2007.03.28 13:40
2007.04.03 12:54
[quote="cili 830"]T írta:cili 830udja valaki, hogy van-e kötelező érvényű szabályzat arra, hogy mit lehet és mit nem az ovisoknak enni adni?
Ugyanis amikor a kislányunk ovis lett, megdöbbentünk mi mindent megetetnek szegény gyerekekkel a nap folyamán.
Ráadásul a hét napból ötöt ott van a gyerek gyakorlatilag egésznap. Így az ott elfogyasztott ételek teszik ki a táplálkozásuk döntő részét.
Mélységesen felháborít minket, hogy semmibe veszik a menza étrend összeállítók azt, hogy egy óvodás gyereknek az ideális fejlődéséhez minőségi ételekre lenne szüksége, nem pedig mindenféle kotyvalékra.
Ha jól tudom ezt tanítják is.
A mi óvodánkban pédául bevett szokás, hogy olyan párizsiskenyeret kapnak csemetéink- persze vaj nélkül, hogy minnél szárazabb legyen- amit mi a kuyánknak sem adnánk nemhogy egy három éves gyereknek. Ugyanis volt szerencsém megkóstolni. És ez egy héten legalább 2x előfordul. Sajtot, tejterméket nem is ismerik.
De volt már arra is példa, hogy ebédre paprikáskrumplit, uzsonnára meg nem tévedés, zsíros kenyeret ettek. És még folytathatnám a sort.
Gyerek gyomorba való az ilyen???
A legdühítőbb az egészben az, hogy a szülő három évig mindent megtesz a gyermeke fejlődése érdekében, bekerül az oviba és mindennek vége.
Ezért kérem, ha bárki tudja hogyan léphetnénk fel ez ellen kérem segítsen!
Köszönettel Szilágyi Cili és Zoli, a kis Bogi szülei.
2007.04.04 13:20
2007.04.05 13:40
2007.04.05 19:44
2007.04.06 13:47
2007.04.06 15:33
2007.04.06 19:52
2007.04.07 14:12
2007.04.08 15:14
2007.04.08 15:46
2007.04.08 20:00
2007.04.08 21:41
2007.04.09 18:45
2007.04.10 18:39
2007.04.15 13:08
2007.04.16 12:01
2007.04.18 13:50
2007.04.19 12:48
2007.04.20 11:35
2007.04.20 12:22
2007.04.20 19:46
2007.05.11 17:02
2007.05.12 19:47
2007.05.14 20:58
2007.05.21 08:08
2007.05.21 10:23
2007.05.21 18:07
2007.05.22 20:36
2007.06.28 14:13
2007.11.09 21:09