fel valaki diagnózist néhány tréfásra vett, időnként szándékosan túlzó mondatból? Ez nem igaz, hogy ők segíteni akarnak, ezért nem is köszöntem meg.
Egyáltalán: már az is sértő, ha valaki úgy gondolja, én nem figyelem a gyerekemet, mert nyilván ha figyelném, akkor magam is tudnám, milyen kezelésre kellene vinni. Hát nyugodj meg te is, Juli, figyelem őket. És biztos lehetsz abban, hogy HA KELL, látni fogja őket orvos. Csak tudod, én már így öttel jól tudom, hogy sokkal ritkábban kell, mint ti eggyel-kettővel gondoljátok.
Várlak vissza a barlangomba!
Kíváncsi