2006.10.10 08:31
Szerző: bmo
Felrakom, mert erről nem sokat lehet hallani, olvasni, de mindenki saját felelősségére olvassa el, nem hinném hogy jó kedvetek lesz utána:
Szonival már a kórházban sem igazán ment a szopi, vagyis eszegetett, de a csecsemősök sem tudták jól mellre rakni akkor én hogyan tudtam volna!!!!Hazaértünk a védőnő sem sokat segített, addigra beindult a tejcsi:azt mondta hogy nem kell fejni!! Na jól tele lett mindkét mellem, anyósom fejte le kézzel, mert én azt sem tudtam mit csináljak.Evett a Szoni, de én nem bíztam sem magamban sem benne....Aztán mindenki jött a jótanácsaival, hogy hány óránként mennyit egyen stb.Nem aludtam semmit 1 hétig, mindíg azon aggódtam , hogy eleget eszik-e vagy sem....a végére olyan lettem mint egy gyerek akinek meg kellett mondani , hogy mit csináljon.Az utolsó éjszakán hallucinációm volt, néztem a TV-t és én azt láttam benne, hogy az a műsor az én lányomról szólt.Akkor már ott aludt anyám is mert végső elkeseredésemben szerettem volna , ha velem van.Mindenki aludt , mikor én egy késsel megkarcoltam a csuklómat!Nem akartam öngyilkos lenni, csak azt szerettem volna, ha segít valaki, mert szenvedtem mint egy állat, nem tudtam mi történik velem, azt akartam, hogy anyám nevelje fel a lánykámat, mert én nem éreztem magam képesnek erre!!!!
Ekkor kórházba kerültem, de mivel magam ellen fordultam egyből a zártosztályra!!!!!!Na ezt senkinek sem kívánom, bár ha jól emlékszem "csak" 3 napot töltöttem ott és nem is emlékszem mindenre, de SZÖRNYŰ volt.A párom bögréjét vittem magammal, hogy legalább az velem legyen, egyből azt motyogták a betegek, hogy mennyire tetszik nekik.Fürdeni csak bizonyos időben lehetett, na most ez szülés után kb. egy héttel nem volt valami vicces, hogy nem zuhanyozhattam amikor akartam.Látogatót fogadhattam, de a párom dolgozott vagy a kicsivel volt és utána jött hozzám.Lánykánkra anyósom és anyám vigyázott felváltva!Voltak skrizofének is, nem volt könnyű...nem emlékszem sok mindenre, mert persze jól begyógyszereztek, hogy kipihenjem magam.Arra igen, hogy egyes betegeket, mikor kaja idő volt odakötözték a székhez, hogy ne mászkáljanak el, és hogy sok beteget pelenkázni kellett és ezt az egyik régebb óta ott fekvő beteg csinálta!!!!!Kikerültem onnan, de a pszihiátria sem volt egy szívderítő dolog, végülis hazamehettem adaptációs szabadságra, majd visszakellett mennem.Na akkor törött el a mécses, mert nem akartam a gyerekem és a párom nélkül lenni.Ekkor a doktornő megszánt és haza engedett, de kontrollra vissza kellett járnomÖsszesen 10 napot töltöttem a kórházban!.Persze antidepresszánst és szorongásoldót kellett szednem, emiatt a tejet elapasztották, mert a gyógyszer átment a tejbe ami árthatott volna a picinknek.Szoni fél éves volt, amikor már nem kellett többé gyógyszert szednem.
Zsombinál olyan 2 hetes korában felkerestünk 1 dokit mert éreztem, hogy megint elfognak azok a kétségek, (azért nem a régi dokit, mert ő szabin volt), azt mondta még nincs gond, de ha baj van jelentkezzünk.Ekkor ha beszélgettem a Rolanddal ő megnyugtatott, hogy nem lesz gond, ha nem megy a szopi , lesz tápszer, megoldjuk!!!Reggelente nem volt kedvem kimászni az ágyból kedvetlen lettem nem érdekelt semmi sem, ha valaki beszélt hozzám csak bámultam, hogy most ezt miért nekem mondja: nem hat meg.Aztán egyre jobban féltem a szoptatástól, féltem hogy nem eszik eleget, a párom látta a babó jelzéseit , nekem ez nem jött át.Felhívtuk ezt a dokit , elmeséltem hogy szorongok, meg most kicsit beteg a baba, erre ő, hogy miért zavarom szombaton, vigyem gyerekorvoshoz ha beteg!!!!Na akkor másik orvost kerestünk, úgy mentem el itthonról, hogy befekszem a kórházba, mert ezt nem bírom már.Ez a pszihiáter nagyon emberi volt felajánlotta hogy befekhetek, de ambulánsan is tud kezelni, megbeszéltük a párommal, hogy nem fekszem be.Kérdezte milyen gyógyszert írjon ami mellett lehet szoptatni vagy ami mellett nem.Most a párom döntött, mert megint döntésképtelen voltam, azt mondta apasztassuk el a tejet, ő átlátta hogy nekem lekileg nem megy a szoptatás, mert nem hiszem el soha hogy jól csinálom.Szóval hazajöttünk, aztán tovább léptünk egy másik dokihoz, mert sokak szerint terápiára volt szükségem.Ez egy nődoki volt, ő másik gyógyszert írt ami mellett lehetett volna szoptatni, de eddigre kevés volt már a tejem, kicsi fiam cumizavaros lett, nem jól szívta a mellemet és nekem mondhatják, hogy nem jut át a tejbe az antidepresszáns én nem hittem el!!!!!Szóval a kiscsaládommal együtt jártunk erre a terápiára, de éreztem hogy nem segít.Mert én magam sem értettem a dolgokat, meg magamat sem és nehéz volt ezeket szavakba foglalni és elmondani egy vadidegennek!!!!
Közben végig összeköttetésben voltam a természetgyógyászommal Ildikóval.Ő bíztatott:"Az oldások ereje az aurádban van, neked kell végre úgy döntened, hogy nem egy szegény én, hanem egy büszke nő és mama vagyok!Minden percben választasz és Te döntesz, hogy mit.Az baj, ha kevesebbnek akarod érezni magadat, mint ami vagy.Ne feledd a gyerekeid tudják kihez jöttek TE IS TUDD!!!"-ezek sms válaszok az én kétségbeesett segélykiáltásaimra!!!! De én annyira elveszettnek éreztem magam.Abban döntésre jutottam, hogy a terápiát nem folytatom, Ildikótól kaptam időpontot, elmentem hozzá.
Elmondta, hogy én genereáltam ezt a dolgot, mert féltem az új helyzettől.Egy előző életemben átélt esemény volt ennek az oka.Akkor cselédként szolgáltam a Rolandnak, ő boldog házasságban élt, én szerelmes voltam belé.Nekik sok gyermekük volt és én annyira megbolondultam, hogy nem lehet az enyém, hogy elraboltam egy gyerekét, hogy akkor legalább ő legyen nekem.De meghalt az a baba, nem miattam, de én azt gondoltam hogy én tehetek róla mivel nem tudtam szoptatni.Én hiszek ebben , hogy ez így történt!!!!Oldást csináltunk.Az antidepreszzánst Ildikó javaslatára a felezési idő után abba hagytam orbáncfű kapszulát szedtem helyette, majd azt szépen elhagytam.Meggyógyultam, de nagyon hosszú volt az út.
Megszenvedte a Szoni is, sokat veszekedtem vele, rávetítettem ki a félelmet és haragot ami bennem volt, úgy éreztem a Roland nélkül nem bírok létezni, már arról beszéltem vele, hogyha nem gyógyulok meg akkor ő marad itthon a gyerekekkel...féltem egyedül maradni a saját gyerekeimmel , féltem hogy nem tudom őket ellátni!!!!Szörnyű volt, még szerencse hogy ilyen szerető férjem van , aki jóban-rosszban mindíg kitart melletem....nélküle nem tudom hol lennék!!!!Ildikó azt mondta ebben az életben a Roland jött, hogy segítsen megélni az anyaságomat és ez így van!!!!
Most már minden nagyon jó, nem tudom lesz-e merszem még egy babóhoz....de azt tudom, hogy mikor Zsombit akartuk akkor sem tudott volna senki eltántorítani!!!!!Nagyon jó most négyesben, persze fárasztóak a napok, de a két manó feltölt energiával és nagyon sok boldogságot-szeretetet kapunk tőlük!!!!!!!:-))))))))))))))))))))))))))
Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."