Tudom, hogy alkat dolga is, de én úgy látom, gyakran a szülők felelnek a gyermekük kövérségéért, és ez nemcsak, hogy elszomorít, de fel is háborít. Az egyik ismerős családnál pl. mindkét szülő testes (a nő a kövér kategória), de egyfolytában nassolnak. Sajnos a gyerekeket is erre szoktatják. A kisebbik gyermek azzal a felkiálltással, hogy igény szerint szopik, gyakorlatilag végigette a napot. Anyatejtől nem lehet vészesen elhízni, de a dolog nem változott meg akkor sem, amikor már csak szilárd táplálékot kapott. Az anyja egész nap kajával járkált a gyerek után, és gyakorlatilag egyhuzamban etette. Ráadásul soha nem gyümölcsöt vagy zöldséget, hanem kenyeret, fagyit, tejszínhabot avagy pattogatott kukoricát (10 hónaposan
!!!). Amikor nagyon finoman elmesélte a kedvesem, hogy azt olvasta, hogy a kövér gyerekek nagyobb valószínűséggel lesznek kövér felnőttek, a válasz az volt, hogy a gyerekek tudják mennyit kell enniük (és azzal a lendülettel repült a ropi a gyerek szájába). A legjobb az egészben az, hogy mivel egész délelőtt ropit és kekszet esznek a gyerekek, ebédre már semmit nem kívánnak, így "sajnos rosszevők".
És, ami igazán bosszantó, hogy szegény lurkók lesznek gátlásos súlyproblémákkal küzdő tizen-huszonévesek, és akkor majd mindeki azzal fogja vígasztalni őket, hogy "alkat dolga, a szüleid is ilyenek". Ez annyira igazságtalan!!!
Na ez inkább kidühöngés, mint hozzászólás lett (és nem is biztos, hogy ide kellett volna írni, de nem találtam jobb helyet).
Milla