MAGYARORSZÁGI BALKEZESEK EGYESÜLETE
www.balkezesek.hu
Még mostanában is előfordul, hogy kicsit jobban megnézik azokat, akik balkézzel írnak, pedig manapság már „lehet” balkezes, aki annak született. Nem szoktatják át a jobb kezére, nem kell szégyenkeznie. Legalábbis a köztudatban ez él. Aztán ha kicsit utána néz valaki a témának, meglepődhet.
Először is azon, hogy elég sokan vannak… vagyunk. Vannak, akik 10% -ra becsülik, vannak, akik szerint az emberek legalább 20-25%-a balkezes. Érdemes megfigyelni a környezetünket, ebből a szempontból, érdekes eredménye lehet.
Arról többen hallottak, hogy az agyféltekékkel van valami kavarodás, és a balkezeseknek szükségük lehet speciális szerszámokra, eszközökre.
Igen, a balkezeseknél a jobb agyfélteke a domináns, a jobbkezeseknél pedig a bal. És ezzel egy csomó új gondolat vetődik fel. Mi a különbség, miben más a két agyfélteke? Hogyan „változtatja meg” ez a „fordított bekötés” a balkezesek gondolkodásmódját, és az egész életét? A válaszokat meg lehet találni, mert készültek tanulmányok, cikkek, könyvek ebben a témában.
Balkezes ollóról már sokan hallottak. Általában azt tudják róla, hogy más a nyele. Pedig a másik vége a fontosabb. Ha megkérünk jobbkezeseket, hogy próbáljanak balkezes ollóval vágni meglepődnek, mert nem nagyon sikerül nekik. Aztán nézzük meg a konzervnyitót, a dugóhúzót, a ceruzahegyezőt, majd tegyünk a kezükbe egy jobbról balra számozott vonalzót, vagy adjunk a kezükbe egy speciális balkezes tollat. Érdekes játék. De sokszor elég annyi is, hogy megkérjük őket, vegyék át a balkezükbe a tollat és próbálják meg, milyen úgy írni.
Persze, nehéz. Észrevették már, hogy a balkezesek a papíron tolják a ceruzát, a jobbkezesek pedig húzzák?! Ezért mintha vésnének. Erősebben kell megfogni a tollat, a ceruzát, hogy haladjon az írás.
Ha ennyi baj van velük… velünk, akkor mégis miért maradnak….maradunk balkezesek? Mert baj lehet az átszokásból. A dadogástól kezdve akár komolyabb agyi károsodást is szenvedhetnek… szenvedhetnénk.
Tehát, szeretnénk, ha így fogadnának el bennünket a „többiek”. Próbálkozunk a beilleszkedéssel. Bizonyították, hogy a balkezesek sokkal jobban tudják használni a jobb kezüket, mint a jobbkezesek a balkezüket.
Ahhoz, hogy könnyebben menjen a beilleszkedés, létrehoztuk a Magyarországi Balkezesek Egyesületét.
Célokat tűztűnk ki maguk elé, és dolgozunk a megvalósításukért.
A célok a következők:
- A balkezesek érdekvédelmi képviselete
- Segítségnyújtás a balkezes embereknek mindennapi problémáinak megoldásához
- A balkezesek problémáinak feltárásával, megoldásával kapcsolatos oktatási és kutatási tevékenység
- Kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás külföldi és magyar, balkezes és egyéb szervezetekkel információcsere és együttműködés
- A balkezesség megismertetése, elfogadtatása a jobbkezesek társadalmával
Próbálunk segíteni mindenkinek, aki hozzánk fordul segítségért, tanácsért, vagy csak kíváncsiságból.
Terveink között szerepel pedagógusokat képző intézményekkel együttműködve előadásokkal szélesebb körű tájékoztatást nyújtani a jövő pedagógusainak.
Szeretnénk egy szélesebb körű felmérést végezni, melynek célja az országban lévő balkezesek, elsősorban tanulók és óvodások helyzetének, számának, körülményeinek vizsgálata és statisztikák készítése, amelyek segítenének a további teendők kidolgozásában, és az integráció elősegítésében.
Kutatási területként két nagy csoportot tűztünk ki.
Az egyik a francia és angolszász kultúrkörben már elvégzett balkezes történelmi kutatások magyar párhuzamainak vizsgálata, a magyar balkezesség történelme, és a Belső-ázsiai, Kelet-európai és Ural környéki népek hagyományainak, a honfoglaló- és ősmagyarok kultúrájának, technikájának kutatása.
A másik nagy csoport a balkezes írásmódok vizsgálata, új oktatási- és írástanítási módszerek kidolgozása, az eltérő matematikai gondolkozásmód megértetése, elfogadtatása, a rajz fontosságának kiemelése a balkezes írásoktatásban, tanácsadó anyagok az apróbb és fontosabb iskolai teendőkről, a problémák kezeléséről, és mindenek előtt a szűrés és korai felismerés módszereinek kidolgozása, továbbfejlesztése. Ehhez fel kívánunk használni hazánkban publikált kutatási eredményeket, adatokat és tapasztalatokat is. Fel szeretnénk venni a kapcsolatot a jelenlegi módszerek és gyakorlók kidolgozóival, gyógypedagógusokkal, fejlesztő pedagógusokkal.
A harmadik terület a különböző idegrendszeri betegségek, károsodások, és a részképesség-zavarok kapcsolata a balkezességgel. Itt is különböző tesztekkel, felmérésekkel, és szakemberek bevonásával, tapasztalatok feldolgozásával kívánunk eredményt elérni. Az eredményekkel segíteni kívánjuk az ezzel foglalkozó szakemberek munkáját, a lehetséges gyógyítás vagy kezelés kidolgozását.
Tapasztalataink és szakemberek véleménye alapján is állíthatjuk, hogy a fejlesztő, kisegítő osztályokban lényegesen magasabb a balkezesek aránya, és véleményünk szerint ez megfelelő megelőzéssel, odafigyeléssel az átszoktatási kísérletek gyakorlatának megszűntetésével jelentős mértékben csökkenthető.
A dadogás, a dysgraphia, dyslexia, dyscalculia kialakulásának gyakori oka az agyféltekék funkcióinak megzavarása, az átszoktatás, amely egyes szakemberek szerint kisgyermek korban még gyógyítható, vagy jelentős mértékben enyhíthetők a tünetek visszaszoktatással. Ez minden esetben kizárólag egyéni elbírálás szerint történhet, és természetesen komoly vizsgálatokat, speciálisan ezzel foglalkozó intézményeket és szakembereket igényel.
Munkához szeretnénk neves szakemberek segítségét kérni.
A témában kutató vagy szakdolgozatot író embereknek azzal kívánunk segíteni, hogy oldalunkra a szerző beleegyezésével felteszünk olyan anyagokat, amelyek a témával kapcsolatosak.
Várjuk olyanok segítségét, akik hozzájárulnak anyaguk ezúton történő publikálásához.
A TÁJÉKOZTATÁST MÁR ELKEZDTÜK!
Balkezes Napot szerveztünk Budapesten két alkalommal, ahol főleg szülőknek tartottunk előadásokat, de a gyerekekre is gondoltunk, és nekik játszószobát rendeztünk be.
Kecskeméten, ahol szakmai délutánon tájékoztattuk a pedagógusokat a balkezes gyerekek problémáiról.
Májusban Debrecenben lesz Balkezes Nap, Június elején pedig Tiszafüredre hívtak bennünket a Kamaszfesztiválra, ahol rendhagyó órákat és játékos vetélkedőket szervezünk. Augusztusban a Balkezesek Világnapja alkalmából ismét Nagy Balkezes Nap lesz. Szeptemberben pedig az Egészségnapon lehet velünk találkozni a Margitszigeten.
Országszerte szeretnénk rendezvényeket szervezni, amelyeken a tájékoztatás, a problémák megismertetése és kezelése az elsődleges szempont.
A pedagógusnapokon kifejezetten az oktatás módszertanára, a problémák kezelésére helyezzük a hangsúlyt. Felhívjuk a gyakorló pedagógusok és hallgatók figyelmét az átszoktatással járó veszélyekre, az átszoktatott gyermekek problémáira, a dominanciavizsgálat fontosságára már kisgyermek kortól. A témában kutató vagy szakdolgozatot író embereknek is ily módon segíteni szeretnénk.
Előadással készülünk a balkezeseknek gyártott eszközök használatáról. Ezeket az eszközöket természetesen kipróbálhatják a résztvevők. Ha igény van rá, vásárlási lehetőséget is tudunk biztosítani.
Minden alkalommal sort kerítünk kérdőívek kitöltésére, melyeket kutatásainkhoz kívánunk felhasználni.
BÁRHOVÁ SZÍVESEN ELMEGYÜNK, HA HÍVNAK BENNÜNKET!
Az Egyesül elérhetőségei a következők:
Magyarországi Balkezesek Egyesülete
www.balkezesek.hu
Kiss Erzsébet elnök
06-20/546-5099
6000 Kecskemét, Bajcsy-Zs. krt. 2.
Levelezési cím: 6001. Kecskemét Pf. 161.
e-mail:
balkezesek@balkezesek.hu
Adószám: 18368211-1-03
Bankszámla szám: 52400078-17053471 Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet