Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Odry!
Örülök, hogy Dávid ilyen ügyesen halad előre! Na hogy izlett a sütőtök-krumplival? Ágota imádta, így is, illetve a sütőtököt magában is! Ágotának nagy szívfájdalma, hogy nem mehet oviba, de hála az égnek megértette, hogy ha ott szeretne lenni a farsangon akkor teljesen meg kell gyógyulnia. Már most nem annyira taknyos, kevesebbet kell fújnia az orrát, igaz még reggelente, és este köhög. Ha így haladunk akkor hamar helyrejön, és úgy, hogy nem is kapott antibiotikumot! :lol:

Kismamik!
Még egyben? Jól bírjátok ezeket a fronokat, én már nem annyira. :roll: Szorítok nektek!

Kép
sapé
 
 


Utána nézegettem, hogy kik is járogattak erre az oldalra. Mert ugye beszélgettünk arról, hogy olyan sokan eltűntek a látókörünkből, nem hallunk róluk semmit.
Az oldal 2005. március. 11-én indult. Az elején páran írogattak, majd egyre többen, és többen lettünk.
Így: Kandi, Babszi, Lola, Málna, Moni, Orsika, Tiza, Kerka, Kabócabogár, Kamilla, Beke Andi, Sonjus, Nyunyi, Gigus, Macuska, Matyika, Réka, Gréti, Fleur, Zbarbi, Ági. Ugye ismerős nevek? Ők aiki régen jártak itt. Tudtok róluk esetleg?

A vissza olvasások során a vonalzóból lehetett rájönni arra, hogy kinek sikerült a baba.
Így: Zbarbi- Balázs 8 hónapos, Ági- Máté 2 hónapos, Fleur- Lilla 4 hónapos.

Kép
sapé
 
 


Sziasztok! :D

Meg mindig egyben, semmi valtozas nalam. Illetve annyi, hogy tegnapelött elment a nyakdugo. Ctg-n minden rendben, fajasok is vannak de meg varat magara a babam... :D :D
Holnap reggel ismet korhaz.. 8) :lol:

Köszi mindenkinek lanyok a szoritast! :D

Kép
Kép
jucmuc
 
 

 
 

Jucmuc!

Ez nagyon izgi!Akkor már tényleg bármikor jöhet! :lol:
Már én is tartanék ott ahol te :wink:
m. reni
 
 


Ja!

Debrecenbe nem olyan az ultahang ,hogy súlyt is tud mérni,de a doki szerint nagy babám lessz :shock:
m. reni
 
 


Reni :D

Barmikor jöhet ma'r nalad is! :D :D

Kép
Kép
jucmuc
 
 


Jucmuc!

Igen jöhetne bármikor :lol: Nem tudom most 2barátnőm is szült és mind a ketten jócskán túl vitték a babát :shock:
Ép az előbb kínoztam magam,a gyantázással de meglepően jól viseltem a fájadalmat,lehet a szerveztem készül a legszebb napra :lol:
m. reni
 
 


Reni:
végül eldöntöttétek a csajszi nevét? Vagy majd a szülőszobán? :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Mágnes!

Ugy néz ki,hogy Antónia,Laura marad. :lol:

Ti hogy vagytok???Lakás?
Babaprojekt?
m. reni
 
 


Reni,
látom ti még egyben. :lol:

Jucmuc, Pandus ????
katata
 
 


pandi, jucmuc megy a drukkkkkkkk

reni kitartást!!!
kicsiboris
 
 


Reni:
Készen vagyunk mindennel, egyedül a gázt kéne elhúzni a tűzhelyig. Ezt jövő héten megcsinálják, aztán tolhatjuk a helyére a bútorokat :)
babaprojekt: Szedem a clostyt, még a köv. hónapban kell szednem, aztán vissza dokihoz, és ha addig sincs babó, akkor inszem...

jajj én már olyan izgatott vagyok, hogy mikor érkeznek a topicbabák, komolyan, mintha legalább a tesóm szülne :) (érdekes lenne, lévén, hogy ő hímnemű...)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok! :D

En meg mindig egyben! :lol: :lol: Holnap ujbol ctg, ha a hetvegen semmi nem törtenik akkor hetfön legkesöbb kedden bent tartanak a korhazban! :D

Puszika mindenkinek! :D

Kép
Kép
jucmuc
 
 


Nekem gyanus, hogy Pandácska ma még nem jelentkezett.......

Mindenkinek kellemes hétvégét kívánok, én már csak hétfőn tudok tájékozódni a fejleményekről.
Remélem, hogy addigra már pár babával többen leszünk.
tücsökbogár
 
 


Sziasztok!

Vagyunk és még egyben. Ma rengeteget sétáltam, hátha segít valamit :roll:
Vendég
 


Sziasztok!
Szia Sapé!
Köszi a hiányolást....de tudod Én őskövület vagyok,a Nati elmúlt 9éves....így az Én inszemes dolgaim már elavultak.... :wink: vagy ki tudja... :wink:
PCO-m miatt...abba a topikba írogattam sokat.....na mindegy,lényeg....
****nem is ezért írtam ide........hanem ,hogy súgjak!*Babszi* ma tesztelt pozitívat 6inszem után, és most spontánoztak!!!!!!
Tiza meg már rég babázik....azért néha szokott ide írni!néha :wink:
Én még nem adom fel,bár már elmúltam 35,de hátha kellek még egy gyereknek... :wink: ...
További sok sikert Nektek....szoktam olvasni azért és örülök,ha valakinek sikerül és szomorkodok,ha nem!!!
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


:? Nem BABSZI,hanem BABCSI!
félre olvastam a hiányolt személyt!!!! :?

Szóval BABCSI tesztelt pozitívat!
kandi72
Budapest III. kerület
 
 


Csajok!
Én is egyben!Nekem 6-án magzatvíz vizsgálat!
Reméllem addig megvan a bébi :lol: Beszélgetek neki,hogy bujjon elő :lol:

Mágnes!
Örülök,hogy jól halad a lakás dolog!A babóca is hamarosan a pocidban :lol:
m. reni
 
 


Sziasztok!

Kandi!
Hú, de örülök neked! Kép Végre hallani rólad! Sajnálom, hogy nektek sem jött össze a baba. De Nati milyen nagy lett, hogy szalad az idő.
Tizát csak azért hiányoltam, mert tényleg régen írt. Azt tudom, hogy babázik, kisfia van. Babcsinak meg gartula, vigyázzon magára!

Jucmuc! Reni! Panda!
Vigyázzatok magatokra! Remélem hétfőn már babás híreket olvashatunk!

Kép
Jó hétvégét mindenkinek!

Kép
sapé
 
 


jucmuc, reni, pandi naaaaaaaaaaaaaa??? jó reggelt csajok!!
vagy már útban a babák????

kandi, helló!!! nagyon örülüök hogy írtál, köszi az infókat, és én személy szerint nagyon szorítok neked, hogy gyorsan-gyorsan válasszon be téged egy édes-aranyos pici baba:o))
puszika

pandi a séta jó ötlet szerintem is, hát nagyon -nagyon gondolok rád!

reni tuti nem lesz magzatvíz vizsgálatod..... :wink:

jucmuc? merre vagy?
kicsiboris
 
 


Vagyunk és még egyben, de azt hiszem a nyákdugó folyamatosan elfolyik, ha ez jó szó rá. Valami ragacsos izé jön. Délután megyünk megint ctg-re.

Kata,
Tudsz már valamit a babákról???

Boris,
Köszönöm :D
Vendég
 


Kicsiboris!

Neked legyen igazad! :wink: Hogy van a gyönyörűség?????


Pandácska!

Belőlem is jött valami ragcsós izé ma reggel. :roll:
A nyákdúgó inkább nem véres?Bár azt olvastam,hogy nem feltétlenül véres....Nem tom,majd kiderül..
m. reni
 
 


Itt vagyok lanyok, cak punnyadtam delutan. Ma reggel is korhaz, ctg stb.
Ha a hetvegen nem indul el magatol akkor hetfön reggel 7.30-ra mennünk kell a korhazba befektetnek es elkezdenek majd stimulalni.
Vannak rendszertelen fajasaim de ezekkel sajnos semmire nem megyünk.
Most meg pihengetek, keszülödök stb... :D

Köszi lanyok az erdeklödest! Kép

Kép
Kép
jucmuc
 
 


Reni,
Nem mindig véres, ma mondta a szülésznőm.

Voltunk ma is ctg-n minden rendben van, fájások szépen jönnek ahogy eddig. Kedden lesz az indítás, hétfőn pontosítunk a dokival. Szerdán már én is babázhatok, ha minden rendben megy :D
Vendég
 


Pandácska!

De jó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :lol: :lol: :lol: :lol:
m. reni
 
 


Jucmuc!

Neked meg kitartást!!!Mindjárt itt ez a kis lusti fiú!!
m. reni
 
 


Mondom én, hogy Reni te be fogsz előzni!!! :lol: :lol:

Kitartás csajok, mindjárt kibújnak ezek a rosszcsont kölykök!!! :D

De az is lehet,hogy Ilonkára várnak,hogy megjöjjön a síelésből!!! :wink:

Pandus,
nincs hírem, de ez a jó, mert ez azt jelenti, hogy ügyesen kűzdenek az embrikéim. Attól rettegek mindig, ha megszólal a telefon, hogy a kilinka az és közlik, hogy ne is menjek hétfőn, mert nincs miért... :roll: :?
katata
 
 


Megyünk a kórházba majd jelentkezem!
Vendég
 


Pandácska!

Tyűűűűűűű ez nagyon izgi!!!Gyors fájdalom mentes szülést kívánok! :lol:


Katata!

Pandácska beelőz :lol: Nem lessz semmi baj az embrikékkel :lol: Menned kell hétfőn :lol: :lol:
m. reni
 
 


Na végre már történik valami :)
Most két percenként jövök nézni, hogy van-e már valami :)
jucmuc, reni, mostmár igazán húzzatok bele :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


pandi lehet, hogy már meg is szült :?: :?: :?: :?: :?: :?: :roll: :roll: :roll: :D :D :D :D
jujjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj remélem jó és szép szülés lesz!!!

reni, jucmuc nagyon izgulok értetek!!!! én is gyüvök nézni mi lesz a mai napi termés :wink:

kata, ne legyél mán ilyen pesszimista :cry: de tényleg!! hinni kell, és minden úgy lesz ahogy szeretnénk, nagyon sok +++++erőt küldök neked :wink:
kicsiboris
 
 


Sziasztok!
Ti nem ismertek de Én ismerem Pandácskát:


Ma 12:15-kor a Föld és az Ég egy pillanatra összeért! Megszületett Dóra Bianka! 3850g és 56cm. Határtalanul boldogok vagyunk. Anya és Apa
Vendég
 


Pandus :D

Itt is gratulalok, nagyon ügyesek voltatok! :D :D

Nalam marad a regi felallas, holnap inditjak a szülest! :D

Kép
Kép
jucmuc
 
 


Pandácska!

Hatalmas Gratula!!!!!!!!! :lol: :lol:

Sok tejcsit!!!!!!Egészséget és Boldogságot!!!!
m. reni
 
 


Jucmuc!

Érted is nagyon szorítok ám! :wink:
m. reni
 
 


pandácska, minden égi s földi jót kívánok!

jucmuc, akkor hétfőn ezerrel szorítok!

katata, neked százezerrel mennek a drukkok!

és persze reni, neked is minden jót kívánok!

mágnes, örülök, hogy rendeződnek a dolgok, hogy hamarosan költöztök, és beprogramoztad az agyadba a tesót.

tücsökbogár az a május nem is hangzik annyira rosszul. Akkor már tutira abbhagyhatod a gyógyszert?

domo, természetgyogyira jársz még?

sapé, gyógyulgattok? Mi lesz a nagylány a farsangon? Percy, Thomas, esetleg Fiona?

A síelés nagyon jó volt. Na jó finomítok az üdülés volt nagyon jó, síelni 2* próbáltam, nem estem de nagyon féltem, így maradtak a séták, szánkózás és a sífutást is kipróbáltam (nekem tetszett, azért írom zárójelbe, mert mamik és papik csinálták, nem a fiatalok :roll: ).
Nálunk újabb ötlete a férjemnek, hogy még a Czeizel féle rendelést kellene felkeresnünk, mint utolsó lehetőség a saját gyerkőcre.
Egyébként minden ok, süt a nap jön a tavasz.

Akkor holnap++++++++
bbilona
 
 


Pandus!!!!
Hurrá!!!! Nagyon gratulálok!!!! :lol: :lol:

Jucmuc,
holnapra nagyon sok erőt kívánok!!

Ilonka,
Isten hozzott otthon!! Nem szabad félni a síeléstől!!!! Olyan jóóóóóó!!

Képzeljétek,
katata
 
 


Na folytatom.
Szóval, képzeljétek, hogy elindultunk délután síelni, már a kocsiban ülünk, mikor megszólalt férjem mobilja. Felveszi és én csak hallgatom, hogy mindenre mondja, hogy igen, igen. Aztán valamiből rögtön megértettem, hogy a klinika az. Kirázott a hideg, folyt rólam a víz,izzadt a tenyerem. Még jó, hogy nem engem hívtak. Be voltam ijedve rendesen. Aztán hallom, hogy mondja a drágám, hogy oké, akkor holnap 11h15-kor a klinikán. Na ekkor már folytak a könnyeim, mert ez azt jelentette, hogy van blasztókánk. :D Aztán elmesélte a párom, hogy végülis 5 embrike lett felolvasztva (nem tudom végül miért lett ennyi és nem 3, de nem is nagyon izgat) és van 2 gyönyörű blasztó, szép nagy, ezt mondták. :lol: :lol: El sem tudjátok képzelni mennyire örültem. :D Utána végig vigyorogva síeltem, mint egy gyagyás. 8)
Szóval holnap lesz a nagy nap. Nagyon izgatott vagyok és alig várom már, hogy a pocimba legyenek! 8)
katata
 
 


Sziasztok!

Panda!
Jó egészséget Nektek! Nagyon szép nagy baba lett a Dóra Bianka, várjuk a képeket!

Jucmuc!
Holnapra neked is a legszebbeket! Várjuk a híreket.

Kata!
Nektek is a legszebbet és gondolok Rátok! Dávidom jó étkű lesz, mert nagyon eszik a drágám és eddig minden izlik neki!

Reni!
Aztán Neked!!!

Odry

Kép

Kép
odry
 
 


Reni :D

Köszike! :D :D

Ilona :D

Köszönönöm Neked is! :D :D Orülök, hogy jol telt a sieles! :D
Jo ötletnek tartom, hogy elmentek a Czeizelhez biztos tud segiteni! :D

Kata :D

Köszike! :D :D
Nagyon-nagyon örülök a jo hirnek! Ez szuper!!! :D :D Ne gondolkozz azon, hogy miert 5 lett felolvasztva inkabb örülj neki! :D Latod 5-böl kettö lett es hidd el ez is nagyon jo eredmeny!
Mi lett volna ha csak 3-at engednek fel?
Ez igy nagyon jo Kata! Holnapra drukkolok ezerrel, egyszerre leszünk korhazban csak en egy kicsit tovabb maradok... :lol: :lol:
A babaid ügyesek lesznek meglatod! Nekem is fagyasztva volt a babam es nem is blaszto! :D

Puszi mindenkinek! :D

Kép
Kép
jucmuc
 
 


Odry :D

Ugyes a kis Davidod! :wink: :D Köszi szepen! :D

Kép
Kép
jucmuc
 
 


Sziasztok!
Pandácska! Gratulálok!! Szép nagy lány lett Dóra baba.
Jucmuc! Nagy drukk holnapra!
Reni! Még egy kis kitartás neked is! Szerintem a héten neked is lesz babócád!!
Kata! Sok-sok drukk holnapra és a köv. 2 hétre is!
bgyöngyi
 
 


Odry, Jucmuc, Gyöngyi,
Köszi,aranyosak vagytok!

Igen Jucmuc,
együtt leszünk kórházban, izgis! Majd gondolok rád, hogy neked már kifelé jön Dávid, az én babóimat meg most teszik be, hogy 9 hónap múlva kibújhassanak! :wink:

Szorítok!
Puszi!
katata
 
 


Pandus:
Na végre!:)Gratulálunk a csajszikához :)
Anyuéktól késve indultunk el, mert annyira rátapadtam az oldalra, hogy a hírt megtudhassam :)
Alig várom már a fényképet :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Jucmuc!

Nagyon szorítok,és gondolok rád a mai nap!!! :lol: :lol:

Katata!

Neked is sok sikert a mai naphoz,hamarosan a pocidban a babák :wink:

Bbilona!

Örülök,hogy jól érzted magad!A barátnőmék is voltak Czeizelnél,és azt mondták hogy elképesztő a pali.
m. reni
 
 


pandííííííííííííííííííí

ez óóóórriássssssiiiiii, annyira elérzékenyültem, annyira csodálatos, megszületett a pici lány, vagyis szép nagy baba lett, nem semmi :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
isten hozott ezen a világon Dóra, Bianka!!! nagyon-nagyon várom, hogy megtudjam milyen volt szülni pandi??? persze majd ha hazaértek és kicsit összemelegedtetek a babával, addig is minden szépet és jó4 :!:

jajj jucmuc, nagyon sok sikert, ügyesen!!! húúú potyognak a babák :wink:

reni, neked nagyon szorítok, várom, hogy nálad is beinduljanak a dolgok :lol: :lol:

ilonka, a Ceizlert bírom én is, szerintem is jó ötlet!!

odry, már 5 hónaposak vagytok???!!! nem semmi!! rakjál képet légyszi-légysziiii..

katám, hát ez nagyon jó hír!!!!!!!!!!!!!!!!!!! de örülök, és annyira előttem van a jelenet...a párod telefonál, te meg izgulsz...nem csodállom, hogy utána elöntött a boldogság, de szupi, hamarosan minden rendbejön!!
kicsiboris
 
 


Panda, hatalmas gratula :lol: Remélem lesz egy kis időd élményeket írni, és fotókat felrakni :lol:

Kata, ez szuper hír :lol: Két blasztót visszakapni (remélem csak egyet jelenthet) :lol: Drukkolok nektek :lol:
mi már spontánozunk október óta...

Jucmus, Reni! A héten lesz még két babánk :lol:

Ilona, Ceizelt eldöntöttétek? és mikor mentek? Neki magánrendelője van?
hát, járogatok még, de már 3 hete nem voltam akupunktúrán, de még adok neki egy kis esélyt

Kicsiboris, olyan rég láttunk fotót! hogy vagytok? milyen baba Borka?

Kép
domo
 
 


És Zel, veled mi van? mostanában mentek vissza az orvoshoz, nem? vagy vártok még egy kicsit?

Kép
domo
 
 


Pandácska!
Hatalmas gratula a hatalmas leányzóhoz! Nagyon sok boldogságot kívánok Nektek!

Kata!
MÁr csak pár óra és a pocakodban lesznek a babácskák. Remélem, hogy most minden sikerül!

Jucmuc, Reni!
Ti jöttök, szorítok!
tücsökbogár
 
 


Reni, Boriska, Domo, Tücsi,
köszi!!!
Mindjárt indulok!!! Olyan izgis!!! :D

Reni,
hamarosan te következel és láthatod végre a picikédet!!! :lol:

Domo,
akkor ciklus végén vagy, szóval lehet izgulni!!! :D

Tényleg Zel,
merre vagy??? Hamarosan kezditek, ugye???

Ilonka,
írj bővebben erről a Ceizeles dologról. Mit tudnak ott????
katata
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?