Sziasztok
Timka
Örülök, hogy már otthon vagytok és hogy már jobban van Fanni
Ha már pörög, nagy baj nem lehet
Andi
Nagyon jók a szülinapos képek
Arik vagytok, hogy gondoltatok ránk
Túlestünk a "nagy" napon
Nem volt egyszerű.
Kristófot 5-kor ébresztettem, nagyon édi volt, mert alig lehetett életet verni belé
, bezzeg máskor minden zajra felébred, most meg vagy 5-ször mentem be hozzá, ki is jelentette, hogy ő bizony már NEM alszik, erre befordult hasra és horkolt tovább
Mire pedig végre kiszedtem az ágyból, úgy felébredt, hogy 5 perc múlva már ott randalírozott motorral a lakásban
Az autóban önmagához híven 15 percet aludt, azt is már csak Pesten, az M3-ast végignézelődte a sötétben.
Ráadásul annyira nem volt forgalom, hogy 6-kor indultunk és 7 után pár perccel már parkoltunk le a Klinika előtt (és nem száguldottunk).
Eredetileg 8-ra voltunk odarendelve, de fél 10-kor kerültünk sorra, (egy pici babát még elénk vettek) Kristóf mondjuk nagyon élvezte a várakozást, mert egy írtó hosszú lejtős folyósó van ott, amin fel-le rohangált, mi azonban annál kevésbé
, viszont attól szenvedett ő is, hogy folyton inni kért volna, de nem kaphatott a vizsgálat miatt.
Na de mindegy, végül 2 és fél óra várakozás után sorra kerültünk, megette a kontrasztanyagos Danoninóját, elég könnyen, csak az utolsó kanálka nem kellett már neki.
Borzasztó egy vizsgálat volt. Kristófnak fel kellett feküdnie egy magas ágyra, rátekertek egy pólyához hasonló dszekiszerű anyagból készült zsákot, tépőzárral rázárták 3 helyen, felpumpálták egy kicsit (fogalmam sincs miért, talán, hogy ne tudjon mozogni), csak a feje volt ki belőle. Már ettől üvöltött. És még ezekután ráeresztették fentről a hatalmas röntgent, olyan közel hozzá, hogy az orráig ért. Az egész gyerek elveszett alatta. Magyarul 2 lap között feküdt beszorítva, egy zsákban. 30 percen át, mozdulatlanul.
Úgy ordított szegény, hogy már öklendezett, félő volt, hogy kihányja a kontrasztanyagot, akkor pedig lőttek mindennek. Mindenképpen meg kellett nyugtatni, de hogyan, ha nem vehetem kézbe, nem bújhatok hozzá, nagyon gáz volt. Kiabált Apucink után is, így ő is bejött, én meséltem neki egy mesekönyvből, Apucink bohóckodott neki, így pár perc múltán lenyugodott, onnantól már egész jól tűrte.
Viszont 3 óra múltán újra kellett egy felvétel, hogy hogyan ürül és szívódik fel a kontrasztanyag, így délután 1-re vissza kellett megint mennünk és akkor ugyanez előlről, megint fél óra, ugyanígy beszorítva, mozdulatlanul. Ekkor már határozottan jobban bírta, már mutatta, hogy engedjék rá azt a hatalmas röntgent. Nagyon nagy hős volt, már nem is sírt. Nagyon büszkék voltunk rá
Mikor kész voltunk, még pápázott is a nővérkéknek
Eredmény viszont még nincs, min. 1 hét, akkor küldik majd át számítógépen a Tűzoltó utcai gyerekklinikára, így tegnap már vissza se kellett oda mennünk, nem tudom, ők honnan vették, hogy megcsinálnak reggel egy felvétel és annak az eredményével rögtön átsétálunk hozzájuk. Arról nem is beszélve, hogy nem 1, hanem 2 felvétel készült.
Úgyhogy egyelőre túl vagyunk mindenen és várunk.
Egyébként az egész hercehurcát nagyon jól viselte Kristóf, egész nap 2-szer 15 percet aludt, egyszer reggel az autóban, utána pedig délben, fél 1-kor, még a második vizsgálat előtt.
Viszont végigrohangálta a fél Westendet, a kórházban vagy 5km-t rohangált fel-alá, már folyt rajta a víz, felmászott vagy 100-szor a padokra, ellenben egész nap alig akart enni valamit, mégis végigpörögte a napot. Hazáig a kocsiban végig énekelt és még itthon is pörgött. Elképzelni nem tudjuk honnan és mitől van benne ennyi mérhetetlen sok energia
Este 6-ra viszont vége lett, így előrébb hoztuk a vacsit és a pancsit és már este fél 8-kor horkolt ma reggel fél 8-ig
Hát nem kellett sokáig altatni
Úgyhogy ennyi
Kicsit hosszú lett, bocsi
Babus