Hello Csajok,
gyors szüléstörténet, mert többen kértétek, bár én óvva intettem mindenkit:
Reggel 7kor átmentem a szülőszobára megindításra. Nemsokára jött a dokim, megkaptam a méhszájamhoz a zselés trutyit, mondták, pihenjek, lehet, hogy 30 perc, de lehet, hogy csak 3 óra múlva érzek majd fájást. Mondtam férjemnek telefonon, hogy még pihizhet, én is azt teszem, de azt mondta, máris indul. És milyen jól tette, metr 10 perc után beindult, 10 ig erősödött kb, csak az volt a gáz, hogy nem volt közte szünet. Olyan 9 körül elfolyt a magzatvíz, így még erősebb lett. Sajna közben kiszorultunk a közös előtérbe a székekre, mert megteltek a szülőszobák. Járkáltam, ctg, vizsgálatok, beöntés. (Nem volt kötelező, de nekem bejött.) Végre voltak szünetek, de csak 1percesek, félperces fájással. Nagyon kimerültnek éreztem magam, aludni szerettem volna, szerencsére visszaköltözhettem a szobába, lefeküdtem, félig föleszmélve a fájásokra teljesen kiütve szunyáltam. Du 3 körül jött a dokim megint, megvizsgált, azt mondta, beköti az oxitocint, ezután keményebbek lesznek a fájások. Király! Csak én már nagyon elfáradtam közben, szerncsére pont jött az anesztes, kérdezte, mikor kell eda. Na, mondtam, akkor most. Így kaptam oxi mellett 3 óra szundit, majd beerősödött a dolog megint, akkor kb 20 mpig tartott 2 percenként. Sajna elég lassan tágultam, dokim azt mondta, még 2-3 óra. Akkor már egybefolytak a dolgok, feküdtem, szorítottam a férjem kezét. 5-6 körül dokim megint azt mondta, még 2-3 óra. 8 óra tájban azt hittem, mindjárt bekakilok, mondták, akkor ez már a kitolás, hajrá. Nyomtam, ahogy bírtam, fáztam, remegtem, szunyáltam, ilyesmi, több, mint 2 órán keresztül. Belázasodtam, lázcsillapító, antibiotikum. Sajna azt éreztem, hogy a baba feje nem megy tovább, és a fájások is gyengültek. 10 körül dokim meg 2 szülésznő rámugrottak, hogy kinyomják a bébit, de nem jött össze. Mindenki csak a fejét csóválta, én meg azt gondoltam, hogy nyomják már ki belőlem végre, elegem van!!! Aztán a dokim mondta, hogy akkor most felvágja a hasam. Eléggé lekonyult a szám erre, de azért legalább végre kint lesz. Katéter, műtő, eda kanülbe újabb dózis, nyissz, nyassz, fztam, remegtem ezerrel az asztalon. Aztán megszólalt az anesztes a fejem felett, hogy hűha, mennyi haja van, kisfiú, nézzek oldalra, ott viszi ki a dokim. Ott volt a kezében a már sírni kezdő kapálódzó kisbabám, akit elvittek a gyerekorvoshoz, aki hátul várakozott. Kb 5 perc múlva hozták vissza. Be volt pólyálva, mint egy kis báb, fehér sapó a fején, sírt. Odarakták a meleg arcocskáját az arcomhoz, és el is múlt a remegésem. Beszéltem hozzá valamiket, rögtön abbahagyta a sírást, nézegetett. Nagyon kis helyes pofit vágott, símogattam. Aztán kivitték a férjemhez. Kint még láttam egy picit, aztán én kórterem, babó inkubátor. Reggel hozták vissza, amikor már tudtam mozogni. Hát csak néztem ezt a világszép kisfiút, hogy ő az!
Utána feltápászkodtam, férj, majd anyuék, baba aludt, mint akit fejbevágtak.
Na, ezek voltak. A szülés maga nem volt élmény, bár szerintem csak akkor az, ha az emlékek megszépítik, és persze, ha megy minden magától. De az eredmény az szuper lett!
És persze ha megitn úgy érzem, hogy jó lenne egy tesó, ez a nap egyáltalán nem fog visszatartani.
Azóta majd 4 hét eltelt, 2-3 hét nagyon kemény volt, sírtam, fáradt voltam, a baba szintén. Már kezdünk csiszolódni, de még nagyon az elején vagyunk. Most már megy a szoptatás, néha az alvás is simán megy Petinek, kezd beállni némi napirend féle. Megváltozott az életünk, régebbi mércével mérve sokszor kutya nehéz, és marha monoton. Mostanival mérve csinálni kell, mert ott vár most is az aranyos, kis egyéniség Peti a kiságyban, és nagy szemekkel várja, hogy most mi lesz. Én meg csak nézem ellágyulva, és örülök, hoy anya lettem, mert kollegám szavaival élve szülőnek lenni más dimenzió. Ezért nem is tudom leírni, de majd megtapasztaljátok.
Na, most berekesztem a "szirupot", dologra fel.
Ági