Sziasztok!
Na. Beteg voltam eddig, úgyhogy ha volt egy kis időm, aludtam, nem tudtam válaszolni. De már meggyógyultam, és Kolos nem kapta el (kop-kop-kop).
Közben alkottam még 1 tetszetős elméletet:
Az első gyerekre picit visszahúzó hatása lehet egy másodiknak. Pl. az unokahúgaimnál legutóbb a hiper-rosszalkodás az volt, hogy amig a szülők aludtak, a nagyobbik kakált, és a kisebbik törölte ki a popiját
. Ha a nagyobbiknak (5ésfél éves) lenne egy idősebb testvére, lehet, hogy most nem ez lett volna neki a poén, hanem teszem azt az, hogy biciklivel elkóborolnak messzebbre, mint ahogy el lettek engedve. Ez egy kicsit "előremutatóbb" rosszalkodás a fejlődése szempontjából, mint a tiltott popitörlés.
Bellana!
Először is gratulálok a pocakbabához! Picit irígykedem is, ha jól emlékszem, nekem ezek voltak a legszebb idők a babavárás alatt.
Érdekes, hogy amikor megszületik a második, ez a "fogom-e annyira szeretni" probléma valahogy magától megoldódik, én legalább is nem hallottam, hogy valahol tényleg gondot okozott volna. Akkor már inkább azt, hogy a második annyira más mindenben, hogy fel sem merül, hogy az érzések összehasonlítódjanak. De azért kíváncsi vagyok, majd tudósíts, ha gondolod!
Ez a bölcsibe adás tiszta horror!
Ha ettől nem szenved lelki törést egy kicsi gyerek, akkor semmitől. Persze sok múlik azon, hogy hogyan van tálalva. De azért indulásnak nem valami nyerő, hogy a nagyobbiknak valamennyire biztos leesik, hogy akkor lett eltávolítva, amikor a kicsi a "házhoz került".
Az első-gyerek-szerűsödés elleni intézkedéssorozathoz pedig kitartást!
Adrien, feltétlenül írd meg ami a témában eszedbe jut!
Kati!
Hát, amit a kiskori magadról írsz, azt rólam is írhattad volna! Én apukám előadásában úgy értesültem, hogy kb. négyéves koromig szuper-pozitív, sugárzó kis lényecske voltam, csupa sikerélmény volt velem az élet, aztán nagykoromra fokozatosan átmentem (az ő szemében) egy megközelíthetetlen, zárkózott, nevelési csődként definiálható kezelhetetlen tyúkba.
A tinédzserkori félénkség is stimmel. Most, hogy ezt leírtam, azért gyanús, hogy hiba lenne ezt CSAK a kistestvér megjelenésére fogni, más dolgok is kellhettek hozzá.
Ezen is sokat gondolkodtam már, amit írtál, hogy mi lenne, ha az első gyerek nagycsaládba születne bele. Őszintén szólva, nem jutottam határozott véleményre. De tényleg, hogy az is megoldás, ha már eleve nem forog a gyerek körül a világ. Az biztos, hogy így az a bizonyos törés elmarad. Picit azon a véleményen vagyok, ami a te példáidból is kiderül (ha jól értettem őket), hogy a kényeztetéssel semmi baj, ha utána sikerül megoldani, hogy ne legyen törés. Tényleg nagyon érdekes lenne utánajárni. Itt a Babaneten vannak pl., akik nagy- és kistestvért egyszerre szoptattak, talán tudnának okosat mondani. Igaz az első-gyerek-szerűség kiderüléséhez idő kell.
Ellenpéldát viszont tudok: egy unokatestvérem az első gyereket nagyon elkényeztette, ő volt a központ, addig, amig a kicsi meg nem született, amikor is a kicsi lett az új központ, a nagy meg nagyon perifériára került. Most pszichológushoz járnak, mert viselkedészavaros, és szinte már betegesen agresszív a nagy.
A lányodra pedig biztos nem vár az első-gyerek sors, mert itt most jól megbeszéljük, és levonjuk a következtetést!
Ildi!
A fenébe, hogy elszállt, amit írtál. Ekkora tapasztalattal a hátad mögött érdekes lehet, hogy hogyan látod ezt a kérdést. Egyébként (igaz, hogy így, egy fórumban nehéz kiismerni valakit az írásai alapján), de rólad az itteni hozzászólások én azt mondtam volna, hogy első gyerek vagy, úgyhogy tényleg nem lehetsz tipikus második. Ha van rá érkezésed, írd meg, hogy mit gondolsz!
Puszi mindenkinek!
Bóbita
) 
