Sziasztok lányok!
Jelentkezem ismét, kicsit farokbehúzva, így, röpke két hónap után. Azért mentségemre szóljon, élménydús két hónap volt.
Szóval műtét. Igazi Exodus. Hétfőn elmentük vérvételre, majd naív fejjel elvittem a gyerekorvoshoz, hogy ő is vizsgálja meg, meg adjon beutalót csütörtökre, a műtét péntekre volt kiírva. Na, persze, amíg nincs meg az összes lelet, nem adhatott. Azért megkértem, nézze meg a torkát, műthető-e. Igen, az. Jóvan, akkor másnap is jövünk. Másnap apjuk vitte el EKG-re a gyereket, ahol a kedves EKG-s a gyereket ülve drótozta be, akkor is csak a kezére és a lábára rakott drótot, majd kézzel ráírta, hogy sírás közben készült. Mondanom sem kell, hogy gyerekorvos értékelhetetlennek találta a leletet. Belenézett a gyerek torkába is, naná, hogy tüszősnek látta, műtét részéről halasztva egy héttel, újabb AB kúra indul. Én hülye megvettem az AB-t (csekély 700 forint), majd felhívtam a fül-orr-gégészt. Mondtam neki, hogy gyerekorvos részéről stop van, mire ő meg azt kérte, hogy vigyük be másnap reggel a kórházba. Bevittük, megnézte, mondta, hogy a fenét tüszős, lesz műtét, másnap feküdjünk be. Jó, csütörtökön reggel nyolcra (na jó, negyed kilencre) bementünk. Aznap csak az anesztessel kellett találkoznunk, Borinak közben elkezdett folyni az orra, meg köhögött. Anesztes aszongya: lehet, hogy nem lesz műtét, majd másnap reggel a kolléga megnézi, és dönt. Estére Borinak 37,8 lett a hője, az ügyeletes gyerekorvos megnézte: tüszős a mandulája, nem biztos, hogy lesz műtét, de azért csináljuk végig a procedúrát, ne egyen, ne igyon, az isten se tudja, hátha mégis kiveszik. Itt már eléggé ideges voltam...
Ráadásul gyerekekre szabott ágy egy darab se volt. Anyukák a gyerekkel egy ágyban foglalhattak helyet, értsd rendes, magas, keskeny kórházi ágy. Rács nuku. Szomszéd ágyon a mama mellől le is esett egyik éjjel a kislány. Ja, a hatágyas kórteremben csak négyen voltunk, két gyerek, meg mi az anyukák. Kaját csak a gyerekek kapnak, szülőket meg sem kérdik, hogy esetleg be akarunk-e fizetni a menzára. Zuhanyzó: egyszer mentem be megfürödni. Nem vagyok egy finnyás alkat, de kőkemény hányingerrel jöttem ki. Borit inkább a mosdókagylóban fürdettem le.
Na, szóval, műtét reggele. Bejön az anesztes: nem vsz., hogy lesz műtét. Bejön a dokink: dehogynem, persze, hogy megműti. Olyan 10 körül vitték is Borit. Szegénykém addigra már elég szomjas volt, de a nyugtató trutyin kívül nem kaphatott mást. Én kint járkáltam a műtő előtt, baromi hosszúnak tűnt az a fél óra. Még a műtőben felébresztették, első szava egy panaszos Mama volt.
Az első másfél órát, annak ellenére, hogy többször átbeszéltük, hogy fájni fog a torka, de nem kellene sírni, mert attól baj lehet, Borika végig visította. Iszonyúan szomjas volt, és még nem kaphatott inni. Mondta, hogy csak egy kis vizet, mondtam, hogy nem lehet. Jó, akkor ő csak egy kis teát kér, mondtam, nem lehet, és próbálj meg megnyugodni, mert vérezni fog a torkod. Mire ő: Nem baj, akkor csak egy kis vért iszik. Na, ennél a pontnál már vele együtt bőgtem.
Végül elaludt, aztán meg már itatni kellett, amennyit csak lehet. Na, ivott is ő, nem kellett itatni, de minden korty után iszonyúan sírt. Én meg tiszta frászban voltam, hogy tuti be fog vérezni a torka. Estére azért belediktáltunk jó egy liter teát, így az infúziót elkerültük. Az éjszakától még féltem, de velünk nem történt semmi. Viszont a másik kislánynak elkezdett vérezni a torka, úgyhogy ő még másfél órát a műtőben volt, mire el tudták állítani.
Másnap még nem nagyon ugrálhattunk, ekkor vetettük be Emeséék rajzolóit, amik nagyon jó szolgálatot tettek, mindkét gyereknél.
Ezúton is köszönet érte, Emese!!!
Mint kiderült, Bori mandulája már nem tüszős volt, hanem a kötőszövet egy része már elhalt benne, több darabra esett szét a műtét alatt, úgy kellett kikanalazni. És rettenetesen nagy volt. A műtét előtti napon is jó diónyira kidagadt a nyakán, még nyugalmi állapotban is.
Annak ellenére, hogy kivették mindenét (na jó, majdnem mindenét), az orra továbbra is folyt. Ez olyan méreteket öltött, hogy fel kellett vinni a kórházba, ahol egy csővel letisztították neki. Na, utána itthon minden egyes orrszívás jó egy hónapig még kínszenvedés volt, rettegett tőle. Múlt hét pénteken meg megint úgy köhögött, hogy muszáj volt szombat reggel felvinni a kórházba. Így kedden kivizsgálták, egyelőre nem találtak nála semmit. Az arcürege tiszta, torka, orra, füle rendben.
Közben elmúlt három éves (ezúton köszönöm a jókívánságokat). Igazi nagylány. Megtartottuk a szülinapját is, miután végeztünk a kórházban. Erre apám focizás közben dobott egy hátast, és egy kacskán álló csuklóval kelt fel a földről. Taxi, kórház, traumatológia. Kéztőcsontörés, a csukló leugrott a karcsontokról, az orsó és a singcsont is eltört, és az egész rotált 30 fokot. Húzatták, helyre tették, gipszelték, kedden neki is kontroll volt, megint húzatták, megint csavartak rajta egyet, és újra gipszbe tették. Kedden megint vihetjük Borit és aput is, apunál akkor dől el, hogy kell-e műtét vagy sem.
Közben nekem meg elkezdtek fájni a fogaim. Most már egy hónapja szórakozom velük, negyedszer voltam fogászaton... Talán most megoldódik, de ezt még le kell kopognom...
CsKatival még a szülés előtt beszéltem, csak nem tudtam írni, mert közben festettük a lakást is. De olvastam, hogy időközben megszületett Gergő! Gratula, hatalmas lett!!! És örülök, hogy nem maradtál egyben életed végéig.
))
Bori a műtét után egy héttel gondolt egyet, és nappalra totál dobtuk a pelust. A délutáni alvást is kibírja, éjszaka még nem. Ja, és egyedül hajtja a hintát. Felül rá, elindítja, baromi magasra felhajtja. Tudni kell, hogy ez egy olyan hinta, amin se korlát, se lánc, egy darab vékony műanyag ülőke, alatta meg a homok, pontosabban a beton, mert a nagyobb gyerekek mindig kirúgják alóla a homokot.
Mostanában, ha hisztizik, és megkérdem, hogy miért szomorú, azt mondja, hogy azért, mert apa elment. Akkor is, ha ott van mellette. És elkezdett kicsianyucinak hívni.
Jaj, ezt még el kell mesélnem: a szobafogság alatt elég sokat nézett mesét, mivel apa volt itthon vele, aki éjjel dolgozik, reggel meg még hót kóma. Na, délután hazajöttem, lefeküdtem hozzá a földre, mire ráült a hasamra, és elkezdett egy rózsaszín habtapi korongot nyomkodni a számba: Anya, te vagy a Hófehérke. Edd meg szépen az almát.
Én: Dehogy eszem, nem kell nekem a mérgezett almád.
Ő: De edd meg, finom, van benne sok vitamin.
Én: Nem kell, hagyj békén, nem akarom, hogy megmérgezz.
Ő: De edd meg, edd meg, ha nem eszed meg, nem csókol meg a herceg.
Én: Na, figyelj csak, kicsim, az én hercegem akkor csókol meg, amikor én akarom. Apa, gyere, adj egy csókot!
Apa bejött, adott egy csókot. Gyerek kikerekedett, hitetlenkedő szemekkel nézte a jelenetet, majd kikelve magából közölte:
Na, anya, ő nem is a herceg!!!
))
Ja, és még mindig bácsi akar lenni, ha megnő. Mondtam neki, hogy sebaj fiam, a TB ma már támogatja, a nevedet meg majd Boriszra változtatjuk. Azt mondta, jó, akkor ő Borisz lesz.
Na, ennyi voltam mára. Bocsánat, hogy csak magunkról írtam, de már tartoztam ezzel erősen.
Mindenesetre ezúton szeretnék minden szülinaposnak (Kanga Gergőjének külön is, mert nem szeretném, ha megbántanám őket)és névnaposnak sok boldogságot, tengernyi örömet, hosszú életet, jó egészséget kívánni!
Puszi:
Dia
Ui.: Ja, és megjelent az a könyv, amit én fordítottam. Nyomtatásban van a nevem, csajok.
))