Na, most van egy kis időm, hogy leírjam az egész történetet, mert eddig igaziból csak félinformációkat adtam, amire nem is lehetett volna pontos válaszokat adnotok.
Szóval az egész 2 éve kezdődött igaziból, amikor a dokim elment a Mávból, és másoknál volt kérdés, hogy ők mit válasszanak most (persze van, aki közvetlen szülés előtt volt már). Én akkor egyértelműen a kórház mellett voltam.
Aztán mikor a babánk megfogant, akkor úgy gondoltam, hogy adunk egy esélyt a dokinak és az új kórházának.
A dokival továbbra is minden rendben, de a kórház az elejétől kezdve nem győzött meg (10 hetesen megpróbáltunk szülőszobát látogatni, sikertelenül, de már a külső körülmények is egészen mások voltak, a szobákról nem beszélve).
Tudjátok, hogy én nagyon szopipárti vagyok, az előző szülésemnél nem is csak a szülés volt a felejthetetlen élmény (minden fájdalma ellenére), hanem az, hogy utána 10 percet volt csak külön Hanna (a 2 órás együttes megfigyelés után, miután átvittek a gyerekágyra), és utána megkaptam, és onnan csak egy 1/2 órás fürcsi erejéig vitték el naponta. Nekem a gyerekágyas részlegen ez volt a vágyálmom és szuper volt, hogy teljesült (és ez kapcsolódik ahhoz, amit Kataa is írt, hogy fontos a szülés, de nagyon-nagyon fontos az utána lévő dolgok).
A Máv 1995 óta (elsők között lett) "Bababarát kórház", már 1999-ben Beni születésénél is 24 órás rooming-innel. A Rókusban mai napig nincs 24 órás rooming-in, csak külön kívánságra esetleg, ha engedélyezi a gyerekorvos (miért függ az én gyerekem más ember kénye-kedvétől azt nem értem). És talán több esélyem van rá, ha fizetős szobát kérek (jó kérdés, hogy miért fizessek azért, amit máshol ingyen megkapok, engem nem zavar a másik anyuka, a babája sem, ezért nem gond a többágyas szoba, csak az, ha az enyém nem lehet nálam).
Ráadásul az első napon nem lehet őket lebeszélni a cukros vizes itatásról... De igazán azt se tudom, hogy napközben mennyit macerálnának még..
De még talán ez se lenne gond (de az
:D), de ráadásul a terhességem elején még úgy volt, hogy a Rókusban is elkészülnek a szülőszobák már addigra biztosan, amíg mi szülünk, hát ez se valósult meg. Én tudom, hogyan viselkedem szülés közben, és eléggé elképzelhetetlennek tartom, hogy hogyan valósítható meg normálisan a szeparálás, hisz ha véletlenül 3-an szülünk, akkor már csak szerencse kérdése, hogy mi lehetünk-e egyedül. A korábbi szüléseim után (ahol az alternatív szülőszobában magunkra csukhattuk az ajtókat, még a saját orvos és szülésznő se jött be feleslegesen, de más orvos, vajúdó pár végképp nem) elég elképzlehetetlennek tartom, hogy mások szülését hallgassam, főleg amit írtam, hogy majd rámszólnak, hogy most "ne jöjjön két lépést balra, nehogy átlásson a függönyön"!
Mindent egybevéve mi már az elején egyszer döntésre jutottunk, hogy Máv és új doki (gondolkoztunk Telkin is, de az meg nem nyújt annyival színvonalasabb szolgáltatást a Mávhoz képest, hogy érdemes lenne 6-700 eFt-ot kiadni érte).
De aztán közbeszólt a vérzés, és az, hogy a dokim megint annyira normális volt (persze biztos, hogy az csak nekem volt pánikhelyzet, neki megszokott dolog, de azért jó, ha az embert rendesen kezelik), így tulajdonképpen nem döntöttünk, csak hagytuk magunkat az árral sodródni. Igaz, hogy ezzel tuladjonképpen "megerőszakoltam" az elveimet és érzéseimet...
Biztos ti is jártatok már úgy, hogy valamitben nem döntöttetek, csak hagytátok, hogy megoldódjon, aztán vagy jól megoldódott vagy az ember mégis kénytelen szembenézni rendesen a problémával és dönteni.
Na ez utóbbihoz érkeztünk most.
És a fő ok nem is az indítás, az csak talán az utolsó csepp, a kiváltó ok, a katalizátor. (De pl. csütörtökön láttuk a Rókusban, hogyan hozzák "kenyereskocsin" a babákat az anyukákhoz, és ezt én nagyon nem szeretem (bocs, ha valakinek még így hozták). Olyan érzésem van, hogy olyan dolgokhoz mennék vissza a Rókussal, amit annyira örültem, hogy elkerülök, mintha visszamennék a számomra egyáltalán nem szimpatikus múltba.)
Igen, a másik meg a doki. Persze, ismer, meg ismeri az előzményeket, uyganakkor most olyan dolgok izgatják, amiknek még két éve semmi jelentőssége nem volt. Pedig akkor "friss" császár után voltam. Akkkor nem mért hegvastagságot egyszer sem. Ha a mostani számítás szerint nézzük, akkor nem zavarta, hogy eleve +6 nap túlhordással számolunk (mert akkor fura módon nem zavarta a 22. napi fogantatás kérdése, elfogadta), és még ahhoz képest +1 nappal egy viszgálaton sem volt szó semmiféle indításról. (Hanna hivatalosan 40+2-re jött, a mostani dokiszámítás szerint ez már +8 lenne). Pedig Hanna nagy babábak számított (3800 g), ezt a doki jelezte is, hogy ekkora lesz kb.
És nem fura, hogy az ember azon gondolkodik, hogy egy ügyeletes orvos, aki egyébként épp a megfizetett (ha nem is általunk) hivatalos munkáját végzi, az rendesen végzi-e?? Hiszen ha más a munkaidejében nem végzi rendesen a munkáját, akkor azt kirúgják, nem??? Szóval annak tök természetesenek kéne lennie, hogy ügyeletben is normálisan szülhet az ember, mégha annyit nem is fogalkoznak esetleg vele (nekem nem kell fognia a kezemet
:D), mint ha külön megfizeti őket az ember. De a maximális ellátásnak itt is járnia kell, ami a szülés orvosi részét illeti (tehát pl. az már elfogadhatatlan, ha pl. egy köldökzsinór előreesést ügyeletes orvos nem vesz észre, hisz akkor szakmailag volt gondatlan
).
Na ennyi az egész.
Meg annyi, hogy már kapcsolatba léptünk a mávos szülésznővel (aki szerintem egy normális, komplikácómentes szülésnél sokkal fontosabb, mint a doki, sőt, ha van fogadott, akkor még a komplikáció kiszűrésében is segít, hisz bizonyára nagyon sok tapasztalata is van ebben is), aki azt mondta, hogy ha úgy döntünk, akkor nagyon szívesen vár, bejön miattunk. Így azért könnyebb, már az ügyeletes orvosos szülés sem kérdés.
Mindenesetre még holnap van egy vizsgálatunk a dokinál, meglátjuk...
Ha meg addig elindul, akkor úgyis mindenképpen dönteni kell!
:D:D