Sziasztok!
Iboly! Hatalmas gratula!!! Ez igen!
Virág! Hát, jólesik, hogy hiányoznak a szösszenetek, igazság szerint hulla fáradt vagyok minden estére. Örülök, hogy élek. És nem, nem, nem gyereket várok.
Sajnos. Csak az az egy meglévõ, na az, rendesen boldogít.
Meséljek???
Na, jó. Pl. 3 héttel ezelõtt vasárnap pl. a délutáni alvásból elõbb ébredt, mint én. Csendesen, gondosan leellenõrizve, hogy én alszom, mint a bunda, kinyitotta a gyerekbiztos biztonsági ajtót, majd a kisszoba ajtaját. Ugye, a macska miatt. Aztán felmászott a székre, onnan az asztalra, a kétméter magas polcról leszedte a vasgyógyszeremet, és megevett belõle 3 szemet. Amikor észrevettem, mint a hülye, hívtam a toxikológiát, azok meg rohantak fûhöz-fához, hogy kiderüljön, vajon be kell-e vinnem mérgezés miatt. Végül nem, de csak egyetlen szemen múlt.
Rá két napra reggel arra ébredtem, hogy a lány valahol veszekszik valakivel, hogy: NA, hagyj békén, menj innen, megyek dolgozni! Kirohantam, elõszobában volt, a macskával veszekedett, miközben bõszen rámolta ki a táskámat. Kisszoba ajtaja tárva-nyitva, én fúriaként be, vasgyógyszer elõkutat rejtekhelyrõl, minden oké. Viszont az íróasztal fiókjából szanaszét szórta a gémkapcsokat, meg a tûzõgép tartozékait. Mellesleg apja cigijébõl kivett két szálat, és apró cafatokra cincálta, mondván, cigizett. Én meg roppant boldog voltam. Na, miután helyreraktam mindent, többek közt a gyereket is, átmentem a kisszobába kávézni és lenyugodni. Mire visszaértem, kicsi lányom felbontotta a nagy tégely popsikenõcsét, bekent vele 4 szekrényajtót, akkurátusan, vékony, de egyenletes rétegben. Leápolta az ágyat, és a paplant is, és tett némi pakolást a saját hajára is. Ja, és vastagon bekente a macskát is. A hülye meg hagyta. Na, fél délelõtt azzal telt, hogy leszedtük a popsikenõcsöt a bútorokról, megfürdettem a macskát, aki ezt egy szó nélkül hagyta, és megmostam Bori haját, aki viszont visítva tiltakozott a tortúra ellen.
Voltunk vérvételen is, ahol hõsiesen, tigris módjára védte testi épségét, kellett egy pár ember ahhoz, hogy lefogjuk, és végre le lehessen venni a vért. Utána viszont az üvegcséket nem akarta odaadni a laborban a néninek. És egészen a mai napig büszkélkedik mindenkinek, hogy ide kapott szurit, meg hogy kapott vért. Hiába mondom neki, hogy nem kapott, hanem vettek...
Tegnap meg csináltam neki spagettit, ami a kedvenc kajája. Nem mondom, van ízlése a gyereknek. Bevittem neki a tányérját, és míg kimentem a konyhába, hogy a sajátomét is bevigyem, úgy döntött, itt a cica vacsiideje. A gáz csak az volt, hogy a cica éppen beugrott az ágyába. Az ágy meg a fal mellett áll. Nomármost, természetesen, csakis dobálva lehetett bejuttatni a megfelelõ mennyiségû spagót a cicához, minek következtében nemcsak az ágy, de a fal is totál tésztás és szószos lett. Még szerencse, hogy ezt a rohadt festéket le lehet mosni.
Ma meg átjöttem telefonálni a kisszobába. Míg elintéztem a dolgom, kicsi lányom az 1,60-as szekrény tetejérõl lehalászott 50 ezer forintot, amit balga fejjel oda tettem ki, amikor délután rohanásban voltunk, és elfelejtettem eltenni a helyére. Az 50-bõl 30-at sikerült tízezresbõl apró cafatokká átalakítania. ÁÁÁÁ, nem kaptam gutaütést. Dehogy.... Na, mindegy, ha minden igaz, hétfõn megyek, és beváltom.
Szóval, zajlik az élet, és minden kis hibánkat ezerszeresen megbánjuk, mivel Borika minden kis hibát tökéletesen észrevesz, és ahogy kell, ki is használ. Hát ennyi. Ez most nem lett olyan frankó szösszenet, de most kissé idegbeteg vagyok már. Ugye, nem baj?
Tényleg, mit lehet tenni egy kis pusztító ellen? És mit csináljak, ha már megvan a baj, és a pumpám lilán villog???
Puszi mindenkinek:
Dia