Jajj, távol álljon tőlem, hogy vitázni akarjak az otthonszülésről, csak oda merészeltem irni, hogy a médiában azt mondták, most nincs, és mégis van. Ennyi... Az, hogy nekem van egy véleményem erről, egy dolog, de nem akartam és nem is akarom itt kifejteni.
Azt viszont tartom, hogy ÉN SZEMÉLY SZERINT (ezt most már szerintem beleteszem az aláirásomba)
jobban féltem a babámat (nem magamat, bár az sem utolsó szempont, hogy velem se történjen semmi, ha lehet) annál, mintsemhogy itthon szüljek meg minden segitség nélkül.... nem vagyok szülésznő igy nem értek ahhoz, mikor minek kell és minek nem kell történnie...
Babicskó! Nekem mikor megindultak a fájások, sőt, már egy nappal előtte alig mozgott a baba mindkétszer...
anyósod azért édes...
Bár nekem is felbolydult a család
Attilánál, egyedül én voltam halál nyugodt, mintha mi sem történt volna (anyuéknál aludtam)... felhivtam reggel 7-kor anyát, hogy jöjjön haza, mert szülünk, anyám jajjveszékelt a telefonba, hogy úristen, hivj mentőt.. valahogy lenyugtattam és mikor hazajött (kb.fél órán belül) elküldtem lezuhanyozni, hátha attól megnyugszik, január ellenére totál le volt izzadva...
aztán Öcsém is felkelt és föl-le mászkált, hogy muter, siess már mert itt fog megszülni a Hugi...
én meg nagyon nyugodtan eltettem a telefontöltőt meg ami még kellett, ittam egy teát... 9-re értünk a kórházba és fél 2-kor lett meg Atis
pont ma 7 éve
Barnusnál is mindenki össze-vissza futkosott meg parázott, szintén én voltam a legnyugodtabb... anyám ott is alakitott, az Erzsébet-hid és a Keleti között enyhe csúcsba ütköztünk délután 2 óra révén hétköznap, erre 5 percenként megkérdezte, hogy ne hivjunk ide egy mentőt? Mondtam neki, hogy szerintem menjen nyugdijba az egészségügyből, mert már lassan mániájává válik a mentőriasztás a semmiért is...
ráadásul nem voltak még 10 perces fájásaim sem...
No, hosszú lettem... bocsika... csak témába vágott a szülés előtti paráztatás és parázás a családtól....