Új privát üzeneted érkezett!

Természetes ciklusban faldöngető progim volt, mikor nézték! :D

Az első lombiknál megjött az Utro mellett simán (vérvételen nem is voltam), és emiatt Mágus dokink a másodiknál felírta a progiszurit is, amit akkor tökjól viseltem, viszont most a harmadiknál, én nem tudom mi a franc volt, de nagyon ellenkezett a fenekem! :roll: :lol:
angel37
 
 


Jajj!

Kép
zölddisznó
 
 


Hanna,
remélem a körülményekhez képest jól vagy (ha mondhatok most ilyet)

Mereszt, Baba,
babatapik ++++++++++++++++++

Coca,
gratula a 3 leendő embrikéhez, jön még hozzá péntekig :wink:

Fanni,
az az igazság, nem nézem, hogy mi fáj mi nem, múltkor túlzásba vittem. Enyhén görcsölget, keményedik a pocim. Még itthon vagyok, legalábbis ezen a héten. Habár a házidoki azt mondta, hogy a vérvétel eredményével menjek vissza, addig is pihi, no stressz. Én már jövő héten menni akarok dolgozni. Na, majd meglátom.
Mindjárt kezdesz :P

Alle,
üdv itt

KépKép
tobi
 
 

 
 

Coca,
ezerszer inkább a trutyi, hidd el!!!
Mi a végén már iszonyatosan szenvedtünk a szuritól, férjem nem akart nekem fájdalmat, én tűrtem, de amikor hallod, hogy a már szétroncsolt szövetekbe, hogy szúródik be és recseg, akkor az igen rossz... :x
Persze azt mondom megéri és lehet, hogy ez hozott szerencsét, de nem egy leányálom, főleg a vége felé... :oops:

Kép
fendike
 
 


Fendike, Coci,
na azt képzeltem el én is, hogy mi lesz, ha ezt 12. hétig szúrjuk! :shock: Jajjajaj :oops:
Persze ha kellett volna, hogyne, állok elébe, tudtam volna tenni mást? :wink:
Volt olyan, hogy párom harmadszori szúrásra tudta beadni, mert vénát talált az előző két próbánál! :roll:
angel37
 
 


Az utrot én is utálom,de nem cserélném fel a szurikra.
Tavaly a 11. napon voltam vérvételen,idén az hétfő lenne.

Angel!
Emlékszem te tavaly már edzett nőként viselted a rossz hírt.Csodáltalak is érte.

Kép
Kép
mereszt
 
 


Köszi, azt hiszem, egész jól bírom! :oops: :wink:
Pedig az még csak a második sikertelen volt...

Jövő hétfőn én is járok a Kaáli felé :wink:
angel37
 
 


Húúúúúúú, miket írtok itt. Kezdek parázni, mi is vár ránk.

Mi még minden előtt vagyunk. Igaz, az inszemes fázist átugorjuk, férjem miatt nem is kísérletezik velünk a doki.

A Maca+cink+e vitamin autodidakta, nem doki ajánlotta. Jártunk még reflexológushoz is. De aztán elment 1 hónap szabadságra, és végre a férjem lába sem fáj, ahol megnyomkodta állandóan...így nehezen veszem rá őt is és magamat is, hogy menjünk újra. Bár nekem a ciklusomnak jót tett, talán.
allegrobarbaro
 
 


Allegro,
hogy mi vár rád? Egy v. két baba!!! :lol:
angel37
 
 


Angel, úgy legyen
allegrobarbaro
 
 


Allegro,
ez mind semmi, ha már benne van az ember, jön magától és szépen beletanul mindenbe
én 1éve még nem tudtam elképzelni, hogy a hasamba is beszúrjak bőr alá, aztán volt, hogy popsiba izomba is magamnak adtam.. :D
ripsz-ropsz belejössz, cél szentesíti... :D

Kép
fendike
 
 


Fendi,
Progiszurit magadnak? :shock: Az igen! :wink:
angel37
 
 


Sziasztok!

Coca! Gratula a 3 babóhoz. A többieknek hajráááá!

Mereszt, Baba, Tobi! Drukk ezerrel!!!!!!!!!!!

Az életet nem álmodni kell. Az álmot kell megélni.
Kép
hanna30
 
 


Hanna!

+++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Köszi a drukkot!

Kép
Kép
mereszt
 
 


Hanna :!: :?:
Hogy a bánatba engedtek haza :?: :?: :?:

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Hanna,
mi volt :?:
angel37
 
 


Hanna,
Hogy vagy? Minden rendben?
Vendég
 


Már itt sem vagyok csajok.

Pusszantás mindenkinek!

Pénteken jövök majd.

Pandussal üzenek, mi a helyzet.

Az életet nem álmodni kell. Az álmot kell megélni.
Kép
hanna30
 
 


Válaszoltam! Nagyon várunk pénteken!
Puszi!

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Hanna???

Angel,
csak egyszer adtam be magamnak, épp össze voltunk veszve, kicsit kivoltam a hormonoktól és úgy gondoltam, hogy csak én hozok áldozatot a babáért...
Későn jött haza, ivott is kicsit és be akarta adni, mire mondtam, hogy befejeztem a szurikat, mától én sem szenvedek feleslegesen, végülis nem bizonyított, hogy a szuri eredményhez vezet.
Bejött a dolog, teljesen kikészült, de kb. 1 órára rá leesett neki, hogy már rég betoltam... :lol:
Vicces volt!!!! :lol:

Kép
fendike
 
 


:D Egy alkalommal már kaptam Puregon 300 NE-t, az előző dokim próbaszerencse alapon írta fel. (minden előzetes hormonvizsgálat nélkül, UH-s követés nélkül) Úgyhogy a hasbadöfés már megy. Viszont orvost váltottam sürgősen, más okok is közrejátszottak benne, de ez is.
Nem akartam kísérleti nyuszi lenni...egyik hónapban Closty, aztán meg szuri, semmi jövőkép, hogy ha ez lesz, akkkor az következik utána, ha amaz lesz, akkor más...

Férjem először azt mondta, beadja nekem, de aztán meghátrált. De csak az első volt nehéz...arra vagy fél órát készültem rá lelkileg.
allegrobarbaro
 
 


Fendike,
naggyon furmányos! :lol:
Én tuti nem mertem volna magamnak! :shock:

Allegro,
akkor a hasbadöféssel már nem lesz gond!
Progiszurit elsőre sztem nem is kapsz, második lombik meg már nem is lesz! :wink:
angel37
 
 


[quote="angel37"]
írta:
angel37Allegro,
akkor a hasbadöféssel már nem lesz gond!
Progiszurit elsőre sztem nem is kapsz, második lombik meg már nem is lesz! :wink:


Hát nem :roll:
Igazából ha pen-es a szuri, nem izgat. Mondjuk farba szúrós nem tudom, van-e, de azt nem tudom, hogy oldjuk meg...majd megyek az ügyeletre. Remélem, mindenből sikerül pen-t kapni, a Gonalról hallottam, hogy van keverős változata is, amit fecskendővel kell beadni...na az lehet, hogy leizzasztana :shock:
allegrobarbaro
 
 


angel, ti hol tartotok most? Néztem a táblát, de még nem vagyok teljesen képben :idea:
allegrobarbaro
 
 


A nem tollas Gonal engem is leizzasztott, kettőből kellett összekutyulni! :roll: Ha nincs ott a párom, lehet, hogy oda is vágtam volna... :oops:
De az csak egy plusz adag volt, amit a 900egységes tollon felül kellett beszúrnom, és egy újabb toll már túl sok lett volna! :wink:
Biztos pen-t fogsz kapni! De a felszívós szurikat is meg lehet szokni, abból is csak az első nehezebb! :)

Van hasbaszúrós tüszőrepi is, most már inkább azt adják a faros helyett. Sztem a progiszuri ami farbaszúrós lehet (a többiek lehet, hogy tudnak mást is), de elsőre nem valószínű, hogy kelleni fog.

3 lombikom volt eddig + 1 fagyibabás transzfer, most készülök a 2. fagyisra! :)
angel37
 
 


Remélem, sikerül most :) Lelkileg nehéz lehet mindig újrakezdeni.

Én már attól kiakadtam korábban, hogy megjött, amikor még nem tudtuk, hogy probléma van...
allegrobarbaro
 
 


Sziasztok!

Hanna: Kép


Kaáli: 14.45re értünk oda, 15.00ra volt időpontunk, 15.45-kor hívtak be. Férjem kicsit kiakadt, mondván, úgy tudta, itt nem kell várni. Dr. Bernard nagyon kedves volt. Megnézte a leleteinket, elmagyarázta anatómiailag az ovut, a beágy.-t, ...., lehetséges okait a meddőségnek, terhesség 3 alapfeltételét,.... A leleteink alapján, eddig úgy tünik, ismeretlen eredetű meddőség, hisz minden ok. (a hőgörbéim is tetszettek neki) Most következik: újabb vérvétel (3. napi), amit mindenképpen javasolt, hogy ott csináltassak, Snufiúnak komplett spermavizsg., majd újabb konz. az eredményekről. (ezekre mind kaptunk időpontot) Ez után majd az fog következni, hogy szex után 2-3 órán belül bemenni vizsgálatra. (erre még nincs időpont). Ezután peteérés serkentés, repesztés szurival. Megdicsért minket, hogy ilyen fiatalon már mentünk, és nem várunk. Nos, ennyi volt (kb. 25 perc) Okosabbak egyenlőre nem lettünk, de reméljük 1 hónap múlva azok leszünk!!!! :wink:

"Reményből él a vágy s meghal, ha nincs remény.”
snufi
 
 


Snufi! :D
Sok sikert kívánok nektekés a vizsgálatokhoz kitartást, mert megéri!:wink: Az én Párom is hasonló, ha már várni kell :twisted: ..., bár nekünk vhogy ott szerencsénk volt, mert szinte egyszer sem kellett várni!

Kép

Kép
donika
 
 


Snufi!

Hajrá!!!


Fendike!
Én még a hasba valót sem mertem magamnak beadni. :oops:

Hanna!
Várunk!!!

Kép
Kép
mereszt
 
 


Sziasztok Lányok!

Már egy jó ideje olvasgatlak benneteket, tudok mindenkiről mindent, amit lehet tudni! Szeretnék hozzátok csatlakozni, ha megengeditek!

Eddig volt 2 sikertelen inszeminációnk, és ma volt az 1. lombik punkciója. 17 petesejtem lett, és most egy kicsit félek a hiperstimutól. Mondták, hogy egyek sok fehérjét, meg igyak sokat. Na, én 3 óra óta, amióta hazaértünk már ittam 2l folyadékot! :D
Sok fehérje bevitelen kívül mit tudok még tenni?

Harcikát már ismerem, mert még amikor csak olvasgattalak benneteket, megkerestem és ezúton is köszönök neki mindent, amit eddig tett értem, és amiben segített!Ő tényleg egy igazi angyal!

Lányok! Mindenkinek tiszta szívemből szurkolok!

Hanna, nagyon sajnálom, ami veled történt és nagyon sok kitartást kívánok Neked!!!!!!!!!!

Kicsit, hosszú lettem, ne haragudjatok!
kisfóka
 
 


Nem írtam külön mindenkinek, ugye nem baj?

Tényleg mindenkinek szurkolok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4
kisfóka
 
 


Lányok: Kép

"Reményből él a vágy s meghal, ha nincs remény.”
snufi
 
 


Hanna,
Drága vagy, köszi a drukkot! Sokat gondolok rád, így ismeretlenül is! ++++

Snufi,
sok sikert a vizsgáltokhoz! Hajrá! :)

Kisfóka,
Gratula a 17 petécskéhez! Továbbra is sok-sok folyadék, fehérje, pihizés.
drukk a randizóknak :)

KépKép
tobi
 
 


Snufi, én itt is és más fórumokon is 4-5 liter folyadékot hallottam punkció után. Kemény, tudom, de ha ez kell. A 17 petécskéhez gratulálok, nagyon szép eredmény, reméljük, párod katonáival jó sokan egymásba szeretnek :wink:
allegrobarbaro
 
 


TEsó sínen vagy! :lol:
Vendég
 


Sziasztok!
Én is vagyok, csak ritkán.
Mindenkinek köszönöm szépen a babaragit, továbbra is gyűjtöm.
Hanna! Nagyon sokat gondolok rád és nagyon drukkolok neked! Remélem, gyorsan túlleszel rajta!


Angel és Mereszt! Ha nekem nem jelentkezik addig a mensim, akkor én is hétfőn megyek vérvételre. Terveim szerint kora reggel,mert én 7-től elvileg dolgoznék.....Ti mikorra mentek?

Coca!Drukkolok!

babaimádó
Kép
babaimado
 
 


Snufi,
igen, Bernárd nagyon rendes és lelkiismeretes.
szex után miért kell bemenni?? összeférhetetlenségi vizsgálat??
nem is tudtam, hogy ilyet ott csinálnak.. :roll:

Kisfióka,
én is kb. 2l-t ittam és iszonyú mennyiségű húslevest ettem, az jó mert folyadék és fehérje is... :D
napokig csak levest kívántam, de érdekes mert a terhesség első szakaszában is a 'sós lé ' volt a favorit :D

Kép
fendike
 
 


Sziasztok!!!

Értem Fanny, nagyon remélem, hogy így lesz, nagyon drukkolok!!!!!!!!! :lol: De hát miért ne lenne így, csak ez következhet.

Angel, ez ennyire fájdalmas?????

Coca, gratula, pihenjél sokat!!!! :lol:

Baba, drukk++++.

Donika, rég "láttalak", hogy vagytok??????
Vendég
 


Sziasztok Lányok :D
Kisfióka :) Maradj közöttünk! Meglátod, segíteni fog! 17 petesejt? Le a kalappal, én erről álmodni csak rózsaszín álmaiban szoktam, mert nálunk a 7 volt a maximum :oops:

Tobi, Mereszt, Baba :)
Milyen jól fej-fej mellett haladtok! Kívánom, hogy aki először megy közületek vérvételre, annak legyen pozitív, a többieknél pedig már csak macskakörmözni kelljen...

Jelentem én HOLNAP szúrom az első Suprefactot!!! Irtóra izgalomban vagyok már!!!

Szép napot mindenkinek! Véda
Vendég
 


Kisfóka.
Igyál amennyit csak tudsz és persze fehérje én rengeteg túrót ettem. Nekem 22 petesejtem volt de ezek segítettek idővel. Gratula :D

Ma megyek Hannához a kórházba majd este megírom hogy hogy van és végül mi történt a műtétnél. Este írt egy üzit hogy vérzik :cry: ma fogják műteni.

Véda,
Drukk a szurihoz :wink:

Baba,
Mennek a ragacsok ne haragudj hogy nem kerestelek de az msn-em rossz és lehet így is marad nem tudunk vele semmit se csinálni. Tegnap hajnalban megszületett a nővérem kislánya Réka Panna :D a babavárós topicba megtalálod a képet róla.
Vendég
 


Sziasztok!

Baba, gratula a nővérednek! Ezek szerint nem lesz nagy korkülönbség a két baba között!!! :lol:

Véda, drukk+++!!! Ügyes legyél.

Angel, írtam, privit, lehet, hogy hosszú és értetlen voltam, bocs. Remélem azért valamennyire érted mit akartam megtudni.

Fanny, én szurzok, kutyulgatok, mindjárt Te jössz, jaj, de jó!!!! :lol:
Vendég
 


Sannah! :D
Köszi, jól vagyok, remélem a picúr is! Folyamatosan olvasgatlak benneteket, nagyon szorítok kivétel nélkül mindenkinek!
Te hogy vagy?

Kisfóka! :D
A Lányok már minden hasznos tanácsot leírtak, többet nem tudsz tenni, de az elég is! Ahogy Pandus is írta a rengeteg folyadék a legfontosabb, hogy ürüljön a szervezeted!
Nekem 16 petesejtem lett, és abból 9 termékenyült meg, én minden nap kaukázusi kefírt ittam, és túrót is ettem, a beülti után is!
Sok sikert kívánok!!! :wink:

Coca! :D
Hogy vagy? Holnap már beülti, találkozhatsz a kiscocákkal!! :lol:

Kép

Kép
donika
 
 


Sziasztok!

Baba, Mereszt, Tobi,
mai sok-sok +++++++++++++++++++++++++++++++++ :)

Allegro,
köszi, jó volna! :wink:
Nekem az újrakezdés még jól megy, amit borzasztó nehezen bírok, az a két menet közötti várakozás... :roll:

Kisfóka,
üdv itt! :)
Rengeteg víz - "míg bele nem fullad" - nekem konkrétan így mondta a doki :D - , és sok fehérje, valamint ígyál még izotóniás italt!

21 petém volt legutóbb, és nem stimulálódtam túl, reméljük te sem fogsz! Ha mégis, akkor az kicsit megnöveli az esélyeket.

Baba,
nincs konkrét időpontom, az ebédidő és a nagyon korán között gondolkodom! :) De ha ti is ott lesztek korán, akkor lehet, hogy én is! :wink:

Zöldicoca,
hátha mára a lustadisznyók is összeszedték magukat! :wink:

Sannah,
a progiszuri fájdalmas-e? :wink:
Ez első néhány még OK, de becsomósítja a farizmot, és ugye nincs is ideje rendbejönni, mert másnap jön a következő! :roll:
Nézem a privit!

Fanni :P
egy hét múlva START! :wink:
angel37
 
 


Pandus! :)
Remélem már kipihented magad! Hannának kérlek mond meg, hogy nagyon gondolunk rá, remélem este már jobban lesz!!!

Kép

Kép
donika
 
 


Hanna :P
Sok-sok puszit küldök. (Pandus add át lécci!)

Cocika :P
Gyere majd a hírekkel.

Angel :P
Igen. Közelít.
Remélem, addigra megnyugtatóbb lesz Apukám állapota. Azért ha picikét is, de napról-napra jobban van. Igaz, még gépen...

Nahát, mindenki hétfőn megy a Kaáliba? De jó nektek, hogy taliztok!

Kisfóka :P
Gratulálok. Gyere majd a megtermékenyültek számával is!

Véda :P
Ezek szerint 6 nappal vagy előttem. Hányadik napon szokott lenni a punkciód?

Snufi :P
Egyéb intézményekben többnyire nincs időpont és egész napokat kell ám várni! Hány évesek vagytok?

Fendike :P
Nem semmi akciód lehetett. Én azt hiszem, inkább az ügyeletre mentem volna.

Drukkok: Baba, Tobi, Mereszt, Coca, Kisfóka, s lassan Angel is! (Remélem, senkit sem hagytam ki)

Fanni

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Csajok :P
Azon gondolkoztam, hogy igazán tarthatnánk egy topik találkozót. Mostmár vagyunk jópáran, akik egészen régen itt vagyunk a topikon és már-már barátnők vagyunk!
Ezt csak úgy felvetem. Mit gondoltok? Nem holnapra gondolok... hanem úgy 1-2 hét múlvára. Hmmm?
Fanni

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Fanni :P
szorítok, hogy így legyen! Nagyon jó, hogy javul, ha lassan is
angel37
 
 


Angel :P
Igen! Köszönöm! :)

Fanni, Milán, Márk

Kép
fanni73
 
 


Jó reggelt!

Minden érintettnek indulnak a drukkok és babaragacsok! +++++++++++++
Vendég
 


Szép napot mindenkinek!

Tegnap elírtam, Kisfóka, természetesen neked gratu a 17 petécskéhez. Mikor lesz hír, hány talált egymásra apa sejtjeivel?

Én ma költözködöm, lassan véget ér a 3 hónapos felújítás a munkahelyemen, megyek vissza az új helyemre :-)
allegrobarbaro
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?