Sziasztok Lányok!
Kórházi jelentés:
A Budai Gyermekkórház ortopédiai osztályának a "vendége" voltunk a múlt héten. (A Rózsadombon van.)
Hétfõn mentünk, akkor semmi különös nem történ a millió papíron és aláíráson kívül. Tényleg jó, hogy elõre lehet/kell leleteket vinni legalább azzal ott nem kell bajlódni. Egy branült raktak csak Doni kezébe. Mi házikónak hívjuk és kémény van a tetején ott töltik be gyógyítókat. A kórházban pillangónak hívták.
Kicsi kórház kb. 20 ágyas volt az osztály ketten vártunk mûtétre, összesen négyen voltunk, mert a kórház bejárósként is mûködik így a többi gyerek kettõkor hazament. Egy kétágyas kórteremben volt a mienk, így azért el voltunk szeparálva a többiektõl. Volt lehetõség, hogy a szülõ ott aludjon térítés ellenében.
Kedden volt a mûtét. kb. 1 1/2 órás volt. Doni nagyon rosszul ébredt. Nem azt mondom, hogy ki akarta a drén csövet tépni a sebbõl meg a kezébõl az infúziót, csak fogdosta, (mi ez a szar vidd innen) de amíg kerítettek egy adag nyugtatót elég rémes volt, mert nekem kellett lefogni ill. nyugtatni õt. Kb. úgy viselkedett mint amikor egyébként is hisztizik és elborul az agya, se lát se hall csak a maga dilijét hajtogatja. (Akkor én ot szoktam hagyni, de it most ez nem volt célszerû)
Nem az az orvos altatott aki egyébként is szokott, hanem egy másik és õ ragaszkodott egy bizonyos nyugtatóhoz, de ez nem volt az osztályon. A nõvérek meg azt hajtogatták, hogy õk azt azér nem akarják, mert összefog hányni mindent. Aztán amikor látták, hogy mit rendez a gyerek mégiscsak kerítettek egy adagot. Onnantól kezdve aztán jó volt, mert aludt, felébredt, körbenézett aludt tovább, de már nem dilizett.
Biztonság kedvéért három üveg infúziót belenyomtak, és hideg vízzel kellett itatni. Ettõl meg én féltem, mert abban a félórában amíg nyugtattuk szétordította a torkát. Bennem meg élénken élt, hogy amikor szültem, a szülés után nagyon de nagyon szomjas voltam és nekem is fél liter hideg vizet adtak, ne hogy hányjak, a torkom meg rendesen kikészül a hideg víztõl.
Nem hányt, délután már ehetett, a vacsit meg szabályosan felfalta.
A hasa viszont elkezdett fájni. Elõször arra gondoltak, hogy nem tud pisilni és azért.
Na, ekkor kellet volna egy katéter, de nem volt.
Melegvizes ruhát tettünk a hasára hátha segít, meg kapott nospát, hogy eltudja engedni magát.
Egyszer csak sikerült és mire lett volna katéter tudott pisilni, de a hasa továbbra is fájt. Megvizsgálta a belgyógyász és azt mondta sok levegõt nyelt altatás közben, kakiljon és minden megoldódik.
Szerda kínlódással ment el, mert hiába kapott glicerin kúpot, nem tudott ágyba kakilni. (Szerintem pszihésen, tudjátok kakilni a wc-be kell
)
Vittem neki be pelenkát is, mondtam, hogy a tesója küldte a sajátjából nyugodtan eressze bele. Aznap nem sikerült. (Tudjátok, ágyba nem szabad kakilni, csak wc-be
)
Minden nap egyre jobban lett, csak a hasa fájt. A viziten a doki azt javasolta a nõvérnek ha máskép nem megy vigye ki a wc-re és pottyantson oda, neki mindegy csak varázsoljon kakit.
Csütörtökön kivették a csövet. Doktornõvel halálra röhögtük magunkat, mert még hozzá se nyúltak, de már ordított. A nagy ragasztót benzinnel mostták/lazították fel neki, õ meg egyfolytában azt hajtogatta, hogy vigyék innen, mert nagyon büdös. Próbáltam terelni a figyelmét, hogy á nem is büdös apa autója is ezzel megy, meg az állatkertben az elefánt sokkal büdösebb volt s míg így elmélkedtünk a doktornõ egyszer csak hopp kihúzta a csövet.
Nagyon szép a sebe, de szerintem ez, szerencse is meg adottság is kinek, hogy gyógyul.
Aznap tornáztunk is már az ágyban. A gyógytornásznõ megmutatta miket kell csinálni.
Az ebédet félig ette meg, mert megint fájt a hasa.
Na ekkor telefonáltam a férjemnek, hogy most azonnal üljön autóba és hozza be a gyerek wc szûkítõjét (az se volt, gyerek kórház pedig). Azért kellett, mert a combja van felvágva + felvágás nélkül is fél a nagy wc-n.
Eszköz jött, gyerek ordított, nõvér berontott, kivágta a wc ajtót, felkapta a gyereket és kivitte a wc-re. Gyerek produkált és többet nem fájt a hasa.
Pénteken megkaptuk az utasításokat, és hazajöhetünk.
Egy hét múlva varrat szedés. Ja és nincs medence gipszünk ami azért könnyebbség. Rettenetesen tetszik neki a kacsába pisilés. Na azért itthonra nem vettünk egyet emlékül, megteszi egy hosszúkás befõttesüveg is. (Elég a wc-re kakilni kicipelni, 25 kg, pisilést inkább helyben oldjuk.)
Itthon azért sokkal bátrabb. Tudja, hogy nem állhat fel és nem léphet rá, de azért felügyelni kell, mert eltud feledkezni magáról.
Jól van. Nem fáj a sebe. Jó az étvágya. Fizikailag nem gyötörte meg a dolog. Lelkileg inkább, de az is oldódik.
Jól kiporszívóztam a szobájukat letettem puha pokrócot és egy nagy tiszta lepedõt a földre, ma már inkább ott játszott, így már jobban el is volt.
Még varrat szedés után kb. négy hétig nem állhat rá.
Sajnos ezzel még nincs vége a dolognak, kb. májusban a másik lábát is meg csinálják és egy év múlva pedig mind a kettõbõl egyszerre kiveszik a csavarokat.
Pont a mûtét másnapján volt a születésnapja, és aznap jöttek a pirosorr bohóc doktorok is. Elõbb a nagyoknál voltak és éppen mire hozzáértek elaludt. Azért hajtogattak neki egy kutyát lufiból.
Nekem a mûsorukok olyan kétes hangulatú volt. Tetszett is meg nem is. Nekem olyan mesterkélt volt, nem olyan igazi barátságos.
A kórházban volt tv, a tv-ben pedig minimax. Ment az Egyszer volt az élet... sorozat, biztos emlkékeztek ti is rá, rajzfilm az emberi testrõl. Ez is segített, mert beszélgetünk a benne lezajló folyamatokról.
bigacsiga Kata