Új privát üzeneted érkezett!
INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK

Na, már itthon! Mindenki túlélte! :D 8)

Mamacka!
Szerintem (és most már tapasztalatból mondom :D ), az, hogy alternatív szoba, önmagában semmit nem jelent. Ennek az agyban kell eldőlnie, mert van, akit betesznek alternatív szobába, aztán nem tudja kihasználni a lehetőségeket, sőt, még esetleg feszélyezi is. Ha viszont te alternatív vajúdást szeretnél magadnak, akkor bárhol is legyél, az lesz! Én előre tudtam, hogy nem mehetek az Ikea szobába, és császár után simán szülők azt mondták, hogy ilyenkor végig kötelező az nst, meg csak fekve lehet vajúdni, meg hasonlókat, ezért nem is álmodoztam másról. Ennek ellenére szinte végig "alternatívan vajúdtam", és nagyon szuper volt. Ott, és akkor eszembe se jutott, hogy máshol jobb lehetne. Úgyhogy, ha nem kerülsz az alternatív szobába, ne kezdj bánkódni! Az agyad, meg az ösztöneid úgyis alkalmazkodni fognak a helyzethez, az meg rajtad múlik, hogy mit hozol ki belőle! :wink:

Azt hittem, Apa most is valami "hajósat" csinál.

"Sír a nyúl" :lol: :lol: :lol: Csak ez hosszú távon nem jön be, mert pár év múlva már az lesz a válasz, hogy a disznó is visít, mikor vágják, mégis megesszük! :lol:

Andorról úgyis csak akkor fog kiderülni, hogy mekkora, ha már megszületett! Én igazából nem is hiszek az UH-os súlymérésben, Kevét kereken egy kilóval elmérték. :?

Képeket majd hozok, ha odajutok a másik géphez.

Lidke
[img]http://lilypie.com][img]http://lb5m.lilypie.com/TikiPic.php/Hbc0.jpg[/img]Kép
KépKép
kövecske
 
 


Szia
Én előzőleg az alternatívban voltam és nekem nagyon jó volt, igaz a kádat nem próbálhattam ki mert oxitocinon voltam de az egész légkör annyira megnyugtatott elllazított... olyan volt mintha otthon lettem volna, vagy egy nyugis szállodában. Ráadásul így apa is tudott velem aludni az oxitocinig... most már ahogy a helyzet áll örülhetek ha egyáltalán szülőszobát kapok nemhogy alternatívat :?
Azért a közös vajúdóhoz, vagy a műtőben szüléshez nemtudom, hogy alkalmazkodnék... lehet úgy, hogy hazamegyek...
:cry:


A sír a nyúl dolog úgy volt, hogy anyum nem akarta, hogy ebéd előtt megegye ezért mondta neki, hogy ne bontsa ki mert sír... no a kis érzékeny lelke innentől kezdve teljesen kiakadt, ugyanis a füléről már leszedte a papírt... fel kellett tenni a polcra jó magasra rá se szabadott nézni apja mondta neki edd meg.. "Nem-nem" teljesen kétségbeesett... ezért a csokinyulakat nem eszi meg csak a tojást... Ez nem szándékos taktika..

Apja és a gyerek is dögrováson... ezt a hétvégi költözést azért mondtuk le mert hajót kellene mérnie a Balatonon... erre most kidőlt... lehet ugrik a következő hét is de akkor én megyek a Dunának...


uhus mérésre én sem adnék... amúgy a doki is mondta, hogy ő szeret nagyobbat mérni! :) de ha heti 250 plusszal számolok az egy hónap alatt egy kiló szerintem nem olyan sok ez így se.

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


No mindenki eltűnt???
Akkor én töltöm a topikot! :)

Jelentem kórházi csomag szinte teljesen bepakolva!

Ruhácskák kimosva, kivasalva... először és utoljára... ugyanis én nem vagyok az a vasalós fajta...
:oops: :oops: :oops:

Az első alkalom is inkább szertartásszerű, de erre szüksége van a várakozó lelkemnek!



:lol: :lol: :lol: :lol:



Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 

 
 

Sziasztok!

Szépen kihalt a topik :lol: :lol:

Ildi, Vali!
A pénz ráér! :D Már befizettem. :D Szóval no stressz... :D

Viszont jövő héten már vagyunk a városban. A szerda kivételével mobilis vagyok. :D

Lidke!
Hááát, nem lehet azért könnyű döntés. Mármint otthonhagyni a minit... :? De megértelek, én se lépnék vissza. Főleg, ha így belefér egy-egy délutánba.
Tééényleg, új kép a kiscsajról???? :D Persze a bátyja is érdekel ám...

Barti!
Remélem most már rendben vagytok! Ügyes volt Pötyi, hogy bírta a fekvésedet! :D

Annácska!
Jelentkezz légyszi!!! :D:D

Jóéjt mindenkinek

Eszter
Kép
Kép
vok
 
 


Hát csajok, nekem jól szarul kezdődik a hétvégém :( Ma életemben először megállít a rendőr, én tök nyugisan odaadom minden papíromat, erre kiderült, hogy a hónap elején lejárt a kocsin a forgalmi :( Jól el is vették, még hazáig hazajöhettem. Most várjuk a büntetést, ami állítólag 30 ezerről indul :? :shock: :cry: Hogy rohadjanak meg ... :evil: Jó, én is hülye vagyok, hogy nem nézek meg ilyeneket, de a fene gondolta volna ... fél éve vettük a kocsit. Na akkor tuti megnéztem, de hát rég ki is ment a fejemből. Úgy látszik most már jobb lesz mindent felírnom, mert hülyülök :roll: Hülye szőke picsa ...

Ildi: Nem tudom, hoyg jutunk így el a talira :( Én a nagy kocsiba nem ülök bele, meg apa amúgy se adná sztem oda :?

Bartika: Gyógyulgass gyorsan! Nektek mennyi időt kell kihagyni az akciózásban??
Én egyik gyerekkel sem csíkosodtam, nem is volt nagy pocim, de tuti, hoyg ez alkati kérdés.

Mamacka: Mennyi időbe telt míg mindezt kivasaltad??? :shock:

Eszter: Na én pont azért vagyok ideges, mert már kifizetted, és nem szeretek ismerősnek tartozni!

Lidke: Várom én is a képeket :wink:

Vali

KépKép

KépKép
vanillka
 
 


Sziasztok!

Húúú, Mamacka, ettől olyan Olaszország-fílingem lett! :lol: Helyes-helyes! Csak rakd azt a fészket! 8) Húdeizgalmas!!!

Tali: mi is jönnénk szívesen ha a dokinéni kedden beoltja és leokézza... Már elegem van ebből, hogy még a 18 hós oltásra várunk. Pontosabban várja a fene, de hamarosan ránkszáll a hatóság... :shock: Edit, titeket is tudlak vinni, de ti amúgy is buliztok csütin, ugye?
Szóval én nem töltöm a létszámot, csak ha marad hely! Majd kedd este visszatérünk rá, jó? Ilyet lehet? :wink:

Lidke! Nagyon helyes! Meg hát ennyi észkapcsolás is szükséges, nem? Mondjuk ma a másik gépről írj és tényleg dobj fotót! :) (még mindig nem olvastam vissza, mert van 2 határidőm, de ha túl leszek rajta, akkor keményen kifaggatlak! :lol: )

Bartika! Drukkoltunk nektek! És még ezután is fogunk!

Eráról van híred Eszter?

Szép estét mindenkinek!

Kép
Kép
~melitta~
 
 


Vali! :evil: Sajnálom. Ez micsoda bosszúság! És nem lehet sírni ilyenkor, hogy ne vegyék el? Grrr.

Kép
Kép
~melitta~
 
 


Hellóka!

Eszter, én is inkább ezér aggódok, te már kifizettetd, és most neked lógunk pénzzel.Tényleg, ne utaljunk inkább????
Cucc meg idéér, amikor ideér.
Nekem jövő héten a hételeje nem jó, pénteken már megyünk romantikázni.

Most akkor mi lesz a csütivel?
Jöttök vagy nem?????
Melitta, te is mit izélsz?Jössz, aztán kész.
Eddig Tünde jönne, Te , Vali(apa kocsijával)

Más nem jelentkezett.
Gondolm Anna, meg Edit, de ők se írnak mostanában :lol: :lol: :lol: :roll: :roll: :roll:

Tényleg Vali, nem bőgted el magad?
Szőke nő könynei nem hatják meg őket???

Én is tegnap talizam rendőrökkel(engem se állítottak meg még soha), de most is a másik oldalon álltak, villogtattak is a szembejövő pasik, hogy rendőrveszély, na akkor mérsékeltem az addig is 50-es sebességemet 45-re :D :D :D
dE nem állítottak meg.

És: tegnap kimerészkedtem a 2/a-ra, b-re is, meg még az M3-as ra is :shock: :shock: :shock:
Aztán még Pestee is bekeveredtem, de csak addig, ahol régen laktunk Újpalotán.
Onnan busszal mentem tovább a Blaháig.


na, pusz, jó hétvégét, végre TavaszTündér megozta a napsütést!!!
:D
vas
 
 


Sziasztok!

Ildi!
Na, jövünk, azt kész! Editet meg becuccolom, ha kell, ha nem... :lol:

Mindig röhögnöm kell, hogy 10 ÉVE házas vagy és berezelsz egy kis pesti forgalomtól! Látszólag nincs összefüggés, de mindkettő jó kis kaland... ne hari! :lol: :lol: :lol:

Szép napot mindenkinek, tavasztündért meg nem lefoglalni Gödöllőn, hanem továbbküldeni!!! :lol:

Kép
Kép
~melitta~
 
 


Melitta, tényleg nincs összefüggés, de azért csak röhögjél nyugodtan :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Editet meg cuccold be, aztán nyomás :wink: :wink: :wink:

éppen főzök, két kisebb csemetém szétszedi egymást, de mindne oké :wink:

Vali, és ha már apa nagy kocsijával nem mersz jönni,akkor hozzon ki ő :wink: :wink:
vas
 
 


TavaszTündér én vagyok, nem tudtad???? :wink: :P
(vagy nem láttad a farsangi képeket? :wink: )
De ha már itt is lakik, akkor itt is marad :wink:

na, csá :lol:
vas
 
 


Gyors bekukk

Mindenkit kizavartam, hoyg tudjak főzni, erre pont leégetni készülök a rizst ... :roll: Úgyhogy sietek is.

Tavasztündér minket nem szeret, mert itt tökre be van borulva :( Brühühüüüü :(

Ildi: Csütörtökre még visszatérünk. A másik kocsival tényleg nem indulok el, apa meg be van havazva, de még meglátjuk.

Na rohanok is ...

Vali

KépKép

KépKép
vanillka
 
 


Ildi:
ne haragudj, de csütörtökön nem tudunk menni, mert elfelejtettem, hogy Patríciát kell fogszabályozásra vinnem
eddig kétszer voltunk és mindig 5-6 hétre előre adnak időpontot, úgyhogy muszáj megjelenni :?

Tényleg, már pénteken mentek is romantikázni, de jó Nektek!!! 8) :D

Nálunk is jó idő volt ma, mondjuk nem voltunk sehol

Bettina 2006.02.09.
Dorina 2003.11.03.
Patrícia 1995.05.09.
tünde_szõd
 
 


sebaj, Tünde :wink:

de mivel látom, hogy nem igazán akar összejönni, így lehet stornózni kéne :? , nem??


Meg nem is biztos, hogy csütörtökre végeznek a melósok az udvaron :?

Akkor még beszélünk róla a hét elején.

Viszont, ha nem lesz semmi az egészből, akkor én valamelyik nap megyek az Árkádba.Esetleg csatlakozik valaki??? :wink: :wink: :wink:


jóéjt :D
vas
 
 


Ildi: Akkor sztem napoljuk, vagyis heteljük el a talit.

Jövő héten nekem Árkád nem jó, de mi holnap megyünk Ikeába, a család húsgolyót akar ebédelni. Én meg mandulatortát :D

Vali

KépKép

KépKép
vanillka
 
 


Vali, én is így gondolom :wink:

Vasárnap az ikejjában?? :wink: :shock:
Bátrak vagytok :D
nem léptek ki utána hozzánk??

Na, megyek aludni :D :D :D
vagyis altatni a csöppöket(és szokás szerint bealszok én is) :D
vas
 
 


Sziasztok!

Vanillka!
Ha Te vagy a kocsi üzembentartója (forgalmiban benne van) akkor 50-ig büntetnek, ha más az üzembentartó, akkor 30-ig. Ha lesz vizsga a kocsira, akkor az önkorinál kell kérni, hogy helyezzék vissza a forgalomba.

Lívia és Tünde baba, 2006. 04. 03.
Kép
szelivi
 
 


Livi: Nagyon köszi az infót :) Ezek szerint van jó oldala is annak, hoyg nem az én nevemre került anno a kocsi :wink:
Na azért kíváncsi vagyok, hoyg mennyit hoznak majd ki :?

Írhattál volna magatokról is pár sort, ha már így felbukkantál :wink: Ha az kell, hogy mindig elkövesek valami szabálysértést, hogy előkerülj, akkor megteszem :wink: Na jó, azt azért mégse ... :wink:

Vali

KépKép

KépKép
vanillka
 
 


Ildi: Abban reménykedem, hogy most, hoyg már jó idő van, nem mindenki olyan hülye, mint mi, hogy ott egye őket a fene :wink:
Mi már onnan nem ugrálunk semerre, de ti nem jöttök oda betolni 1-2 finomságot? :)


Csajok, Ne felejtsétek el, hogy éjjel óraátállítás lesz!

Vali

KépKép

KépKép
vanillka
 
 


Sziasztok!

Szelivi!
Szia! :D Mi van veletek? Jól eltűntél!

Vali!
Ó, a francba! :evil: Én se nézegetem soha a papírjaimat, de ezek szerint kéne! Majd beírom én is a határidőnaplómba. Arra én is kíváncsi vagyok, hogy próbáltál-e valamit bedobni az ügy érdekében? Én pont a szőke nőségemből szoktam előnyt kovácsolni.
Mi pénteken készültünk az Ikeába, meg Attila be akarta vinni a Dévát a próbára megmutatni, de pont mikor már kezdtem volna öltöztetni a kölyköket, akkor felhívott, hogy neki nincs is igazán kedve hozzá, úgyhogy nem mentünk. :? :roll:

Ildi!
Én szivesen csatlakoznék az árkádoláshoz, csak két kolonccal, meg 20 fölös centivel hastájékon nem valószínű, hogy jól érezném magam. :(

Melitta!
Csak ne halogasd túl sokáig, mert a baba nem fog törődni a határidőkkel! :wink:

Eszter!
Igazából most nem volt döntés, már előre úgy készültünk, hogy ezt majd meg kell oldani.

Mamacka!
Milyen rendes vagy, még így a második gyereknél is! A Kevével én is 34 hetesen már indulásra készen voltam, szegény Dévával meg csak azért volt kész a csomagom mikor indultunk, mert ugye aznap már be kellett volna feküdnöm a 11 nap terminustúllépés miatt, úgyhogy este kénytelen voltam bepakolni. :oops: :lol:
Tudom, hogy ha az embernek volt egy szép szülése, akkor hasonlóra vágyik, de azért ne felejtsd el, hogy nincs két egyforma. Alkalmazkodni meg (majdnem) mindenhez lehet, ha olyan a helyzet. Lásd Ildit! :wink:


Rólunk:
Unokaöcsémnek (3 éves) tegnap epilepsziás rohama volt, kettő egymás után. Azóta a Heim Pálban vannak, nővérem egy széken ülhet mellette. Ami még tetézi a helyzetet, hogy a két nagyobbik testvére is végignézte az egészet, épp őket vitték haza az iskolából. Most mindenki eléggé ki van borulva a családban.

Lidke
[img]http://lilypie.com][img]http://lb5m.lilypie.com/TikiPic.php/Hbc0.jpg[/img]Kép
KépKép
kövecske
 
 


Tegnap és ma megvettük a Keve szülinapi ajándékait! :D
Kap barkácsasztalt, Thomasos kirakót meg egy triciklit. Úgy örülök neki! :D

Lidke
[img]http://lilypie.com][img]http://lb5m.lilypie.com/TikiPic.php/Hbc0.jpg[/img]Kép
KépKép
kövecske
 
 


Sziasztok!

Sehol senki?
Hoztam képeket.

Kép Ásítás Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Lidke
[img]http://lilypie.com][img]http://lb5m.lilypie.com/TikiPic.php/Hbc0.jpg[/img]Kép
KépKép
kövecske
 
 


Lidke,
de szép kis család vagytok! Ezek a gyerkőcök nagyon jól sikerültek. :D Ne röhögj, de én a 2. képre azt hittem, hogy az még pocakos kép. De látom, hogy nem. :D
Tök jó ajándékokat kap majd Keve.
Vali,
szegény, sajnálom, hogy most 1 darabig nem vezethetsz. De meddig?
Ildi,
köszi a tavaszt! :)
Melitta,
dobhatnál már Zaziról képet, ezer éve nem láttuk.
Bartika,
jobbulást! Mikor mentek a Kolpingba?

Lidi sajnos tiszta nátha lett tegnap estére. Éjszaka is felébredt. Azért délelőtt sétáltunk egyet ebben a szép napsütésben. :)

Szép délutánt!
angi79
 
 


Angi:
én azt hittem... :lol:
Lidinek jobbulást!!!!!

Lidke:
tényleg szuper a család, Déva arcán alig látszanak pöttyök,
már csatt van a hajában?? 8) :P
Szóval szereti a kendőt! Jól elbújt benne :D

Livi:
örülök, hogy legalább olvasol!! Mi újság Veletek?? Tessék írni!!!!

Ildi:
jó ötlet a tali napolás, akkor majd jövő héten
Ma voltam Ilcsi kongresszuson, egész jó volt, bemutattak egy csomó kezelést és gépeket is olcsón lehet tőlük venni :wink:

Bettina 2006.02.09.
Dorina 2003.11.03.
Patrícia 1995.05.09.
tünde_szõd
 
 


helyesbítés:
Angi: én IS azt hittem...

Bettina 2006.02.09.
Dorina 2003.11.03.
Patrícia 1995.05.09.
tünde_szõd
 
 


Sziasztok!

Angi! A költözéskor elveszett a töltőnk, így még rossz képeket sem tudok csinálni. Képmentes korszakunkat éljük. De majd valamit teszek. Erről a pocakról pl. még egyáltalán nincs képem, sőt, a házról sincs. :shock: :cry:

Lidke! Pénteken ott voltunk Zazzal és kerestelek a szememmel. :lol: Aztán elhessegettem a gondolatot, de legközelebb rádcsörgök! :lol:
Olyan szép kis család vagytok! És a zsebibaba! Csúcs! Szereti? Zazi csak hérom-négy hónapos korától volt rámkötve, de imádta! Most korábban kezdjük mi is!

Ildi! Akkor napolj! Azaz hetelj! Az nekünk is jobb lenne. Utána pedig megpróbálhatjuk nálunk. Hátha véletlenül összejön... Akkor már szuper idő lesz -khmmm- és nem lehetnek betegek ezek a törpék!

Edit! Holnap programoljunk valamit, ha van kedvetek! Ti zenebölcsiztek? Ha nem, akkor csörögj és mehetünk mi is felétek.
Meg amúgy is meg kell egyeznünk! :wink:

Livi! Tényleg! Mi van veletek???

Nancsi, ti hogy vagytok?

Szép estét mindenkinek!

Kép
Kép
~melitta~
 
 


Annácska PETYKÁJÁNAK nagyon boldog 2. születésnapot kívánunk!

Kép



Nagyon szép a Lidke család!

Anita
Kép
Kép
_anita_
 
 


Petinek mi is kívánunk nagyon boldog második szülinapot!!!!


Kép Kép
vas
 
 


Petike: Nagyon boldog 2. szülinapot kívánok! :D

Kép



Vali

KépKép

KépKép
vanillka
 
 


Annácska
PETINEK NAGYON BOLDOG 2: SZÜLINAPOT KÍVÁNUNK!!!


Barti
Örülök,hogy rendben túl vagy a műtéten.
Csíkosodást megmondom utána ha a kisfiunk már megszületett….mert Henivel nem lett egy csíkom se…egyenlőre most sincs de hát még pici a pocak…

Mamacka
Jobbulást a kiscsaládodnak!!

Lidke
Örülök,hogy javulgat a Déva kis bőre…
Munkát ügyesen megoldottad… Heni féléves volt mikor elkezdtem rendelni először csak heti egy délutánt…de most,hogy 2 kicsi lesz itthon… szerintem legalább egy évig nem merek semmit bevállalni…
Nagyon szépek a képek!!!
Keve eléri már a pedált a triciklin? Milyet vettetek? Mi is szeretnénk Heninek de nem éri el a pedált...

Tünde
Amúgy tényleg szinte mindig megcsinálja Heni amit mondunk, magyarázunk neki…

Vali
Jól vagy már teljesen?
Aliz nagyon édes, a kacsátok pedig szuper? Hol lehet rendelni ilyen szép tortát?

Angi
Tejóég!!! Ovis történet…tényleg van ilyen???
Lidke annyira édes…gondolom nevettél rajta egy csomót míg fotóztad!
Lidinek jobbulást!!
holka
 
 


Mi a hétvége mindkét napján kirándulgattunk... annyira jó volt. :D Rengeteg energiám lett!!
A mai napon anyósomé Heni így kihasználva a szabadidőt azért pihizek egy kicsit...
holka
 
 


Petikének nagyon boldog 2. szülinapot!!!!!

Bettina 2006.02.09.
Dorina 2003.11.03.
Patrícia 1995.05.09.
tünde_szõd
 
 


Petka,
nagyon boldog 2.szülinapot Neked!
Kép
angi79
 
 


Petinek nagyon boldog szülinapot kívánunk!

Lidke
[img]http://lilypie.com][img]http://lb5m.lilypie.com/TikiPic.php/Hbc0.jpg[/img]Kép
KépKép
kövecske
 
 


Petinek boldog születésnapot!!! :)
Vendég
 


Peti: Kép Boldog 2.születésnapot kívánunk Neked!
Vendég
 


Petike: Nagyon boldog szülinapot kívánok

Bocsi, most csak ennyi, mert ma jöttünk Kolpingolásból és tök ki vagyok. Holnap jövök puszi

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


Petike! Boldog születésnapot kívánunk! Anyának szólj, hogy írjon! :wink:

Kép
Kép
~melitta~
 
 


Petinek boldog szülinapot!

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Pötyi,
boldog szülinapot Neked! Kép
angi79
 
 


PÖTYIKÉNEK nagyon boldog 2. születésnapot!!!

Kép



Angi, jó gyors voltál :D

Anita
Kép
Kép
_anita_
 
 


Petinek és Pötyinek
Boldog születésnapot kívánunk!!! :D

Kép

Edit és Levi 2006.03.06

Kép
babetta
 
 


Pötyinek boldog szülinapot!

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Pötyinek boldog 2. szülinapot kívánok! :D

Kép


Vali

KépKép

KépKép
vanillka
 
 


Pötyi!
Nagyon boldog szülinapot kívánunk!

Lidke
[img]http://lilypie.com][img]http://lb5m.lilypie.com/TikiPic.php/Hbc0.jpg[/img]Kép
KépKép
kövecske
 
 


Pötyinek happy birthday!!!!!

Kép
vas
 
 


Pötyinek nagyon boldog 2. szülinapot!!!!

Bettina 2006.02.09.
Dorina 2003.11.03.
Patrícia 1995.05.09.
tünde_szõd
 
 


Pötyi
Isten éltessen!

Kép

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Pötyike! Nagyon-nagyon boldog születésnapot kívánunk!!
holka
 
 


Pötyi: Isten éltessen sokáig második szülinapod alkalmából

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: