Új privát üzeneted érkezett!

Mi még nem tudjuk mi legyen a neve. Már előre látom hogy fiú nevet nagyon nehezen fogunk találni. Rolinál is így volt. Roli Kyra lett volna, ha kislány. De mostmár csak így anyakönyvezik: Kíra. Így annyira nem tetszik. De kislány nevet szerintem könnyebb találni.Jó lenne már tudni hogy mi lesz és akkor könnyebb dönteni is. Na de még van rá időnk. Egyébként mivel már van egy kisfiunk, kislányt szeretnénk. De ha fiú lesz sem marad a kórházban.


Én is olyan sok rossz dolgot hallottam már. Most jobban izgulok mint az előző terhességemnél. Akkor még nem volt netünk, meg mivel dolgoztam nem is értem rá egész nap olvasgatni.
Amikor terhes lettem sokat fájt a hasam a bal oldalon. Egy éjszaka alig tudtam aludni, mert azt gondoltam, hogy méhen kívüli terhesség. Csak az orvos nyugtatott meg, meg az UH.
Szóval egy részről nagyon jó ez a sok információ, amit a neten találunk, más részről pedig hátrány is. Pedig én nem is vagyok aggodalmaskodó, de a terhesség sokmindent befolyásol.
Barátnőm is most akar babát, és mondtam neki, hogy minél kevesebbet olvasson, mert már a vitamin betegtájékoztatójától kiakadt.

Ma Rolival nem tudtunk elmenni sétálni. Ilyet többet nem csinálunk. Eléggé lefárasztott mire a férjem hazajött. Direkt rosszat csinált. Sose nyúl a könyvekhez, most vagy 4-szer lepakolta az összeset és hisztizett mikor elvettem tőle. Szóval kivagyok. De mostmár itthon van apa. Ilyenkor én már nem számítok. Nagyon apás.


Megyek is fürdeni. Sziasztok

Kép
szly27
 
 


Sziasztok kismamik Kép !

Irigykedve olvaslak titeket!! Olyan jó lenne, ha megint pocakos lehetnék én is. Ha nem baj, néha benézek ide. irigykedni, meg visszaemlékezni. :)

Először is mindenkinek gratulálok a pocakosokhoz!!! Gina25-nek duplán :)
Kép

Bárány, Corleone, Gina25!
A legjobb időpontot "kaptátok". Én is június 18.-i vagyok. :)

Pankimaki!
Jó kicsi lesz a korkülönbség! Sok erőt hozzá!! Bár az öröm mindenért kárpótol. :)

Dunyi!
Nagyon sajnálom a rossz hírt, de én optimistán állok hozzá, és reménykedem, hogy a következő hét meghozza a jó eredményt, és kiderül, rossz volt az előző ultrahang!! Megy a drukk ezerrel!!

Titanilla!
Meglátod, Olivér a végén megszereti a bölcsit!

További jó pocakosodást nektek!!


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Ugy latom nagyon lelazult a tarsasag....vagy mar mindenki a karacsonyra keszul???? :) :)
En napok ota kinlodom az allando emelygessel...eddig csak 3-4 naponta volt neha kicsit, most meg minden nap, reggeltol estig gyotor....ha eszem fel orara jobb de aztan kezdodik elolrol.....ha eszem egyaltalan mert az etvagyam is elment teljesen.
Olyan jo lenne otthon lenni, mert egyfolytaban a fott etelt kivanom: gulyasleves, szekelykaposzta, svanyu krumplifozelek es sorolhatnam....otthon biztos megfozne nekem valaki.....:) en ilyeneket nem igazan tudok csinalni....alapanyagom sincs....a parom megszallott egeszsegesen taplalkozo, igy se ecet, se tejszin nem johet szoba ... es jobban csinalok mar egy zabpehelybol es zoldsegekbol keszult fasirtot, mint mondjuk egy "igazit". De lehet kenytelen leszek elovenni a szakacskonyvet es megcsinalni magamnak, mert elviselhetetlenul kivanos vagyok :lol: :lol:
Csajok jelentkezzetek! :roll:
Vendég
 

 
 

Angel: Nálam is pont így volt, mint nálad. Egész nap hányingerem volt, de persze éhes is voltam. Nekem kb. két hétig volt ez intenzíven. Akkor kb két naponta hánytam is. Mostanában sokkal jobb. Már nincs hányingerem, csak néha nincs étvágyam. Kitartás, el fog múlni.

Kép
szly27
 
 


Koszi a biztatast :) 2 het intenziven ? Nekem meg csak par napja kezdodott :( Hanyni meg nem hanytam, de lehet az is utoler...
Mostanaban nem ertem azokat akik arrol aradoznak imadtak terhesek lenni :? Barmennyire is szeretnem a babat es orulok neki en nem erzem ezt a jelenlegi allapotot egy pillanatra sem jonak....annyi bajom van, hogy a jo reszere mar nem is tudok koncentralni :cry:
raadasul erdekes gorcsos fajdalmak jelentkeznek a mehemben naponta 2-3 alkalommal, megint fajogat a hasam mint az elejen...es nem tudom ez csak a menstruaciora valo emlekezese e a testemnek, vagy a meh novekedese miatti gorcsok vagy valami rosszat jelent. :?: :?: :?:
Edzeni sem tudok menni mert faradt vagyok kimerult es ugye a hanyinger ...... az is nagyon hianyzik :cry: Most valahogy semmi sem jo :( Lehet depis lettem :?: ....nem tudom.....de alig varom hogy egy kicsit visszaalljanak a normalisra a dolgok bennem!!!
Vendég
 


Még az én két hetemmel én is szerencsés vagyok, van akinek 20 hétig tart. Nekem fokozatosan múlt el. Egyszer azon kaptam magam, hogy nem hányok, csak rosszul vagyok. Aztán délelőtt egész jól voltam, csak délután és este jött elő. Mostmár csak nagyon ritkán émelygek egy kicsit. De valami finom kajcsival elmúlik.

A hasad szerintem a méh növekedése miatt fájdogál. Nekem többen mondták, hogy látszik már rajtam a terhesség. Szóval mostanság biztos sokat nőtt a méhem és mivel egy idősek vagyunk, gondolom neked is.
Én csak annyit látok, hogy eltűnt a derekam és mintha kicsit nagyobb lenne a hasam alja.

Fel a fejjel, pici baba lesz a vége :D

Kép
szly27
 
 


Angel!Hali.Mondtam hogy ne menj kondizni,fogadd el hogy most más állapotban vagy ,inkább sétálgassál nagyokat ha tudsz.És főzzél magadnak egy jó kis töltöttkáposztát.Én főznék neked de hogy jut oda? :D Hasfájás nekem is van de már nem izgat változnak odabent a dolgok.Ez így van rendjén!!Ja én nem vagyok kívánós és még éhségrohamaim sem voltak.Persze ami késik nem mulik. :lol:

KépKép
henka76
 
 


Sziasztok!

angel12: Ne aggodj Olivérnél én is így voltam. Nem értettem miért mondják, hogy milyen jó terhesnek lenni. Most már, hogy megszületett alig vártam, hogy megint terhes legyek. Most megint azt érzem, hogy csak múlna el a fáradékonyságom és az émelygésem a hányingerrel együtt. De legfőképpen most az zavar, hogy néha halvány néha sötétbarna nyálka jelenik meg az papiron törlés után. ( Bocsi, hogy ennyire részletesen leírtam, de nem tudtam máshogy érzékeltetni, hogy mennyire minimális, hogy nem folyik nem csöpög, csak minimálisan jelentkezik.) Nem tudom mi lehet ez. Lehet, hogy csak a mensire emlékezik a szervezetem. Ma lett volna aktuális, ha a kisbabám nem költözött volna be a méhembe. :D

Azért is vártam a terhességet, mert az előzőt annyira sürgettem, hoyg nem volt időm élvezni. Már nagyon vártam, hogy megszülessen és megláthassam, a kezemben tarthassam.

Most szeretném minden pillanatát kiélvezni, amennyire csak lehet.
Azért is jár Olivér délelöttönként a bölcsibe, amit már nagyon szeret. egyáltalán nem sír.

Bocsi, hogy hosszúra sikerültem!

:D

Kép
Kép
Kép
titanilla78
 
 


Koszi csajok a biztatast! :o
Henka: Igen, most kezdem en is belatni, hogy ez nem az az ido amikor muszaj elmenni edzeni, megha ezt is erzem es hianyzik is. Be kell lassam, hogy nem megy....orulok ha a napi melon tulvagyok es beeshetek az agyba. :lol: Majd ha tul leszek az egyharmadan es visszater az energiam majd akkor mozgok meg egy kicsit....de azt hiszem akkor is lesznek akadalyok pl az egyre novekvo hasam :lol: :lol: Jo lenne mar ott tartani....

Tudom Titanilla surgetem az idot :) ...a parom is ezt mondja mindig...de amikor olyan izgatott vagyok es turelmetlen....
Nem tudom mi lehet nalad az az apro szines folyas :? ...de szoritok hogy semmi komoly ne legyen. Mikor mesz legkozelebb a dokihoz? En 28.-an szerdan megyek masodszorra...remelem minden rendben lesz....kivancsi vagyok mar, hogy mit fogunk latni es hogy milyen erzes lesz meghallani a dobogo szivecskejet. :lol:

Ma egy fokkal jobb a kozerzetem...mar enek is orulok :wink:

Henka talan fenypostaval megprobalkozhatnank azzal a toltottkaposztaval :lol: Mezgaeknal is mukodott :lol: :lol:
Az a baj, hogy itt minden mas izu mint otthon es barmit foz az ember nem lesz ugyanolyan. :(
Vendég
 


Megint en! :lol:
Latatok mar a sziv hidjai cimu filmet?
Most neztem meg es telesirtam a parnamat :cry:
szerintem fantasztikus!....Aki meg nem latta nezze meg feltetlen! :wink:
Vendég
 


Na szia te éjjeli bagoly! Remélem magadra ismersz elég találó a kifejezés.Én is pont mézgáékra gondoltam.Nem is írom le mit főztem ne hogy megkívánd.Remélem jól vagy .Pihizz sokat.

Titanilla:ne aggódj csak a szervezeted emlékszik vissza mikor kéne megjönni a mensesednek!!Ha élénk piros vér jelentkezik görcsök kíséretében akkor van gond.De te nem ezt vázoltad úgyhogy NO PARA!!!Nálam is volt ilyen anno Domival.Meg 2 hete is.DE semmi gond.Te is próbálj sokat pihenni,ha Olivér engedi. :lol:

KépKép
henka76
 
 


Kedves (leendő) Édesanyák, Édesapák!

Pszichológus, családkonzulens édesanya vagyok. Négy éves ikergyermekeim egyike súlyos fejlődési rendellenességgel született, az ő fokozott ápolása, gondozása miatt munkámat itthonról végzem. Így elmondhatom, hogy elméleti tudásomat ugyan az egyetemen szereztem, de ikergyerekeim és a betegséggel járó teendők sok mindenre megtanítottak a gyakorlatban.

Gyerekneveléssel, családi gondokkal, párkapcsolati nehézségekkel, személyes jellegű problémákkal küzdő személyek bizalommal keressenek fel egy e-mailben, segítek megtalálni a jó megoldást és kivitelezni azt. Akinek egy kis bátorításra, problémáinak megoldásában segítségre lenne szüksége, de a távolság miatt, vagy bármi más okból kifolyólag nem tud személyesen keresni fel egy szakembert, annak ideális megoldás lehet az e-mail-en át történő konzultáció (pszichotanacs@freemail.hu). Lásd még: www.pszichologia.mlap.hu

A www.pszichologia.multiply.com oldalon ingyen letölthető anyagok várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt: babazenék, gyerekzene, kifestők, rajzfilmek (angol, magyar), oktatóprogramok, könyvek, zene minden kornak... A feltöltés folyamatos, érdemes többször benézni.

üdvözlettel, Nisreen
nisreen
 
 


Jo reggelt mindenkinek! :lol:
Ejjeli bagolysagom a 6 oras idoeltolodas miatt van...szoval nem vagyok az, hacsak ra nem kenyszeritenek, mint ma ejszaka, mikor a szomszed hajnal 4kor kezdett neki mosni....mosott babakaki vagyok :lol: :lol: es most mennem kell dolgozni.... :cry:
Hat ennyit a pihenesrol.

Ugy latom igazan 3-an maradtunk...sehol a regiek, sehol senki uj tag.... :( Csajok ! ne hagyjatok cserben, nem akarok masik topikba irogatni... :lol: :roll:

Tovabbi szep napot mindenkinek!
Vendég
 


Hahó!

Vagyok, csak munka, háztartás
Szó szerint be vagyok havazva.
Vendég
 


Sziasztok!
Én is olvasgatok :lol:
Vendég
 


Sziasztok

Jo hogy vannak olvasoink :lol:

Ajda: Jo hallani feloled....gondolom minden ok veletek.....az elhavazasban az embernek nincs igazan ideje arra hogy a sajat tunetein aggodjon :lol: jo neked....bar biztos te is inkabb pihennel labat logatva....

Egy kis segitseg kellene nekem ismet......olyanokat kerdeznek akiknek mar van egy babajuk....tapasztaltak mar a terhesgondozasra jarasban.
Probalok utanajarni hogyan lehetne megjatszani, ha hazamegyunk, hogy kapjak gyed-et meg a tobbit ....es talalkoztam azzal a tennyel, hogy legalabb 4 pecset kell a terhesgondozasrol. Mi kb a 27-28.heten megyunk haza. Osszetudok meg szendi utana legalabb 4 pecsetet a kiskonyvembe szerintetek??????
Vendég
 


Sziasztok!

Én is itt vagyok,csak sűrű volt a program mostanság,tegnap pedig egyszerűen nem tudtam bejelentkezni. :( Nálam amúgy a rókakoma egyre gyakoribb vendég...nem véletlenül mondják,hogy nincs 2 egyforma terhesség!
Angel!
Szerintem a 4 védőnői látogatás simán összejöhet,viszont én úgy tudom,hogy bizonyos (terhességi) hétig be kell jelentkezned a védőnőhőz és meg kell csináltatnod a kiskönyvet,hogy jogosult legyél!Ez talán a 12. hét!Remélem nincs igazam,javítsatok ki többiek!

KépKép
Kép
patricia83
 
 


Dunyi!
Várunk a "fejleményekkel"! Reméljük jobb híreket tudsz hozni!!!!
Drukkolunk ám ezerrel!!!!!

KépKép
Kép
patricia83
 
 


angel12: Gyedet akkor kapsz csak, ha 2 éven belül volt munkaviszonyod 186 napon keresztül.( Bejelentett) Szerintem itthoni,mert csak abból adózol a Magyar Államnak. Szerintem a pecsétet meg leghet dumálni a védőnővel, ha nincs különösebb szabály ami kizárná. Most néztem meg az előző kiskönyvemet. Havonta kellett dokihoz és védőnőhöz járnom.
Szerintem próbálj 3 hetente járni az nem olyan feltűnő és akkor szerintem meg lesz. A 4 pecsét ha jól tudom az egyszeri anyasági segélyhez kell.

Képzeljétek Olivér ma belázasodott és most nehezebben viseli mint máskor. Nagyon kivagyok. Még szerencse, hogy ma anyósnál voltunk és besegített. Ráadásul kicsit fájdogált is a hasam és a szokásos volt. Kiváncsi leszek az éjszakára. Na megyek is aludni.

Mindenkinek jó éjszakát!

Kép
Kép
Kép
titanilla78
 
 


Annyit bongesztem mar a netet Tgyas Gyed ugyben, hogy tiszta kotyagos a fejem.
Amit eddig sikerult kideritenem, hogy a Tgyas-hoz kell csak bemutatni a kiskonyvet gondolom ott erdekes mennyi pecset kerult bele es mikor allitottak ki. Az egyszeri anyasagi tamogatast meg nem is neztem.
A 180 nap munkaviszonynak nem kell folyamatosnak lennie....talan meg tudjuk oldani, hogy csaladi vallalkozasba felvegyenek terhesen is marciustol.Annyira elkeserito, hogy ha azonnal haza is mennenk, szerintem sehol nem tudnek hivatalosan elhelyezkedni...sehol nem vesznek fel terhes not dolgozni....mennyire diszkriminacio ez!

Ptricia: aterzem a helyzeted, bar szerencses vagyok mert az allando egesz napos emelyges mellett meg egyszer sem hanytam....eddig....egyebkent a napokban eleg jol voltam...

Orulok, hogy azert itt vagytok neha es hogy jol van mindenki....
Vendég
 


Sziasztok!
Mindenkinek nagyon szépen köszönöm az aggódást, a vígasztaló,együttérző szavakat, lányok, nagyon-nagyon jól esett tényleg! Sajnos nincs jó hírem: tegnap elkezdtem baromi erősen, (rosszabb volt mint a szülés) görcsölni, vérezni, aztán kijött belőlem egy jó nagy plecsni. Végül is egész jól viselem, nem hagyhatom el magam, a kislánykámmal kell törődnöm. Meg most még az elején történt, sokkal jobb most, mint amikor a 12. héten derült ki, és meg is kellett műteni. Most ezt megúsztam szerencsére. És nem adom fel, Lucikám rá a bizonyíték, hogy igen is képes vagyok teherbe esni, szülni, és ha iparkodunk, talán még össze tudunk hozni egy szeptember eleji babát, és akkor még jöhetek hozzátok is talán. Ne haragudjatok, hogy leírtam egyáltalán, remélem nem kezdtek el most még jobban aggódni a babóitok miatt! Ezt nagyon nem szeretném.
Mindenkinek kívánom, hogy élvezze a babavárás minden pillanatát, jó pocakosodást, és kevés találkozást róka komával.
Angel:
bemásolok neked ide egy linket, az index fórumon "szakbarbár" nagyon ott van a témában, nyugodtan lehet kérdezni, mindenkinek tud kedvező megoldást. Én neki köszönhetem, hogy sikerült kibumlizni, hogy Lucikámnál mindenből megkapjam a maximumot. Egy próbát talán megér, kérdezd bátran.

http://forum.index.hu/Article/showArtic ... &t=9036766
Puszi mindenkinek!
Dunyi

Kép

Kép
dunyi
 
 


Jajjj, Dunyi!
Annyira sajnálom.... :( :(
Nem is tudom, mit lehet ilyenkor mondani.
Nagyon drukkoltam Nektek!
Igazad van, hogy így fogod fel, jobb most, mint amikor jobban a szívedhez nő. A természet tudja, hogy mit miért tesz, biztos jobb így, csak nehéz elfogadni.
És ott az egészséges kislányod, minden energiáddal figyelj most rá! :)
Remélem, mielőbb helyrejössz testileg-lelkileg, és még csatlakozni tudsz ehhez a kedves csapathoz!
Minden jót Nektek!


Kép
2006.01.21.
Kép
2008.07.12.
szilpa
Budapest III. kerület
 
 


Sziasztok!Tegnap elmondtuk a nagy hírt a családnak.Nagyon örült mindenki,de legjobban a kisfiam.Egész nap mondogatta anya nem hiszem el,tényleg igaz?Akkor miért nem nagy a hasad?Mondtam hogy csak aratásra nől meg.Erre ő:had adjak egy puszit!Olyan aranyos volt.

Angel:bocsi nem vettem figyelembe az idő eltolódást. :lol:
Remélem már választ kaptál a gyedes kérdéseidre.Ne aggódj,majd lesz valahogy.Hányingerem nekem is van,de nem vészes.

Dunyi:Maradj közöttünk meglásd milyen hamar összejön a másik babó!!Azért annak örülök hogy nem műtét lett a vége.Puszi.

Titanilla:Sok türelmet a kicsihez,ilyenkor nehéz,tudom mert Domika szinte minden hónapban 2x beteg volt.1hét ovi,2hét itthon.Jobbulást.Mindenki vigyázzon magára és a babákra! :lol:

KépKép
henka76
 
 


Sziasztok lányok!
Dunyi!
Nagyon sajnálom ami történt,de jó látni ezt a pozitív hozzáállást!Fel a fejjel!Új hónap új remények!És ott van a tündéri egészséges kislányod is!Azért nézz be ide gyakran,és ha szeptemberben/októberben újra esedékes lenne a baba,legalább lesz kiért izgulnunk mikor mi már javában babázunk! :D
Én amúgy MA voltam először dokinál!Minden ok, 21 mm a crl! Számítottnak megfelelő terhességi kor! Kaptam egy fotót is a babóról,de ha azt mondanák,hogy teherautó van a képen azt is elhinném!!! :oops: :roll:
Holnap vérvétel,belgyógyász,csütörtök védőnő!Tiszta buli!

KépKép
Kép
patricia83
 
 


Sziasztok!

Megfoztem eletem elso szekelykaposztajat.... :lol:
De nem lett olyan mint amilyet szerettem volna :cry: Mindent ugyanugy tettem ahogy a szakacskonyv irja es ugy is nez ki ahogy kell....de mint irtam mar itt az alapanyagoknak eleve mas ize van....a kaposzta nem eleg savanyu....a marhahus ize is olyan funerlemez izu....de azert eheto....es a kivanosagomat kielegitette :D

Dunyi: minden jot kivanok neked es koszonom a tippet....irni fogok a szakbarbarnak.

Patricia: Gratula az elso nagy elmenyhez :lol: en 28.-an megyek masodszor dokihoz....nagyon varom. Ne rakd messzire a kepet, mert ugyis eloveszed meg a napokban ezerszer :lol: :lol: Talan az ezredik utan azt fogod latni amit kell :lol:

Henka: Jo ha a csalad orul a hirnek es a kisfiad tunemenyes lehetett :lol:
Anyukam elso szava az volt, hogy: na vegre hogy osszejott :lol:
Ugy mondta mintha ezer eve probalkoznank a dolgon.... :lol:
Erdekes, hogy en felve mondom el az embereknek, hogy babat varok.....Masfel eve mikor eljottem otthonrol, ugy indultam neki a nagyvilagnak, hogy en nem kellek senkinek es egyedul fogom leelni az eletemet.....most meg azzal sokkolom oket, hogy babat varok.... :lol: :lol:
Vendég
 


Sziasztok !Ma reggel annyira hányingerem van hogy még talán nem is volt ilyen.Reggelire olajoshalat ettem és nagyon kikívánkozik,alig sikerült egy kis milka csokival csillapítani az ingert.Többet nem eszek ilyet az biztos.Még mostis rossz ha rágondolok.

Angel:úgy látom egyszerre megyünk dokihoz jövőhéten,tök jó.Te mire mész?Én uh-ra.Remélem minden rendben lesz.Már nagyon várom hogy lássam a szívdobogását.

Patricia:Körülötted is zajlanak az események,majd tájékoztass mindenről!

KépKép
henka76
 
 


Angel! Nem a te hibád,ha nem tökéletes! Tudod az alapanyagok.Amúgy én szerencsés vagyok,mert ugyan főzni nem tudok (sütni szeretek),de az uram szakács... :lol:
Henka!

Én tegnap gondolkoztam olajoshalon,de az eredményt olvasva talán kibírom nélküle...

Mai vérvétel:
Nő: -Terhes?
Én: -Igen!
Nő:-Megtartja?
Én:-Igen!!!!!!!!!!!!
Nő:-Kiskönyve van már?
Én:- Még nincs!
Nő:-Akkor sajna 300Ft vizitdíj...

KépKép
Kép
patricia83
 
 


Sziasztok!

Kicsit régen jártam erre, de azért néha beleolvastam.

Én ma voltam védőnőnél. Megkaptam a kiskönyvet, meg egy pár újságot. Így mostmár nem kell vizitdíjat fizetnem.
CSütörtökön megyek belgyógyászatra, fogászatra. A vért szerencsére unokatesóm leveszi (szülésznő).
27-én pedig orvos. Már várom. Uh is lesz, mert minden hónapban csinál a dokim.

Henka remélem hamar túl leszel a hányingeren. Nálam két hétig tartott. Mostanában csak este jön rám, de nem veszélyes.

Ti híztatok már?
Én fogytam egy kilót, amit most visszaszedtem.
Mostanában ha kicsit érzem hogy hányingerem van ennem kell. szörnyű. Fél óránként eszek.

Sziasztok!

Kép
szly27
 
 


A jövőheti uh-m előre jött a holnapi napra!Találkoztam a dokimmal említettem neki hogy magas a vérnyomásom.Mondta hogy az nem jó. :evil: Kíváncsi vagyok hogy lesz e szivecske dobogás holnap.Remélem igen.Majd írni fog beutalót a belgyógyra,gondolom
Ekg -ra .Majd írnak gyógyszert ami rendben tartja a vérnyomásomat!Gondoljatok holnap rám!!

KépKép
henka76
 
 


Henka: nagyon egyutterzek veled....ma en is ugy ebredtem, mint meg soha....mar ejszaka alvas kozben....mar amennyire tudtam aludni.....hanyingerem volt, fajt a fejem....keson fekudtunk le es nem tudtam aludni......szoval reggel azt hittem nem tudok elindulni dolgozni....ki se tudtam egyenesedni annyira fajt a gyomrom....de kenytelen voltam bicajra pattani!!!! es 15 percet tekerni meloig.....gondolhatjatok hogy ertem oda....sirva....hogy miert kell nekem ezt csinalni.......annyira kivoltam, pedig egy ora mulva, mikor mar magamba kenyszeritettem egy banant, jobban lettem....hogy hazajottem 11 utan.....kitalaltam a fonoknek valami meset (meg nem tudja hogy terhes vagyok) es adtam magamnak egy fel nap pihenot....ill. masfelet mert holnap itt a varva vart szabadnap!!! :lol:
Henka: holnap szoritok neked.....en is kb hasonlo idoben voltam az elso uh-n, de a baba meg nagyon kicsi volt, igy nem volt meg szivhang....de majd 8 nap mulva.... :lol: Nekem csak uh lesz a kovetkezo is.....Itt vervetel es cytologia majd csak januarban esedekes.

Viszont ezerrel dolgozom a gyedes teman es ha sikerul elintezni, hogy felvegyenek dolgozni valahova akkor lehet hazamegyek decemberben. :lol: Sajnos egyedul :cry: a parom meg maradna 2-3 honapot. Nem lenne konnyu, de igy legalabb meglenne minden ami kell....meg a vedonoi pecsetek es a 12. het koruli elso jelentkezes is.

Szly: En nem tudom, hiztam e mar, mert nincs merlegem.... :lol:
Viszont engem is aggaszt az orankenti evesem....ha erzem kezdodik a hanyinger ennem kell, mert ha nem utana sokkal rosszabb.....edzeni sem tudok most menni.... :cry:
Kivancsi vagyok mikor fog latszani a pocakom :) szerintetek hanyadik hettol lehet latni? Sokan azzal "riogatnak", hogy rajtam hamar meglatszik majd, mert nagyon vekony vagyok....

Megint sok lettem....bocsi :lol:
Most nyomas az agy es nagy alvas....mindenkinek szep estet.
Vendég
 


Sziasztok!

Henka: Én is holnap megyek dokihoz a "vérezgetés"(barnázás) miatt. Nagyon izgulok, hogy mi lesz. Bizom benne, hogy minden rendben és ha gond is van akkor valami gyógyival helyre lehet hozni. Neked is nagyon szorítok, tudom mit érezhetsz. Én is hallani AKAROM a szivecskéjének a hangját.

Kérlek titeket nekem is szoritsatok. Rám fér már egy kis öröm, mert Olivér már harmadik napja lázas és már a hasát lábát és a torkát is fájlalja. Pihenni nem sokat tudok így mellette.

angel12: Ne aggodj a barátnőm is nagyon vékony és kb.: a 4-5 hónapban kezdett látszani a pocija.


Bocsi most nincs erőm többet írni, megyek aludni, hátha Olivér hagy egy kicsit. Bizom benne, hogy jó éjszakája lesz.

Mindenkinek szép estét!

:D

Kép
Kép
Kép
titanilla78
 
 


Sziasztok!

Henka: Remélem minden rendben lesz. Nekem mindig magasabb a vérnyomásom, mert izgulok amikor mérik. Itthon ha mérem mindig rendben van. Rolinál is így volt. Nem biztos hogy fogsz látni szívdobogást. Én a 6. hét 2. napján voltam először orvosnál és akkor még embriót nem is látott az ultrahangon.
Most látom hogy Őrhalomban laksz. Vannak ott ismerőseim. Mizera Anikót és Mizera Mónikát nem ismered véletlenül? Unokatesóm feleségének a féltesói (ikrek).

Úgy látom mindenkinek vannak problémái. Szorítok nektek!

Nekem jelenleg nincs semmi gondom. De Roli ma nagyon nyűgös. Remélem nem lesz beteg.

Kép
szly27
 
 


Sziasztok!Sajnos ma is nagyon magas volt a vérnyomásom 180/97.Erre még elkezdődött valami barnás is amikor megtörültem megam akkor vettem észre,szóval eléggé magam alatt vagyok.Bár a mensim jelez szerintem hogy itt az ideje de akkor is idegesít.Ha meg ideges vagyok nem megy le a vérnyomásom!!De majd délután a doki remélem megnyugtat.Rendben van minden ,és kész!Persze könnyü úgy tenni hogy minden rendben lesz.Mikor nem vagyok benne biztos.Ha már ott van az a kis baba akkor maradjon is ott végig a 9 hónapig.Drukkoljatok!!

Sly:Igen ismerem Móniékat,ő szokta nyírni a családot!!Rendes csajszi.

Amúgy ennek tetejébe még Dominik is beteg.Náthás.Na megyek is hozzá.

KépKép
henka76
 
 


sziasztok kismamik.... :lol:

Sajnalom hogy ennyien barnazgattok....de bizom benne hogy mindenkivel minden rendben lesz. Valahol olvastam a multkor hogy a 7-10 het korul tapad ki a mehlepeny a meh falahoz es hogy ez ido tajt a verezgetes majdhogynem termeszetes. szoval ne izguljatok....amig nem elenk piros addig semmi gaz nem lesz!

Olivernek es Dominiknak jobbulast!!!
Vendég
 


titanilla Olivérnek Boldog névnapot kívánok!

Kép
szly27
 
 


Sziasztok!

szly: Köszi szépen Olivér nevében! Bár jobb névnapot is el tudnék neki képzelni. Szegény még ma is nagyon ramatyul van. Még mindig van láza, hány és iszonyúan köhög.

Tegnap voltam dokinál. Mindent rendben talált. A uh-n hallottam a szivecskéje dobogását. :D :D :D
Azért kaptam egy kúpot, amit a 12. hétig szednem kell a biztonság kedvéért.

Most mennem kell Olivér nagyon ki van. :( :cry: :cry: :cry:

Kép
Kép
Kép
titanilla78
 
 


Sziasztok!

Úgy látom nem túl nagy itt a mozgás. Mindenki el van foglalva.

Titanilla: Jobbulást kívánok Olivérnek!

Ma voltam belgyógyászaton, vérvételen, fogászaton. Egész hamar végeztem. Nem telt bele két órába.

A véreredményem még soha nem volt ilyen jó. Egyetlen rossz eredményem sincs.

Holnap baba mama találkozóra megyünk Rolival. Játszik egy jót (báár nem a többi gyerekkel, hanem az ismeretlen játékkokkal).

Vigyázzatok magatokra!

Kép
szly27
 
 


Sziasztok!

Olivérnek utólag nagyon boldog névnapot és JOBBULÁST! Ez vonatkozik Dominikra is,bár ő talán már jobban van,ugye?
Ma én is túl lettem a belgyógyászaton,megkaptam a véreredményt-tökéletes- és megkaptam a kiskönyvet is.
RÓZSASZÍN!!!!!!!!!!!!!
Csak poén volt,tudom,hogy mindenkinek pink az idei kiskönyv! :lol:
Amúgy én most érzem "igazi" kismaminak magam könyvecskével...

Lenne egy kérdésem!
A múltkori újságok közt amit a védőnőtől kaptam volt egy kupon amivel 2-2 Anyák Lapja és Baba Magazin kupon volt,ebbe meg nincs :( Nektek sem?
Ja meg még valami.Arról még nem is "beszéltünk",hogy szedtek-e ti vitaminokat? Én Gravidát szedek meg napi 1 folsavat!

KépKép
Kép
patricia83
 
 


Sziasztok!

Olivér úgy tűnik ma már jobban van, de nem akarom elkiabálni. Köszönjük a névnapi üdvözleteket. :D

Én még nem jutottam el a védőnőhöz. Majd szerintem hétfőm már oda is eljutok. A belgyógyásznál mit csinálnak? Én nem emlékszem,hogy Olivérnél kellett volna belgyógyászhoz mennem. Én eddig vér, vizeletvizsgálaton és EKG-n voltam, na meg persze uh-n.

Most mennem kell majd hamarosan jövök. Remélem többen is írtok majd.

Szép napot mindenkinek! :D

Kép
Kép
Kép
titanilla78
 
 


Sziasztok!Tegnap voltam a dokinál,ő írt egy beutalót a belgyógyra,a vérnyomim miatt.Megvizsgált a doki ,ott is elég magas volt,minden előzetes gyógyszeres kezelés nélkül kijelentette:ha továbbra is magas marad meg kell szakítani a terhességet!Egyáltalán hogy lehet ilyet kijelenteni?Mikor még nem is írt egy szem gyógyszert sem.!!! :twisted: Teljesen fel voltam háborodva.Jövőhéten a szülész dokim csinál uh-ot/szerdán/,csütörtökön a belgyógyos doki rám teteti a 24 órás vérnyomásmérőt,pénteken leveszik,meg csinálnak egy EKG-t is.Tegnap elküldött vérvételre is.Úgy hogy ez már most jól kezdődik!!A jó hír hogy barna nem jelentkezett..többször.Na röviden ennyi.

Többiek merre vagytok?Nem esik jól írni?Remélem ti jól vagytok?

Nekem Domika jobban van ,szerencsére időben elkaptuk a náthát. :wink:

KépKép
henka76
 
 


Henka: A nődokidat felhívtad miútán ez az idióta belgyogyi ezt mondta neked? Mit mondott erre a dokid, márha elmondtad neki.
Ne is foglalkozz ilyen idiótával. Nem lesz semmi gond. Nekem Olivérrel a terhesség közepétől volt magas a vérnyomásom. Kaptam gyógyszert és végig csináltuk a 40 hetet. Ha netán amit kizárok a dokidnak is ez lenne a véleménye feltétlenűl keress egy másik dokit akinek kikéred a véleményét. Ne hagyd magad!
A magas vérnyomáson kívül esetleg van más panaszod is?
Kitartás mi veled vagyunk!
:D

Kép
Kép
Kép
titanilla78
 
 


Helló Titanilla,a vérnyomáson kívül nincs semmi gondom.Jó duci vagyok de hát mit csináljak ,Mondjuk arányosan eloszlik rajtam . :lol: Ma mértem reggel a vérnyomást 133/67 volt ami sz.tem tökéletes.A nödokimmal nem beszltem még az eset óta de majd szerdán megemlítem neki.Mindenjóki fel van háborodva hogy tehetett ilyen kijelentést kezelés hiányában!!! :twisted:

KépKép
henka76
 
 


Pardon mindenki. :D

KépKép
henka76
 
 


Sziasztok

En is itt vagyok, de annyira el vagyok havazva ebben a gyedes es egyebek temaban ...
Dunyi: ha benezel meg neha hozzank csak mondom, hogy a szakbarbar azota sem segit nekem....valszeg ellenkezik a sajat nezeteivel az hogy kulfoldon tartozkodas utan papiron akarok munkat vallalni es kicsikarni az allamtol valami kis penzt....irta is valaki masnak, hogy fenttartja a jogot maganak, hogy hasonlo szamara nem szimpatikus esetekben ne adjon valaszt.....Kicsit a lelkemre vettem mivel mindig is dolgoztam otthon, de abbol a penzbol az ember nem tud lakasra meg befizetni sem....azert meg mert igy alakult, hogy kulfoldon estem teherbe es otthon terhesen senki nem vesz fel dolgozni akasszam fel magam vagy haljak ehen szules utan?
Meg vagyok zuhanva :cry: Az allando rosszulletek negativ erzeseket kelltenek bennem magaval a terhesseggel kapcsolatban, ez a kilatastalan helyzet is csak ront rajta...sot eljutottam oda, hogy nem szivesen mondom senkinek, hogy babat varunk, mert a megjegyzesek csak latszolag mosolygosak, de mindegyikben ott bujkall a rosszindulat, mintha veletlenul esett volna meg a dolog.....Miert ilyen rosszindulatuak az emberek? Miert nem hiszik el, hogy fel eves egyutteles eleg ahhoz, hogy ket 31 es 36 eves ember tudja mit akar es megfontoltan cselekszik?

Ne haragudjatok....lehet csak a hormonok miatt van ez az erzekenysegem a vilaggal szemben....megyek reggelizem es pozitivabban viszzaterek.... 8)
Vendég
 


Na megjottem...latjatok :lol: (mosolygok) :lol:

Patricia: gartula a kiskonyvedhez :lol: ...ezek szerint jovore meg kek lesz? Pedig en pinket szeretnek....mert erzem hogy kislany!
En is szedek valami vitamint....ez valami organikus .... van benne folsav is...igy kulon nem szedek mast.

Henka: Engem is felhaboritana a doktor ilyen megnyilvanulasa....meg ha valami olyan betegseg vagy problema lenne, ami magautan vonja a terhesseg muvi befejezeset akkor sem szabadna neki csak igy felvalrol odavetnie. Szerintem ez nem normalis. Mindenkeppen keress fel masik orvost ha teheted....akar magan belgyogyaszt...nem er annyit, hogy az ember idegeskedjen ilyeneken es neked plane szigoru stresszmentesseg kellene a magas vernyomas miatt.
En is jovohet szerdan megyek Uh-ra :lol:

Sly: milyen volt a baba-mama talalkozo? Jo ha vannak korulottetek hasonlo babak es mamak....mar en is hajtom a baratnoimet, hogy igyekezzenek a babaprojecttel. hogy mehessunk egyutt a jatszora :)

Most rohanok dolgozni.....szep napot mindenkinek
Vendég
 


Sziasztok!

titanilla: Nekem tegnap a belgyógyász semmi mást nem csinált, mint megnyomkodta a hasamat, és megcsinálta az EKG-t.

A baba mama találkozó jól sikerült. Mivel fiús anyuka tartotta, volt sok autó, meg járgány. Roli nagyon jót játszott. Ami még új volt, hogy Marci (22 hós) és Roli nagyon jól eljátszottak. Eddig nem nagyon foglalkoztak egymással. Persze néha volt gond, hogy melyik autóval ki van.

Ma kicsit rosszabbul érzem magam. Lehet azért mert délelőtt nem ettem annyit. Már alig várom, hogy kész legyen a makaróni.

Délután még felmegyünk sétálni, olyan jó idő van.

Henka: Ne is foglalkozz azzal a szívtelen dokival. Majd az orvosod elmondja, hogy mi a teendő. Biztos találnak rá megfelelő megoldást.

Kép
szly27
 
 


Ja igen, a vitamin.

Rolival elkezdtem az Elevitet, de nem bírtam, mert szorulásom volt tőle. Utána a terhesség kb. 36. hetéig Maternát szedtem. Az jó volt, csak bevonták a forgalomból. Úgyhogy az utolsó hónapban Gravidára tértem át és szedtem szoptatás alatt is.

Most úgy gondoltam, akkor maradok a Gravidánál. Aztán mindig miután bevettem, kihánytam. Most Centrum-Maternát szedek. Gondolom a régi Materna és a Centrum közös néven kiadta ugyanazt. Míg rosszul voltam szedtem Magne B6-ot is (bár szerintem semmit nem segített). Ezt már abbahagytam.
Úgyhogy most napi egy Centrum-Materna és ennyi. Azt is csak este merem bevenni, nehogy kihánnyam.

Kép
szly27
 
 


henka76: Ne aggodj sok túlsúlys nő szült már gyereket. Vannak modszerek amik segítenek, hogy minden rendben legyen. Én kb.: 15 kg-val vagyok súlyosabb a kelleténél. Az se jó. Nekem is kéne mérnem a vérnyomásomat, de még nincs mérőm.
Csak kitartás nem lesz semmi baj.

angel12: Ne aggodj Olivérnél én is ezt éreztem. Aztán amikor megérzed a mozgását az mindennél csodálatosabb. Volt olyan is amikor csak akkor hittem el hogy valóban terhes vagyok amikor láttam az uh-n. Nagyon sürgettem az időt, hogy minnél hamarabb láthassam Olivért így nem volt időm élvezni a terhességet. Ez most másképp lesz. Kitartás minden oké lesz. Ne törödj senki véleményével. Az a fontos ti mit éreztek.
Majd én is megkérdezem a szakbarbárt, hogy mi van akkor, ha valakit a terhesség elött 186 nappal jelentenek be egy céghez.
Én is ezt tervezem.

Ja és a védőnőnél én 2005 nyarán is még a 2004-es kiskönyvet kaptam a védőnőnél. Lehet, hogy sok maradt és azért.


Na mennem kell. Szép estét mindenkinek! :D :D :D

Kép
Kép
Kép
titanilla78
 
 


Kedves Édesanyák, Édesapák!

Ezúton szeretném megköszönni bizalmukat azoknak a kedves látogatóknak, akik már írtak. Bízom benne, hogy sikerült megfelelő lelki támaszt nyújtanom azok számára, akiknek erre volt szüksége, és megoldást találni és kivitelezni azt mások esetében.

Továbbra is várom leveleiket a pszichotanacs@freemail.hu címre. További információkat a www.pszichologia.mlap.hu oldalon olvashatnak. Újabb értékes, érdekes gyerekdalok stb. kerültek feltöltésre a www.pszichologia.multiply.com oldalra – érdemes ellátogatni és kinek mi tetszik letölteni.

A legjobbakat kívánva: Nisreen
nisreen
 
 


Titanilla: Koszi szepen a biztatast....aranyos vagy :lol:
Vendég
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: