Betsy!
Miért mondod, hogy nem túl jók a képek, szerintem jól látszik a kis pofikája. Nagyon édes. Szuper, hogy minden jól működik. Egy óra hosszáig vizsgáltak? Az akkor tényleg nagyon alapos lehetett. Amikor én a 3. babámmal voltam, szerintem 15 max. 20 perc volt.
Bencimama!
Még nem tudom hogy fogom bírni hogyha 4 lesz. Egyelőre azt gondolom, hogy van erőm hozzá. Másképpen be sem vállaltam volta. Persze minél több a gyerek, annál több időt igényelnek. Nekem már kettő nagy 13 és 8 évesek. Ők nagyon sokat segítenek. Nekem inkább az volt a nehezebb amikor a 2. született. Valahogy az 1 gyerek az sétagalopp volt a kettőhöz képest. A 2. és a 3. között nem éreztem azt a különbséget, de biztosan ehhez a korkülönbség is hozzájárul. Most biztosan nehezebb lesz, mert egyszerre két picim lesz. De biztosan megbízkózunk vele, én nagyon erős nőnek érzem magam.
Abban a dologban, hogy nem kérdezem meg a baba nemét nem értünk egyet. Te egészen más oldalról közelíted meg a dolgot. A remény hogy kislányom lesz az számomra nem egyenlő azzal, hogy beleélem magam. Nem éltem bele magam eddig sem, és ezután sem fogom, mert semmi alapja nincs, mindössze abban reménykedem, hogy nagyobb esélyem van a kislányra. És ez jó így. A 3. gyereknél beleéltem magam, hogy kislányom lesz, ugyanis képem van a kisfiam szeméremajkairól.
Hogy ezt hogyan sikerült a dokinak produkálni, azt nem értem. De a lényeg az, hogy nagyon beleéltem magam. Én rettenetesen kiábrándultam akkor a UH-okból. Csak akkor megyek ha elkerülhetetlen. Mindaddig nagyon szerettem uh-ra járni, és mindegyik gyereknél a lehető legkorábban szerettem volna tudni a nemét, és úgy készülni az érkezésére, hogy tudom,hogy mire számíthatok. Az azonban nagyon rossz volt, hogy úgy készültem rá, hogy kislányom lesz, úgy beszéltem hozzá, hogy kislányom...... Aztán mégsem kislányom, hanem kisfiam, és nagyon rossz volt átállni. Főleg úgy, hogy kislányt szerettem volna, mert ugye a kellemes meglepetés az megint más. Igaz ez még a születése előtt néhány héttel kiderült, de ha a születésekor derül ki akkor úgy érzem sokkal könnyebb lett volna, mert a gyermek születése után rendkívül bűntudatom volt amiatt, hogy szomorkodtam a neme miatt, hiszen amikor az ember megpillantja a gyermekét, akkor az attól függetlenül angyalka, hogy fiú-e vagy lány. Az pedig hogy előre tudjuk a baba nemét csak ennek a generációnak a kiváltsága, és azért mert valaki úgy készül a gyermeke fogadására, hogy felkészül mindkét nemű gyermekre lelkileg, az egyáltalán nem veszélyes. Nem vagyok ezzel egyedül, más anyuka is mondta, hogy szeret fantáziálni a kisbabájáról, és jó érzés neki, hogy nem tudja, hogy mi lesz, és szeretne meglepetést. Azt még nem állítom, hogy végig nem fogom megkérdezni, lehet, hogy a kíváncsiság egyszer csak arra ösztönöz, hogy megkérdezem. Most már azt hiszem elég hosszan megmagyaráztam, hogy mit érzek. Hangsúlyozom mégegyszer, hogy az 1. 2. és a 3. gyereknél is nagyon akrtam tudni, most meg nem. Érdekes, ha visszagondolok, voltak akkor kismamák a terhesgondolzóba, akik mondták, hogy nem akarják tudni, és meg néztem furcsán, hogy az meg hogyan lehet?