Kedves abalord02 és vok!
Nagyon köszi a hozzászólásotokat!
Mivel még nem szültem, én nyilván teljesen másképp nézek a dolgokra.
Őszintén örülök, hogy a gátatokat szépen vágták és varrták, én sajnos hallottam más történeteket is... méghozzá épp az elmúlt időszakból (pl. a legjobb barátnőm esetéről van szó).
Nem a fájdalomtól félek (na jó, egy kicsit nyilván attól is), nem azért zavar a gátmetszés, merthogy AKKOR ÉS OTT fájni fog, engem az érdekel, mit jelent ez utólag.
Tudjátok, nekem inkább az a félelmem, hogy mivel nem leszek ítélőképes helyzetben, minden az akaratomtól teljesen függetlenül történhet. Persze, elvekkel megy az ember szülni (ha azokkal megy), aztán lesz belőle valami. Tudom, mindenki az orvos iránti bizalmat említi, ami nyilván fontos. De hiába jó egy orvos a terhesgondozás alatt, ha nem tudom, miként vezet le egy szülést. Az csak ott derül ki, és nekem ez nagy lutri. A "jó nőgyógyász" fogalma pedig, ahogy észrevettem, minden nőnek egy kicsit mást jelent.
Egyébként nem annyira az orvosokban nem bízom, inkább az általános magyar egészségügyi gyakorlatban. A sok császározás és gátmetszés egyfajta mentalitásról tanúskodik, ami itthon jellemző.
Mint korábban is írtam, én elhiszem, hogy valakinek vágni kell, de érdekes módon, akinek vágtak, az utólag szinte mind úgy véli, hogy "kellett" (ezt mondja az orvosa is). Bocsánat, ezt tényleg nem bántásból mondom, de ismerem más gátmetszett nők történetét is a Tieteken kívül, és az bizony másként fest.
Még egyszer köszi mindent!