Sziasztok!
Szila! Az mit jelent, hogy hospitálni voltál az iskolában?
Zsuzsi! Az angollal én is így vagyok. Írott szakami szöveget szinte folyékonyan olvasok, beszélt szaknyelvet nagyjából tudok követni, de ha le kellene írnom valamit, vagy éppen meg kellene szólalnom, akkor vége a világnak. Pár évvel ezelõtt voltunk néhány (persze férfi) munkatársammal egy továbbképzésen Münchenben. A tanfolyam nyelve angol volt, de egy német hapsi tartotta. Egész jól megértettem. Azután kimentünk egy étterembe ebédelni, és egyszerûen képtelen voltam a nagy bonyolultságú narancs szót úgy kimondani, hogy a pincér megértse. Végül inkább sprite-ot ittam. Utána a szállodában a 113-as szobát kaptam, na, a hármat se tudtam úgy kimondani, hogy megértsenek. Szerencsére középiskolai német tanulmányaimból ennyi még felrémlett, és a van-van-szrí(frí, rí, grrrr...) helyett az ájn-ájn-dráj végre mûködött, megkaptam a kulcsom, és lefekhettem. A kollégáim akkor feküdtek meg végképp a röhögéstõl, amikor az elõadásokon tapasztaltak alapján az oktatónk azt hitte, hogy elcseveghet velem angolul a szünetben. Odajött, és elkezdett valami nem szakmai témáról magyarázni. Néztem rémülten, majd a kollégáim szerint, és persze legnagyobb vidámságukra azt sikerült kinyögnöm, hogy én nem vagyok értelmes. Persze nem értemnek szántam. Na, utána (és azóta) én nem szólaltam meg angolul...
Megjegyzem, a diplomámhoz (akkor még elég volt egy szigorlat) szükséges vizsgán is a szakmai szöveg fordítása lendítette fel a jegyemet egy halovány kettesig.
Beja! Megértelek! Az én gépen is imád véget vetni a babanetezésnek.
Hú, de méreg, mikor már egy csomót írt az ember, és elszáll az egész!
Bár, most mintha már sikerült volna kitapasztalnom, hogy mire fagy és mire nem. (Kopp-Kopp-Kopp)
Válfás turkáló nálunk is van a lakótelepen, a neve Mini-Mani, na, bemegyek (még a nyáron), nézelõdök. Találtam is jó kis cuccokat, nézem az árát, drágább, mint az új a Kengurú Goldban...
Lányok! Mi az a Cebion? Errõl én lemaradtam!
Lacika ájultan alszik egy (13) óra óta! A Kis Majom reggel visszaaludt egy fél órára, és utána nem sikerült már újra elaltatnom. Lementünk itt a házban dolgozó férfifodrászhoz (engem is õ nyír
), hogy levágná-e valamikor Lacika haját. Mondta a nõ, hogy hát persze, megnyírja, nem gond, jól kijön õ a kicsikkel! Jó nagy zaj volt, a Lurkó meg volt rémülve, kapaszkodott belém, mint egy kis Cerkófmajom. Na, erre odajön a fodrász, jó harsányan elkezd gugyulubugyuluzni neki, Gyerkõc még jobban kapaszkodik, erre nyúl érte, megfogja, és húzza el tõlem "Gyereanénihez!!!" csatakiáltással. Lackó meg visítva kapaszkodik a nyakamba. Mondom hagyjuk, most nincs barátkozós kedve, de a nõ csak húzza. Erre kicsit hátrébb léptem, Lacika meg amint megszabadult a rángatástól, felnézett, és vadul elkezdett pát inteni, hogy húzzunk innen, de hirtelen.
Olyan édes volt!
Úgy sajnáltam!
Szóval ezek után nem volt alvás délelõtt. Ahogy az ebédjét csináltam, egyfolytában a lábam alatt jött-ment, hisztizett, hogy vegyem fel. Erre (nehogy rálépjek) beültettem az etetõszékbe. Kész a kajája, megyek, hogy felkötöm a partedlit. Néz rám a gyerkõc üveges szemekkel. Megemelem kicsit a nyakát, hogy meg tudjam kötni a partedli masniját, hát a gyerek elõrebukott a tálcára, és úgy maradt. Egy hosszú pillanatra megállt a szívverésem, de azután rájöttem, hogy alszik.
Úgy raktam a szájába a fõzeléket, hogy közben a másik kezemmel tartottam a fejét, õ meg tátott, nyelt, tátott, nyelt, csukott szemmel. Persze éhes is volt már, nem csak álmos. Szóval megtömtem, letettem, melléfeküdtem, és 3 teljes órát aludtam vele én is.
Mostmár lassan neki is fel kellene ébredie, ki fog így aludni az éjjel?!
BMárti