2007.12.09 10:54
Szerző: zsuzsoo
Ezzel már régóta tartozom. Szóval, már napok óta mindig jött reggel kifelé a nyákdugó, esténként meg enyhe jósló fájásaim voltak (ez egy újdonság volt), de mindig lezuhanyoztam, lefeküdtem aludni, és el is múltak. Hétfőn annyi volt más, hogy este is egy ici-picit véreztem, és többször el kellett mennem WC-re. Ja, anyukám valami megérzéstől vezérelve, mondta, hogy mindenképp nálunk akar aludni.
Aztán 2-kor fölébredtem, hogy pisilnem kell, majd abban a pillanatban elkezdett elég rendesen, minden kétséget kizáróan, folyni a magzatvíz. És 5 percenként jelzés értékű fájások is voltak. A férjem sitty-sutty elkészült, hívtuk a szülésznőt, és elindultunk. A kórházban kaptam beöntést (saját kérésre), ez mindkét előző szülésemnél nagyon jól esett. Aztán lassan egyre masszívabbak lettek a fájások, 4-kor már olyan rendes 1 percig tartók, amikor az ember lánya mindegyik fájásnál hány is. Akkor olyan szűk 2 ujjnál tartottam. Kérdeztem a szülésznőt, mit gondol. Mondta, hogy ha eltekintünk attól, hogy az előző szülésem milyen gyors volt, akkor kb. reggel 9. Ez meglepett egy kicsit, mert az egész nagyon hasonlított ahhoz, amilyen az előző volt, és akkor elgondolkodtunk az EDÁn, egy kicsit kíváncsiságból is, azt még nem próbáltam, és a kitolás miatt féltem tőle, meg ugye az előzetes csaszi miatt a múltkor eleve ellenjavalt volt. De abban maradtunk, hogy max. 7-f8-ig hat, és aztán teljesen jó lesz a kitolás. A fájások persze közben egyre sűrűsödtek, aztán nagy nehezen előkerült az aneszteziológus, aki egy végtelenül kedves, viszont nagyon béna kb. korombeli csaj volt, és nem talált kaput, vagy mit, két csigolya között. Persze a fájások között mindig ki kellett várni. Aztán elkezdte másik két csigolya között keresni. Ekkor felmerült bennem, hogy meg kéne kérni a szülésznőt, hogy nézze már meg, hol tartok, és van-e értelme az egésznek. A férjem mondta, hogy benne is fölmerült, de nem akart belepofázni. Na, a szülésznő segítségével (aki megmondta, hogy szerinte merre fordítsa a tűt), végül 5:30-ra sikerült bekötni, kb. 5:40-kor elkezdett hatni, és 6:20-kor kicsusszant a baba. Egyébként, aki tényleg hosszú órákat vajúdik, annak szerintem megéri, az ember érzi a fájásokat, de nem olyan brutálisak, és valahogy melegek. Nekem pszichésen elég rossz volt, hogy mire pont „kellemesebb” lett megérkezett a doki is, és mondta, hogy igen, valóban szülünk. --Érzi a fájásokat? –Igen. –Akkor nyomjon! Na, ez sokkolt. Ugyanis pontosan emlékeztem, hogy az előző szülésemnél ez milyen elemi ösztön volt, és ugye az összes horror, amit az ember hall az EDÁval kapcsolatban, az kitolásnál van. Szerencse, hogy azért emlékeztem, milyen volt az előző babát megszülni + tényleg éreztem a fájásokat, így ment, de az is meglepett, hogy (talán az eda miatt) sokkal nagyobb szünetek voltak a tolófájások között. Egy ponton, amikor már mindenki látta, hogy gyakorlatilag kint a gyerek, csak én nem, és baromira fájt és feszített, egy kicsit bepánikoltam, hogy beragadt. És majdnem kiabáltam velük, hogy most azonnal segítsenek, akkor a doki rám szólt, hogy ne pánikoljak, ami tök jó volt, mert ebben a pillanatban a babácska magától kicsúszott. Akkor jött egy csecsemős (ez is új élmény volt a mávhoz képest), és valami műanyag csövekkel le akarta szívni a nyákot, de nem igazán sikerült neki, akkor a szülésznő egyszerűen kinyomta a gyerekből. A szülésznő egyébként tényleg szuper volt. Ami rossz volt, hogy az eda miatt – vagy lehet, hogy itt a normális protokoll része – bekötöttek infúziót, amitől úgy remegtem, mint a nyárfalevél. Ez a császárnál is pont így volt. Gondolom, nem csak szülésnél lenne így, de azon kívül még sose kaptam infúziót. Ami jó volt benne, hogy így kaptam folyadékpótlást és vitamint, és egyáltalán nem éreztem magam úgy lepukkanva a szülés után. Igazából tök éhes voltam, meg szomjas, és amikor lezuhanyoztam teljesen fitt voltam.
Mondjuk, azért nem gátvédelemmel csinálták, bár igazság szerint abban a pillanatban azt sem bántam volna, ha négyszer ekkorát vágnak, csak legyen már kint az a gyerek.
A dokinak túl sok szerepe az egészben nem volt, a végén összevarrt, egyébként mindent a szülésznő csinált – szerencsére.
A férjem a kérésemre az egészet videóra vette, annyira megható újra megnézni. Ja, és az egész valahogy annyira gyors volt, hogy egyáltalán nem szenvedtem annyira meg. Bár lehet, hogy a másodiknál is inkább a vele járó egyéb dolgok, és a felépülés lassúsága miatt maradt bennem az, hogy nagyon kemény volt, mert maga a szülés ott is nagyon gyors volt. Egyébként abban igaza volt a dokinak, hogy a szülőszobán lévő körülmények tényleg nem zavartak. Amikor beértünk, pont született egy baba, de azért sikerült intimmé és diszkrétté tenni az egészet. Meg pont a szélső fakkba kerültünk, annak volt egy szép nagy ablaka, és az olyan jó volt, hogy megszületett a baba, és elkezdett hajnalodni.
Majd még jövök a gyermekágyas résszel, az tényleg nagyon brutál volt, élen a gyerekorvossal. Ami azért is lehangoló, mert ez a nő nyilván az ÁEK dolgozója, igy függetlenül attól, hogy hol lesz helyileg a szülészet, a bababarát szemléletnek annyi.
zs