Sziasztok!
Az ígért szüléstörténet csak erősidegzetűeknek:
Az egész úgy kezdődött, hogy augusztus 30-án, szombaton este 3/4 7-kor az ágyon fekve elöntött a magzatvíz. Azért biztos ami biztos, felhívtam Mártit magzatvízszakértőnek
Telefonon riasztottuk a barátnőméket, hogy jöjjenek Balura vigyázni. A fickóm észnél volt, és elkezdett egy sporttáskába összepakolni nekem. Mikor megérkeztek, a srác bevitt a Szent Imrébe, bár tudtuk, valszeg nem maradhatok ott. Megvizsgált az ügyeletes doki, megállapította, hogy a magzatvíz folyamatosan folyik (szerencsére tökéletesen tiszta volt), nincs mit tenni, ebből szülés lesz. Hívtak mentőt, ami fél óra múlva ért ki. Volt villogó, sziréna stb. Majd megérkeztünk a Schöpf-Méreibe. Itt is vizsgálat (szegény fickóm közben ült az előtérben, és nem tudott semmiről), majd irány a szülőszoba. Fickómat simán kint felejtették volna, ha nem szólok rájuk. Lefektettek egy szülőágyra, ahol a következő 24 órát töltöttem hanyattfekve (ez este 9-kor történt). Innentől kezdve nem ehettem és nem ihattam semmit.
Ez egy 3 ágyas szülőszoba volt, ketten vajúdtak mellettem. Akkor egy nagyon kedves szülésznő és orvos volt ügyeletben, de ekkor még nem történt semmi, fájásom egy szál se. Megkaptam a tüdőérlelő injekciót, aminek legalább 6-12 óra kell, hogy hasson. Még jó darabig semmi, közben mindketten megszültek, orvosoknál, szülésznőknél műszakváltás volt, én meg egyre fáradtabb voltam az éjszakai nem alvástól.
Nappal két szülésznőt és két dokit láttam. A szülésznő (aki nálam volt) alapvetően kedves volt, de nem tűnt a munka hősének. Valaki mindig volt nála, akivel csacsogott, ami elég idegesítő volt úgy, hogy az ember lánya kétségek közt vergődik. Azért időnként rám is szakított időt. Pl beszélgettünk a gárvdelemről, és kifejtette, hgoy koraszülötteknél mindig csinálnak. Néhányszor megvizsgáltak, délelőtt a doki kézeel tágított, így eljutottam 1 ujjnyiról 2 ujjnyira, fájásaim 10 percenként, de nem voltak komolyak (a kézzel tágítás rémes volt). 2-re ígérték az oxitocint, ha nem történik változás. Végül 3-kor kötötték be (vizsgálat nélkül). Innentől kezdve 2 perces fájásaim voltak, de mivel a baba koponyája nem illeszkedett még be, nem kelhettem fel továbbra sem az egyre kényelmetlenebb szülőágyról. Az infúzió bekötése után már 15 perccel szerencsére Laci is ott volt velem (nélküle nem tudtam volna végigcsinálni). A fájások csak jöttek, egyre erősebben (bár lehet, hogy ezt csak a kimerültség miatt éreztem így).
5-kor megvizsgált egy doktornő, és kiderült, hogy semmi sem változott. A szülésznő még azt is elárulta, hogy az a gond, hogy a baba túl magasan van még, azaz a méhnyak nem rövidült semmit, és közölte azt is, hogy ha 6-ig nem változik a helyzet, császár lesz (a doktornő nekem semmit sem mondott a vizsgálat után, és ezt nagyon rosszul viseltem). Ettől a kijelentéstől azonnal leálltak a fájásaim, és 10 perc szünet következett, és kezdtem teljesen bepánikolni. Nagyon féltem egy esetleges császártól, és nagyon kiborultam attól, hgoy ennyi fájdalomnak nem volt semmi értelme. Innentől kezdve próbáltam tudatosan lefelé nyomni a babót minden fájás közben. Ez azért volt kifejezetten nehéz, mert ha egy kicsit is figyeltem a külső dolgokra, akkor ismét ritkultak a fjások, és vészesen közeledett a 6 óra.
Végül nem 6-kor, hanem 1/2 7-kor vizsgált meg a doktorúr, és bíztatóan mondta, hogy haladunk. Aztán mikor rákérdeztem konkrétan, kiderült, hogy még mindig 2 ujjnyinál tartunk, de már lent van a baba. Innentől mintha még durvább fájásaim lettek volna (pedig már eddig is volt, hogy sírtam fájás közben). 7 óra 5-kor újabb vizsgálat, majd döki közölte, hogy nagyon jól állunk. Először lesápadtam, mert nem mondott ennél többet, és azt éreztem, ha közli, hogy 3 ujjnyi, akkor megbolondulok, mert ekkor már császárért könyörögtem, de kiderült, hogy már csak kis perem van, hívja a doktornőt. Ettől hirtelen magamhoz tértem, és mondtam,h ogy márpedig én a doktornőnél nem szülök, én nála szeretnék szülni. Ezen csöppet meghökkent, úgy túnt, a nő előrébb van a ranglétrán, de ez nám változtatott azon a tényen, hogy tapló volt velem. A doki mondta, hogy forduljak oldalra, ők előkészülnek a baba fogadására. Megkérdeztem, nyomhatok-e. Válasz: kicsiket, igen. Próbáltam, de kicsiket nem ment. MOndtam, is, hogy csak nagyot tudok, de akkor szétszakadok. MEgnyugtatott, hogy nyomjak csak nyugodtan, nem lesz gond. Hát nyomtam, és 19.09-kor megszületett Tersztenyák Zsombor. Hátamra visszafordulni nem volt idő.
Hát ennyit a koraszülötteknél lévő kötelező gátmetszésről
Azonnal rohantak valakiért a koraszülött osztályra, Zsomát rögtön elvitték megvizsgálni. Doki megvizsgált, szerencsére semmim nem sérült a tempótól, azért egy öltést kaptam. Ekkor még jött belém az infúzió, ami rettenetes volt, mert Balutól arra emlékeztem, hogy megszületett, és vége volt a féjésoknak. Hát most nem. Még egy jó ideig majdnem ugyanolyan fájásaim voltak, mint a vajúdáskor.
Én most kimenőn vagyok, megyek vissza a reggeli szoptatásra.
cory+ 4 napos Zsoma
veszem a jelentéseket a nagyoktól, ki mit csomagolt már be 
