Sziasztok!
Most van egy kis időm, így megírom nektek a storyt, de a legelejétől kezdem, azt még úgy sem ismeritek. Lehet, hogy hosszú lesz ne haragudjatok!
ÍME...:
2005 december 24.-e, Karácsony. Úgy gondoltam, hogy márciusban államvizsgázok, így belekezdhetünk a " babaprojektbe", a párom már nagyon régóta rágja fülem, hogy szeretne babát, emellett úgyis kell idő mire összejön. Az ajándékom így az volt, hogy abbahagytam a fogalmazásgátló szedését, jöjjön aminek jönnie kell. Januárban elmentünk síelni.
2006 február vége,-március eleje: Minden nap, reggel, délben, este hányingerem volt, enni nem nagyon tudtam, ha megéreztem valami illatot/szagot rögtön hányingerem lett, ekkor vettem egy tesztet, amin megjelent a két csík.
Nem hittem a szememnek, hogy ilyen gyorsan , aztán még egy tesztet, az nem volt jó
aztán még egyet és az is pozitív lett
A páromnak másnap este szép körítéssel, vacsi, gyertya, Celine Dion minden ami kell, és egy kis cipő keretében megmondtam a nagy hírt. Először nem hitte el, majd sírvafakadt örömében. Ezután másnap elmentünk uh-ra és ott kiderült, hogy már 7 hetes kismama vagyok. Így sielni nem kettesben, hanem hármasban voltunk.
2006. október 13-a a nagy nap közeledett. Két héttel ezelőtt már ki voltam tágulva szűk kétujjnyira, úgy hogy nem is éreztem, a CTG sem mutatott semmit. A nagy napon sem volt semmi mozgolódás. Vártunk hátha... Borzasztó volt ez a várakozás, hónapoknak tűnt. Hétfőn 16-án mentem CTG-re, még mindig semmi, az uh kevesebb magzatvizet mutatott, így a doktor úr aznap benn is akart tartani, hogy ő elindítja. Pont ma, pont most, pont nekem???
Hát, izé, a párom is messze van, a cuccom sincs itt, emellett rengetegen szültek még szabad ágy sem volt a gyermekágyon, én hova fekszem? Szóval én úgy döntöttem, hogy nem szeretném, ha október 16-án hétfőn születne meg a kislányunk így kaptunk két nap haladékot, ha szerdáig nem indul be magától a doki indít, addig CTG. Hát mondanom se kell nagyon jól elvolt odabenn a kis dárga, így szerda reggel bevonultunk a párommal reggel 8-ra a szülésznőnk már várt minket. Adminisztráció, átöltözés, burokrepesztés, amit meg sem éreztem. A magzatvízben kaki volt így már ideje volt megszületnie a picurnak. Megkaptam a beöntést is.
Ezután enyhe fájások, majd oxitocin ezerrel. 10-re már dupla adagot kaptam. Olyan 50%-os fájásaim voltak, hang nélkül kibírtam. A dokim ki-be, nem igazán bírt velünk várakozni, közölte, hogy engem már szeretne sírni látni a fájdalomtól, de én csak jókat nevedgéltem a párommal, poénkodtunk. Hát ebből nem lesz gyerek egyhamar -gondoltam. Aztán 11-kor a szülésznőm rám nézett és mondta, hogy ő megvizsgálna, mert nagyon "gyanús" vagyok neki.
Már majdnem 5 ujjnyira ki voltam tágulva. Senki sem hitt a szemének, hogy ilyen gyorsan, ilyen "gyenge" fájásokkal. Kérdezték, hogy székelési inger? Egy picit, talán...
A szülésznő elmondta gyorstalpaló tanfolyam keretében, hogy kell tolni, venni a levegőt stb. AHA, két fájást közt bólogattam ezerrel, oké elméletben már megvan, de gyakorlatban...? Még jó hogy a párom is benn volt, ő megjegyezte, hogy szem becsuk, nagylevegő, nyomjam... Csak az volt a baj, ahogy jött a fájás azzal a lendülettel el is ment. Néhány másodpercig tartott, de másképp fájt. Én azt hittem, hogy már a végbélnyílásomon jön ki a baba, mert ott rettentően fájt. Na eddig bírtam némafilmként, aztán kitört belőlem az oroszlán. Üvöltöttem a fájdalomtól, és a kimerültségtől. Fájás rövidsége miatt nem igazán tudtam tolni. Legalább 10-et toltam , már a dokim is "ráfeküdt" a hasamra és tolta ki belőlem, de semmi.
A páromnak majd eltörtem a kehzést, annyira szorítottam minden egyes fájásnál. Borzalmasan elfáradtam, már emiatt sem tudtam tolni + már nem igazán volt fájásom, így meg hogy toljak
Sokszor rosszul is toltam első gyermekét szülőként, így bevérzett a szemem, mivel néha nyitva volt.
Vikinek végig erős volt a szívhangja. A végére bedühödtem, elegem volt, úgy voltam vele, ha a babám ilyen erős volt végig, akkor nekem is annak kell lennem. Így 13:35-kor végre "kipottyant" a kis Drágánk. A párom ügyesen elvágta a köldökzsinórt. Első kérdésem volt:jól van, meg van mindene? Első másodpercekben még nem sírt fel, de aztán meghallottam a hangját, a kezembe adták megnyugodott és csodáltuk egymást. Én a könnyeimtől nem igazán láttam ki a fejemből, de a párom se. Ott zokogtunk mind a ketten, de a mi kislányunk csak nézett ránk. Olyan édes volt, egy igazi hős! Aztán elvitték.
Már is nagyon hiányzott. Aztán jött az összevarrás, mert volt ugye gátmetszés is. Mondtam a dokimnak, hogy matyóhimzést kérek. A lábaim a kimerültségtől annyira remegtek, hogy féltem nehogy túl sokat varrjon össze, mert az senkinek se lenne jó, ugye...
Na nekem az is fájt, de már nem érdekelt. Megszületett, itt van a világon velünk és egészséges. Ez a lényeg!
Este hozták a kis Csibémet, most láthattam végre igazán először. Olyan nyugodt volt. Csak aludt és aludt. Mikor mellre raktam ismét csak sírni tudtam a meghatódottságtól, hogy alig néhány órája lélegzik önállóan máris milyen reflexei vannak. Nekem az a négy nap a kórházban horror volt, a csecsemős nővérek miatt, és amiatt mert nagyon, de nagyon hiányzott nekem a párom. A csecsemősök kivétel nélkül, mint valami őrezred. Na mindegy nem is ez a lényeg. Végre itthon velünk van már lassan négy hónapja, egészségesen, mosolygósan!
Hát ennyi. Bocsi a hosszúságért, én próbáltam rövidre fogni, ennyire sikerült.
Üdv mindenkinek!
Finike