Én már lassan 1 éve "túlvagyok" a császáron. Én a következőt is így szeretném, de orvosilag is az lesz valszínű.
Nekem jó volt főleg hogy én féltem a sima szüléstől, ezért nem vágytam rá annyira, nem is bánom így is anya vagyok, mert végül mindkettőből baba lesz.
Szóval tudom van akit mélyen érint ha nem szülhet rendesen, engem nem bánt.
Altattak, tehát csak azt tudom hogy előkészületek: borotválás, katéter, ami nem fájt, mert ha azt csináltam amit mondtak tényleg nem fájt, akkor kell venni a levegőt meg úgy ahogy mondják, engem csak az zavart hogy bennem van, nehezen viselem a belémszúrt tűt, meg infúziót, csöveket, az idegen tárgyakat.
Az altatásnál arra emlékszem, hogy mondta az anesztes hogy mostmár nézzek felfelé, ekkor a gyomromból indult felfelé a forróság a mellkasomnál már azt hittem megfulladok s rövidesen az a kérdés várt éreztem hogy elvágták a hasam? Nem. S emeltek, pakoltak, s fent voltam a szobámba. Nagyon száraz volt a szám. De nem ihattam két órát csak nyalogattam a vizesrongyot.
Nem éreztem semmit. Fáradt voltam, aztán az első felkelés az kegyetlen annak aki még nem érezte (engem sose műtöttek vágtak, csak akkor voltam kórházba amikor születtem s amikor szültem.) de utána már tudjuk mi vár ránk, le kell győzni a fájdalmat.
Nekem azt mondták, minél jobban fáj annál gyorsabban múlik, ezért nem kértem fájdalomcsillapítót a műtét után, kivéve a kötelező szurik. Hát nem könnyű. De 4nap múlva itthon szaladgáltam és legközelebb se fogok kérni fájdalom csillapítót, ja de a zsebembe volt két tabletta, ha mégis kéne, de nem.
Minél inkább erőltetjük annál inkább felejtjük a fájdalmat, de nem ilyenkor kell elkezdeni konditermeset játszani.
Legközelebb is altatást kérek mivel nem akarok fentebb írtakkal kockáztatni. Hallottam már nem túl szép történeteket. De nem akarok senkit elrettenteni.
Amúgy mi anyukák és leendő anyukák (szerintem) nemhogy egy év távlatából, hanem 1hónap múlva elfelejtünk minden rosszat s csak a szépre-jóra emlékszünk.
Bocsánat hogy hosszúra sikeredett.
Mindenkinek szép napot.