Sziasztok!
Edó! Nanehogymár... Azért, mert nem találkozol mindenkivel, azért még itt a neten elég komoly barátságok tudnak kötõdni látatlanul is. Nekem pl. egy elég komoly baráti köröm lett innen a Babanetrõl (cset), akikre bármikor számíthatok, bármiben, ráadásul még itt van nekem ez a topik is, ahová ugyan nem mindig van idõm írni, és még egy züllésre sem jutottam el, meg nem is hiányolnak sokan(
), de azért úgy gondolom, ez is barátság. Különben is, mi lenne velünk nélküled???
Pele! Fel a fejjel, egyél csokit, igyál kólát, banán és ananász, egy kis szoli és minden hepi lesz.
Cory és Madárka! Hasonló cipõben, bár én azért már egész komoly repertoárral rendelkezem. Nálam a fõzelékek voltak a mumusok, az utóbbi egy hónapban azonban megszültem elsõ önálló spenótomat (és még a páromnak is ízlett, aki utálja, evett belõle két tányérral) és sóskámat (nesze neked vesekövek, de mit imádjon az ember, ha nem azt, ami árt? Azért biztos, ami biztos alapon elõtte bevettem egy Halidort.
) Így utólag azt kell mondanom, egyik sem nehéz, sõt, könnyû. És arra is rájöttem, hogy csak és kizárólag a fûszerezésen múlik minden, a pasik meg általában imádják a jó fûszeres kaját, így Kukackának mindig jól megdöntöm a borstartót.
Tudom ajánlani a spagettit, a tejfölös-sajtos csirkemellet, a csirkepaprikást, és a leveseket, ezek mind nagyon könnyûek, ráadásul mind megvan egy jó félóra alatt.
Anyagiak: mi hasonlóan állunk, mint Pele férje. Gürizünk, mint állat, és nem érezzük, hogy egyrõl a kettõre jutnánk. Sõt, lassan bennem kezd elhatalmasodni az az érzés, hogy egyre mélyebbre süllyedünk. Pedig én még kifejezetten jól keresek (mondjuk a párom nem, ráadásul az utóbbi két hónapban szinte csak az én keresetem állt rendelkezésünkre). Viszont itt az albérlet, és nyeli a pénzt. Most lenne egy új hitelkonstrukció, amit még mi is igénybe tudnánk venni, de nem merek belevágni... Pedig akkor lehetne saját lakásunk, illetve 20 évig az OTP-jé lenne, de hát mégis.
Közben meg beállt a krach olyan szempontból is, hogy az utóbbi idõben volt egy pár filmem, amiben benne áll majd 30 ezer forintom, amire k.rva nagy szükségünk lenne, és nem tudok számlát szerezni, hogy hozzájussak... Áááááá!
Na, mindegy, a lényeg, hogy egyetlen dolog tud elkeseríteni, de mélyen, és az az anyagi helyzetünk... Bárcsak megnyernénk a lottó ötöst.(Fohász.... Mi atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved, és add már meg nekünk a mindennapi lottó ötösünket, csak most az egyszer, lécci, lécci, lécci...) De úgyse nyerjük, nincs ekkora doboz mákunk. Apám meg persze továbbra sem hajlandó segíteni rajtunk, pedig ott ül egy 100 nm-es, XII. kerületi kégliben, amibõl egy 300 nm-es családi házat fel lehetne húzni, de szerinte jó lesz az majd örökségnek. Addig meg... Pedig már a barátjai is cseszegetik, de nem. Ha egyszer õ valamit a fejébe vesz, arról le nem mond, semmilyen körülmények között sem.
Na, jó, abbahagytam.
Borika egyre nõ, bölcsibe járással kapcsolatban volt két húzós hete, de rájöttünk, hogy tulképp annyi a baja, hogy azt akarja, én vigyem a bölcsibe. Úgyhogy most vagy én, vagy ketten visszük. Így most egész jó. Viszont borzalmasan anyás lett. Nem bír létezni nélkülem, én meg nem tudom, mit tegyek.
Mostanában elkezdett félni mindentõl, fél az ablaktól, a fáktól, meg a csúnya nénitõl, aki állítólag az ablakban áll. Olykor kezdek gyanakodni, hogy nem szellemet lát-e. Ja, meg a krokodiltól a konnektorban, de legalább nem akar hozzá nyúlkálni.
A múltkor meg -mint mindig- korábban ébredt fel a délutáni alvásból, átverekedte magát a biztonsági ajtó elõtti barikádon (ez egy kanapé elétolva félig), kivette a táskámból a sminkkészletemet, és kipingálta magát. Szája köré tett egy csöppnyi szájfényt (úgy fél doboznyit), majd megrajzolta a kontúrt is, fekete szemceruzával. Kellõen összedolgozta, majd fölémhajolt, és azzal ébresztett, hogy: Nézd anya, nézd, milyen szép a Borika!!! Kinyitottam a szemem és egy csillogó, fekete szájú kölköt láttam vigyorogni mind a 20 vagy mennyi fogával. Elkapott egy enyhe röhögõgörcs, de aztán megnyugtattam, hogy valóban jól sikerült a sminkje, de legközelebb, ha nem bánja, inkább segítenék.
Egyébként hihetetlen módon kommunikál már a környezetével, olyan szavakat használ, hogy komolyan mondom, néha leesik az állam. Pedig nálunk nincs is meseolvasás, ugyanis nem bírja, ha olvasunk neki... Hallottatok már ilyet?
Úgy három hete már Mikulás-lázban ég, etetik õket a bölcsiben rendesen, mondja mindig, hogy így szereti, úgy szereti az öreg Mikulás bácsit (bár kifejtette azt is, hogy fél a csúnya, öreg emberektõl), meg hogy hoz majd a Borikának ilyen nagy csokikát, és hmmm, de finom lesz a csokika. Ehhez képest a fejemet tenném rá, hogy ha meglátja majd a Télapót, visítva fog menekülni az ölembe.
Fõ, hogy most még szimpi neki a dolog.
Na, befejeztem újabb kisregényemet, puszilok mindenkit:
Dia