Kedves Barnus!
Nekem egy kétévesem van, aki szintén képtelen a négy fal között eljátszani. Vagy a szabadban akar lenni, vagy feltétlen partner kell neki. A tárgyak nem kötik le, de ha játszópajtás van itt, akkor sem a tárgyakkal játszik, csak "vadul". Nem manuális tipus, az már nyilvánvaló, ráadásul meglehetősen személyfüggő, a társaságigénye szinte kielégíthetetlen, a mozgásigénye nagyobb, mint a többi gyereké. Türelem és odafigyelés dolgában sem jár élen. Nem tudom, mi lesz vele pl. az oviban, vagy pláne az iskolában. Félek, hogy a pedagógusoknak nem lesz hozzá türelmük. Attól is tartok, hogy majd az öccsével (aki már most látszik, hogy szemlélődő emberke) hasonlítgatja össz3e mindenki, és majd mindig ő kerül ki vesztesen az összehasonlításból, hisz ő az, akivel nehezebb. De ettől még ő nem rosszabb. Mégis úgy érezheti majd.
Ja, ráadásul egyelőre egy "rontó pál", szóval kénytelen vagyok folyton tiltani neki mindenféléket, ha nem akarom a lakást darabokban, a kisebbik fiamat meg sérülésekkel látni. Szóval akármennyire szeretnék is, nem tudok igazságosnak látszani. Már most sem. Pedig még a kicsi olyan kicsi. De már nyilvánvaló, hogy vele feleennyi gond sem lesz.
És én is tanácstalan vagyok. Eddig az volt a cél, hogy Ádámnak jó legyen, hívtam társaságot sokszor, foglalkoztam vele elég sokat, igyekeztem sokat vinni házon kívülre. De most már azt kéne kitalálnom, hogy hogy vezessem rá arra, amire majd szüksége lesz az iskolában. A humán oldala erősebb, azt látom, de - mivel fiú - a reál és a manuális dolgokban is kell valamit produkálnia. Engem pl. minden igyekezetük ellenére sem tudtak semmi ilyesmire rávezetni sem a szüleim, sem a nagyszüleim, sem a tanáraim. Még leginkább felnőttkoromban a barátnők. De hát kudarc-hegyek. Ezt nem kívánom a gyerekemnek, pláne hogy fiú. Szóval valahogy ki kéne fejleszteni benne a türelmet, az odafigyelési képességet, még mielőtt összeszed egy csomó kudarcot, és leértékeli önmagát. Szóval valamit ki kéne találni. Könyvet is kerestem már e témában, de használhatót még nem találtam.