Új privát üzeneted érkezett!

Szép napot mindenkinek! Igazából nem tudom, hogyan kezdjem történetemet, de a lényeg az, hogy bajban vagyok és önzetlen emberek segítségét szeretném kérni.
32 éves, három gyermekes anyuka vagyok.
Legnagyobb gyermekem 9 éves. Veszélyeztett terhesként 7 hónapot töltöttem kórházban, de minden kínt mosolyogva tűrtem, hisz nagyon akartuk ezt a babát. Nehezen estem teherbe, több vetélés után jutottam el addig, hogy végre megszületett a kislányom. Ez mind szép és jó. Volt egy férjem, lakásunk, ha szűkösen is, de éldegéltünk.
Igen ám, de terhességem 4. hónapjában kiderült, hogy férjemnek barátnője van és rendszerint a közös lakásunkban hancuroznak.
Nem szeretném hosszú oldalakon kereszteül kifejteni azt a sok megaláztatást és kínt, amin keresztül mentem az idő alatt, amíg nagy pocakkal a kórházban időztem.
A lényeg az, hogy ameddig 1997. szilveszterén én a szülőágyon vajúdtam, férjem erkölcsös apukaként a barátnőjével egy vidéki diszkóban bulizott.
Az események gyorsan zajlottak. Viták, veszekedések, ígéretek...stb. A vége az, hogy újszülött babámmal egyedül maradtam gyerektartás és minden nélkül.
Talpraálltam!!! Ez a lényeg! Boldogan éldegéltünk, mint hal a vízben.
6 évvel ezelőtt, mint egy csoda, úgy robbant be jelenlegi férjem az életembe. Hozzá hasonló férfiről álmodik minden nő!
3 évig minden maga volt a mennyország.
Utána kezdődtek a gondok. Elköltöztünk, közös házat vettünk hitelből. Semmi sem jött össze, pedig rengeteget dolgoztunk, de valahogy sosem volt pénzünk.
Újra költöztünk, a bank nem engedte visszafizetni a hitelt, pedig nem bírtuk fizetni a részleteket. Olyan házat kellett vennünk, ami fedezte a jelzálogot. A papírmunkát nem végezte el a bank időben, ezért mi sem jutottunk hozzá a pénzünkhöz, mert az általunk eladott ingatlant hitelből vette meg a vevő. Emiatt, hogy ne kerüljünk utcára akkor már két manóval tehesen, rengeteg kamatot kellett kifizetnünk az általunk megvételre szánt ingatlan tulajdonosának. Nem kevés pénzt húzott ki a pénztárcánkból és nem tudtunk mit tenni. Fizettünk. Sőt, ennek tetjében a hitelt is fizetnünk kellett. Nagy nehezen kikönyörögtem a banktól, hogy engedje visszafizetni a hitelt, ami meg is történt. Ám az ingatlant mi már másfél millióval kevesebbért tudtuk eladni, mint ahogy megvettük, mert annyit estek az ingatlanárak.
Jelenleg egy 10 négyzetméteres szobában élünk 5-en. A férjem, a 9 éves lányom, a 2.5 éves kisfiam és a 1.5 éves kislányom, valamint én. Szörnyű körülmények között. Van házunk, mert igénybe vettük a szocpolt, de sajnos elfogyott a pénzünk és nem tudjuk befejezni. Talán ez sem lenne gond, de sajnos ezen megpróbáltatásokat nem bírta a házasságom és most a poklok poklát élem át minden nap. A manóimmal egyetemben. Válni szeretnék és talpraállni a gyerekekkel. Ismerem magam sikerülni fog! Nem félek a munkától! De sajnos egyedül nem megy!!!!
Ezért szeretnék segítséget kérni. Mivel Gyes-en vagyok a két kicsivel, ezért hitelt sehol sem kaphatok. kb. másfél millió forintra lenne szükségem, ahhoz, hogy befejezzem a lakást. Nem örökbe kérem ezt a pénzt, hisz ez rengeteg és én nem koldulni szeretnék. Olyan valakit keresek, aki vagy venne fel részemre kb. 6 hónapra személyi kölcsönt, vagy adna kölcsön megfelelő hivatalos iratok fejében annyi pénzt, hogy befejezzem az ingatlan, és megkapjam rá a lakhatási engedélyt, mert akkor tudnék felvenni szabadfelhasználású jelzáloghitelt, amiből visszatudnám fizetni ezt az összeget. Sajnos senki sincs aki segíteni tudna rajtam. Kivéve az apósom, aki viszont szóba sem jöhet, hisz el akarok vállni a fiától. Meg egyébként sem segített sosem, holott megtehette volna.
Barátnőm segítene, de 7 órában van bejelentve, fizetése kevés ekkora összeghez. Anyukám rokkantnyugdíjas havi 25.000 Ft-ot kap, házán jelzálog van. Tehát ő sem tud segíteni. Apukám nem él.
A házam olyan stádiumban van, hogy a fűtés teljesen hiányzik, a fürdőszoba is, nincs burkolva, vakolva, a villanyszerelés félig kész van. Csak az anyagra kellene ez az összeg, a munkadíjakat nem kellene most kifizetnem.
Kérek mindenkit, aki tud olyan szervezetet, magánszemélyt, aki még kicsit is bízik az emberekben, és tudna rajtam segíteni (kb. egy fél évre lenne szükségem erre az összegre) hívjon fel.
Férjemtől azért szeretnék elválni, mert elkezdett inni, egyfolytában kiabál a gyerekekkel, velem és már tarthatatlan a helyzetünk. Nem szeretném, ha valakinek baja esne...
Kérem szépen, ha tudnak segítsenek!!!!!
Az elérhetőségem: 06706068162
Szükség esetén leinformálható vagyok!!!!
dokianya
 
 


Sziasztok!
Én csak két gyerekes anyuka vagyok,imádott férjemmel nevelgetjük a gyerekeinket,de anyámék házában lakunk,szeretnénk egy sajátot,plusz egy új kocsit,kb 30 millióra lenne szükségem,de nem fogom visszafizetni :D :D Előre is köszi.
Vendég
 


Sziasztok!
Dokianya! Nagyon nehéz lehet ez az időszak Nektek, kitartás! Az előző bejegyzés kicsit viccesre sikerült, csak éppen nem olyan vicces a helyzet. Nekem is sok mindenre lenne szükségem, de nem fogom felsorolni! Egy a lényeg: nem irtad a helységet, ahol éltek, de probáld meg felvenni a kapcsolatot a polgármesteri hivatallal és más karitatív szervezetekkel! Talán ők tudnak segíteni! Létezik tudtommal olyan megoldás, h. a nehéz helyzetben lévőket támogatják lakással, vagy -esetetekben- építóanyagokkal vagy amire szükséged van! De sajnos pontos infót én sem tudok adni, érdeklődd meg, megéri! Hidd el, vannak olyan támogatások, amiről nem is tud az ember, csak ha odamegy és kéri! Kitártás és minden jóra fordul!
Vendég
 

 
 

Bárány!

Okosabb lettél volna ha inkább visszafog az újacskáid és nem pötyögsz semmit...... :x Minimális szociális érzked sincs,úgyhogy inkább tartozkodj az ilyen irányú megjegyzésektől...

Dokianya!

Elég kemény próbák ellé állít a sors...De ebből a pár sorodból is érződik,hogy talpra fogsz állni :D
Én is azt ajánlanám,hogy kérj segítséget a helyi önkormányzattól vagy civil szervezettől,alapítványtól.
Estleg az interneten is nézz körül.Ha másként nem megy tedd közre a problémádat a médiában(az sok emberhez eljut),talán úgy lenne valaki vagy valakik akik tudnak segíteni akár pénzzel vagy alapanyaggal.

Sok sikert és kitartást!!!

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panni,nem tehetek róla hogy többek közt humor érzéked sincs.
Egyébként aki ilyen irreális hülyeséget kér a babaneten,az szerintem ne számitson másra.
Te segítessz neki??????????????Vagy csak az észt osztod?? avval nem sokra megy......
Mondhatnám semmire :wink: Viccnek szántam,nem jött be ..ilyen az élet.
Vendég
 


lehet az illető szélhámos, de lehet, h téleg bajban van. el lehet dönteni, h segít az ember vagy szó nélkül továbbgördíti az egér kerekét, de gúnyolódni ismeretlenül... :?
néha az észosztás is segítség.
rjuli
 
 


Húúú,de komolyan vettétek,Rjuli nyugi,ez vicc volt nem annyira gúny.És külömben is tényleg szükségem van ezekre a dolgokra :D :D Tudod minden viccben van valami igazság :wink:

Egyébként ha komoly dolgokról van szó(beteg gyerek,vagy akármi más)én vagyok az első aki segít,de így koldulni másfél millát :? :?

Egyébként mi már beszélgttünk máshol :D :D :D Úgyhogy ne szívd mellre, :D ok?

De azért látom sikere volt az irományomnak,jobban válszoltok rá mint az alap témára :D :D :D :D :D
Vendég
 


ha igaz, akkor ez is komoly dolog. ha kamu, akkor meg azért.
na, mindegy, télleg lapozhatunk.
rjuli
 
 


ok :D :D Igazad van... :P
Vendég
 


Bárány!

Nem vagyok egy visszavágós típus és a vizet se kapom fel egyhamar ,de te most eléggé felbosszantottál....
Mi az hogy többek közt humorérzékem sincs???Miért még mi nincs szerinted??Nem is ismersz,hogy mersz ilyet írni??????

Nem az észt osztottam hanem megpróbáltam egy kétségbeesett bajban lévő embernek segíteni.Tőled ez távol álló fogalom???

És hogy vicceltél???Ha már itt tartunk akkor neked meg eléggé félresikerült a humorérzéked....
Más bajával NEM ILLIK VICCELNI!!!

Részemről lezártam ezt az ügyet....

Szia

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Küldj egy képet magadról és akkor megmondom,hogy még mid nincs :D :D :D Egyébként én más bajáról egy szót sem írtam,csak egy pár mondatot magamról,úgyhogy többek közt olvasni sem tudsz :D
Vendég
 


Ja és mostmár nekem evvel kapcsolatban ne írjatok!Inkább aggyatok a bajbajutottnak 1,5 millát :D :D
Vendég
 


No comment.....
A pofátlanságod határtalan..... :( :( :(
Csak merni remélem ,hogy a gyerekeidnek nem ezt a viselkedést tanítod :?

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Na a nevelésbe inkább ne menjünk bele :D
Egyébként semmi nincs itt amit egy gyerek ne láthatna ,hallhatna...
Miért mi az ami szerinted olyan kemény volt,hogy gyerkfülnek nem való???
Na haggyuk egymást
Megvan a többek közt...gyereknevelés????? :D :D :D
Vendég
 


Tanulj meg helyesen írni.Olyan szó nincs hogy haggyuk,csak olyan van hogy HAGYJUK.........
Gyereknevelés....??????
Megint véleményt alkotsz anélkül hogy bármit tudnál vagy ismernél.......
Kettőnk közül nem én kezdtem irónikus hangnemben, kvázi kigúnyolva azt, aki bajban van...... :(
Szerintem nem kellenne ilyen stílust használnod, mert nem szimpatikus.........hidd el másnak sem az!

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Akinek szimpatikus akarok lenni annak az vagyok,akinek nem akarok az lenni annak nem vagyok,és ennyi,te az utóbbiak táborát népesíted :D :D :D

Tudod ezt anyomoronc témát(helyesírás)azok szokták végső elkeseredettségükben feszegetni,akiknek már nulla érvük maradt :D :D

Gyereknvelés témát,szintén te kezdted feszegetni,vagy már azt sem tudod mit irkálsz itt össze-vissza
Vendég
 


Nem fogok rád több időt fecsérelni mert reménytelen vagy...ja,te erre büszke vagy,bocsánat.... :cry:

Nem állok le olyannal vitatkozni aki arra se méltó ,hogy az ember vitatkozzon vele :( Ahhoz is meg kell ütni egy szintet...ami neked nincs.

De figyi,miért nem akarsz te mindenkinek szimpi lenni??????Úgy nem könnyebb az élet??Nem szereted ha körülötted(élőben vagy virtuálisan)szeretnek????

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Panny!

Ne hergeld magad emiatt a full bunkó miatt! Egyébként sztem tök hihető a sztori. Én dokianya helyében biztos a Fókusznak írnék vagy az Aktívnak.
E
eszti79
 
 


Eszti!

Nem hergelem magam csak bánt a rosszindulat ebben az amúgy is romlott mai világban...és pont egy ilyen linken :( Na mindegy!

Egyébként én is a Fókuszra vagy ilyesmire gondoltam amikor a médiát tanácsoltam neki.

Panni

Kép
Kép
Kép

Kép
panny
 
 


Kedves dokianya!
Én csak ma olvastam a kérésedet,remélem valamelyest rendbe jöttek a dolgok körülötted,de a legegyszerűbb segítséget a családsegít kp-ot felkeresve kaphatod meg.Vannak anya otthonok és krízis helyzetben levlőknek,mint te is krízis otthonok,ahol a lakhatást biztosítják és segítenek a jogi ügyek intézésében is .Magam is egy ilyen otthonban dolgozom.Próbáld meg...
k@ty
 
 


Sziasztok!

A történet teljesen valódi, nem átverés, nagyon jó barátnőm, csak sajnos nagyon messze lakunk egymástól, már netük sincs :( , eddig azért ezen mindennapi kapcsolatba voltunk.
És nagyon csúnya dolognak tartottam ezt a gúnyolódást Bárány részéről, mégha ő viccesnek szánta is, a barátnőm se jókedvéből írt ide, hanem megpróbál minden lehetőséget megragadni hogy segítsen magán és a gyerekein, mert eléggé elkeserítő a helyzete.
Pintyő!
utólagos engedelmeddel berakom ide a házatok képét, hogy lássák tényleg igazi. És gondolok Rád sokat!

Betti

Kép

Kép

Betti
fodbetti
 
 


Jólvan ,zárjuk már le a témát!Uncsi egy kicsit.Már egy kicsit lerágott csont a dolog.Ha tényleg valódi a probléma akkor segitsetek neki,jó ne velem foglalkozzatok már.Értitek SEGÍTSETEK.Leírom érthetőbben.Adjatok neki pénzt,vegyetek föl hitelt neki.Ez a legfontosabb nem????? :D
Vendég
 


Amúgy hány embert mutassak akinek még ilyen háza sincs??????
Vendég
 


Sziasztok!

Régen jártam errefelé, már az azonosítómat is elfelejtettem, ezért regisztráltam magam most újra.

Banki ügymenet a szakterületem, immár több, mint 15 éves tapasztalattal. Néhány hiányosságra szeretném felhívni a figyelmet: dokianya nem írtad meg, hogy hol laksz, milyen az ingatlan, melyik banknál vettétek fel a hitelt, milyenek a pénzügyi feltételek, stb.

Így nehéz segíteni.

Bárkivel előfordulhat, hogy megszorul. A bankok kegyetlenül értékesítik a jelzáloggal terhelt ingatlant, akár menekülési áron is.

Aki teheti, ne vegyen fel hitelt, csak akkor, ha többszörösen gondoskodott a törlesztés biztonságáról. Érdemes biztosítást kötni előre nem várt események bekövetkezésére.

Dokianya! Ha tudnál bővebb információt adni az ügyről, lehet, hogy többen is tudnánk segíteni.

Róbert bácsi
róbert
 
 


bárány, sztem elég volt 1x mellélőni, ilyesmi (majdnem) bárkivel előfordulhat a neten, ahol nem kell arccal, névvel vállania magát az embernek. de ne tetézd! változatlanul nem tudhatjuk, valódi-e vagy hoax, de, amíg valamiről nem tudod, h tuti átverés-e, addig nem ízléses viccet csinálni belőle. márpedig te lányos zavarodban még 1 lapáttal ráteszel. ebből már jól nem jössz ki. tőled nem kért senki tanácsot, sem pénzügyit, sem egyebet. úgyhogy szép szerényen ideje belátnod, ez nem a te szórakoztató, vicces topikod, ahol mindenki szétkacagja magát az ütős humorodon. és ennek két oka van: az indító téma nem vicces és amit te humornak szánsz, na, az sem az. ha télleg úgy gondolod magad is, h lerágott csont, akkor most erőt veszel magadon, és nem válaszolsz megint valami hú, de nagyon frappánsat. ha mégis, akkor no comment
rjuli
 
 


Szerintem semmi frappáns nem nem volt a válaszomban,csak tudod kit bunkózzanak????Nem lőttem mellé egy kicsit sem,ahogy te fogalmazol,és ne haragudj de Te nem fogod megmondani,hogy válaszolhatok e vagy sem.Mint ahogy én sem kértem a te reagálásodat,mégis jött(ezerrel).

Mégegyszer tényleg utoljára(gyengébbek kedvéjért),
nem az hihetetlen,hogy valaki nem jön ki a férjével,nem tudja befejezni az épülő házát,és egyedül marad 3 gyerekkel,ez biztos,hogy igaz,de legalábbis hihető(és rengteg ilyen van)sajnos.
A morbiditása a dolognak az,hogy magán személytől ilyen formán segitséget kérni????????Valaki magát fogja eladósitani miatta???ő ezt kérte.Na erre kapta a hüly választ.Vili???
Egyébként jár a szátok,de soha nem vnnétek föl neki a pénzt,pedig valamelyikőtök biztos hotelképes,nem?És simán kihúzhatnátok a sz@rból.Miért nem teszitek?
Ja a humoromat meg ne kzdjétek gyorsan kritizálni mert ezt sem viccnek szántam(csak az első hozzászólás,azt is csak részben)
Vendég
 


Hitel=hotel
Vendég
 


:lol: :lol: :lol:

nem bírtad ki. sajnos télleg gondjaid vannak az értő olvasással, csak lököd itt a sódert. volt már szó róla, de, nem baj, ismétlés a tudás atyja. szóval segítség sokféleképp érkezhet. van, aki nem is tudja, h az állam, helyi önkormányzat, alapítványok, karitatív szervezetek tudnak segíteni, csak meg kell őket keresni. ha valaki ezekről nem tud, akkor az is segítség, ha ehhez az infóhoz hozzájut. és így sokaknak lehet segíteni, míg lehetnék én gazdag, (honnan tudod, kinek mennyije van itt a fórumozók közül? tényleg, tudod-e egyáltalán? ) nem tudnék fölvenni hitelt mindenki számára, aki megszorul. de a tudást átadhatom, az mindenki számára elérhető, és akkor azt kezd vele, amit akar. és akkor hirtelen egy csomó embernek segítettem. ha télleg szükséget szenved, utána fog menni, ha megvezeti az olvasókat, akkor csak egy jót röhög magában, de ez már az ő dolga. talán hallottál már arról, h nem halad adunk, hanem megtanítjuk halászni. itt is ilyesmiről van szó.
van, aki tájékozatlan, tehetetlen, vagy nincs képben a megszorításokról, csak azt hallja, h erre sincs, meg arra sincs már pénz és fel sem merül benne, h hányféle módja van a segítségkérésnek, csak annyi jut eszébe, h magánszemélyektől kunyizik.
az a baj, h volt egy félresikerült beszólásod, de nem arra jutottál, h basszus, ez nem jött be, senki nem nevetett a viccemen, hanem csak folytatod, csak folytatod. és igen, ez már bunkóság.
és képes vagy harmadjára, negyedjére is jönni ezzel a lúzer poénnal, h miért nem adunk neki zsét.
amúgy nem írtam, h nem válaszolhatsz, csak javaslat volt. ha következetes lettél volna, akkor nem írkálsz olyan témához, amit épp te magad tituláltál lerágott csontnak. úgy láccik, találtál rajta még egy kis mócsingot. egészségedre!
rjuli
 
 


Na pápá,meguntalak :D :D
Vendég
 


Hú, bárány, te tényleg nem tudod abbahagyni! Ismerd már be, h. durva poén volt és ne magyarázd itt a bizonyítványt! Meg ne oszd az észt! Vegyél már vissza az arcból, unalmas vagy! Lehet lapozni!
Betti! remélem talált már vmi segítséget azóta barátnőd! Ilyen esetben érdemes minden szálat megmozgatni, még akkor is, ha nagyon kevés a remény! Kitartás Dokianya!
Vendég
 


Sziasztok! Most tudtam elolvasni a reakciókat a kérésemre. Amit leírtam nem kamu és nem örökbe kértem pénzt senkitől, hanem segítséget kértem ahhoz, hogy fedél legyen a fejünk felett. Intelligensebb emberek felfogták, hogy mi a problémám és azt, hogy nem koldulni akartam, mert hitellel megtudom oldani a problémáimat, de azt csak akkor kapom meg, ha már van a házon lakhatási engedély. Személyi kölcsönt a befejezéshez nem kapok, mivel GYES-en vagyok a két kicsimmel. Szóval, ha valaki azt képzeli, hogy csalni, lopni akartam, nagyon téved és remélem sosem kerül olyan helyzetbe, hogy végső elkeseredésében vadidegen emberektől kell segítséget kérnie.
Nem egy primitív csalós, hazudós ember vagyok, gyerekeim sem falusi tuskók. A lakhelyemet dirrekt nem írtam, mert tudtam, hogy támadásokat fogok kapni.
A jó ötleteket, tanácsokat köszönöm, sajna a lakóhelyem polgármesteri hivatala csak a kisebbségen segít. Tehát ez nem jött be. Elköltözni nem szeretnék, mert kislányom itt jár iskolába, nem szeretném kiszakítani az iskolából, mert kitünő tanuló és nem hagyományos tanterv szerint tanul.
Szóval azt hiszem sok intelligens, barátságos, megértő ember írt nekem-Köszi Betti neked is, hogy megvédtél!-a primitívebb, emberek negatív beszólásait pedig megpróbálom feldolgozni. Aki segíteni próbált annak köszönöm!!!! A másik dolog, dolgoznék, ha lenne hol és ha lenne lehetőségem a kicsiket bölcsibe vinni, de mivel itt nem mindenkit vesznek be a bölcsibe, így csak szeptembertől tudom megoldani az elhelyezésüket.
Sajnos mennem kell, de azért köszönöm a segítséget mindenkinek! Mindenkinek nagyon szép napot és kitartást ehhez a kánikulához!
dokianya
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Házasság, család

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?