Kedves Áfonya!
Remélem nem tûnt nagyképûségnek az irományom. úgy érzem némi kiegészítésre szorul...
A "félmilla" természetesen iszonyúan sok pénz, aminek minden családban körülbelül ugyanannyi "helye" lenne, mint amekkora az összeg maga.
Valszeg, ha "elõteremtettük" volna, azt is valahonnan máshonnan "csoportosítottuk" volna át, mint oly sok más kiadást. /hitel/.
tudom, ez õrültségnek tûnik /az is/, csak tudod én már egy 35 éves "öreg róka" vagyok, aki lehúzott 14 évet egy sz..
házasságban /ne kérdezd miért /, de azóta szerencsére megtalálta élete párját, és még egy gyönyörû kislány is megadatott a két fiú mellé...
amióta a mostani párommal élek / 4 éve / minden napom egy csodálatos álom, amiért naponta hálát adok a Teremtõnek.
ez a kapcsolat egy olyan "álomesküvõvel" pecsételõdött meg tavaly augusztusban, amirõl kislány korom óta álmodtam...
fehér ruha, templom, imádnivaló férj, pár hét múlva Pocaklakó...
volt aki nehezményezte , hogy nem tartottunk lakodalmat,
bár az én rokonaim megértették,barátaink is, egyedül az anyósom nem, de ez már másik topic témája...
ebbõl azt akarom kihozni, hogy mindenkinek megmondtuk, hogy meghívjuk õket a házavatóra /akkor építkeztünk/, lagzit nem akarunk, hiszen ez a mi ünnepünk.
Helyette: megvettük azt a gyûrût, amelyik tetszett, kikölcsönöztük azt a ruhát amelyik tetszett/ nem a legdrágábbat /
de ami a legfontosabb: a férjem egy olyan lakosztályt vett ki a nászéjszakánkra, egy olyan kastélyhotelben, amirõl álmodni sem mertem...
egy napig királynõnek érezhettem magam!!
mikor lementem a férjemmel vacsorázni még menyasszonyi ruhában, az éppen ott tartózkodó német vendégek hangos ovációval fogadtak bennünket...
az én drágám azt mondta, most ne nézzem az étlap jobb oldalát, és a szobapincér bekopogott egy üveg hatszámjegyû pezsgõvel, mondván ez a vezetõség ajándéka az ifjú párnak...
másnap a párom ott hagyott a recepción egy fél lakodalomra való összeget, de nekem szerzett egy olyan élményt, amirõl az unokáimnak is mesélhetek!
ezután jött egy csodás terhesség, aztán a fentebb vázolt kórházi körülmények...
ha soha nem jártam volna a Telkiben, nem lázadoznék, nem fájna a különbség,de én láttam , hogy milyen LEHETETT VOLNA...
talán akkor sem bántana, ha nem éltem volna át már elõtte kétszer azokat a megalázó körülményeket, és ha nem lett volna annyi rosszban részem a fent említett 14 év alatt...
és ha fiatalabb lennék...ha nem tudnám , hogy talán utoljára adtam életet...
hát ezért nem mindegy...nem mindegy, hogy mire emlékezel,
milyen íz marad a szádban utána...
kívánom, hogy minél több kismamának legyen elérhetõ mindaz, amit jelenleg csak a Telki Magánkórház nyújt hazánkban...
igaz nem kevés pénzért, de tényleg sokat adnak, a szívnek, a léleknek a kisbabának...
bocsánat az off-ért, de úgy éreztem, le kell írnom a gondolataimat ezzel kapcsolatban.
Sok puszi a kicsi Rékának!!!
Szerettettel: Sheila