Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
November közepén fogunk a Bajcsy kórházban szülni.
dr.Palczert Miklós a szülészorvos és Magdi a szülésznő akivel szeretnénk végigcsinálni mindent.
Ha valakinek van tapasztalata a kórházzal és esetleg az említettekkel, nagyon örülnék ha megosztaná velünk. :P Kép
gini99
 
 


Sziasztok! Én 4 éve szültem a Bajcsyban Dr.Kardos Gábornál. Én mindennel meg voltam elégedve,kivéve a beöntés mennyiségét,amit amugy sem kis méretű pocakom mellett ki kellett bírnom! :D És ismét ide készülünk majd dec.vége felé ismét. Remélem nektek is sima ügy lesz. Kata
katabenczik
 
 


Én a Bajcsyban szültem szeptemberben, és nagyon jó fejek voltak az ott dolgozók. A csecsemősnővérek rengeteget segítettek. Végig nálam volt a kislányom, az ágyamban aludt, mert a kiskocsiban azonnal felébredt. Ha benn járt nálam valaki, azonnal megkérdezték, hogy segíthetnek-e valamit, sikerült-e szoptatni, és hogy minden rendben van-e.
Most ugyan már május van, de sok siker Kata a kicsihez!

Brigi mami
gera brigi
 
 

 
 

Sziasztok!

Én a Bajcsyban szültem márciusban. Nagyon jók voltak a tapasztalataim.
Apás szülés volt. A férjem végig ott lehetett, a szüleim is akkor jöhettek be a szülőszobába, amikor csak akartak. Végig nézhették, ahogy ellátják az 5 perce született kisfiamat.
A csecsemőosztályon is mindenki nagyon segítőkész volt.

Üdv
Kati
kati*77
 
 


Sziasztok
Mosonyi dokiról,és Tóthné Varga Ildikóról tudtok valamit mondani?
bibi15
 
 


Sziasztok!

Én Jun. 20. körül fogok szülni a Bajcsiban van valaki szintén hasonló időpontban!?
Tudja valaki, hogy a férj ugye végig velem lehet vajúdás előtt alatt stb. ? Remélem igen.
Köszi
Kati
stramb
 
 


Szia Kati!

A férjed nyugodtan végig veled lehet. Én tavaly márciusban szültem a Bajcsyban. Apás szülés volt. Minden rendben volt.

Üdv
Kati
kati*77
 
 


Sziasztok!
Még új vagyok köztetek, igazság szerint ma találtam rá a fórumra, és egyből csatlakoztam is! Júliusra vagyok kiírva kisfiammal és Nagy László a választott orvosunk. Róla szeretnék kicsit többet megtudni, mert a fórumon alig találtam valami vele kapcsolatos infót. Úgy olvastam van tarifája, de a lényeg rejtve maradt! :)
gorsa
 
 


Szia Gorsa!

Szerintem nyugodtan kérdezd meg Őt magát! Hidd el egyik sem vesszi zokon és ha azt mondja Önre bízom nyugodtan kérdezd tovább akkor is azt a kérdést várják, hogy de mégis Dr.Úr mennyi...? Akkor aztán megmondják a várt összeget! Hozzá vannak szokva ezekhez a kérdésekhez .
stramb
 
 


Kedves Stramb!

Köszi szépen! Azt elhiszem, hogy ők hozzá vanak szokva, csak én nem! Ez pont olyan cikis kérdés, mint amikor a suliban megkérdezik, hogy szerinted hanyast érdemel a feleleted! De persze kénytelen leszek felvenni a vastag pofát és túlesni ezen!
gorsa
 
 


Kedves Gorsa!

Én sem mertem és nekem is sz.........-volt, de miútán láttam itt a fórumon, hogy más is megkérdezte tőlle és írta az illető, hogy simán ment ........... már nekem is nagyobb volt a bátorságom elé állni! Jó, hogy túl vagyok rajta! Így már simán várhatom a szülést Jun.-ban
stramb
 
 


Sziasztok!

Kati!
Én jún. 2-re vagyok kiírva és szintén a Bajcsyban fogok szülni. Sulyok doktorhoz hozzá járok rendelésre, az Egészségházba. Mindig időpontot kérek és így alig max. fél órát kell várni.
Tegnap voltam a Bajcsyban (az ingyenes előadássorozat keretében) és a korábban sokat emlegetett Magdi tartotta a tájékoztatót. Tényleg nagyon aranyos és kedves. Elmondta, hogy áprilisra már minden bizonnyal lesz epidurális érzéstelenítésre lehetőség a kórházban, de a szavaiból azt vettem ki, hogy ő is a természetes szülés híve. Elvileg én is, csak az első szülésem olyan fájdalmasra sikerült (hajnal 2-től délután kettőig voltam bent és hosszú órákon át vajúdtam...) , hogy most gondolkodóba estem...
Az anyagiakra én is nagyon kíváncsi lennék, de látom, mindenki inkább magánba írja meg a tapasztalatait. Nekem fogalmam sincs az összegekről ( az elsőnél nem volt se fogadott dokim, se nőgyógyászom), de majd én is rákérdezek a dokimtól és megírom, ha valakit érdekel.
..hát egyelőre ennyi, minden jót nektek!
Helga
(Boti kisfiam most 2,5 éves a pocilakó pedig 26 hetes)
helga22
 
 


Szia Helga!

Én is ott voltam a körbevezetésen a Bajcsiba ott valahol a tömegbe és az utolsó csoportal be is jutottam a vajúdó szobába szemlélődni! Szóval az a kicsi vöröses aranyos néni volt a Magdi! Nem hallottam még róla semmit igazán. Jun. 20 vagyok kiírva és én is a Sulyoknál leszek. Nekem azt tanácsolta ne válaszak szülésznőt mert mindegyik rendes és úgy sem lehet tudni melyik lesz éppen bent.
Pusz
stramb
 
 


Szia Stramb!

Én is Június 20-ra vagyok kiírva szintén a Sulyoknál fogok szülni. Vicces. Ezek szerint mi nagy valószínűség szerint találkozni fogunk. Itt laksz kőbányán?
réqs
 
 


Szia Régs!

Hóhóhó............ kicsi a világ egy időre vagyunk kiírva! :P
Én XVII.-vagyok (Keresztúri)
Tudod már, hogy fiú vagy lány? Nekünk fiút mondtak egy 4D-vizsgálaton de a Sulyok azt mondta, a felvételt látva hogy úgy néz ki de még nem 100% ! Jövőhéten pénteken megyünk újra hozzá akkor már elég nagy, hogy tutira meg tudja Ő is mondani! :roll: Már nagyon várom! Első babánk lesz.
stramb
 
 


Úgy tűnik a mi kisbabánk is kisfiú lesz:) És az első baba!
Mi hétfőn 17-én megyünk hozzá, most már nemcsak péntekenként rendel ott. Remélem, most már kiderül biztosra, hogy kisfiú. Már nagyon beleéltem magam. Mindig is kisfiúra vágytam. Dolgozol még? Megkérdezhetem mennyit mondott a szülésre? Én még nem kérdeztem meg.
réqs
 
 


sziasztok. én 1997.-ben a Gyopár dr.-nál szültem a lányomat. A legtündéribb doki akivel valaha találkoztam. Kedves és barátságos. Nekem fogadott orvosom volt, de azokkal is rendesen bánt, akiknek nem ő volt.

Dózsáné Andi
kisrea1
 
 


Sziasztok!

Érdeklődni szeretnék, hogy tud valaki valamit Dr. Palczert Miklósról és/vagy Dr. Mosonyi Péterről?
Melyiket ajánlanátok inkább?
Akinek van tapasztalata valamelyikkel, légyszi írja meg!
Köszönöm.
bömbike
 
 


Szia!

Már mi is beleéltük magunkat, hogy fiú de én szeretnék egy kislányt is mindenféle képpen! Jó, hogy mondod, hogy már nem csak péntekenként van! :)
stramb
 
 


Képzeljétek, a cukorterhelés jó lett, de a vérkép szerint magas a fehérvérsejt, és valami fertőzés vagy gyulladás van :((((((((( Tiszta para vagyok nem várok egy hetet az időpontig még ma este elmegyek és megmutatom a dokinak! Meghülyülök ha valami baja lesz!!!!!!!!
stramb
 
 


:P :P :P
Hali!
Minden rendben! Ha valaki szintén pánikba esne vérképét látva hogy magasabb a fehérvérsejt az nyugodjon meg, mert a terheseknek mint felvilágosítottak magasabb a normális! De mondjuk azt nem értem ha terheseknek mások a normáis értékek akkor mért nem azt a táblázatot nyomtattják az eredmények mellé amik egy terhes nőnek irányadóak!?

Lenne egy pár kérdésem még...........
Vajúdni ......ill. szülni saját hálóingben lehet vagy adnak rád kórházit?
A végén mikor varrni kell ...(gát) lehet e olyan varatot kérni ami beépül a szervezetbe és nem kell külön kiszedni később!? Egyáltalán, hogy csinálják? Fáj? Később kiszedik?
stramb
 
 


Sziasztok!
Én most szombaton szültem a Bajcsyban, Sulyok doktornál, aki választott orvosom volt, és Babikánál, aki nem választott szülésznőm volt. Mindkettejükről csak jót tudok írni. A Kórházzal, és szüléssel kapcsolatos kérdéseitekre szívesen válaszolok.
A legutolsó kérdésekre a válaszaim: vajúdáshoz/szüléshez adnak hálóinget. De lehet sajátban is, vagy anélkül. A varratot nekem meg sem kérdezték milyet szeretnék, automatikusan felszívódóval varrtak. Nem kertelek, igen fájt, de a szülés után meg se kottyan:)! És utána rögtön odaadják a Babucit és már nem is érdekel semmi más!
Amit még fontosnak tartok elmondani, hogy egész vajúdás és szülés alatt csak TE számítasz, amit Te szeretnél, az lesz. Feküdhetsz, ülhetsz, mászkálhatsz, kádazhatsz... de én azt is javaslom, hogy az Orvos és Szülésznő tanácsait fontoljátok meg, és ha nagyon határozottan utasítanak valamire, fogadjatok szót! (A kádazás minden tiltakozásom ellenére valóban sokat segített!)
Ha van még kérdés, írjatok!
ferentziszilvi
 
 


Sziasztok!

Mint kiderült a bajcsiban elvileg már csak felszívodó varattal varnak legalább is azt mondta a dokim! Ez jó hír! :lol:
Szerintem én maradok a saját hállóingemben, legalább jó lesz rám méretben meg lesz valami ami otthonos.
Szülésznőt nem fogadok majd meglátjuk ki lesz, a dokim a Sulyok. Úgy rohan az idő mindjárt Jun. és meglesz a babánk! :P
Jól összejött nekem non stop! Dolgozom máj. végéig egész április és május teljes lakásfelújítás, jun 20. szülés! NEm semmi ez az év nekünk! :) de azért fárasztó!
Április 19. Bp. vásárcsarnok A pavilon BABABÖRZE! Remélem találok jó áron normális babakocsit!
Frentizi Szilia gratulálok a babádhoz! Jó neked, hogy túlvagy rajta! Sokáig tartott?
stramb
 
 


Sziasztok,
örülök hogy itt a piszkos anyagiakról is szó esik, én is Sulyok dokihoz járok és még nem kérdeztem tőle árat, július 5-re vagyok kiírva..írjátok meg nekem is légyszi!!!!!b15@freemail.hu
Nagyon köszönöm, Barbi

Ja és még egy kérdés, a szülésznők nagy általánosságban mennyiért vállalják a szülést?
Nekem Zsuzsika volt az első babámnál a szülésznőm, megint őt szeretném és nagyságrendi elképzelésem sincs, mostanában mennyi lehet a tarifa...
kbarbi
 
 


Szülésznők mind rendesek azt mondják, nekem mindegy de lehet, hogy mikor bent leszek megkeresek valakit, de pénzt szerintem csak utólga kell adni,,,,,,,,legalábbis remélem

Kép
stramb
 
 


Sziasztok,
én elvileg októberben fogok szülni, vagyis elég sokára, de azért már most aggódom a doki miatt. Valamikor régebben Urbancsek doktorhoz jártam, aztán kényelmi okokból váltottam. Most lehet, hogy visszamegyek hozzá. Mit hallottatok róla? Milyen terhesgondozáson, szülésnél? Ő is Bajcsy-s úgy tudom! Örömmel veszek minden információt! Jó volt olvasni az előző hozzászólásokat. Így már kezdek megnyugodni, hogy jó választás lehet a Bajcsy.
Üdv,
Mari
marimarimari
 
 


Sziasztok

Igaz az hogy a bababörzén ált. nincsenek bútorok csak ruhák és babakocsik?

Kép
stramb
 
 


Sziasztok!
Stramb, köszi a gratulációt! Tényleg jó, hogy túl vagyok rajta:), bár én nem tartottam a szüléstől. Nem tudom, hogy soknak számít-e első Babánál, reggel 03:30-kor kezdett szivárogni a víz, és 14:50-re lett meg Levi. 11-kor kaptam gyorsító injekciót is. Nem volt könnyű, de ki számít arra?
A szülésznőnek mi szülés után adtuk a pénzt, ezt javaslom másnak is, mert nem tudni mikor lesz legközelebb ügyeletben, nem is biztos, hogy találkozol vele még egyszer.
Kbarbi: A piszkos anyagiakat Sulyok doktorral simán meg lehet beszélni. Én is azt gondoltam, hogy ciki rákérdezni, de ma már tudom, hogy előte semmi sem ciki, szülni is Nála fogsz:). A terhességem alatt mindnet meg tudtam beszélni Vele.
Marimarimari: ugyan nincs összehassonlítási alapom, de szerinem is jó választás volt a Bajcsy. Azt ugyan el kell mondanom, hogy maguktól nem sok infót osztanak meg Veled a dolgozók (sztem nincs annyi idejük), de ha kérdezel, válaszolnak. És ha segítséget kérsz (én pl pelusozás-fürdés), elmagyaráznak mindent.
ha van még kérdés szívesen válaszolok, írhattok a ferentziszilvia@freemail.hu-ra is, mert ide ritkán "jövök"!
Mindenkinek egy kalappal:)!
ferentziszilvi
 
 


Várok tanácsokat mi az ami feltétlenül be kell szerezni mielőtt a baba hazajön! Mózesba v. autós ülésbe vigyük haza stb. gerincét nem hajlítja meg?
Phhhhhhh.........annyi minden kell.........ráadásul teljes lakásfelújításban vagyunk!

Kép
stramb
 
 


Sziasztok!

Nálam még nincs pocaklakó sajnos, viszont erősen dolgozunk rajta. Csak az a baj,hogy PCO-s vagyok és elég nehézkes lesz a baba összehozás. :(
Sulyok doktort néztem én is ki, örülök,hogy itt ennyi mindenki ismeri és csak jó híreket olvasok róla! :)
Sajnos az én nőgyógyászom (igaz,nagyon meg vagyok elégedve vele,nagyon lelkiismeretes) csak heti 1x van a kerületben, a többi nap a MÁV kórházban a Dózsa György úton,ami eléggé messze van nekem.

Nem tudjátok esetleg,hogy meddőséggel kapcsolatban "mennyire van otthon"?
napvirág
 
 


Napvirág! Bár, azt nem tudom, mi az a PCO, de nekünk is nehezen jött össze a Baba, Sulyok dr megoldotta a problémánkat:), már a negyedik hnapban sikerült! Itt alszik mögöttem a bébi:)!
ferentziszilvi
 
 


Szilvi!

Köszi a válaszod,jövő hét péntekre be is jelentkezek hozzá! :)
Kedden meg megyek a saját dokimhoz és akkor megbeszélem vele,hogy orvost váltok. Hűűű,de egy kellemetlen helyzet lesz! :S
napvirág
 
 


Elég gáz......hogy az ember kellemetlenül kell, hogy érezze magát orvosváltás miatt! Hát ne tedd! Már én is kigyógyultam belőlle!
Elvégre fizetsz egy szolgáltatásért uram bocsá hadd vállaszam meg kinek adom a pénzem!
NEm szabad szívbajosnak lenni, Ők sem azok ha kérnek .....(tisztelet a kivételnek!).
Én mikor dr. váltottam, úgy megkönnyebültem utána, hogy csak na!
De egy jó tanács mielőtt váltasz azért próbáld ki az újat is mert izlések és pofonok!
Amúgy a Sulyokhoz járok én is, és idáig ok.

Kép
stramb
 
 


stramb: Hát igen, még így az elején elég furcsa. Majd próbálok arra gondolni,hogy ha vásárolni megyek,akkor is cserélgetem a márkákat,amiket megveszek! :D
Átgondoltam,kedden megyek a sajáthoz, meglátjuk mit mond. Aztán péntekre kérek időpontot Sulyokhoz, meglátom ő mit mond és aztán döntök! :) (bár szerintem kényelmi szempontok miatt már döntöttem is, csak nehéz megválni a régi dokitól is,mert nagyon jó orvosnak tartom, dehát ugye a kényelem és az anyagiak a döntő a mai világban!)
napvirág
 
 


Na,ez az én formám! Péntekre már nincs időpont és 6-ig rendel,mert elutazik. :(
Szerintetek várjak még,vagy kérjek időpontot az Egészségházba? Nem ciki így egyből elsőre az ingyenesre menni?
Bocs,hogyha sok hülyeséget kérdezek,csak nagyon járatlan vagyok! :D
napvirág
 
 


Megnéztem, Sulyok dr.nak nincs is rendelése a keresztúri egészségházban. :(
Na,akkor módosítok. :) Szóval igazából azért keresnék másik orvost,hogyha valami problémám van a lehető leggyorsabban és közeli helyre tudjak menni. A mostani csak 1 nap van itt a kerületben és a MÁV kórházban rendel. Az meg a XVII.-től messze van. Szerintetek akkor most kihez menjek?
napvirág
 
 


Napvirág! Sulyok dr a Kőbányai úton lévő egészségházban rendel, a Bajcsy kórházban dolgozik, a magánrendelése meg a Ferihegyi úton van. Magánon hettente kétszer van, hétfőn délelőtt, pénteken 14-22-ig. Magánrendelésre mostanában 3-4 hétre előre kell bejelentkezni, elég népszerű doki :) , nem véletlenűl! Sztem nyugodtan mehetsz az Eg.házba hozzá elsőre is, eben Strambnak igaza van, legalább megismered. Nyugodtan kérdezősködhetsz is Nála, tök rendes. Egyébként én is úgy találtam rá, hogy az Eg.házban véleltlenűl az Ő rendelése alatt mentem, és annyira kedves volt, meg alapos, meg segítőkész (én egy kérdezőgép vagyok:)), hogy akkor döntöttem el, inkább fizetek horror összegeket, de Ő foglalkozzon velem. Főleg miután Babát is akartunk.
ferentziszilvi
 
 


Szilvi!
Hívtam ma az eg.házat,de holnap lesz nekik beosztásuk, holnap újra próbálom. :)
Az az igazság,hogy nálam most uh-os követés lenne és azt néha szeretném sztk-ra nézetni,mert hát hetente 5000 Ft (mostani dokimnál ennyi) szerintem elég húzós. :(
Már nagyon kíváncsi vagyok ám! :)
napvirág
 
 


Sikerült szuper cucokat és babakocsit vennünk a bababörzén! Tudja valaki mikor lesz megint!???

Kép
stramb
 
 


Sziasztok!

KERESEK ELADÓ zenélő forgót kiságyra jó állapotban olyat ami több dallamot játszik! Van valakinek?

Kép
stramb
 
 


Sziasztok!

Tudnátok segíteni némi infoval? A dokim átkerült a Bajcsyba, én pedig mindeképpen nála szeretnék szülni, úgyhogy megyek utána, akár a világ végére is. :-) Még ugyan messze a finis (szeptember eleje), de mivel semmit sem tudok a Bajcsyról, kérlek, írjatok egy pár szót!
Sajnos sok kórházról hallani, hogy az először szülőknél vannak "bevett szokások", amit akár közölve, akár csak úgy meglépnek (gátmetszés, méhszáj tágítás, burokrepesztés, oxitocin, stb). A Bajcsyban mennyire veszik figyelembe az ember kéréseit? Ott is vannak ilyen "szokások", vagy irányíthatok kicsit a saját elképzeléseim szerint? Attól nem félek, hogy a dokim bármi olyat csinál, amiben mi nem állapodtunk meg, mert maximálisan bízom benne, inkább csak attól, hogy ő nyilván az egész időnek csak a töredékét fogja velünk tölteni, és az ottaniak hozzáállásáról semmi infom nincs.
Szülésznőt már ajánlott egy baránőm, aki régebben szült ott, ha a dokimnak addigra nem lesz bevált társa, akkor valószínűleg őt fogom választani, mert itt olvasgatva ti is sokan dícsértétek (persze azért egy személyes találkozó kell még előtte, hogy megerősítsen).

Előre is köszönök minden választ, szerintem bármi új lesz, amit mondtok. Az összes kismamának, anyukának és gyerkőcnek sok boldogságot és jó egészséget kívánok! :)
kisbogarka
 
 


Szia Stramb!

Ti melyik bababörzén voltataok?
Mi a Kismama újhság által szervezetten, mi is a börzén vettük meg a babakocsit meg egx adag szép babaruhát. A Kismama bababörze legközelebb november 29-én lesz ha minden igaz.
Én a 33 hetes terhes vagyok szinte együtt fogunk szülni.
Mi gyerekülésbe fogjuk hazavinni a babát mivel az is volt a babakocsihoz amit vettünk. Igazából én úgy tudom most van valami új előírás, hogy csak biztonsági gyermekülésben szállíthatók a babák autóban.
Valóban sok mindent kellett beszerzni, de azt hiszem már mindenünk megvan csak 1-2 apróság hiányzik.

Üdv Bogáta

Kép
bogata74
 
 


SZia Bogata
Igen mi is azon a börzén voltunk! Kiderült hogy egy héttel előrébb járunk szóval most 35. hetes vagyok nem 34. de ezt úgyis a kisfiúnk dönti el. Valószínű mi is abba visszük de az is lehet hogy a kocsi mózes részébe. Sikerült itt az aprón beszerezni a zenélő-forgót is! :))

Kép
stramb
 
 


NAgyon ritkán megy ez a forum! Hol vagytok nőcik!?
Holnap megyünk az első NST-re!

Kép
stramb
 
 


Szia stramb. Én is tegnap voltam az első nst-n(21-én). Nálunk minden rendben volt. Nálatok? Nem jártál véletlenül kismama tornára a kórházba? Még az is lehet, hogy személyesen is ismerjük egymást. Megkérdezted már az anyagiakat? Én még mindig nem:)
réqs
 
 


Szia Régs
Igen rendben volt az NST jövő szerdán megyek újra kora reggel. NEm voltam kismama tornán, idáig dolgoztam ugyhogy nem is lett volna időm, mostmár lógatnám a lábam de most lakásfelújításba kezdtünk gyorsan még a baba elött. Remélem jövő szombaton befejezzük!
Anyagiakat tudom a dokimmal de a szülésznőmmel még meg kell beszélni. A szülésznőm ér annyit mint a dokim ezt már a második találkozásunknál lejött! De hogy mennyit fog kérni az is más kérdés!
Van valakinek tapasztalata a málnalevél teáról?

Kép
stramb
 
 


Sziasztok!

Én is a Bajcsy-ban fogok szülni augusztusban.
Jelenleg 29 hetes a pocaklakóm, aki valószínűleg császárral fog megszületni az előlefekvő méhlepény miatt.
A válsztott orvosomat Dr Knerczer Lászlónak hívják.
Érdeklődni szretnék, hogy van-e valakinek tapasztalata a doktor úrral kapcsolatban, illetve a császárról, hogy mire számíthatok utána, mikor kaphatom meg a babámat...stb.

Köszönöm,

Tündi
Vendég
 


Sziasztok!
Ti mivel mossátok a pici ruháit!? Nekem a végdőnő azt tanácsolta, hogy kifejezetten börgyógyászatilag tesztelt mosógporral mossam majd a ruháit! Egyik mosóporon sem láttam olyat, hogy kifejezetten babáknak ajánlották volna!
Amiben még bizonytalan vagyok, hogy most ilyen meleg van félek hogy túlöltöztettem majd, vagy kihül!? Mennyi ruci kell rá a korházból haza!? :roll:

Kép
stramb
 
 


Sziasztok!
Én is jártam kismamatornára a Bajcsyba és nagyon jó volt! Tetszett a torna is (mert nem megterhelő :) ) meg a társaság is, tudom ajánlani Nektek. Van, akivel azóta is tartom a kapcsolatot, csak mi már a Babákról levelezünk.
Stramb, én Babócim ruháit a rendes mosószerünkkel mosom a kezdetek óta (Persil Color gel). Egy hónapig külön mostam a ruháit, most már viszont a mieinkkel, és semmi, de semmi baja nincs Babókámnak (persze nem koszos munkásruháink vannak, csak normál szennyes :) )! Ma voltunk pont a gyerekorvosnál, aki még azt is megdícsérte, hogy milyen szép a bőre.... ne halgass azokra, akik felesleges dolgokkal paráztatnak, halgass a saját, józan eszedre! Nálunk ez bevállt!
Szép napokat Nektek!!!
ferentziszilvi
 
 


Szia Kisbogarka! Én tudok neked szülésznőt javasolni, aki nagyon jó a szakmában. Ő Schöpf Mereiben is dolgozott. Mivel megszünt, így a Bajcsyba ment át. Fülöp Ilona szülésznő
dixi
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?