Új privát üzeneted érkezett!

Sajna, ezek a nagy 6 évesek már nem akarnak aludni. De a vezető óvónő nem engedi, hogy náluk már ne legyen kötelező csendespihenő. Ugyanis a szomszéd teremben meg a középsősök még alszanak rendesen. Szóval a nagyok meg szenvednek. Óvónéni kitalálta, hogy aki alszik, kap ajándékot. Úgy aludtak, mint a bunda! De mivel túl sokan aludtak, sorsolás volt. Roppant élvezték, és aludtak is szorgalmasan, 3 napig. Aztán már nem érdekelte őket a meglepi-sorsolás, akkor se aludtak. :)

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Pogi!

Én is ezt írtam, hogy a szülők tolták el a korhatárt... ez nem is lenne gond, ha ezzel együtt a helyi ovik (lásd csendespihenő) és az iskolák is adaptálódtak volna, de nem...

Itt Keszin most két dolog figyelhető meg. Egyrészt szülői oldalról, amit te írsz, másrészt ovi oldalról meg amit Edit ír. Utóbbi főként a kapacitásgondokkal magyarázható, így minden iskolaköteles gyereket küldenének suliba, aki megugorja a lécet.

Szóval tényleg az a gond, hogy itt ugye kimarad az ovi-suli közötti szegmens, úgyis, mint kis suli, mint. pl. az angoloknál, mégis beépült a rendszerbe minimum +egy év, amivel most nem tudunk mit kezdeni.

Ez mindenképpen nehéz, mert ha előbb megy a gyerek suliba, mint elbírná, az gáz, ha meg nem lehet értelmesen lekötni egy évig, és gyakorlatilag elúszik egy év, az megint gáz...

Kinga május 22-i, kíváncsi leszek. Én annak a pártján vagyok, hogy ha a szagemberek szerint mehet (és olyan lesz, mint az apja) akkor menjen 6 évesen suliba. De hát addig még van idő, hátha kitalál roppant ésszerű intézkedéseiről híres oktatáspolitikai vezetőségünk valami új rendszert, mert úgy látom az eddigi hűdejó újítások csak balul sültek el. :roll:

tjuca
 
 


Gabella!

miután érintkezett a bárányhimlőssel a bébi:
heti 1/4 pillet oscillo
ha kijöttek a pöttyök, akkor is adni+ további 2 hétig

ugyanígy kell adni a Vincetoxicum D6-ot, csak azt napi 2*2 golyót.
(nagyobaknak 4*2 golyó)

ha kijöttek a pöttyök, akkor Rhus toxicodendron 15ch 2* 2-3 golyó
amíg új pöttyök jönnek

amint a hólyag elkezd beszáradni, akkor Mezerum 9 ch, ezt is napi 2* 2-3 golyó.

a vincetoxicumot is még további 2 hétig.

tehát ha most érintkeztett valaki himlőssel, akkor oscillo+vince

Ezt anno a tavasziaktól "loptam és mentettem " el.

KépKép

KépKép
pilchard
 
 

 
 

Gab: most mi nem szedtünk homeos bogyókat, úgyhogy ehhez nem tudok hozzászólni, de Pil leírta.

Na megyek olvasni Marcinak, mert szétszedi a házat...

Eni
marcy
 
 


Juca, hát ezaz, sztem odafentről aztán várhatjuk a változást... :( .

(Persze aztán lehet, h véletlenül kinnragadunk itt, oszt probléma letudva...)

pogacsa
 
 


Gabella: Máté asszem csak másfél hetet volt ovimentes bárányhimlőkor. Mi se kentük, csak homeós, akkor nekem Benianyu írta le. Legszarabb az volt, hogy Noival kellett Mátéért mennem az oviba, mikor ő tök pöttsös volt. De az ovónők megnyugtattak, hogy mindenki túlesett rajta, vagy kapott szurit, ne aggódjak. Nekünk ilyen utóbetegségek se voltak, mint Marcinál. Tv nekünk sincs oviban, elég itthon nekik... :roll:

Juca: Na, ez az, Máté is van, hogy unja magát, ha nem alszik, de tv nincs szerencsére. Emlékszem én is feküdtem, néztem a padlót, amíg többiek szunyáltak. :wink:

KépKép
KépKép
colett77
 
 


És ha nem tudom, hogy már érintkezett-e himlőssel? Dokihoz elég akkor vinnem, ha kijöttek a pöttyök? Mondjuk előtte úgyse derül ki, hogy elkapta-e... Oscillot heti 1/4-et kell? Nem napi? És nem is egész kupicával? És az oscillo mellé kell az a másik fajta, vagy pedig vagy ez, vagy az???

Felírom a nevüket, aztán hozatok, mert itt csak a gyakoribb homeos szerek vannak, úgy mint oscillococcinum, coryzalia, stodal, meg ilyenek.

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Gab: a legdurvább az, hogy itt nem is volt járvány, Marci még itthon van, fogalmam sincs honnét szedtük össze, úgyhogy én készülni sem tudtam rá...

Eni
marcy
 
 


Fú, Eni, ez tényleg gáz! Na kíváncsi vagyok! Én meg itt nagyon rákészülök, aztán meg ki tudja, mi lesz!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Sziasztok!

Pogi: engem egyáltalán nem zavarna, ha az én gyerekem lenne az egyetlen 6 éves az első osztályban, és az sem, ha ő lenne a legkisebb (bár ettől nem félek). Legfeljebb majd mindenki csodálkozik, hogy jéé, mégis ő a legokosabb... :lol: :lol:
(Vicc volt, nem kell utálni érte! :roll: ) De tényleg nem vagyok hajlandó a csorda után menni. Ha a gyerek iskolaérett, akkor nem tartom vissza, csak mert mások is visszatartják.

Marcy: "Védőoltást nem tudom hogy érdemes-e, de Isti már bánja, hogy nem adattuk be." Hát, pont így reklámozzák a védőoltást. Hogy sokan ezért meg ezért nem adatják be, aztán meg amikor a gyerek már elkapta, utólag sajnálják, hogy nem adatták be. Minket ezzel meg lehetett győzni, így mindkettőt beolttattuk még augusztus végén. Volt is már bárányhimlő az oviban, de eddig még nem kapta el Pisti (csak mert állítólag az is elkaphatja, aki be van oltva, de ezesetben mindenképpen enyhébb lefolyású és garantáltan szövődménymentes a betegség).
hello
 
 


Sziasztok!

Örülök, hogy ébredezik a topic, és köszönöm a hsz-eket iskolaérettség ügyében. Vegyes csoportba jár Barnus, 28-an vannak. Most 16 nagycsoportos van, 5 kicsi, a többi középsős, két ovónénivel. Egyetértek azzal, hogy pont a szülők tolták ki az iskolakezdés időpontját. Gond a nem alvás is, de a két ovónéniből az egyik nyugodtan a nem alvókat elvihetné egy külön terembe (szerencsére van ilyen helyiség) és az erőszakkal feküdjön a gyerek elv helyett foglalkoztathatná őket. Sőt van az ovinkban fejlesztőpedagógus is, de sokat tevékenykedni nem látom.


Nehéz kérdés, hogy az egy év eltolás év vesztést vagy nyerést jelent. Mindenesetre elviszem az iskolaérettségvizsgálatra, nagyon kíváncsi vagyok az eredményre. De a két órás teszt annyira nem játékos, ahogyan hallottam a többiektől. És megszakítás nélkül 2 óra lankadatlan figyelem szerintem egy 6 évesnek nagyon sok.

Gabella!

Bárányhimlő!! Jajj, én majdnem kórházba kerültem vele, így én beoltattam mindkét gyerekemet. Hogy Náluk milyen lefolyású lett volna, nem tudom, a sajátom nagyon durva volt.

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Nálunk is 2 óvónéni van, és az egyik mellesleg fejlesztőpedagógus, aminek nagyon örülök, hogy lelkesen végzi is. Saját pénzből vett már két nagyon jó fejlesztő játék készletet, és azzal szokott is a nem alvókkal foglalkozni. Mármint persze egyesével. De szigorúan csendben kell lenni, mert a csoportból ki nem mehet, plusz terem nincs... Meg ugye egyik óvónő 7-től 2-ig van, a másik meg 10-től 5-ig... Meg van egy dajka néni. Ezen kívül heti 1x jár ki Orosházáról fejlesztő, ő is 1-1 órát foglalkozik a fejlesztést igénylő gyerekekkel. Meg logopédia is van, de oda szerencsére nem kell járnunk.

Ovi-suli. Én novemberi vagyok, tehát szalajtós voltam. Akkor még alapvetően betartották, hogy a mi osztályunkban a 77. szeptembertől 78. augusztusig születettek voltak, de volt két 78. szeptemberi is, ők sose voltak tőlünk lemaradva, max. Andris növésben...

A hugom augusztus 27-én született, és az ovi meg a felmérés szerint iskolaérett volt, 6 évet betöltötte, 4 nap múlva ment suliba. Nem kellett volna. A tanítónő mindig ki volt rá akadva, sajtkukac volt, folyton lyukasra radírozta az "Írni tanulok"-ját... Szóval erőltetni kár...

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Sziasztok!

Jaj de jó, hogy irtatok! :) Csak igy tovább!!

Nekem a keresztfiam volt bárányhimlős, most 5 éves és nem irt fel neki viszketés ellen semmit, sőt a hintőport és a rázókeveréket nagyon ellenezte. De nem maradtak vissza hegek.

Iskolaügyben nem tudok hozzászólni, de én is visszamaradtam egy évet: 1978. novemberi vagyok és kétszer jártam a nagycsoportot, emlékszem rá, hogy már nem szerettem oviba lenni, mert mindig vágytam a csoporttársaim után, akik közben iskolások lettek.

Óvodaügyben januárban fogok nagyon érdeklődni. Három óvoda van a környékünkön, de eléggé tanácstalan vagyok, hogy melyik lenne a jó választás Dorina számára. Összevonások történtek ugyanis, ami elég sok változást hozott magával. De lassan el kell dönteni, mert az idő azért tellik.

Ti gyerkőceitek várják már a Mikulást? Én már annyira várom és kiváncsi vagyok!!! Ugyanis az egyik kedves ismerősünk be fog öltözni mikulásnak és ő adja majd át a csomagot és labdát, ugyanis mindig mondja, hogy neki labdát fog hozni. Vajon nagyon meg fog lepődni vagy örülni fog? Na tényleg nagyon várom!

Na léptem, mert ébredezik.

Anita
nanesz
 
 


Sziasztok!

Fanni amint meggyógyul,kapja a bárányhimlő elleni oltást,már multhéten kapta volna,csak szabin volt a dokija + virusos lett.
Az oviban az egyik kislány ovis tesójának az ovijában bárányhimlő járvány van, a doink mondta,h nagyon csúnyák a mostani bárányhimlők, plussz a lehetséges szövődmények is nagyobbak, mint az elterjed.

Egy másik topicba már pár napja bemásoltam,érdemes elolvasni:
http://www.gyermekbetegsegek.hu/varicella.aspx

Ovis-sulis dologban anyum is azt mondja,h jajj, 6 évesen még kicsi hozzá egy gyerek, én meg azt mondom, h nem lehet általánositani, minden gyerek más, mi ha megkapjuk a suliba mehet papirt majd az ovitól és én is úgy látom akkor is, akkor kezdi is szeptemberben majd, akkor lesz 6 év 2 hónapos.

Anita: Fanni már várja a Mikulást, elsorolja mit hozzon (autó,mandarin,csoki) aztán hozzá teszi,hogy de csak akkor jön ha nem szórakozok :D
Vendég
 


Sziasztok!Most csak egy rövidet dobok Gabnak.
Nekünk 7 éve ezeket mondták bárányhimlőre,lehet,hogy amit Pil irt az már modernebb, akkor még talán oscillo sem volt ennyire,vagy igen?
A pöttyök megjelenésekor hólyagosodásig Rhus toxidendron c9 4x, pörkösödéstől pedig Antimonium tartaricum c9 2x naponta.Blaninak anno nagyooon bevált!
Én úgy tudtam az oscillo influenza elleni szer!!!

benianya
ákosbenianya
 
 


Képzeljétek most vettem észre, hogy Beni jobb hátsó alsó foga jön.Gyanús volt,hogy folyik az orra.Rég nem néztem már bele a szájábaés furi volt,hogy a legtöbbőtöknek már kint van a 4 leghátsó.Azaz 20 van. Beninek csak 16.No,de most!!!Karácsonyra beindult!!!

Ki hány fogú?
MEllesleg már ágyban vannak!!!!! :lol:

benianya
ákosbenianya
 
 


Én 30. :twisted: Kingát nem tudom, szerintem 20. Kofa 32. Kata 0.

Viszont mi 9-én testületileg megyünk fogorvoshoz. Kinga 5-re én fél hatra.

tjuca
 
 


Benianya nekünk még egy hiányzik, de már nem bánnám, ha kijönne neki, mert nagyon nyálazik és ha kimegyünk, eléggé kiszáritja a szél a száját emiatt.
Anita
nanesz
 
 


Benianya: nekünk már egy jó ideje megvan a 20 fogunk :D !

Juca: van vmi probléma Kinga fogával, vagy csak szeretnéd, ha látná doki. Mondjuk arra emlékszem, hogy azt írtad hogy foltosak, vagyis olyan üvegszerűek neki, ha jól emlékszem.

Menyasszon: jó hogy jöttél, jó hallani rólad/rólatok!

Viera: merre vagy?

Eni
marcy
 
 


Hello: én sem a "csürhekövetés" miatt írtam amit írtam, hanem hiába iskolaérett a gyerek 6 évesen a régi fajta iskolára, ha a sok 7-8 éves miatt tök más az első osztály, mint lennie kéne, így másképp is haladnak. Juca is ezt írta amúgy kb.
Mellesleg szerintem hatalmas különbségek vannak falu-kisváros-nagyváros-Bp között is e téren. Lehet, h mondjuk falun, ahol egyben megy a csoport tovább suliba, rossz, ha kimarad, és mivel ismerik, nem gáz, ha kisebb, de pl Bp-en, ahol minden gyerek más-más iskolába megy, ez nem szempont.

Benianya: Gergő 17 fogú, Bubu 3,5 :).

pogacsa
 
 


Sziasztok!

Marcy: Köszönöm, aranyos vagy!Olvasgatni jöttem eddig is,csak most az újabbakkal gondoltam visszamerészkedek :)Meg ahogy időm engedi,ilyen sürün nem hiszem,h tudok majd jönni mint ma :)

Mi Fannit vegyes oviba szeretnénk adni,az én x ovim már jó pár éve az.Mivel Fanni már most 3-4 éves kinézetü,stílusú és ráadásul imádja az idösebb gyerekeket, ezért neki az az ideális.
A suliba,amit kinéztünk neki az ovisoknak felvételi van és már kiscsoporttól vannak a sulihoz kapcsolódó foglalkozások.
Nagyon igaza van Pogacsanak,hogy nagyon nagy eltérés van suli, ovik között Bp - Bp-től távolabbi települések között.
Az általunk kinézett ovinak is van továbbmenö csoportja egy kerületi suliba-na abba a suliba pedig be nem iratnánk , hiába van ez a rendszer.

Benianya: Fanni 19 és 1 félig áttört fogú (azaz áttört de még bújik ki a fele az inyéből.

Fogorvosnál már volt Ö is, akarom is vinni majd jövő év elején is,csak ,hogy fent maradjon a jó viszony.
Vendég
 


Benianyu,
de irigyellek ezért a korai fekvésért!
Ma ráadásul tesómék is itt alszanak, így örültem, hogy kilenc- negyed tíz körül nagy nehezen le tudtam fektetni a kiccsajt.

Üdv minden újnak,
nahát írhattatok volna korábban is:) nem csak akkor amikor úgy tűnik, hogy eltűnik innen mindenki, nem harapunk :D :D :D

Bárányhimlő:
én is nagyon gondolkozom, hogy beoltassam, csak még el kéne jutni a dokinőig egyszer.

Iskola: fogalmam sincs:) ez még kicsit távoli, majd akkor meglátjuk, de végül is Panni augusztusi, tehát asszem akkor eleve csak 7 évesen mehet? vagy hogy is van ez?
(mellesleg ma ült egy halom könyv közepén és kérdezgette hogy ez milyen betű, az milyen betű?)

meteor
 
 


Fogak kimaradtak:
én 16ig követtem, de már lehet, hogy megvan a 20, de nálunk a hajmosás is botrány, nem is tudom mi lenne, ha a szájában aakrnék turkálni:)

meteor
 
 


Ákosbenianya!

Helyesbítek, tegnap a fogmosás nekem jutott, megszámoltam, 16 foga van Kingának.

Marcy!

Azért akarjuk vinni, hogy tudja milyen, ne rettegjen, ismerkedjen a közeggel, na meg ez egy gyerekekre képzett nő 1/2 órát szán rá. Nekem meg mennem kell, tök tropák a fogaim. Így összekötöttük kellemest a hasznossal. Az dokibácsim egy abszolút türelmes egyed, csak ajánlani tudom mindenkinek, de mikor megkérdeztük, hogy csitri fogait megnézi-e, akkor mosolyogva közölte, hogy van náluk két kolléganő... :twisted:
Amúgy most nem olyan üveges, de rákérdezünk. Valószínűleg Kofával fog bemenni a csaj. Egyébként nagykedvenc a fognyűvő manócskás mese. :roll:

nem csak vidék-város közt van különbség, de ugye a tanítónénin múlik a legtöbb. kofa osztálytársainak (lányok) most kezdikaz iskolát a gyerekeik. nagypon sokan koppantak...

tjuca
 
 


Helló!

Juca: Dettó ez van, sőt én már Máténál se tudtam, hogy mikor jött ki az utolsó 4..... :oops: .

Iskola: Plussz még az is nehéz ügy, hogy ha messzebb találunk jót, akkor ki tud menni a gyerekért? Így, hogy én pl. még azt se tóm, hol fogok melózni. Még jó, hogy van 2 évünk erre.

Újaknak üdv., írjatok ki, kicsoda, stb....Azért nem is tűntünk el! :lol:

Kérdés: Ki mit rak a Mikulás csomagba? vagyis a Mikulás mit rak bele.. :D

KépKép
KépKép
colett77
 
 


Pogi:

"hiába iskolaérett a gyerek 6 évesen a régi fajta iskolára, ha a sok 7-8 éves miatt tök más az első osztály, mint lennie kéne" - miért gondolod, hogy a nevelési tanácsadóban a "régi fajta iskola" régi elvárásainak megfelelően tesztelik a gyereket? Gondolom, ők is tisztában vannak vele, milyenek a mai elsősök, meg milyen ütemben haladnak. És eszerint döntik el, hogy az illető iskolaérett-e, vagy sem.

Fogak: Nórinak már kijött mind a 20.

Mikulás: nálunk muszáj apró ajándékokat is tenni a csizmába, mivel Pisti tejallergiája miatt semmi csokit nem kaphat szegény.
hello
 
 


Sziasztok!

bocsi,. de most csak bárányhimlő témárhoz szólnék gyorsan.

Most esett át rajta mindhárom gyerek,és nálunk bejött az, hogy a többedik gyereken jön ki a legjobban, de mindegyikjól viselte,max 38,5 volt a lázuk,meg egy kicsit levertebbek voltak,de enni ugyanúgy ettek.
Vizsketés sem volt annyira durva,nekünk azt mondták,ne kenjük semmivel, de vettünkmentolos hintőport,meg egy Pox clin nevű habot,ami bazi drága,de Alexának hosszú a haja,és a fejbőrén is volt sok,és ott jobb volt a habbal kenni,mert a hintőportól csak összeállt a haja.
Nem szabadott csak zuhanyozni.

Calcium pezsgőtablettát mondták,de nem adtuk neki,meg fenistilt szoktak, ha nagyon viszket,a cseppeket,nem a kenőcsöt.

Ja,és nagyon rövid idő alatt átment rajtuk, gyakorlatilag egy hét alatt,tehát akkora már nem jött újabb pötty,és már a zöme leszáradt.

Itt is az oviban szinta mindenkin végigment,de szerencsére nem hallottam szövődményt.

Ja és a dokink még azt mondta, hogy vigyázzak,nehoyg ővsömört kapjak,mert azt lehet elkapni,mert ugyanaz a vírustörzs,hiába voltammár himlős,de szerencsére még semmi nem jött ki rajtam.

Majd jövök bővebben is.

Niki

Kép
Kép
Kép
mosoly
 
 


Sziasztok

Egy hétig nem jöttem (bár nem is hiányoztam senkinek :cry: ),és jó sokat írtatok.

Kemény hét van mögöttem.és a férjem mögöt mert ugye ő dolgozott,volt h 31 órát megállás nélkül aztán pár óra alvás és 24 óra munka.Mert mások hülyesége miatt (tervező,szerelő stb.)csúszott a fújással és a kiállítás meg nyitott,így kész kellett lennie.
gyakorlatilag egy hete egyedül vagyok a gyerekekkel és nekem kell mindnet intézni (naná,h most volt a legtöbb intéznivaló).Ilyenkor pedig rosszul is alszok,mert minden neszre felébredek.

Nagyjából olvastam.

Vegyes csoport:nekem mind a két nagy montessori vegyesbe járt és Zalán is oda fog!Nálunk egybenyitható csoportok vannak 2-2 óvónővel,így mindenkivel tudnak foglalkozni.
Aludni csak a kicsiknek kell,és nagyokkal akkor is foglalkoznak.

Suli:én Alexet visszatartottam és jól tettem.Nem tudott volna 45 percet végig ülni és koncentrálni.Volt olyan gyerek akinek ismételnie kellett az első osztályt mert annyira lemaradt.
Zina évvesztes.

Bárányhimlő:Nálunk Alexen volt kb 10 pötty.Zinán egy szabad hely nem volt.A lábujjai közt,a szájában,mindenhol.Csak a hátán kezdtük el számolni és 100-nál több volt.
Nekünk jó volt a rázókeverék.

nagyjából ennyi!
Vendég
 


Katus

Utólag is BOLDOG SZÜLINAPOT! Kép
Vendég
 


Sziasztok! Újak régiek is!

Csak gyorsan. Jó volt a vonatozás, bár odaúton zaklatta az utazóközönséget. Mögöttünk lévő srácnak kukucskált. Aztán a srác eleludt, mikor felébredt usmét kukucskált és felvilágosította a srácot hogy :ébesztőőő, jeggel van! A vonat késett, na azt nem kellett volna, akkor már kevesen voltak, és szabadon rohangálhatott...
Visszafelé aludt, sokan voltak. De így hajnal fél 1-kor aludt el, mert a vonaton 6-fél 9-ig aludt. Ja! Odafelé egy órával korábban indultunk reggel... :evil: Hoztam a formámat...de pont jól jött ki, mert várni kellett volna másfél órát a vonatindulásig...így visszametróztunk az Árkádba és ott fél óráig kakáltunk! Rohangált és szólt hogy kaka...és szépen visszatartotta, míg eljutottunk a wc-ig! Nagyon büszke voltam rá. Csak béna voltam, így lepisilte a harisnyáját...mire végeztünk, siethettünk vissza a vonathoz. Jó volt a hugiékat meglátogatni, de nagyon elfáradtam.
Én beadattam a védőoltást, nem akartam hogy szenvedjen a viszketés miatt...az ekcémától is viszketett...

Mivel kiderült hogy a poatkától dugul az orra, csak januártól diétáztatom a tejre, búzára, csokira, szójára...így most szabad minden. Bár kenyeret barnát veszek, sütök...nem árt az. Szóval januárban megyíün gasztróra, addig meglátjuk mi lesz, ha nem súlyosbodik a bőrtünet ( most egy-két ekcémás foltocska van és apró libabőrszerű kiütés néhol, ami akár az atkáktól is lehetnek), akkor jól döntöttem, ha csúnya lesz a bőre, akkor szigor. Most csak a tojást vesszük szigorúan.

Na, tegnap takarítottam gőzerővel, 2 óra portörlés 2 szobában és a könyveket nem is pakoltam ki...és még a lakás többi része, függönymosás, kárpit és szőnyeg atkátlanítás sehol...még venni kell atkaölő drága szereket...szóval hogy lesz rá időm? ezt rendszeresen csinálni? Mert a végeredményt élvezem, de csinálni...most a főzés rovására ment és ma éhesek voltunk(férj és én)...na majd kialakul.

Pussz!

Mári

Kép
mári
 
 


Akinek javasolják, az menjen, akinek nem, az maradjon még 1 évet oviban. Nem mondom, hogy nem lehet melléfogni, de azt gondolom, hogy inkább veszítsen egy évet a gyerek, minthogy éretlenül az iskolapadba ültessék és bukdácsoljon. Azért azok vannak kisebbségben, akik olyan kiváló képességűek, hogy éppen 6 évesen érettek az iskolapadra. Inkább jellemző, hogy átlagosak a gyerekek és egyszerűen butaság beültetni őket ideje korán. Nem véletlenül tolódott ez a korhatár. A vegyes csoportról pedig az a véleményem, hogy amelyik ovónő tud és akar is egy 6 évessel foglalkozni, annak nem fog gondot okozni a 7 éves lefoglalás sem.
Vendég
 


Fú, akkor a mi kis csapatunk is változatos lesz! Lesz, aki 2012-ben már megy suliba, de a törvény miatt nagyrészt inkább 2013-ban fognak menni.

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Hello: "miért gondolod, hogy a nevelési tanácsadóban a "régi fajta iskola" régi elvárásainak megfelelően tesztelik a gyereket?" Azért gondolom, mert ez csak az utóbbi pár év eredménye, és ha a dokik/védőnők is képtelenek haladni a mai kutatási eredményekkel, akkor egy mezei nevtantól sem igazán várhatom el, hogy évente frissítse az iskolaérettség fogalmát. Ettől függetlenül persze lehet, hogy igazad van, és haladnak a korral, de még sosem voltam nevtan, így nemtom.

Mári, rendelj kaját! (Kár, h itt bazidrága, úgyhogy főzök szépen :S.)

pogacsa
 
 


Bár Ti ismertek, (mint a rossz pénzt), de azért lássátok milyen egyenszöveggel árasztom el szegény többi topikot. Viszont azt kell, hogy mondjam, hogy a cuccok tényleg nagyon jók. Tisztára sajnálom, hogy már nincs szükségünk pelenkázó táskára, mert teljesen oda vagyok érte :)

"Sziasztok,

Elnézést, hogy így ismeretlenül írok a topikba, én a 2006. nyári babákhoz szoktam írni.

Most csak szeretném felhívni a figyelmeteket néhány kiegészítőre, amit külföldről kaptam és szeretnék eladni (pelenkázótáska, zenélő forgó, játék hordozóra, ágynemű, függöny stb).
Ezeken kívül az oldalon a kislányom néhány használt vagy teljesen új, de már kinőtt ruháját is megtaláljátok.

Kérlek nézzétek meg az oldalamat :
http://babaszoba.hu/forums/topic?tid=318810
remélem találtok olyasmit, ami megtetszik.

Köszönöm előre is és még egyszer elnézést a zavarásért."

meteor
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan bekukkantok, mert elég strapás napunk volt. A délelött folyamán, mig Dorina mesét nézett Taz módjára végigsöpörtem a lakáson és bepótoltam a eddig elmaradt házimunkák egy részét (még igy is maradt mit csinálni :oops: ).
Délután nem sikerült lerakni aludni, pedig fáradt volt, de megmakacsolta magát és igy az alvásból csendes pihenő lett. A tieitek is szoktak tiltakozni az alvás ellen, ugy hogy az el is marad? Nálunk ez mostanában van igy.

Nálunk a Mikulás labdát hoz és mellé kevés édességet. Karácsonyra milyen ajándékkal készültök? Nálunk most Fify és Noddy őrület van, de elég borsos árat kérnek a termékeikért, legalábbis az én pénztárcámhoz mérten, igy még nem tudom, mit fog kapni. Pedig ötletem bőven lenne, na majd találok valamit.

Anita
nanesz
 
 


Pogi, Gergő már szobatiszta nappalra?
Vendég
 


Sziasztok!

Üdv az újaknak is! Én örülök, ha maradunk :-)

Pelus: Kíra egy időben otthon délelőttönként már nem hordott pelust, de azért történtek időnként balesetek. Aztán amióta bölcsizünk, azóta mindig pelusozik, de már előfordult néhány alkalommal a bölcsiben, hogy szólt és a kisvécébe végezte a dolgait... Én most semmiképp nem erőltetem, szerintem a nyár és a jóidő magától fogja hozni a leszokást. Kíra szerintem tökéletesen érzi már a dolgokat (mert néha, ha elfelejti, hogy most pelusban vagy bugyiban van, akkor fel szokta tenni a kérdést, hogy: anya, van pelusom? Pisilhetek? És csak az "igen" után csurgat be :-) ), csak túl macerás neki a sok ruhát le-fel stb.

Suli: még ez nekünk messze van, tehát nem gondolkodtam rajta. Amit tudok, hogy annak idején az öcsém - a család szerint - nem való volt még iskolába nagycsoport után, ezért anyukám kérte, hogy maradhasson még egy évet. Imádott játszani, és nem tudott megülni a fenekén 10 percet sem, nemhogy 45-öt. Nagyon jó döntés volt visszatartani őt, mert - bár a játékszeretete nem csillapodott -, de nagyon sokat változott az egy év alatt abban a tekintetben, hogy leült pl. rajzolni vagy gyurmázni, és akár 30-40 percig lekötötte magát ilyenekkel, ami korábban elképzelhetetlen lett volna. Ezzel együtt a "szeleburdisága" továbbra is megmaradt, a mai napig :-) (most 18 éves). Én abszolút hiszek benne, hogy egy anya érzi ezt a legjobban. ami miatt inkább a "maradjon még egy évet" pártján vagyok, az, hogy szerintem nagyon korán kiteszik a gyerekeket olyan dolgoknak, ami miatt én sajnálom őket. Pl.:6 és 8 osztályos iskolákba a felvételi, a döntés, hogy hova, merre küldjem. Az öcsém még így is a középiskola első után jött rá, hogy mit is szeretne csinálni az életével, és újrakezdte egy másik suliban, mert 15 évesen fogalma sem volt, és abszolút a szülői döntés alapján ment továbbtanulni. Persze menjenek iskolába 6 évesen azok a gyerekek, akik kicsit komolyabbak, nem csak az ugra-bugra érdekli őket, le tudnak ülni a fenekükre, sokan már ismernek ilyenkor betűket, számokat, nekik tényleg uncsi még egy év ovi.

Bárányhimlő oltás: mi is gondolkodunk rajta, még nem döntöttem el. Az tény, hogy Kíra unokatesója - ő be van oltva - elkapta az oviban, egy napig volt egy minimális hőemelkedése, a testén egyáltalán nem voltak pöttyök, az arcán volt 4 db, de nem viszketett, volt étvágya, nem volt rossz a közérzete, tehát gyakorlatilag észre sem vették. Szóval nem tűnik rossznak, és egyes orvosok majdnemhogy ragaszkodnak hozzá, hogy beadassák a szülők a gyerekeknek.

Fogak: nekünk most bújt ki a 18. Kíra mindig szól, mert be szoktuk írni egy könybe, hogy melyik mikor nőtt ki, és alig várja, hogy írhassunk :-)

Kérdés: Ti D-vitamint adtok most a gyerkőcöknek? Mert a gyerekorvosom mindenáron ragaszkodna hozzá, de én egyszer megkérdeztem a Kismama gyerekorvosát, és ő azt mondta, hogy egy éves korig folyamatosan, majd a nyári időszakot kihagyva mé a következő májusig, de utána már nem szükséges...

Rita, ez a táska csak pelenkatartó, vagy olyan, amit szét lehet hajtani, és lehet rajta pelenkázni is? Ja, és még egy kérdés: csak rózsaszínben van? Bár még nem tudok semmit. Tegnap voltam genetikai uh-on, de nem mutatta meg a nemét, felhúzta a lábát és takargatta :-) Viszont jövő pénteken meg kell ismételni az ultrahangot, úgyhogy lehet, hogy akkor már többet tudok...

tandika
 
 


Tandika, gratulálok a pocaklakóhoz. :-)
A mi gyerekorvosunk még mindíg javasolja téli időszakban, én adom. Gyere a tanyára!!!
Vendég
 


Tandi! Én is GRATULA!

Adni kell a D-vitamint! Másra is jó, pl influenza ellen...de a cikk nem jelent meg, csak a fülszöveget olvastam, kevés d-vitamint kapnak a gyerekek...

Vencunak 3 hónapja jön az utolsó 2 foga, olyan mintha 8 foga jönne, minden csücsökkel megszenvedünk.

Juca! Vencu is szörföl a neten! Ő vonat videókat tud indítani, válogatni...

Pogi: Míg nem ehet Vencu mindent, nem merek rendelni, mert tuti a mienk kell neki. Meg nem is ízlik nagyon...már 2 szolgáltatóhoz volt szerencsém amikor feküdnöm kellett...Kár hogy nem engedi a köjál(nem tudom hogy írják) hogy rendeljek az ovikból, ahol ételallergiásokat is fogadnak...

Tegnap paprikás krumplit főztem és csülkös bablevest. Most csináltam először az utóbbit, hát ronda és ízetlen lett, de ehető.

Mári

Kép
mári
 
 


Sziasztok!

Alziza küldött egy sms-t!

[quote]. írta:..Nem tudom, legközelebb mikor tudok csatlakozni hozzátok, mert a laptop meghalt. Azt mondják, január végére lesz kész. Jók legyetek addig! Szia! Alziza


Nekem meg Lackó csak letaknyosodott, meg már köhög is, így itthon van. Tök jó, holnaptól mennem kell dolgozni...

Nagyon hisztisek így együtt, totál kész vannak az idegeim. Megyek is, pusz!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Na én meg felírattam a d-vitamint, mikor Lackó kapta a szurit, de azóta is elfelejtettem kiváltani... Mondjuk Mesi még így se beteg... Tavasz óta nem is volt. Ja, de szeptemberben picit megfázott, de semmi komoly.

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Sziasztok!

Üdv az újaknak!

Gyorsan próbálok hozzászólni a témákhoz. Nem tudom miért, de valahogy semmire nem jut időm mostanában, pedig még neki sem álltam tanulni igazából.

Bárányhimlő: nem adattam be a védőoltást, nem tudom jól tettem-e, de én nem vagyok híve annak, hogy minden védőoltást megkapjon a gyerek. Ha aggresszív lesz a lefolyás nyílván szidni fogom magam, de egyelőre így látom jónak. A prevenart megkapta Kornél. Barbi is kapni fogja.

Nálunk a D-vitamin adása 3 éves korig javasolt, a nyári időszak kihagyásával. Így Kornél kapja.

Kornél 16 fogú, azt hiszem.

Pelus: van, ha kakil szól, de csak akció után. Egyetértek Tandikával, a nyár majd meghozza a szobatisztaságot. Remélem :wink:

Iskola: nálunk nem kérdés. MIndketten "évveztesek" -ahogy mondani szokták. Így adott, hogy 7 évesen mennek.
Nem fogom erőltetni. Egyébként azt hiszem úgy van, hogy a szülő kérheti, hogy csinálják meg náluk a teszteket, ha úgy érzi, hogy iskolaérett - s viheti. Pl én is vihetném Kornélt, ha majd akarnám és jó lenne a felmérése. Illetve óvónő javaslatára lehet visszafogni is a gyerekeket. Anyu szokta is adott esetben javasolni, hogy a gyerekek még ne menjenek iskolába - nyilván látják az óvónők a napi produktumkat. Igaz ilyenkor van olyan szülő, amelyik közli, hogy az "Ő gyereke márpedig nem hülye" - s volt, hogy anyut is elküldték már melegebb éghajlatra a javaslata miatt.
Egyébként is nagy törés az iskola az ovi után. 45 percet nem tudnak figyelni a gyerekek. Még középiskolában sem mindegyik :lol: Mindenki maga tudja. Én visszafogom őket, illetve nem viszem őket előbb.

Mári: a csülkös bab fini - igaz én most a babot mellőzöm. Én is szoktam csinálni, de macerás. Sokáig tart megcsinálni.

Tegnap elvittem karácsonyi fényképezkedésre a lurkókat. Hát, mit mondjak. Kornél mindent csinál, de egyhelyben nem maradt. :oops: Jól leizzadt szegény fényképész.

Anita

Kép

Kép
wawel
 
 


Kimike!

Teljesen osztom a véleményed iskola ügyben. Inkább unatkozza végig az utolsó félévet a gyerek az oviban, minthogy éretlenül kerüljön suliba. Az ovónéni pedig ha akarná, le tudná kötni a túlkoros gyerekeket, egyénre kellene szabni a feladatokat, nem pedig a szokásos sablonos egyenfeladatokat használni.

Ja és ha egy kicsit is jobban figyelnének rájuk a mi ovink esetében pl. az udvaron, akkor meg tudnák mondani, ki szaggatja le a gyerekem kabátjáról már másodszorra a kapucnit. :evil: :evil:

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Én elégedett vagyok az ovival, mondjuk összehasonlítási alapom az nincs. De szerintem szupi ötleteik vannak az óvónőknek, de még akkor is nehéz lehet délután 15 akaratos gyerekkel, akik nem akarnak aludni, de muszáj, és ezt nem az óvónénik akarják, hanem a vezető... Szóval értem én, hogy nehéz velük. Napközben tök jó, mert sokszor tornáznak, mindig van foglalkozás, de "csak úgy" is van csomó fénymásolt mikulásos színező, meg minden.

Képzeljétek! Lackó önként színezett egyet tegnap! Úgy örültem!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Edit!

Ott az igazság... ha

ezt az egyénre szabott dolgot nem értem, mindegy, és hidd el nem kötözködésnek szánom, de miért kellene egy huszonfős csoportban egyénre szabott feladatokat kapniuk a gyerekeknek?

a fiad nem árulja el a kapucniszaggatót? ha nem mártja be férfiúi büszkeségből, az király. ha viszont fél a másiktól, na azért az rossz, mert a kapucniszaggatásnál nagyobb balhékat is lehet csinálni, sőt rá is szállhatnak, piszkálhatják.

és most ismét nem a felelősséget akarom levenni az óvónőről, de nem lehet minden gyereket mindig figyelni az udvaron. én is voltam ovis, átlagos oviba jártam, és emlékszem, hogy az udvari program kötetlenebb volt, el lehetett vonulni, és ott lehetett baromságokat csinálni, csináltunk is. nyilván a nagyon gyengéket, meg a nagyon bajkeverőket szemmel tartották, de egyszerre mindenkit képtelenség. így volt, hogy egy gyerek feje beszorult a rácsba, tűzoltók vágták el a rácsot, zipzárba szorult kukac, hogy csíptünk, hogy mindenféle füvet ettünk (sógorom zöld hernyót), a tótjózsi megmutatta a kukacát a lányoknak, majd bánatában felhajtotta a húsvéti kölnijét satöbbi.

nem vagyok óvónő, nem is lennék, de biztosan nagyon nehéz lehet, pláne ezzel a liberális trenddel, hogy ha akar valaki foglalkozást foglalkozik, ha nem, letojja. az óvónénitől elvárjuk, hogy legyen kreatív. motiváljon minden gyereket. a motiválhatatlant is. ha mégsem sikerül, akkor figyeljen rá külön. mindre. nagyon. bent is. kint is. a lelkére is. a fejlődésére is. magyarán anyja helyett anyja legyen, mindnek. a saját személyiségük alapján.

na most megint tetemre hívtam. mindegy már leírtam nem törlöm ki. szerintem kissé túlzóak az elvárásaink. vegyes csoportról már egyszer leírtam, nem komálom. ott az óvónéni a kicsit pátyolgassa, nagyot tartsa kordában, a kicsinek törölje a fenekét (nem röhög kiscsopiban még a legtöbb gyereknek törlik a fenekét), a nagyobbakkal meg azért úgy foglalkozzon, mint egy 7 évessel, ha unatkozik külön is. A három éves ákombákomot rajzol, a 7 éves sellőt fest. Egyszerűen a vegyes csoport szerintem kicsit átlagra húz. 5 éves korig felfelé, utána vissza, kivéve, ha óvónéni egy tünemény, minden energiáját a munkájára áldozó ember, fáradhatatlan "élharcos", és mondjuk 170%-os sztahanovista. ja és persze minden intézményben minden óvónéni legyen az előbbi tulajdonságokkal ellátott.

Na mindegy ez csak az én véleményem, amit egyelőre eddig három óvónénivel való sztorizgatásokból, és más játszótéri anyukák elmondásaiból raktam össze, és majd jön a való világ. Lehet én látom rosszul, és majd jól képen töröl a valóság, és majd azt tapasztalom, hogy tulajdonképpen csak károgok, és minden gyerekre jut minden percben kellő figyelem, személyiségüknek megfelelő óvás, nevelés, és csak én vagyok olyan szűk látókörű, hogy el nem tudom képzelni, hogy ezt hogyan csinálják. Már várom ezt az édes pofont. :twisted: :twisted: :twisted:

Wawel!

Ha óvónő azt mondja Kingának, hogy május 22-vel még nem ugorja meg a lécet, annyi meg egy bambi, marad egy évet. Ha viszont azt mondja mehet, akkor megy.
Soha nem mondanám, hogy hülyének nézi a gyereket. Viszont az is igaz, hogy ha két óvónéni egybehangzóan mondaná, hogy menjen, akkor nem mondanám, hogy ugyan már maradjon még, pont azért, mert ők ismerik egyrészt a gyerek fejlettségét, másrészt a követelményeket.

Amúgy érdemes lenne egy követő tanulmányt csinálni, (lehet hogy van), hogy a visszatartott és az elengedett gyerekek figyelme, teljesítménye hogyan alakul mondjuk 4. osztályban. Tudom ez sok mindentől függ, tanítótól, módszertől, gyerek képességeitől, osztálytársak "húzúerejétől" stb. de kíváncsi lennék hogy tényleg annyi haszna van-e annak, hogy némely gyerekek 8 évesen mennek suliba.

Keresztfiam nem jutott el a nevelési tanácsadóig. Automatikusan akarták visszatartani, mire az apja mondta, hogy nem kellene. Közölte, hogy aki 5 évesen profin sakkozik, rabló römizik, magabiztosan számol százas számkörben, az már szerinte iskolaérett. Neki lett igaza. Harmadik gyerek, ragadt rá minden. De ami nagyon durva a sztoriban, hogy mivel az óvódában olyan csoportba került, hogy ő volt a legnagyobbak közt, és a kortársai mind egy évvel tovább jártak, és kétszer voltak "középsősök", ezért Botond nem volt nagycsoportos, így neki nem voltak iskolaelőkészítő foglalkozásai. :shock: :shock: :shock: Szóval ez meg a másik durva véglet. Ja és óvónénik azt mondták, hogy ha akarják suliba vinni menjen, annak ellenére, hogy kihagyta a gyerek az utolsó évet. :shock: :lol: (lehet jobban sakkozott, mint ők hihi)

a elvesztett évről is kicsit mást gondolok, de az egy más téma... szerintem nincs olyan sok évük, hogy vesztegetni lehessen. én ha úgy nézzük kettőt minimum vesztettem, ha beleszámítom az egyetemet is (mert a diplomán kívül használható tudást nem adott ) 7-et vesztettem. és most azon törpölök, hogy merre induljak megint, és baromira nincs kedvem tanulni. még a végén kiderüól, hogy mégis inkább pék szeretnék lenni 4 évvel fiatalabb kiadásban. hihi

hosszú lett :shock:

tjuca
 
 


Én csak azt nem értem, hogy miért novemberben mérik fel ki iskolaérett? Miért nem pl. májusban? Addig még annyit fejlődhet a gyerkőc.
Tanulságos: tegnap a bölcsiben azt mondta az egyik beugró gondozónéni, hogy a fiam rajzol. :shock: Én viszont tudom, látom, hogy meg sem tudja fogni normálisan a ceruzát. Nem mondtam rá semmit, de elkönyveltem, hogy Ő nem ismeri a gyerekemet.
Vendég
 


Hát, nálunk tavasszal mérik... Én aggodalmaskodtam a szülőin, de lenyugtattak az óvónők, hogy tavaszig még nagyon sokat változnak, fejlődnek! Sőt, még az ovi utáni nyáron is!

(Juca! Lackónak még törölni kell! :D)

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Sziasztok!

Babauszásban kérnék tapasztalatok, remélem valaki jártas benne. Hétfőn kezdenénk a babauszást, orvosi utasitásra és beszéltem az oktatónővel telefonon, de mikor emlitettem neki, hogy 2,5 éves gyerkőcről van szó, hát eléggé eltünt a hangjából a lelkesedés. Mondta, hogy az ilyen koru gyerekekkel már nagyon nehéz. Igazat megvallva én is nehezen tudom elképzelni, hogy Dorina minden nyügösködés és ellenállás nélkül végre fogja hajtani a gyakorlatokat. Nem szereti a macerát, de hát meg is értem.
Szóval csak azt szeretném kérdezni, hogy van köztetek olyan vagy ismerőseitek között, akinek a gyereke ilyen korban kezdte a babauszást? Hogy viselkedett, belerázódott-e stb?

Köszi, ha észrevesztek.
Anita
nanesz
 
 


Lackó így rajzol
Kép
Szóval ezzel azért tényleg el van maradva... :(

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Sziasztok!

Juca:

igen, én is azt mondom, hogy az óvónő ismeri a gyerek képességei, nyilván a szülő mellett, és az ovi utolsó évében olyan feladatokat kapnak, amin fel tudják mérni, hogy iskolaérett-e vagy sem. Kinga a születési napja miatt, mehet 1 évvel előbb suliba, mint Kornél. Kornél is mehetne, ha azt mondanák, de valószínűleg akkor is úgy gondolom majd, hogy inkább maradjon egy évet, és ahogy írtátok unatkozzon egy évet még. Aztán lehet, hogy majd meggondolom, ha ott leszek. Barbi meg tiszta ügy, hiszen ő októberi, tehát nála még nem is fogok gondolkodni rajta, hiszen 6 éves se lenne, tehát marad plusz egy évet.
Én egyébként szeptemberi lévén (és akkor még szept 1-től volt évvesztes egy gyerek) maradtam plusz egy évet. Hogy jó volt-e, nem tudom, nem emlékszem. Arra igen, hogy minden ünnepen verset mondtam, mesét mondtam. De hogy ez az egy év képességekben, vagy figyelemben jót tett-e, anyut kellene megkérdezni.
De egy biztos, siettetni semmit nem szabad, a gyerek játszon, amennyit lehet. Vallom, hogy játék révén adott esetben sokkal többet tud tanulni, mint az iskolapadban.

Kép

Kép
wawel
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?