Sziasztok!
Íme a szüléstöri:
Október vége már elég nehézkes volt számunkra. Nagy volt odalent a nyomás és éreztem, hogy most már történnie kellene valaminek… Hát, történt is. Nov. 1-jén hajnali 2 után éreztem azt a bizonyos összehúzódást. Aztán 7 perc múlva jött a következő, aztán 10, és nagyjából 10 percenként rendszeresen. Felkeltettem páromat, aki először nem is fogta fel, mert baromi fáradt volt előző nap. Aztán szólt, hogy hívjam Ágit. Még várni akartam. Hogy ez tényleg azt jelenti, hogy elindult? Biztos akartam lenni benne, mielőtt éjjel felzargatom. 3 után mégis telcsiztem. Mondta Ági, szóljak, ha szükség van rájuk, jönnek. OK. Elkezdtünk előkészülni. Pontosabban a férjem.
Én izgatott lettem és figyeltem mindent, ami bennem lejátszódik. Összepakolta a bőröndöt (ami tudtam, hogy nem kell), ágyat, cuccost szépen megcsinálta. Közben hívtam anyukám, hogy jöjjön taxival, mert szülünk és ha Balázs fiam felébred, legyen már ott. 4 fele átért. Nem akart aludni, így a konyhában beszélgettünk. Az összehúzódások beálltak 10 percesre és ugyan néha jöttek 5 percesek is, de nagyjából 10 volt. Kicsit el is keseredtem, hogy hát azt hittem, ebből reggelre lehet már valami…
Konyhában elkezdtem fel s alá járkálni, hátha ez gyorsít picit, közben egyfolytában be nem állt a szám. Tokajiztunk is, koccintottunk az eseményre, meg ettem egy picit. ½ 8 fele 5 percesekké váltak a hullámok, és rendszeresen jöttek is. Igaz, hogy lanyhábbak és rövidebbek voltak, mint az előzőek. Ekkor hívtam másodszor Ágit. Kikérdezett, betájolta magát, hol tartok…
Szerinte a tágulási szak elején járhattam, ugyanis nevetve tudtam vele kommunikálni és az összehúzódáskor is képes voltam még beszélni…
Megbeszéltük, hogy Balázs elmegy a nagyival reggeli után és akkor jönnek Ágiék. Fiam persze nem a szokott időben kelt, hanem 1 és ½ órával később, én meg már tűkön ültem, hogy mi lesz. Ja és felébredésemtől kb 4-szer kakiltam is, természetes tisztulás… Végre eljött az ideje, hogy elinduljanak itthonról. Már vártam, kisfiam csacsogása nem esett jól és egyre erősödtek a kontrakciók. Éreztem, hogy addig nem is nagyon fogok haladni, amíg ott vannak. Eközben mászkáltam, énekelgettem, próbáltam laza lenni, hogy kevésbé fájjon. Kb. ½ 10 fele elindultak a nagyihoz. Ágit harmadszor hívtam, hogy jöhetnek. Fél óra múlva ígérte. Ezzel a lendülettel beültem a kádba.A jó forró víz nagyon jólesett, férjem masszírozott az összehúzódásokkor. 10-ig ücsörögtem, még húgommal sms-eztünk, telefonon barátnőmmel beszélgettünk. 10-kor kikászálódtam a vízből, ahol nagyon jó volt, nagyon tompáknak tűntek a fájások. Reméltem, hogy nem lassult le a folyamat...Hát, nem! Megjött Ági és 2 és fél percenként fájt már. Annyira otthonosan mozgott, nagyon jó volt. Megvizsgált, és azt mondta, hogy félúton járok, nagyon jól haladok. Nem mertem megkérdezni, hogy ez hány centit jelent.
Hívta a doulát, és azt hallottuk, hogy ha nem akar lemaradni, akkor siessen. Na ez biztatóan hangzott. Aztán már fel is tette a fazékba a vizet a borogatáshoz. Leültem az ágy szélére, férjem mögöttem ült és így vajúdtam, majdnem végig. A borogatás isteni volt, nem éreztem annyira tőle a fájdalmat.
A szünetekben kérdezgettem őket mindenféléről, ők meg csodálkoztak, hogy csevegni szeretnék.
Mutatták, hogy a lepénynek, a köldökzsinórnak, meg a babának más a szívhangja és tényleg, érdekes volt hallgatni. Na de a lényeg. Egyre jobban fájt már. Utoljára ½ 11 fele néztem meg az órát, utána már nem érdekelt. Javasolták, hogy pisiljek egyet, mert sok vizet megittam. Hát, ez sz@r ügy volt. Alig bírtam kitámolyogni a wc-re, ott jött néhány csepp, de valahogy vissza is kéne jutni a szobába. Jaj! Ági simogat.
Visszaértünk, markolom férjem lábát felváltva a borogatással a hasamon. A kettő együtt nem megy. Férjem velem együtt lélegzik, idegesít. Ne csináld! Már felemelkedem az ülésből, egyre nagyobb görcsöket érzek, de vannak ugyanúgy szünetek, hál istennek. Már nem tudom, hogyan kiabálok, de segítséget kérek, gyerekek segítsetek! Jaj, apa! Hallom magam kívülről. Ági biztat, hogy mindjárt megvan a kisbabád. Honnan látja? Buta kérdés. Javasolja, hogy feküdjek le minkét oldalra+ hátra és 2-2 kontrakciót húzzak így ki, hogy eltűnjön a méhszáj. Ez volt a csúcs. Nem lehet kibírni, kiabálom! Nem megy! Sírhatnékom van, meg hányingerem. Közben meg kakilnom is kell egy jó ideje. Az utolsó fekvős kontrakciónál harapom férjem ujjait és ordítok. Érzem, jó lenne alul lazítani, mert legalább elfolyna a magzatvíz, de szorítok ott mindent, mert érzem, nagy kínnal járna, ha elengedném magam. Ági szerint így jó, ahogy csinálom. Mondja, jöjjek gyorsan le az ágyról, mert jön a baba. „Lependerültem” az ágyról félig térdelő helyzetbe és irdatlan erővel próbáltam nyomni. Elfolyt a magzatvíz és jött Zsombi kifelé végre. Olyan ordításokat produkálok kitolás közben, hogy ihaj. Nem gondoltam volna. Férjem könnyezik, hogy mennyire fájhat ez nekem. Muszáj nyomni, mert még nincs kint a feje. Meg kell állnom, szétszakadok, úgy érzem. A gátamat védik, érzem, hogy sokan vagyunk ott lent. Nyomok, nyomok és nyomok és ordítok! Végre kis megkönnyebbülés, aztán még nyomok és olyan sokminden kicsusszan belőlem. Vége! Ági: üljek fel gyorsan az ágyra, alig hiszem el, hogy vége. Megszületett 12.20-kor a kicsi Zsombor!!! Lila a fejecske, egyébként gyönyörű. Azt hittem vége, de a placenta megszülése még jelentett némi kellemetlenséget, de nem foglalkoztam vele, hisz ott pihegett rajtam a kisfiam, aki mint utólag kiderült 4 kg fölötti és 55 cm-s nagylegény.
Hát, ez volt a szülésem. Sokan kérdezik, hogy melyik szülésem volt gyorsabb, jobb, stb (első gyermekem kórházban született). Ez természetes volt, és eszembe nem jutott, hogy csillapítani kellene a fájdalmamat, pedig rohadtul fájt. És mégis nagyon szép volt. Próbálom megfogalmazni mit érzek és milyen volt. Hihetetlen és nagyon természetes. Közben kétségeim sem voltak, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Megköszöntem Ágiéknak és nagyon hálás vagyok nekik. Azóta is teljesen jól vagyunk. Sokkal jobban érzem magam, mint a kórház után. Természetesen...