Ilba,
95×75×107. Sztem ne vegyél ekkorát, mert még Livi szobájába is nagy.
Mancsi,
elküldöm szívesen a fotókat, csak győzd kivárni...
/Hallom Livi megint mocorog, tegnap is pont ilyenkor kelt fel./
Dia,
holnap Anyukám jön délelőtt, nem bölcsizünk. Amúgy meg oltásra kellene menni, de elfelejtettem kiváltani a vakcinát a gyógyszertárból, így kérnem kell új időpontot szerdára.
Az a baj, hogy 2 hónappal ezelőtt kaptam meg a receptet és kiment a fejemből, hogy ezt a szurit nekünk kell megvenni.
Cool,
akkor elmesélem.
Reggel kilenc után felkeltettem Livit. Tisztába tettem, felöltöztettem, megetettem. Utána összekészítettem a cuccokat. Közben, a háttérben ment a tévé, lefolytattam 1-2 telefonbeszélgetést, L meg játszott és nyivákolt, hogy vegyem fel az ölembe. Fél 11-kor lementünk a lifttel, ki a kapun, a közérthez, ahol Mariann és Ádusz vártak. Jobbra fordultunk és elindultunk a kökire. Két oldalt fák, az autók jöttek-mentek, kutya- és babasétáltatók haladtak mellettünk, meg velünk szemben. Átmentünk néhány zebrán, majd megérkeztünk a metróhoz. A mozgólépcső tetejénél szokás szerint felszerelkeztünk enni-innivalóval, békávéjeggyel. Amit persze elfelejtettünk lelukasztani, így miután befészkeltük magunkat a metróban a legtutibb helyre, szálltunk is le izibe, Mariann visszament a jegykezelő apparáthoz. A kövi metróval már elmentünk. Írtam egy sms-t Vukának, hogy most indultunk. Egymás mellett ültünk, Mariann belül, én kívül, gyerekek egymással szemben. A metró vezetője minden állomásnál kinyitotta, majd becsukta az ajtókat. Fél óra múlva kiszálltunk Újpesten, megdöbbenve tapasztaltuk, hogy kb. 10 fokkal hidegebb van, mint otthon volt. 2 metrót megvártunk, a másodikkal megérkeztett Petra és anyukája. Felküzdöttük magunkat a lépcsőn, közben egy "érdekes" férfi meg akarta csókolni a kezem, mert valami rejtélyes okból azt hitte, hogy mind3 gyerek az enyém.
Asszem vodkát reggelizett.
Elsétáltunk a 96-os megállójához, gyerekeket sietve betakaragattuk, mert kezdtek zúzmarások lenni. Csináltam 1-2 képet a megállóban és drukkoltunk, hogy alacsony padlós busz jöjjön. Nem az jött... De üres volt, így könnyedén fellibbentünk a hátsó ajtónál. De. Jött a következő megálló, ahol 5487 utas szállt fel, ebből 5485 a hátsó ajtónál. Az idősebbek átroncsoltak a babakocsikon, majd jóízűen leültek és elérzékenyülve mosolyogtak a babák láttán, a fiatalabbak csak rosszalló tekintettel az ajtónál maradtak egymáson és Petra babakocsiján állva. Egészen a céllállomásig minden megállónál a "mi a ... anyjukért nem mennek már beljebb??? - Há mer 3 babakocsi van fent, hogy rohadjanak meg a kölkökkel együtt (ezt már csak mint gondolatolvasó tudom...)" rigmusokat hallgattuk. És eljött az utazás csúcspontja, a leszállás. Tanakodtunk, melyik irányba célszerű elindulnunk, a hátsó ajtó mellett döntöttünk. 1. Vukáék eleve ott álltak, 2. ott férünk le. Mikor ez a szándékunk utastársaink számára is nyilvánvalóvá vált, egy kedves idősödő hölgy jelezte, hogy erre ugyan ne menjünk, mert akkor neki meg kéne mozdulnia. Ezt persze nem hagytam annyiban és felnyitottam a szemeit. Mégpedig: ha leszáll előttünk, akkor mi is le tudunk szállni, ő pedig vidáman vissza tud szállni a buszra. A másik lehetőség a repülő babakocsi. Mivel hármunk közül én álltam legbelül (asszem), nem láttam pontosan, hogy Vuka hogy tette le a bkocsit, de miután Petra már lent volt, ő hátra nyúlt a következő babakocsit lesegítendő. Ekkor a drága sofőr úr, hogy áldja meg a jóisten, úgy döntött, tovább kéne mán menni és rácsukta az ajtót a fejére. Tehát Petra a megállóban lent, Vuka és a többiek a buszon. És ekkor a sofőr úr élete legnemesebb hőstettét cselekedte, nem indult el, hanem kinyitotta az ajtót. Nekünk se kellett több, olyan gyorsan ledobáltuk a kocsikat a buszról, mint még soha senki, majd ocsmányságokat kiabáltunk a sofőrnek (legalábbis én) és a mutatóujjamat a halántékom felé emelve jeleztem, hogy mit gondolok a pszichés állapotáról. Ezután elénekeltük a jaj, úgy élvezem én a budapesti közlekedést című örökzöldet és belibbentünk a klubba.
Hazafelé nagyon gáz volt, tök nyugiban utaztunk, gyerekek aludtak vagy édesen vigyorogtak (ez Petra volt főként), nem estünk be a metró alá sem. Dögunalom.