Kedves Noémi!
Bár én is hiszek Istenben (elvileg), most Norcsi és Zmariann szavait ismételném neked: keresd a lelki okokat. Elég, ha csak magadnak meg tudod fogalmazni, de ehhez jó a külsõ, szakértõ segítség!
Nekem is két kisgyerekem van, és gyakran voltam/vagyok olyan helyzetben, hogy legszívesebben valahol egész máshol lennék... Mivel sokszor voltam "magam alatt", félni kezdtem, hogy valami halálos betegséget "csinálok magamnak", ha így megy tovább. (Persze tudom, ez nem így mûködik, de mégis.)
A nõiséggel is kapcsolatos probléma lehet a mellrák szerintem, nálunk Anyukámnak vették le pár éve az egyiket. Nála tuti a "lelki ok",csak vele így errõl nem lehet beszélni...
Egyszóval ilyesmi szerintem magától a kismama-állapottól is kialakulhat, a lelke mélyén az ember gondolhatja úgy, hogy ez az állapota nem jó neki, míg ugyanakkor az eszével tudja: élni kell a babákért!
(Tudok olyan kisgyerekes anyukát, aki öngyilkos lett, ezt csak példának mondom arra, hogy szélsõségesebb megnyilvánulás is lehetséges sajnos.)
Írj, kérlek, hátha közelebb juthatunk a megoldáshoz így névtelenül (arctalanul)...
(Egy barátnõm hasonló helyzetben van, kemoterápiára jár, ami persze hajhullással, egyebekkel jár együtt, de nem tudom, hogyan támogathatnám...)
Várom a válaszod! (Gyógyulj meg!)
Ilon