Új privát üzeneted érkezett!

Ki járt hasonló cipõben? Hányás és fogyás 8 hónapos gyereknél

A fiam most nyolc hónapos. Hatodik hete áll a súlya, sõt, lassan elkezdett fogyni. Egy hónapja majdnem minden szilárd ételt kihány az étkezés után kb. másfél órával, nyugalmi állapotban. Nyolc alkalommal hányt, minden hányást követõen napokig csak anyatejet kapott, utána az elsõ szilárd étel visszajött. A gyermekorvos tanácstalan, mert szervi bajai nincsenek a kisfiúnak (gyomorultrahangon és röntgenen is voltunk, nézték, hogy nincs-e szûkület vagy nem mozog-e visszafelé a gyomor) és mert a kisfiú azelõtt vígan ette a fõzelékeket 5 hónapos kora óta. Gasztoenterológushoz kaptunk idõpontot, de az még két hét mostantól, és közben fogy a fiú. Ha valakinek volt hasonló problémája és tudna segíteni, hogyan állítsam meg a fogyást, kérem, írjon a h12333kov@ella.hu címre. Nagyon köszönöm!
Névtelen
 


Szia!

Lehet, hogy nem sokra mész vele, de leírok egy esetet. Velünk úgy másfél évesen történt (már mindenevõ volt a gyerek). Elkaptunk egy vírusos hányásos betegséget, legalábbis ez volt a diagnózis. A gyerek elõszeretettel éjjel hányt.
Apránként a következõk áltak össze: amit reggel evett, az benne maradt, bármi is volt. Amit délután evett, az leginkább éjjel visszajött, szintén bármi is volt. Tehát ugyanaz az étel reggel benne maradt, éjjel kijött. Mondjuk nekünk csak 2-3 hétig tartott a dolog. Mikor azt hittük, jobban van, bátrabban adtuk, akkor a pár nap szünet után indult elõlrõl a dolog. Végül az elõzõek ismeretében az jött be, délelõtt kajáltattuk bátran, aztán dél körül megálltunk. Nem hányt. Aztán napról napra megpróbáltuk tovább csúsztatni az idõpontot. Végül elmúlt.

Nem valószínû, hogy ugyanilyen az esetetek, csak az jutott eszembe, hátha nála is lehet valami struktúrát észrevenni a dologban, mert nekünk fenti sokáig eszünkbe sem jutott volna. Nincs véletlen a hányások és evés idõpontjában valami összefüggés?

Ildi
Pethes Ildikó
 


Szia névtelen!
Nálunk a fogyás is megvolt, amikor egy rámenös orvos kórházi kivisgálást javasolt:
fél évig kezelték a gyerket antibiotikumok tömkelegével, értelmileg fejlödött, a súly állt...borzasztó idöszak voltKép
Kiderült, hogy középfülgyulladása volt, 8-szor felszúrták, számtalanszor magától kifolyt..végül egy orrmandulamütét tett pontot a végére...azóta Ö a "legjobbanevö" gyerköcöm.
Nehezen diagnosztizálható, hosszasan gyógyuló ronda dolog.
Nekünk ez volt.Nektek csak jobbakat.
Üdv. Kinga
kinga
 

 
 

Köszönöm Ildikó és Kinga a leveleteket. Mindkettõ elgondolkodtatott, mindkettõtök mondott olyat, amin érdemes elindulni. A gyereknek volt egy kezdõdõ tüdõgyulladása kb. egy hónappal a hányások elindulása elõtt, antibiotikumot kapott egy hétig (Cedax Baby). Gyanakszom arra, hogy vagy az antibiotikum tette tönkre a gyomrát és ennek hatására alakult ki valami ellenreakció, vagy a betegség maga húzódott le a gyomorra. A középfülgyulladás már nekem is eszembe jutott, mert néha dörzsölgeti az öklével a jobb fülét, de azt gondoltam, hogy ha igazán lenne gyulladás, az talán jobban fájna. De fel fogom vetni ezt is a következõ orvosi látogatás alkalmával. Hogy van-e rendszer a hányások jelentkezésében, ez jó kérdés. Délelõtt mindig nagyot alszik a fiam, ezért nincs is érkezésem délután 2 elõtt szilárd ételt adni neki. Igazából egészen délután négyig nem fogad el szívesen fõzeléket, mert mikor felébred a délelõtti alvásból, még nem éhes annyira, inkább folyadékot kér (egyre többet, ami azért meglepõ, mert 6 hónapos koráig nem volt hajlandó anyatejen kívül más folyadékot elfogadni). Most azzal próbálkozom, hogy elõször megszoptatom, és utána adom a fõzeléket hús nélkül (valószínûleg a húst nem tudja megemészteni, azok a fõzelékek jöttek vissza, amiben volt máj vagy csirkemell), hogy valami "kibélelje" a gyomrát és arra jöjjön a nehezebben emészthetõ étel. Ezzel próbálom kivédeni, hogy túl sokat egyen fõzelékbõl. Az orvos ugyan azt javasolta, hogy ne adjak neki egy-két hétig semmi mást anyatejen kívül, de nem tudom megtenni, mert a gyerek délután állandóan éhes, nyûgös. És drukkolok, hogy most maradjon benne. Persze mindez még nem mutatja meg, mi az oka a hányásnak. Gondolom, a gasztroenterológus sem fogja elsõ ránézésre megállapítani, és már elõre féltem a fiamat a vérvételektõl és társaitól...
Köszönöm mégegyszer és sok boldogságot a gyerekeitekhez.
Kovács Adrien
 


Szia Adrien!

Ha a fülére gyanakszol, nagyon egyszerűen megnézheted, tényleg fáj-e neki. Szépen finoman nyomkodd meg mindkét füle tövét, főleg ott, ahol már nincsen csont, ha gyulladt, akkor biztos jelzi a fájdalmat, bármilyen finoman érsz hozzá... Ha viszont jelez, azonnal menjetek orvoshoz.

Szia:

Dia
Dia
 


Kedves Adrienn!

Szerintem nem rossz otlet visszamenni csak a szoptatashoz legalabb egy par napra, vagy tobbre, amennyire lehet, hogy megnyugodjon a kis gyomrocskaja. Plusz, eppen ma azt olvastam, egy ujsagban, hogy ne adjunka babanak hust 9 honapos kor elott!
EviC
EviC
 


A hústémához: akkor mibõl kapja meg a gyerek a vasat? Állítólag spenótot meg sóskát sem lehet 8-9 hónapos kora elõtt adni, a vérképzéshez meg csak szükséges az a vas... Szoptatással -szintén a "szakirodalom" szerint- 6 hónapos kor után már nem kapja meg a gyerek a szükséges mennyiséget.
A kisfiamat minden hányás után néhány napig kizárólag szoptattam, illetve teáztattam. Aztán mikor olyanokat vettem észre, hogy minden pohár láttán elindul a nyálelválasztása, úgy éreztem, éhes. A hús nélküli fõzelékeket egy-egy ilyen hosszabb szünet után szívesen eszi, az utolsó két alkalommal nem hányta ki. Ezért gyanakszom a húsra, mint a hányás elindítójára. Remélem, hogy ezzel a húsnélküli trenddel meg tudom állítani a fogyását, hiszen alapvetõen ez a problémám.
Adrien
 


Sziasztok!

Igen, a húst én is megpróbálnám kihagyni. Ami a sóskát meg a spenótot illeti, 10 éve, mikor még az volt a divat, hogy 3 hónaptól kell a fõzelék a gyereknek, akkor az elsõk között voltak ezek a zöldségek. 7 éve, mikor én kezdtem, 4-5 hótól adtam a fõzeléket a gyerekeknek, és a kezdõ zöldségek sora: krumpli, répa, saláta, sóska, spenót, sütõtök, fõzõtök. Én csak mostanában itt a neten hallom, hogy a spenót kegyvesztett lett, a sóskáról Adrientõl hallom elõször. Eszméletlen sokat változnak az elképzelések. Egyébként mivel indokolják, hogy nem jó a sóska meg a spenót? (anno csak az volt, hogy a fõzõvizét ne használjuk, krumplival dúsítjuk úgy is, és a krumpli fõzõlevével higítsuk)
Ildi
Pethes Ildikó
 


Igen, a nézetek változása nagyon elbizonytalanítja az ember lányát. Például most van a kezemben egy, a Kisbaba újságból kivágott lap, amin egy dietetikus életkor szerint javasolja a felhasználandó nyersanyagokat. Õ a 7. hónaptól javasolja a spenótot és a sóskát, és például 1 éves kor után a banánt. A banánt, amit az alma mellett legtöbbünk az elsõ gyümölcsként használ, merthogy semleges allergia szempontból...Legalábbis így tudjuk. Egy németbõl fordított babaszakácskönyvbõl idézem a következõket: "az oxálsav természetes alkotórésze a sóskának, a parajnak, a céklának és a rebarbarának. Megköti a kalciumot, ezáltal elvonja a szervezettõl. Ezeket az ételeket csak ritkán fõzzük, akkor is lehetõleg valamilyen nagy kalciumtartalmú étellel együtt (tejtermékek)." Ha komolyan vesszük azt a mostani felfogást, hogy színtejet/tejszínt és tejfölt csak egyéves kor után kaphat a gyerek, akkor ugye spenótot is csak akkor kaphatna... Szóval egy vicc az egész. Mi meg nem tudjuk, mitõl hány a gyerekünk.
Adrien
 


Sziasztok Lányok,

Az ételekröl való felfogás azért változott ennyit, mert egyre több kutatás folyik az emésztörendszer problémáinak felderitése érdekében.
Sok problémát vezetnek vissza a tápszeres kiegészítésre, a tejtermékek korai bevezetésére, hisz ez allergizálhat. ( Minden tápszer tehéntej alapú! ) Kaliforniában a sógórnömnek azt ajánlotta a gyermekorvos 10 éve, hogy a kiegészitö táplálék bevezetésekor csak kéthavonta iktasson be új ételféleségeket. Pl. ha 6 hónaposan kezd valaki hozzátáplálni, akkor 8 hónapos koráig csak gyümit kapjon a baba, 10 hónapos koráig csak zöldséget és csak ezután szabad bevezetni a húsféleségeket. Nekünk ez bevált. Emellett az anyatejnek kellene lennie a baba 1 éves koráig a fő táplálék és folyadékforrásnak. Vannak olyan babák, akik 1 évesen még csak szopiznak és ez teljesen normális. ( Az én gyerekem majdnem 7 hónapos és még csak szopik. ) A vaspótlásra azért nem kell gondolni ezekben az esetekben sem, mert az anyatejben kevesebb a vas, mint a hús- és zöldségfélékben, de sokkal jobban felszivódik, mert az anyatejben megvan hozzá a felszivósását elösegitö enzim is.
A múlt héten hallottam arról is, hogy egy új kutatás bebizonyította, hogy azok a babák, akik elutasítják a hozzátáplálást, nagy valószínüséggel allergiás reakciókat produkálnának néhány élelmiszerre.
Egyébként a gyümik közül pl. nem szabad citrusféléket adni a babáknak az elsö próbálkozások között, mert azok is allergizálnak.

Bóbita
bóbita (bób
 


Természetesen minden változás alapja az, hogy a kutatások elõrelépnek és a korábbi nézeteket meghaladjuk. De akik nincsenek a kutatások közvetlen közelében, azok kénytelenek a mértékadónak tûnõ vélemények alapján táplálni a gyerekeiket. Illetve a választék alapján. Ha pl. egy bébiételgyártó céget a hozzáférhetõ információk (kézikönyvek, bébiújságok) megbízhatónak mínõsítenek, akkor az ember nagyobb bizalommal fordul a termékei felé. És aztán csodálkozik, hogy a "biotermékeket" használó cég miért pakol zsíros tejport a 4 hónapos gyereknek szánt ételbe. A legvérmesebb szoptatásért egyesület is azt állítja, hogy 6 hónapos kor után már el kell kezdeni a hozzátáplálást. Hát persze, hogy akkor egy nyolchónapos gyerek anyja kétségbeesik, ha nem tudja mással táplálni a fiát. Szóval én csak azt mondom, hogy szerintem nem vagyunk istenek, akik magukból kiindulva tudják, mi a helyes. Emiatt külsõ véleményekre vagyunk kénytelen támaszkodni. Azok viszont a legújabb kutatásokra hivatkozva egymásnak ellentmondanak. Valamelyikben mégis hinni kell ahhoz, hogy ne legyünk állandóan talaj nélkül.
Adriem
 


hello!
En tulaggodo, a fiamnak biopiaci zoldeket ado fel eves korig csak szoptato anya vagyok. Aki ezt NAGYON komolyan veszi.
DE mindemelllet, talan ez nem annyira vermesen nagy ugy, nem tudom, de szamos ygereket ismerek, akiknek az anyja nem csinalt akkora cecot a mitegyen a gyerek kerdesbol mint en, es a tudomayn allasa helyett az anyuka kenyelmessege domunalt, megis, minden O.K. naluk.
Nem magam ellen beszelek, de asszem ez is a dologhoz tartozik, hogy tan neha tullihegunk golgokat.
Névtelen
 


Sziasztok,

Mivel én a La Leche Liga köreibe tartozom ( még nem vagyok csoportvezetö, de a dolog folyamatban van ) csak a Liga véleményét tudom mondani és felvállalni. A Liga szerint viszont még az egyéves kisgyermek kizárólagos szoptatása is kielégitö a baba számára minden szempontból, ha az nem fogad el semmi mást. Tehát a hozzátáplálását nem kell eröltetni és pont az a lényeg, hogy nem kell aggógni emiatt. Gondoljuk csak a természeti népekre. Ha megkinálod és elfogadja jó. Ha nem, nem kell aggógni, amikor megérett a kis gyomra más ételek befogadására enni fog.
Én sem gondolom, hogy istenek vagyunk, de nem szivesen támaszkodom a reklámokra, mert azok anyagi vonzata a reklámozó cégnek hasznot hajtanak és ezért bármit bevetnek a vásárlók megszerzése érdekében.(Inkább pacsmagolok itthon) A Liga elveinek nagy része szoptató anyák tapasztalatain alapulnak. Ugy gondolom az ö tapasztalatuk, kutatásaik és az én "anyai ösztöneim" megbizhatóbbak, emiatt sosem érzem megam talaj nélkül. Egyébként nekem is az a véleményem, hogy a sok alternatíva közül mindenkinek ki kell választania a saját habitusa számára legmegfelelöbbet. Eszerint fogja csinálni a dolgait, legyen az bármi, de mivel ez neki bejött, nyilván nézeteit terjeszteni fogja, hátha másnak is beválik ugyanaz. (Igy vagyok én is a Ligával. Terjesztem a nézeteiket, mert ugy gondolom jók. Ráadásul engem még sosem bizonytalanitottak el, inkább erösitenek és ez önbizalmat ad.)
Bóbita
bóbita (bób
 


Bóbita, abszolút egyetértek veled, a kérdés az, (bár tudom a válaszod elõre), hogy ha a ygereknek láthatóan nem elég az anyatej (20-án lesz hét hónapos, eddig kb. 3-4 óránként szopott, az õ "kérésére", tehát nem az órára nézve szoptattam), most kétóránként enne, az öklét rágja mindig, szóval éhes a lelkemadta, és ahogy a másik topikban írtam is, csak gyümölcsöt fogad el, akkor etessem csak gyümölccsel, vagy próbálgassak ezért mást is?
Na hogy ezt miért írtam, mert tulkép. már a másik topikban válaszoltál is már... na mindegy, azért elküldöm Kép
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 


Bóbita!

Itt kicsit off-topic, de már rég fontolgatom, megkérdezni egy LLL-est róla: a LLL mennyiben lép fel a cumisüveg ellen? Pontosabban az jutott eszemben egy játékbolt kirakata elõtt, hogy minden játékbaba cumisüveggel együtt van a boltban, így a kislánynak már kisbaba korában belenevelik, hogy a baba és a cumisüveg összetartozó dolgok. Nekem sose volt, sose hiányzott, és mindenkinek mesélem, de a többség lényegében meglepõdik, ha nem is mondja a szemembe, de látom a kételkedést rajta. Az elsõ fiam, mikor jöttek az ikrek, látta, hogy szoptatok, neki még játékcumisüvege sem volt, alapból úgy játszott, hogy szoptatta a babát-macit. Lányom már kapott babát cumisüveggel és õ már így játszik, és mondogatom neki, hogy inkább szoptatást játszon. Mi a LLL véleménye errõl?
Ildi
Pethes Ildikó
 


Az LLL gondolom a La Leche League International rövidítése. Az õ kiadványukból tájékozódtam, amikor 9. hónapos terhes voltam, és innen vettem a megerõsítést, hogy féléves korig nem kell aggódni, mert a gyereknek elég az anyatej. Olyannyira hittem benne, hogy egy pillanatra sem aggódtam, hogy a fiam ezen majdnem félév alatt semmilyen (hangsúlyozom: semmilyen) egyéb folyadékot nem volt hajlandó elfogadni. Lehet, hogy ez a kiadvány már valóban elavult (1992-ben készült, fordította Ágoston Anikó), és azóta a félévnél hosszabb kizárólagos szoptatásról is bebizonyosodott annak pozitív hatása. Csak éppen annyi minden egyéb információs forrás szól ellene, kezdve a saját gyerek igényétõl a babamagazinok orvos rovatán át az egyéb helyeken publikált kutatási eredményekig - és általában ezek vannak többségben - hogy az elvvel egyébként elvi szinten egyetértõ anya a pillanatnyi helyzetében gyakorlatilag máshogy dönt. Szerintem már az az anya is nagyon sokat tett, aki fél évig csak és kizárólag szoptat, és utána fokozatosan szoktatja át a gyerekét elõször a gyümölcsre (az enyém elõször almalevet szopogatott 5 és fél hónapos korától), aztán szép lassan a fõzelékre (sárgarépa/krumpli, sütõtök/krumpli, mindez anyatejjel hígitva - nekem ez jött be). A szép lassan esetünkben azt jelentette, hogy mindennap egy kávéskanállal többet adtam, és kettõvel kezdtem. A La Leche League tájékoztató kiadványa mellett nagyon sokat segített Devics Józsefné védõnõ Csecsemõk szakácskönyve címû könyvecskéje, 498 Ft-ért vettem a Péterfy utcai kórházban, ahol szültem. Kihagytam minden ezen kiadványok által allergénnek mínõsített alapanyagot, így a tejet, a citrusféléket, mézet, nem adtam cukrot az ételekhez/italokhoz, és csak annyiban tértem el a könyvektõl, hogy én bizony minden étkezéskor megszoptattam a fiamat, és mai napig ezt teszem, habár egy hónapja inkább kényszerbõl, hiszen a szilárd ételeket nagy átlagban kihányja.....De ez utóbbira ugye keresem a gyógyírt. A félévig tartó kizárólagos szoptatás után ismertem csak meg a székrekedéssel/hasfájással kapcsolatos problémákat, meghogy "na, ma mit adjak a gyereknek?" dilemmáját. De szép is volt az az elsõ félév! Stabil súlygyarapodás, vigyorgó gyerek, steril táplálás a gyerek igényéhez igazodva...
Adrien
 


Sziasztok!
Az én kisfiam 7 és fél hónapos. Sajnos soha nem volt elég neki az anyatej. Császárral szültem, nehezebben is indult meg és noha 3270-nel született, mohó kis pocak volt. A kórházban nagyon erőltették volna a szopást, volt, hogy 1 óráig kellett szoptatnom (!)(inkább csak rajta volt) és utána is ordított. Azután annyira kiszáradt, hogy hoztak neki anyatej pótlást. Később ismét elmaradt a pótlás, ordítva hordozgattam, mert tejet nem tudtam adni neki eleget. Nagyon rossz élményeim vannak ezzel kapcsolatban. (Talán átmegyek egy másik topicra panaszkodni:-))7 nap múlva a gyerekdoki nem akart hazaengedni, mert nem látta biztosítottnak a feljődést. Mégis hazaengedett, mert a gyerekorvosunk rokonunk. Otthon kaptam egy mellgyulladást is, tej még kevesebb. Felírta a tápszert, mert kezdtem idegileg is tönkremenni. Gyerek ordít, én sajnálom, ideges vagyok mert nem tudok segíteni... Cumisüvegből ment a pótlás. Mellette szoptattam, amennyit tudtam. Most 7 hónaposan még mindig kétszer szopik (a cumisüveg nem rontotta el!)még mindig remek étvágya van, kiegyensúlyozott és én is az vagyok. Miért kellett az elején így tönkretenni az egészet?
juca (juca)
 


Bocsánat: azt lefelejtettem, hogy a férjemet 7 hónapig szoptatta az édesanyja, most a férjem házpor, toll és állatszőr allergiás. Engem nem tudott édanyám szoptatni és akkor még tehéntejet kaptunk, semmi bajom nincs. (Még. Ezt nem szeretném elkiabálni...) Szóval semmi általánosítás!!! (Nekem ez a váleményemKép)
juca (juca)
 


Abszolút off-topic, úgyhogy én szépen kihátrálok innen a szoptatás témával, de elõtte pár gondolat: bûnnek tartom, ha egy gyereket éheztetnek, bármilyen okból. Nincs az az allergiától való félelem, ami miatt érdemes lenne egy gyereket megfosztani a teli has okozta örömérzettõl. Ha nem megy máshogy, akkor tápszerrel. Ha az anyának van teje, akkor próbálkozzon a szoptatással, ha meg nincs, akkor ne próbálkozzon. A gyerek a lényeg és nem az elmélet. Hát nem? Na szerbusztok, lányok.
Adrien
 


Kedves Lányok,

Juca, nagyon sajnálom, hogy ilyen emlékeid maradtak meg az elsö szoptatási idöszakból, aminek a lehetö legszebb emlékekkel kellene megtelnie. Ugyanakkor átérzem a problémádat, volt ugy, hogy én is azt éreztem sohasem fogok többé szoptatni. Nálam is egy ellenreakcióként lépett ez fel automatikusan, végiggondolva a dolgokat viszont rájöttem, hogy a lehetö legjobb dolog az anyatej!!! Ilyen esetekben hivjatok segitséget, akár a La Leche Ligát, akár a Szoptatásért Magyar Egyesületet, hisz ezért vannak.
Juca, szerencsés vagy allergia ügyben, de hidd el nagyon sok allergiára hajlamos babánál gondokat okozhat a tehéntejes táplálás, ezért kell általánosítani.

Ne haragudjatok, de le kell írnom: A SZOPTATÁS NEM ELMÉLET!! Azt hiszem ezt nem kell magyaráznom.

"Ha az anyának van teje, akkor próbálkozzon a szoptatással, ha meg nincs, akkor ne próbálkozzon"
Anyatej csakis szoptatás hatására termelödik, csakúgy a semmitöl nem lesz !!! Én pedig ép eléggé félek bármiféle allergiás rohamtól ( nem "csupán" kiütésekre gondolok ).
Ildi, a Te válaszod a Cumi, cumisüveg topicban lesz, mert ez már itt tényleg off.
Bóbita
bóbita (bób
 


Bóbita, elnézésedet kell kérnem azért, mert a felületes fogalmazásom miatt félreértésre adtam okot. Természetesen nagyon fontos szoptatni, hiszen az anyatej a legjobb a világon. Természetesen a szoptatás hatására termelõdik a tej. És természetesen nem elmélet a szoptatás fontossága. Ezek alapelvek, én magam is híve vagyok mindegyiknek. Ami az én véleményemet illeti: nem szeretem viszont azt, ha az elvekhez való foggal-körömmel való ragaszkodás boldogtalan anyákat és következésképpen boldogtalan babákat eredményez. Ha valakit folyamatosan azzal bombáznak, hogy szoptatni KELL, ha képes rá, ha nem, az sikertelenség esetén elõbb-utóbb komoly lelki problémákat fejleszt ki magának. Ez kinek jó? Ha például pár hónaposan kijön a gyerek foga, és nem lehet leszoktatni a harapásról, akkor mi értelme stresszelni az anyát, aki minden szoptatáshoz rettegve ül le? Az idegesség talán nem ront a tejen? Azt hiszem Bóbita, ugyanazt a véleményt képviseljük, az a lényeg, hogy a gyerek harmónikusan fejlõdjön, lehetõség szerint anyatejen. De nem azon az áron, hogy esetleg éhezzen.
Adrien
 


Azt hiszem a kétféle vélemény között az a nagy különbség, hogy van aki azt mondja, akinek megy az csinálja, akinek nem megy, annak ne legyen lelkiismeretfurdallása miatta (és ez így teljesen helyes), a másik vélemény pedig azt mondja, hogy az esetek többségében nem igaz az, hogy nem megy, csak nem megfelelõek a tanácsok, a hozzáállás, és hogy ilyen esetben nem a nem megy, ne erõltessük hozzáállásra van szükség, hanem segítségre, pl. a LLL segítségére.

ILdi
Pethes Ildikó
 


Ja, alaposan eltértünk az eredeti témától, talán egyéb topicocban kéne folytatnunk.
Itt pedig megkérdezném: Adrien, mi a helyzet, történt valami bíztató azóta?
Ildi
Pethes Ildikó
 


köszönöm a kérdésedet, Ildikó. Voltunk a szakorvosnál, csak gyanakszik az antibiotikum elhúzódó hatására, mert a gyereket nem látja betegnek. Javaslata: próbáljam visszaszoktatni a fõzelékre. Well, meg hmm. Ennyit magamtól is tudtam.... Elutasít viszont az én drága fiam mindent, amit korábban szeretett, ezért gyanakszom arra, hogy egy masszív undor alakult ki benne azon ízek iránt, ami hányást hozott magával. Próbálkozom hát mással, örülök, ha egyáltalán lemegy valami a torkán. Ezek közé tartozik a sajtkrémes kifli, amit ma a szó legszorosabb értelmében kirántott a kezembõl (merthogy az én reggelim volt), az almás krumpli illetve alma bármivel, így HA péppel. Ma délben paradicsomos krumplit is evett, most épp drukkolok, hogy nehogy a sokféle íz üssön vissza. A súlya változatlanul áll, a dietetikus szerint nincs ezen mit csodálkozni, hiszen az anyatej önmagában már nem fedezi a szükséges kalóriamennyiséget. Most tehát a szerény készletbõl (ne legyen túlságosan tejes, ne legyen húsos, ne legyen a korábi zöldségekbõl és ne legyen egyoldalú) kell egy változatos menût összeállítani, hogy hízzon már a büdös kölök...:-) Tehát ugyanaz az állás, mint eddig. Remélem, én nyerek.
Adrien
 


Sziasztok!
De jó, de jó, hogy rátaláltam erre a topicra, már ami a témától kissé eltérő hozzászólásokat illeti. Az én kislányom 8 hónapos, és szopin kívül nem nagyon fogad el mást. Amúgy is csak a gyümit eszi, meg a répát (ami édeskés ízű), de abból is pár kanál után kéredzkedik fel szopizni inkább. Annyi eszem volt, hogy ne erőltessem, de annyi már nem, hogy ne is aggódjak emiattKép (pl. jut-e elég vashoz?). De most már látom, hogy így is minden OK, és ő tudja a legjobban, hogy mi a jó neki. Egyébként ő sem fogad el semmilyen más folyadékot, sőt a tejcit sem üvegből.(1x próbáltuk, mikor elmentünk színházba a párommal, aztán rohanhattunk hazaKép)
A fiam meg pont olyan volt, hogy a húst nehezen emésztette, üvöltött a hasfájástól, ha húsos főzeléket kapott, aztán később a darabos húsoknál ez megismétlődött, a drnénink meg nem akarta elhinni.
Sok szerencsét, Adrien, és mielőbbi javulást.
Üdv: Pele
pele (pele)
 


szia Pele,
nálunk ugyanez a helyzet. A lányom hét hónapos, nem eszi csak a banánt vmi gyümölccsel keverve. Elõször én is megijedtem, jaj a gyerek le fog fogyni (az anyatej láthatóan nem elég neki, kétóránként szopna), a gyümölcsbõl sem eszik meg egy decinél többet. De a lányok megnyugtattak, vasból sem fog hiányt szenvedni, és hát láthatóan egy gombóc (és még szépen fejeztem ki magam Kép). Most csak anyatejen (sosem kapott mást, kivéve elsõ nap a küórházban adtak neki teát), meg a napi egy dl gyümölcsön él, gyarapodik és mosolyog egész nap. Szóval tényleg a babák tudják a legjobban, mi kell nekik! (Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy mikor pocakos voltam, én is úgy kívnátam néha ezt-azt, biztos vagyok benne, hogy a szervezetem így jelezte, hogy most vmibõl hiánya van, és tessék pótolni).
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 


Szia Zsóka!
Köszi a megnyugtató szavakat! Hannusról sem mondhatni, hogy soványság (9,7 kg, 78 cm), csak hát a fiam olyan más volt, mindent evett, minden ízlett neki (boldog idők, bezzeg most...!Kép), és az ember lánya ilyenkor hajlamos az aggódásra.
Üdv: Pele
pele (pele)
 


Kedves Adrienn!

Egyszerüen nem értem, miért nem megy át a levelem, általában naponta többet írok, még soha senki nem panaszkodott, hogy üresen ment volna a levél.
Így most leírom ide.
Egyáltalán nem biztos, hogy veletek is ez történik, de hátha tudok valamit segíteni.
Szóval. Az én kisfiam ugyanazzal(?) a problémával szenvedett, mint a Tiéd. Csak nekünk kb. 1 hónaposan kezdödött. A gyerek rettentöen bukott, szabályosan hányt, és hozzá társult egy iszonyatos hasfájás. Az orvosok mindig elhajtottak azzal, hogy túlaggodalmaskodom a dolgot, minden babánál van ilyen. De azért mentünk kivizsgálásokra (gyomorszükület, gyomorreflux, laktózérzékenység), de szinte minden negatív volt. De a baj nem hogy szünt volna, egyre erösödött. 4 hónapos korára odáig jutottunk, hogy a baba teljesen leállt a fejlödésben, nem hízott már egy dekát sem. Ekkor jutott eszébe a doktornénijének, hogy csináltassunk egy vizelet tenyésztést, és csodák csodájára ez meghozta az eredményt, pozitív volt, kétféle baktérium volt a vizeletében. Kórházban megkapta a megfelelő kezelést rá, és azóta az égvilágon semmi baja nincsen, szerencsére.
Ha nektek nem csináltak még vizelettenyésztést, akkor szerintem mindenképpen csináltasd meg, mert azt mondták nekünk a kórházban, hogy minden furcsa tünetü betegségnél érdemes megcsináltatni, mert a vizeletböl rengeteg mindent ki lehet mutatni.
Ja, és még valami, nekünk is már éppen kellett volna menni gasztroenterológushoz, mert már azt hitték, hogy valamilyen étkezési problémája van a gyereknek, de ez már nálunk elmaradt, mert csak a baktérium volt a gond.
Remélem, tudtam valamit segíteni.
De ha nem is, akkor sem árt tudni róla, hogy ilyen is van, mert mi nagyon sokat szenvedtünk vele, mire rájöttek mi a baj, és végre meggyógyították.
Szia
Gabi
Bánhidi
 


Szia Pele,
A te fiad sem eszik? Az enyém sem. Gondolom a korral jár... Csak abban reménykedem, elõbb-utóbb elkezd m,ajd enni. Bár nem látszik rajta, az is igaz. (A Zsóka fényképalbumában meg lehet õket nézni! - hadd reklámozzam egy kicsit a pockaimat Kép)
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 


Kedves Zsóka,

Ugyan Pelét kérdezed, de most én is válaszolok Neked. Majdnem egyidösek a fiaink és az enyém sem eszik olyan jól, mint eddig. Kismadár adagok alig férnek be a pocakjába. Betegnek ö sem látszik, de azért észrevettem a dolgot. Én is azt gondolom, hogy majd elkezd enni megint jobban, de érdekes, lehet, hogy ez ilyen idöszak?

Bóbita
bóbita (bób
 


Sziasztok, Zsóka és Bóbita!
Lehet tényleg, hogy az időszak teszi, de bizony az én fiam sem eszik igazán (bár rajta sem látszik, nekünk ugyan nincs képünk a neten, majd nyáron a találkozón meglátjátok Kép). Pénteken és szombaton gyakorlatilag semmit sem evett, ma krokettet sütöttem, abból azért befalt egy párat. Én azért úgy vettem észre, hogy a nemevős időszakokat jó (legalábbis jobb) étvágyú időszakok váltják, így végül megvan az egyensúly. Nem nagyon szoktam ilyenkor kínálgatni ezzel-azzal (amit a nagymama megtenne), úgy gondolom, ha éhes lesz, majd eszik. Nálatok ez hogy van?
Üdv: Pele
pele (pele)
 


Szia Pele,

Én sem kinálgatom. Ugy gondolom én is ahogy Te, de ez egyenlöre régebb óta tart, mint eddig bármikor. Én úgy tapasztaltam, hogy max. 1 hét "nemevés" után mindig ev0s id0szak j0n. Ez most három hete tart.

Bóbita

Éppen most küldtem Neked e-mailt.
bóbita (bób
 


Sziasztok,
nálunk is ilyen hullámvölgyek-hullámhegyek vannak, csak épp hosszú hullámvölgyekkel, nemevõs idõszakokkal, és rövidebb evõsökkel. Igaz, azalatt megenné a vasszögwet is...
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 


Sziasztok!
Valahogy elkerülték a figyelmemet ezek a hozzászólások, csak most vettem észre Kép.
A fiam ugyan továbbra sem eszik, de Hanna időközben "megtáltosodott", ma pl. másfél üveg bébiételt benyomott vacsoráraKép! Úgylátszik, mégiscsak ráérzett az egyéb kaják ízére, vagy most ért meg rá a szervezete.
Üdv: Pele
pele (pele)
 


Nos, a kisfiam problémájára orvosok megoldást nem találtak eddig, véleményük szerint a gyerek nem szorul kezelésre, próbáljam visszaszoktatni szépen lassan a fõzelékre és a húsra. Én ennek örülök, remélem, igazuk van, és valóban csak egy átmeneti étkezési problémáról van szó. A vizeletvizsgálat sem mutatott ki baktériumot. Mostanában csak egyszer hányt, szintén hús után, még mindig nem érett rá. A súlya egyelõre még áll, de úgy nézem, hogy az utóbbi napokban mintha egy kicsit kerekebb lenne az arca, lehet, hogy a következõ alkalommal már többet mutat a mérleg. Igaz, hogy most egy hete viszont nagyon gyakran van széklete, és elég híg, de remélem ezt csupán a nagyobb ételmennyiség váltja ki (naponta kétszer adok neki gyümölccsel kevert HA pépet plusz délben ha nem fogadja el a fõzeléket -általában nem - akkor almával kevert krumpli kap, ezen felül pedig napi 4-6 alkalommal szoptatom). Volt egy három napig tartó lázfolyama pár napja, semmi megfázásra utaló jel nem volt, és a negyedik napon nyomtalanul eltûnt. Az orvos azt gondolta, hogy a háromnapos lázkén ismert betegségen esett át, de mivel nem jöttek a fiún piros kiütések, amivel ez a betegség jár, hát ezt is elvetettük. Valószínûleg vírusfertõzés volt, könnyen elkapja most a legyengült szervezetét minden. Na sziasztok, köszönöm még egyszer a tanácsokat. Adrien
Adrien
 


Szia Adrien,

Örülök, hogy úgy tünik jobban van a kisbabád. Remélem tartós lesz a javulás. Sok szerencsét és egészséget.
Most jut eszembe a sógórnöm babájának súlya úgy hetedid hónap környékén jó sokáig állt.
Bóbita
bóbita (bób
 


Sziasztok!
A fogyással kapcsolatban nekem is vannak tapasztalataim. Vili most lesz 8 hónapos és 6-7 hónapos kora körül egy dekát nem hízott, egy centit nem nött. Étvágya viszont volt és van is: háromszor anyatej (reggel, este és délután) tízóraira 3 dl gyümölcs, ebédre 2,5 dl fözelék. Teljesen mindegy, hogy melyik milyen. Nem akartam "túletetni", mert a gyerekorvos szerint már így is jócskán túllött a célon. (félévesen, amikor duplázni kellett volna a súlyát- 6540g- ö már 8020 g volt. Kép ) Igaz, hogy amikor állt a súlya, kijött két foga és megtanult mászni. Nem tehettem mást, megemeltem az adagokat... Kíváncsi leszek majd a most következö mérlegelésnél!
Juca
juca (juca)
 


Kedves Juca! azt en is eszrevettem, hogy amikor a lanyom egy-egy uj "mutatvanyt" produkal: maszas, jaras, stb, akkor leallt egy kisse a sulyfejlodese. Az en dokim szerint ez termeszetes.
Udv
Eva
Eva
 


Sziasztok!

Az én legnagyobb lányom 6 és 8 hónapos kora között egy dekát sem hízott, és 8 hónaposan pedig elkezdett fogyni. Akkor utaltak minket kórházba. A széklete hígabb volt, de nem lehetett hasmenésnek mondani. A kórházban aztán azt találták mondani, hogy azért nem hízik a gyerek, mert nem adok neki enni...MOndhatom, hogy nevetséges! 3 óránként evett 30-40 grammokat, amire azt mondta a doki, hogy az a normális! 2 hétig voltun bent, a gyerek belázasodott, elkezdett sugárban jönni alul a matéria, és még mindig azt mondták, hogy az nem hasmenés...Akkor én is elkaptam ugyanazt a vírust (ROTA), amiről a dokik még egy szót sem szóltak. Haza akartam jönni én is, meg a gyereket is hozni akartam, mert 3 nap alatt, 5 kilót fogytam a vírustól. De nem engedtek. A vége az lett, hogy letagadtam a lázát is és azt is, hogy hasmenése van. Így kiengedtek. Az első utunk a körzeti doki volt, aki kapásból betelefonált a kórházba, ahol azt mondták, hogy már előzőleg egy nappal elhagytam a kórházat(!), és akkor mondták meg, hogy a gyereknek ROTA vírusa van. Innentől már simán ment minden, megkaptuk a kellő gyógyszereket.

Más: A harmadik kislányom 8 hónapos koráig csak szopizott, egyáltalán nem fogadott el semmit. Nem kell kétségbe esni, de azért jó, ha nyolc hónaposan az ember elkezdi adni a szilárd kaját, mert utána meg már nem szívesen fogadja el a gyerek. Most 17 hónapos, még rengeteget szopizik, éjjel többször, aztán reggel, délben, este is. Én csak pozitív dolgokat tudok erről mondani. Amiatt is, mert egy esetleges megfázásnál nem aggódom a gyerek étvágytalanságán, mert tudom, hogy a szopizással sok tápanyagot megkap még. Egyébként egy tüneményes, nagyon okos kislány.

Puszi: Begány Kati
Névtelen
 


Találtam egy linket babakonyhára:

[url=http://www.nexus.hu/macoka/macoka.html" TARGET="_top]http://www.nexus.hu/macoka/macoka.html[/url]
bigacsiga
 


Az én babám 7 hónapos, és annyi a súlya, mit 3-3,5 hónaposan volt, eddig le se szarták, most kezdik vizsgálni mi a baja, enni eszik rengeteget, ezért is fura a dolog. Napi 750g tejecske 200 ml gyümi és 3-400 ml főzi. Ez kevés? Eddig a vizeletében találtak acetont, és a vérében túl magas a fehérvérsejtszám, a dokinő még nem mondott semmit, kedden lesz meg minden eredmény.
Léda
Névtelen
 


Szia Léda!

Vércukrot néztek??? Az rendben van?

Dia
Dia
 


Léda!
Azt hiszem, szükséged lehet rá:
dr. Pácz Ferenc belgyógyász, a Bethesda Gyermekkórház Ilka utcai kihelyezett osztályán dolgozik, az Ilka utca 57-ben.
Csak ajánlani tudom, de elõtte kérdezd meg, mikor rendel. Tel száma: 343-16-26, 343-16-25.
Öt gyermeke van. Én is rábízom a gyermekeimet, azt hiszem egy anya dokit ennél jobban nem dicsérhet!
Fogd a papírokat, és keresd fel! Most!
Csi
Csii
 


Sziasztok, majdnem másfél éve kezdtem el a topikot, azóta nem jártam itt. A fiam azóta elmúlt kétéves, a súlya 15 kiló, magassága 93 centi..., szóval megoldódott minden étkezési és fejlõdési problémánk. Valószínûleg egy nagy undor válthatta ki a szilárd ételek elutasítását. Adrien
Adrien
 


Sziasztok!
Én a Schöpf-Méreis topic lakója vagyok, csak azért nyergeltem át ide, hogy megkérdezzem:
Érdekelne-e valamelyikőtöket szép, permetszer-mentes sárgabélű őszibarack?
A szüleim termelik, elsősorban eladásra, tavaly nyáron én azt fagyasztottam le az akkor még pocaklakó gyermekemnek irdatlan mennyiségben és nagyon bevált (sajnos még így sem lett elég).
Ezért jutott eszembe, hogy ajánlom kisgyermekes anyukáknak is.

Az ára még bizonytalan, mert majd csak 1-2 hét múlva kezdődik a szüret és nyilván az akkori piaci ár fogja meghatározni. Mindenesetre lényegesen kedvezőbb áron szokták adni, mint a zöldségesek vagy akár a piacosok.

Pátyon van a barackos, de ha valakinek gondot okoz oda elmenni, úgy is megoldható a dolog, hogy hozzánk (Budafokra) elhozzák és innen viszitek el.

Ha érdekel valakit, írjon mailt (medvike@freemail.hu), mert mostanában nem nagyon érek rá olvasni a topicokat. Gyerkőc nagyon igényesKép

Üdv
Mackoo
mackooo
 
 


Akkor nyergelj tovább, mert ezzel az erőszakos nyomulós stílussal, már más is próbálkozott és hidd el itt a babaneten ez nem jön be.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?