Sziasztok lányok!
Már hétfő óta próbálok nektek írni, de teljesen kipurcant a netünk.
Most hogy végre van alkalmam, köszönöm mindenkinek a jó kívánságokat, olyan hihetetlen volt olvasni úgy, hogy ezek most rólunk, nekünk szóltak.
Szilvi
Annyira örülök, hogy nálatok is minden rendben lezajlott. Nagy szeretettel gratulálok a kis Marcell Lászlóhoz (nagyon szép neve lett) és nagyon jó egészséget kívánok az egész családotoknak.
Mofly, Bobóka
nem is tudom, mit mondjak...
Nagyon, nagyon örülök nektek!!!!!!!
Itt van Sára születésének igen rövid története (már amennyire vissza tudok emlékezni arra a bő órára, kiegészítve a férjecském beszámolójával).
Szóval mint a december 3-a előtti napokban már írogattam nektek, jósló fájásaim már vagy egy hete voltak előtte. Volt, hogy rendszeresen jöttek, volt, hogy nem is méregettem, mert olyan kevéssé fájtak és már úgy gondoltam: na, akkor hiszem, hogy ez már szülés, ha a szülőszobán leszünk.
November 2-án este is ilyesféléket éreztem, úgy 7-8 percenként, megvacsoráztunk, megfürdettem Julcsit, aki mellettem aludt el, s olyan pocsék éjszakája volt, hogy érezhettem volna: ő már tudja, nagy napra virradunk. Én sem sokat aludtam, na nem a fájások miatt, mert azok, el-el múltak, hanem mert Juli hol a pocakomon, hol a fejemen feküdt….
Reggeliztünk, kimentünk sétálni az udvarra, majd elsétáltam a védőnőmhöz a szokásos rutin vizsgálatokra. Itt is megállapítottam, hogy jé, egész rendszeresen jósolgatja a kis Sára a születésének közeledtét. Mivel nagyon nem zavart a dolog és borzasztóan káposztabolond lettem az utóbbi hónapokban, otthon nekiláttam tarját szeletelni, meg káposztát reszelni, dinsztelni. (Később a receptet is leírom.) Megebédeltettem Julit, sőt el is aludtunk ebéd után. Egy óra körül telefonáltam a férjemnek, hogy nagyobb biztonságban érezném magam, ha hamarabb lelépne a munkahelyéről és most kivételesen kihagyná a hétfői focit. Kettőkor immár ő is itthon volt, jól behusizott, én pedig még ledöntöttem egy kakaót nagy röhécselések közepette, hogy akkor ez most mi lesz?
Közben Juli felébredt, én pedig megállapítottam, hogy 4 percenként keményedik a hasim (fájni legfeljebb annyira fájt, mintha meg akarna jönni). Felhívtam a szülésznőt, hogy jobb híján bemegyünk a kórházba, legfeljebb hazaküldenek…Az utat végignevettük, hogy milyen bénák vagyunk, még azt se tudjuk megállapítani, hogy szülni megyünk-e és buliztunk egy kicsit egyik Abba-lemezünkre. 4 órára értünk be a kórházba, ahol dugig volt a szülőszoba, így az ajtó előtt kellett várakozni (Az esemény után egy szülésznő meg is jegyezte, hogy miért nem szóltunk, hogy ennyire sürgős a dolog, azt hitte, hogy még épp hogy elkezdődött. Mondtuk, hogy mi sem tudtuk, hogy sürgős…
)
Várakozás közben lelifteztem az alagsorba, mert csak ott van használható mosdó és közben átfutott a fejemen az automata előtt, hogy úgy innék most egy kapuccsínót. Aztán lebeszéltem magam róla, hátha mégis szülünk, mert egy kicsit kezdett nehezemre esni a járás és 3 percenként jöttek a fájások. 17.15-re jutottunk be a szülőszobába, ahol rám kapcsolták a ctg-t, hogy megnézzék, mi a helyzet a pocaklakóval. Sára jól volt, a fájások 80-90 körül voltak és tényleg 2-3 percenként jöttek. Na, hát innentől pörögtek az események…
Megjött a dokim is (aki valahogy megérezte, hogy ma szülök, mert nem ment el a konferenciára) és megállapította, hogy 3 ujjnyinál járunk. A szokásos tortúrát hála Istennek elkerültem, ilyesmire már nem volt idő. Közös megbeszélésre úgy döntöttünk, prof megnézi a magzatvizet, nehogy úgy járjunk, mint Julinál. Na, hát ezek után olyan fájásaim lettek, hogy úgy gondoltam, akkor talán én meghalnék, ha lehet…
Kérdeztem, hogy elveimmel ellentétben kérhetnék-e mégis edát, amire közölték, hogy már rég lekéstem róla, ugyanis eltűnt a méhszáj, a fájásoknál pedig mérhetetlen adatokat produkáltam valahol a 110 és 130 között (nem véletlenül téptem szép a szülőágyat és a saját kezemet – így utólag). Az események megszűntek körülöttem, a szemem ki sem nyitottam, csak mondatfoszlányok jutottak be hozzám: férjem dícsért, biztatott, a szülésznő a levegőkre próbálta volna a figyelmemet terelni. A kitolás előtti utolsó negyed órányi időszakig nem is hittem, hogy valami ennyire fájhat, ugyanakkor ennyire katartikus élmény legyen. 18.10 körül az tűnt fel, hogy hirtelen nagy a mozgolódás: Jesszus, itt a baba feje mindjárt – így a szülésznő. Szétkapták a szülőágyat, kérdezték, kell-e kakilnom. Naná, mást sem kell - mondtam. Viszont innentől kezdve már nem fájt úgy, szinte jó volt (bár lehet, ez furcsán hangzik). A párom számolta a tolófájásokat, nekem egybefolyt minden: innen tudom, három tolófájásra kibújt a fejecske, amit meg is simogattam állítólag és némi biztató szót mondtam már frissében kislánykámnak, aztán még egy fájás és ki is csusszant a kicsi teste. Na, ez az amire azt mondom a mai napig: az ilyen élményekért érdemes élni és hogy még, még, még… és hogy hihetetlen, egyszeriben hogy tud elmúlni minden, ami addig annyira fájt.
Kis testét rögtön a hasamra tették, megpuszilgattuk, majd 10 perc múlva kicsinosítva visszahozták szopizni, amit nagyon ügyesen csinált.
Mivel olyan gyorsan zajlott minden, hogy első szülés esetében a gátvédelemnek esélye nem volt (bár a párom szerint én még megpróbáltam erre rábírni a szülésznőt két fájás között), így az utána következő idő a stoppolással telt. Na, hát ez az amire nem szívesen emlékszem, szegény Sára csak nézte, mit kiabál az anyja…
De hát már ez is több mint egy hete történt. Meg persze nagyon boldogok vagyok, hogy másodszorra sikerült, és ilyen gyorsan.
Hétfőn jöttünk haza, mert persze a kisgalambomon is jelentkeztek az én betegségem tünetei, de hála Istennek már jól van és én meg olyan fittnek és erősnek éreztem magam már szülés után is, hogy magam is alig hittem.
Ez ugyan már az eltelt 5 nap miatt igen csak múlt idő
, de reméljük lesz ez jobb is. Nem is értem, Julival miért ment minden olyan nehezen az elején, most van igazi káosz nálunk.
Páromnak nagyon sokat köszönhetek, mert bármiben szívesen segít és olyan mély kapcsolat alakult ki közöttük Julcsival a héten, amikor csak kettesben voltak, hogy öröm rájuk nézni, milyen kis cinkostársak. Sára egyelőre jó, ha 12 órát alszik egy nap és éjjelente legalább 4-5 órát fenn van. Mondjatok valami bíztatót: lesz ez jobb is, ugye? Féltékenységnek nyoma sincs, Julcsi olyan drága, anyáskodó, hogy meg kell enni…
Egyelőre ennyit írok, ez is elég hosszú lett. Hamarosan megint jelenkezem.
Puszi mindenkinek: KM
. Olyan negró illata volt utána 
Úgy sajnálom, most kicsit elkényeztetjük, sokat van kézben.
de amikor a pocimra rakták Őt, hát az leírhatatlan volt.
Tündérkéink 
Úgy jártam mint egy szűzleány 
Bocsika!
. Persze mikor pénzért házól a polgármester, iskolának, focicsapatnak, polgárőröknek, akkor mindig megtalál minket 
