Sziasztok!!
Elvben egyet értek Zitával (?), de én sem tudtam kivitelezni, ezt a nehéz, ám de sikeres módszert.
Nálunk a nagylányom 16 hónapos koráig csak cicin aludt el, amikor "elvettem" tőle a cicit, akkor meg igényelte, hogy vele maradjak, amíg el nem alszik. Kezdetben énekeltem neki, hátát simogattam vagy a kezét fogtam. Amikor átkerült a rácsoságyból nyitott ágyba, akkor még mellé is feküdtem, egész addig, amíg meg nem született a tesója. Akkor a fürdetés után próbáltam egyszerre elaltatni a két gyereket (amikor apa nem volt otthon) Kezdetbe az ágya mellett ültem, és úgy cicizünk a kicsivel, pár hét után megértette, hogy én kint a nappaliban ciciztetem a kicsit ő a "sötétben" alszik. Megbeszéltük, hogy ha elaludt a kicsi, akkor megyek be hozzá, de sokszor ilyenkorra már aludt is, ha nem , akkor ismét mellé feküdtem , és megvártam, amíg elalszik. Szépen fokozatosan szokott le róla, kb 2 és fél éves korára. Azt én nem szerettem volna, ha velünk alszik egy ágyban, én nagyon éber alvó vagyok, és nem tudok tőle aludni. És persze éjjel 5X-6X ébredt. és mindig csak dajkálásra aludt vissza. Sokszor örjöngtem éjjel a fáradtságtól, aztán meg amikor hagytam sírni (1 órát), akkor gyötört a lelkiismeretfurdalás, de ez arra jó volt, hogy újra volt türelmem hozzá. Nem volt könnyű, és a kisebb ellenállást írányát választva dajkáltuk
Napközben is nagyon sokat sírt és ő is nagyon igényelte a foglalkozást. Azt hittem, hogy ha nagyobb lesz, akkor egyáltalán nem tud majd egyedül játszani, hiszen csecsemőkorában állandóan én szórakoztattam. De nem így lett!!! (4 éves, okos nagylányom akár 2 órát is játszik magában) Hát a háztartásomra én sem voltam túl büszke az első évben
De túléltük, persze kell hozzá egy megértő férj.Aztán egy éves kora után szépen fokozatosan kezdett egyedül játszani. Nálunk nagy áttörés volt, amikor megtanult mászni és járni, mert utánam tudott jönni, és ha érdekelte valami, akkor elérte, megszerezte. Én sosem raktam járókába (a lakás is kicsi, ez igaz), szerettem volna, ha bejárhatja a lakást. És tényleg sokal jobban lekötötte magát.
Úgyhogy kitartás Gerimami, már csak pár hónap és biztos könnyebb lesz neked is
Hozzáteszem: szakemberként azt vallottam és tanácsoltam, amit Zita, de anyaként nem tudtam megvalósítani. Nem volt könnyű időszak, de valahogy minden megoldódik. És vannak barátnőim, akiknek például nem okoz problémát az éjszakai kelés, vagy a dajkálás.Ők máshogy élik ezt meg. Én "megbántam még azt is hogy szültem"".
És láss csodát, a második lányomat "felneveli" a nagy! Őt nem kellett szórakoztatni, mert élvezte, hogy látja a tesóját. Rám igaz volt, hogy kettővel könnyebb, mint eggyel. Amikor csak egy gyerekem volt, mártírnak, hősnek éreztem magam, amiért ennyi "áldozatot " vállaltam (persze görcsös és bizonytalan voltam), kettővel meg élvezem az anyaságot, és akár a harmadikat is bevállalnám.
Nos, ez egy másfajta megközelítés volt igaz?
De, mivel próbáltam és nem ment, csodálom és írigylem Zitát és a hozzá hasonló erős anyákat.