Sziasztok!
Alszik a prücsök, most van egy kis időm írni.
Szóval úgy kezdődött, hogy pénteken ( ide voltam kiírva ) semmit nem mutatot az NST, így hazajöttünk. A doki azt mondta, hogy szombat reggel készüljek úgy, hogy túl esünk rajta. Császár lesz a korom és a babóca mérete miatt. Felkészültem agyilag, testileg, lelkileg. Szombat hajnalban 3-kor arra ébredtem, hogy még a farokcsontom is fáj. Ez a fajdalom kb. fél óráig tartott és csak azért van jelentősége, mert itt aludtam utoljára. Szombat reggel 7-re értünk a kórházba, betegfelvétel, szívhang hallgatás ( itt megjegyzem, hogy alig sikeredett, mert állandóan a köldökzsinór hangja jött be ) méricskélés, borotválás, beöntés, zuhanyzás, NST ( itt is a köldökzsinór dominált ), infúzió, katéter ( észre sem vettem, hogy feltette a szülésznő ), aneszteziológus kikérdez ( jóképú fickó ), műtőbe be. A gerincszúrást nem is éreztem, csak a kis áramütésszerű valamit a lábaimba. A műtét alatt csak matatást éreztem és amikor Lilikét kirángatták a méhemből. Az sem fájt, csak fura volt. Nem is érdekelt, mert arra gondoltam, hogy mindjárt sírni fog a szemem fénye és látni dogom a kislányomat végre valahára.
Fel is sírt és megmutatták, annyit láttam belőle, hogy vörös a haja ( pedig dehogy ) és adhattam egy puszit neki.
Elvitték, de egyfolytában azt hallottam, hogy "Jaj de szép, formás kislány. Milyen szabályos, milyen tündéri."
A műtét alatt a két doki és az asszisztens a diák éveikről anekdotáztak és ez elterelte a figyelmemet.
A szívhang azért volt erősebb, mint az átlagos, mert a nyakára volt tekeredve. Úgyhogy nem bánom a csaszit. A varrás a végén egy kicsit már fájdogált, de egyébként felejthető élmény volt, már ami a műtétet illeti. Felvittek a szobába és 24 óráig feküdtem és csak a fejem forgathattam, emelni nem lehet, és a lábam próbáltam rakosgatni. A legszörnyűbb emlék az, hogy attól féltem, hogy nem fogom tudni megmozdítai a lábam. A fekvés nagyon megviselt, és nagyon rossz volt így szopiztatni, meg nagyon rossz volt felállni. A fekvés közben fájt a hasam rendesen, de nem volt olyan eszméletlenül kibírhatatlan, mint amit egyesek produkáltak. Egész éjjel nyögtek és jajongtak, és nem tudtam aludni. Vasárnap 12-kor kelhettem fel és onnan már sokkal könnyebb volt. Este átmentem a babás szobába és Lilike éjjel csak 4 órát nem volt velem. Ezt a 4 órát tudtam aludni, de ekkor már annyira kimerültem, mert itt már 48 órája nem aludtam. A csecsemősök nagyon aranyosak voltak, nekem nagyon sokat segítettek. Lilike amúgy is kiváltságos volt az osztályon, mert mindenki kedvence lett. Még a szülésznők is lejártak babázni a 7-ről.
Szerencsére nagyon ügyesen szopizott még a körülmények ellenére is. Csak olyan erővel teszi mindezt, hogy sebes lett mins a két mellem és véresre szopizta őket. Most kezdenek gyógyulni. Eddig mellbimbóvédővel szopizott, de így meg nem szopizott ki mindent és bedurrrant a cicim. Összeszorítottam a fogam és odaadtam anélkül. Kiszívott mindent és meggyógyított a drága. Tejem van, annyi, amennyi Lilikének kell. Szerintem elég tápláló is lehet, mert annak ellenére, hogy az első két napon nem tudtam rendesen szoptatni és 190 gr-ot fogyott, a végén a születési súlyával jöttünk haza.
Egy éjszaka alatt 60 gr-ot hízott. A sebem klasszul gyógyul. Nem a legrövidebb, de szerintem nem olyan vészes. Viszont akkora maradtam, mint egy viziló. 71 kg lettem. Ez gáz.
Itthon tök jó. Lilike nagyon jó kislány. Éjjel csak egyszer ébred enni. Mosolygós bab, nem sokat sír. Az apukája sokat segít. Már egyedül öltözteti a lányát. A tisztába tétel a mai lecke.
Nagyon boldog vagyok és alig győzök vele betelni. Állandóan puszilgatom, simogatom és dumálok hozzá hülyeségeket.
Nagyon jó anyukának lenni.
Ennyi az élménybeszámoló.
Ilyen egy elégedett, boldog baba szopizás után.
Puszi mindenkinek: Hexe