Sziasztok!
Köszi a tanácsokat anyóssal és itatással kapcsolatban - Márk azóta sem kapott vizet, és szerintem nem is hiányolja.
Volna egy újabb kérdésem: Márkot úgy engedték haza, hogy a köldöke kicsit váladékozott és írtak fel neki antibiotikumot, meg alkohollal mindig törölgettük neki. Már majdnem teljesen befordult a köldöke, de ma reggel kicsit véres volt (vagy legalábbis úgy nézett ki, de az alkohol nem csípte neki). Ti tapasztaltatok ilyesmit?
A védőnénit nem tudom elérni - pedig azt ígérte, hogy jön a héten, de nem jött. Úgy tűnik ő a másik véglet ..
Végre elkészült a szüléstörténet:
Pénteken este 7-kor kezdődött. Pont miután a párom anyukájával készen lettünk a vacsival meg a meggyespitével, akkor vettem észre, hogy szivárog a magzatvíz. Felhívtam a szülésznőt, és ő mondta, hogy menjek be a kórházba, vizsgáljanak meg, aztán akkor majd meglátjuk mi van. Úgyhogy telefonáltam a páromnak, hogy siessen haza, mert indulni kéne..
10 perccel később már úton is voltunk a kórház felé. Ott az ügyeletes megnézett, de azt mondta, hogy a magzatburkon nem látszik repedés, de mivel nem tudják kizárni a lehetőségét, hogy valahol feljebb megrepedt a burok, mindenképp bent kell maradnom megfigyelésen.
(Az orvosomat is felhívta és tájékoztatta a fejleményekről.)
Úgy volt, hogy éjfélig a szülőszobán figyelgetnek (lázmérés, NST, magzatvízszivárgás), és ha nem történik semmi, akkor kapok egy szobát. De aztán egy-két óra elteltével az NST jelentős méhösszehúzódásokat mutatott (ekkor még nem is éreztem), de az ügyeletes szülésznő nagyon elégedetten mosolygott a páromra és rám, és azt mondta, hogy szerinte reggelre itt baba lesz. És igaza is lett. Fokozatosan erősödtek a fájások és elég hamar rendszeressé váltak.
Éjfél felé - amikor már bizonyossá vált, hogy szülni fogunk - szóltunk a szülésznőnknek, aztán borotválás-beöntés után hármasban vajúdtunk tovább..
Kipróbáltam a nagy gumilabdát, de nekem az csak addig volt kényelmes, amíg nem jött fájás, mert akkor kifejezetten rosszul éreztem rajta magam. Legjobban a sétálás vált be a fájások között, fájáskor pedig, ha a párom nyakába borulhattam. Aztán a szülésznő vizet engedett a kádba, ott tudtam egy kicsit pihenni, mert (átmenetileg) csökkent a méhössszehúzódások gyakorisága és ereje.
Nagyon hangulatos volt a szülőszoba: félhomály, gyetyafény, halk zene - de nem sokáig tudtam ezt az idillt élvezni, mert ahogy kezdetben csillapította, úgy lassan fel is erősítette a víz a fájásokat, úgyhogy kijöttem a vízből. A párom és a szülésznő segítségével a szülőágyra feküdtem és ekkor már jött a doki is meg a tolófájások is. A további eseményekre elég ködösen emlékszem, azt tudom, hogy eleinte nem nagyon tudtam segíteni a babaának a születésben, mert egyszerűen nem tudtam, hogyan nyomjak, valahogy mindig a lábaimba ment az erő, és a dokit és a szülésznőt toltam el az ágy mellől, akiknek a derekukhoz volt a lábom támasztva. Aztán valahogy sikerült rájönnöm mit is kell csinálnom és a bébike is nagyon ki akart már bújni..
Sajnos mikor kibújt Márk a szülésznő szerint kicsit fáradt volt, úgyhogy nem tették a hasamra, hanem megnézték a paramétereit, lemérték, bebugyolálták és végül az apukája kezébe nyomták.
Számomra az ez után következők voltak a legrosszabbak, megszülni a méhlepényt és a gátseb varrását átvészelni. Már nem lebegett a szemem előtt, hogy ha ezen túl vagyok, lesz egy bébim (hiszen már volt), ez a sok procedúra csak késleltette azt a percet, mikor végre a kezembe vehetem a kisbabámat. De egyszer ennek is vége lett, és akkor végre megfoghattam a kis picúrt.
Összességében azt hiszem szép szülés volt, nem fájdalommentes, de nagyon megérte!! Végig biztonságban éreztem magam, tudtam, hogy semmi rossz nem történhet. És mostmár annyira jó itthon lenni a kis Márkkal.
A közeli szobával kapcsolatban tökre eggyet értek veled!!! 
Szerintem kinövik, amíg nem kezdik el érteni a mesét. A számítógépen pedig egyedül a cápás képernyővédő érdekli 
