Szia Zita!
Hát, lehet, feláll a szőr sokak hátán, ha leírom. Az enyémen is feláll, ha visszagondolok.
Nem épp szoptatásbarát kórházban szültem....
Volt ott minden, cukrosvíz bekészítve a szobába, a gyerkeket tápszerezték a csecsemősök (éjszakára nem lehettek kint, az első nap nappal is csak 3 óránként.)Kihozták, persze nem tudtam felébreszteni, csak aludt, fél óra múlva elvitték. A csecsemősök próbálták csipkedni, meg a tarkóját masszírozni, hogy egyen.
Minden szoptatást mérni kellett, ahány napos a baba, annyiszor 10 grammot kellett szopnia 3 óránként.
Ez persze nem ment, mindig megkérdezték, és csak csóválták a fejüket.
Azt sem tudtam, van -e tejem, egyik éjjel hatalmasra bedurrant, de nem voltak kint a gyerekek, így csak szenvedtem. Az egyik nővér megnyomta a bimbót, akkor láttam először, hogy kicsöppent a tej. Ez volt az első csepp anyatej, amit láttam, örültem neki, mint majom a ... annak a bizonyos testrészének
.
Megpróbáltam éjjelre fejni, ha már nem lehet ott, legalább ne tápit kapjon. Első fejésemet azzal az indokkal akarták a csapba önttetni velem, hogy ne röhögtessem már őket, 20 grammmal nem fognak összekenni egy cumisüveget. Én meg bedühödtem, és éjfélig fejtem (addig lehetet ledani), összejött még 50g hozzá, azt már bevették. 3 órán át mellszívóztam.
Ahogy nővér, annyiféleképp mutatták, hogy tegyem mellre, de sehogy nem volt jó, egyik úgy megnyomorgatta a mellem, hogy csillagokat láttam, meg pöckölni kellett a baba arcát, hogy egyen, ne aludjon.
Mindehhez jött egy hatalmas gátmetszés+repedés a másik irányba, szóval mozdulni alig tudtam, csak állva nem fájt annyira, de már majd összeestem a sok ácsorgástól. Fekve nem sikerült, ülve próbáltam volna szoptatni, de az meg a gátseb miatt nem ment.(szülés után 3 héttel tudtam először ülni, 9 hónapig fájt a helye
).
Mindegy, szülés előtt elolvastam 6 évre visszamenőleg a Kismama magazint, kaptam egy barátnőmtől, kiolvastam minden LLL kiadványt, szoptatós füzetet, honlapot, amit csak lehetett, nem volt cumink, cumisüvegünk, úgy készültem, hogy 6 hónapig nem is lát mást, csak cicit...
Ehhez képest a lányom nem tudott szopni, véresre-gennyesre rágta a mellbimbóm, az egyikből már hiányzott egy kis darab (ma is felkete a helye) csillagokat láttama fájdalomtól és bőgtem minden szopinál. Hívtunk LLL tanácsadót, ő legalább azt megmutatta, hogy kell mellre tenni, de utána sem lett sokkal jobb a technikája. Azt mondta, cumizavaros lett a kórházban a baba.
Én meg idegroncs, pont amiatt, hogy nem sikerült, (állandóan üvöltött a lányom, pedig nem volt hasfájós), mértük, egy nap max összesen 200-250 grammot sikerült szopnia, a fejés meg nem nagyon ment, meg nem is erőltettem, mert igény szerint szoptattam, akkor meg a gyerekorvos szerint nem kell fejni.
Ekkor jöttek a sorozatos mellgyulák... Kénytelen voltam megtanulni fejni (ami csak úgy ment, ha letérdeltem, fejem az ágynak támasztva, mellet lelógatva egyik kézzel mellszívóztam, a másikkal meg masszírozás, nyomkodás).
Ezután jobb lett. Mivel nem szaporodott a tej, kaptunk tápit, először mindig 2 mellből szoptatás (minimum 1 óra), utána jöhetett a pótlás, ha volt fejt tej, az, ha nem, tápi.
Üvöltéseknek egyből vége lett, gyereke szépen gyarapodni kezdett, mert addig csak fogyott, én meg már totálisan kikészültem, hogy nem siekrül csak szoptatni.
Aztán rájöttem, hogy nem számít senki véleménye, lényeg, hogy egészséges, szépen fejlődő babám van, amíg van tej, kapja és kész, nem fogom magam kikészíteni, csak mert most ez az uralkodó nézet, hogy 6 hónapig csak szoptatás...
(Amivel egyébként teljesen egyetértek, de nem azont az áron, hogy idegroncs legyen valaki miatta).
A tápit és a fejt tejet jobb híján cumisüvegből kapta, mert másból nem ment.
Amit olvastam, abban mind az volt jósolva, hogy innen már nincs visszaút, most már 1-2 hónap alatt vége lesz a szopinak, de már en mérdekelt, őszintén szólva csak a "józan eszem" miatt nem adtam fel, igazából már nem bántam volna, ha nem kell szenvedni. De mivel nyilván az anyatej a legjobb, így nem akartam, hogy elfogyjon.
Mégsem ez történet. Kéthónapos korára elmúlt a harapása, megtanult szopni. Lehet, akkor mégsem cumizavaros volt?
Napi 5-6-szor evett, először mindig 2 melles szopi, aztán ha kellett, pótlás. Este, mikor már aludt, plusz egyszer fejtem (6 hetes korától átaludta az éjszakát). 3 hónapos korára már alig kellett tápit adnom, majdnem meg3szorozódott a tejmennyiség, ő is kicsit ügyesebben szopott, amikor meg nem sikerült, kifejtem, és megkapta később.
Ezzel már el is voltunk, ennyire futotta, de legalább nem lett csak tápszeres 2-3 hónapos korában.
Nem így terveztem, és marha kényelmetlen a vegyes táplálás, sokal kényelmesebb csak szoptatni (még a csak tápizni is!), de legalább zömében anyatejet kapott.
A következőt az Istvánban fogom szülni, majd meglátjuk.
Csak ne lenne bennem már most az az érzés, hogy "csak szoptanti ne kellene"...
Ettől félek, sosem igazán szerettem szoptati, lassan, sokáig és keveset evett a lányom, sokáig fájt is, később már csak hosszadalmas volt. Nem tudom, egy 21 hónapos "nagy" mellett hogy alakul, de bízom benne, most jobb lesz. Legalábbis tuti nem fogom magam kikészíteni, akárhogy is lesz.
(És szerintem az már fél siker...Tuti, hogy nálam a görcsös akarás volt az egyik fő oka, hogy nem ment )
Mindenesetre (lehet, hogy akkor másként gondolom majd), ezt a macerát még egyszer nem szeretném végigcsinálni.
Leginkább saját lustaságom és kénylemem miatt
szeretném, ha sikerülne szoptatni, ne kelljen állandóan fejni-sterilezni, tápizni...