Nem ám ennyi voltam, csak közben altatom a kiscsávót. De én győztem, elaludt.
Mi már hajnalban megjártunk mindent, menni kellett az Ádámmal a csontkovácshoz. De minden rendben, nincs semmi gond.
Persze megint kaptam hideget-meleget. Először is a doki aszisztense burkoltan ledagattozott. Közölte, hogy nagyon jó a nadrágom, pont ott fog össze ahol kell. Hát... ritkán nem jutok szóhoz, de ez most egy olyan pillanat volt.
Aztán jött az Ádám, közölte hogy hisztis. Ehhez tudni kell, hogy 3/4 órát vártunk a dokira és közben bekakilt a drága. Nem hisztizett, csak ugrált a karomban ahogy szokott és kiabált. Nem sírt, csak kiabálva dumált. (most ez a legújabb) Akkor már mosolyogva mondtam, hogy 8 hónaposan nem ül még órákig a karomban mozdulatlanul (szerintem sosem fog) és ugye kaka van a pelusban.
Bunkó volt a csaj, de nem direkt, tehát nem akart bántani, belőle ez csak úgy jött. Tudjátok, az alaptermészete paraszt.
Mindegy, a végén már csak mosolyogtam.
Persze a doki kicsit megrángatta a nyakát, erre az Ádám ugye sírt. Na, akkor meg mondták a rendelőben lévő 100 évesek, hogy nem kell sírni, most mi van! Én szintén mosolyogva, mézes-mázas hangon mondtam az Ádámnak hangosan, hogy mond meg a néninek, nem neki fájt hanem neked.
Ennyit a reggelről!
Most elaludt, próbálom kiganézni a lakást, utána még mennünk kell tortát rendelni és vásárolni. Szuper lesz, berakni a kocsiba, kivenni a kocsiból, cipelni...
Az Istvánnak átadok minden köszöntést, nagyon aranyosak vagytok, köszönjük.