Új privát üzeneted érkezett!

Betty!

Én 10-én megyek orvoshoz, úgyhogy nagyjából közelítjük egymást. Én akkor leszek pont 12 hetes.
Az alvásproblémára az én orvosom is azt mondta, hogy nem tud adni semmit, mikor a 8. héten panaszkodtam. Ezek szerint ebben a dokik nagyon egyetértenek Kép

Tegnap említettem, hogy kezdek jobban lenni, de tegnap estétől kezdve akármit csinálok, úgy érzem, hogy ég a gyomrom. Ez esetleg sok gyomorsavtól van? Mit lehet csinálni? mivel lehet semlegesíteni? Nagyon-nagyon rossz érzés Kép Kép

Akiren
(11+1)
akiren
 
 


Ezvicc
Hú, már kiskönyvet kapsz? De jó neked!!
Ne foglalkozz a kretén főnököddel, nem érdemli meg, hogy rá süssön a nap!

Bogárka!
Igen, majdnem egy napra vagyunk kiírva! De jóKép Akár még szobatársak is lehetünkKép

A pocakom már nem fáj annyira, mint 1-2 hete, csak ha elfáradok. Érdekes, mert tulajdonképpen teljesen úgy érzem magam, mint nem terhesen (néha émelygéssel kísérve), de olyan furcsa, hogy estére kész vagyok. Mozdulni sem bírok. És emlékszem, hogy ez a naggyal a 12. hét körül folt a legdurvább...

szívhang
Azért én remélem, hogy holnap, a 7. hét végén már lesz valami...

sziasztok
lenocs
(6+5)
lenocs
 
 


Akiren!
Ülve aludniKép Vicc volt, de nekem volt olyan, hogy felstócolt párnákkal bóbiskoltam. Az okosak tudnak rá valamit biztosan.
lenocs
 
 

 
 

Sziasztok!

A szivhangról csak annyitt hogy nálam már 6hét+5 már volt.(sajnos kettö is)

Zsófi
zsófi76
 
 


Bocsi!!
Elfelejtetemm!!
8hét+4
Zsófi
zsófi76
 
 


Zsófi!

A két szívhang azt jelenti, hogy két baba? Miért sajnos???? Az jó Kép Kép
És egypetéjűek vagy kettő?

Akiren
(11+1)
akiren
 
 


Akrien!

Bocs nem az elejétöl irtam le!!

Amikor elmentem a dokihoz akkor nagyon megijedtünk mert volt egy baba aki méhen kivül volt és pár óra múlva megvolt a mütét!!
Ezért irtam hogy sajnos.
Azóta egyszer kellett visszamenem mert nagyon rosszul voltam!
Most jelenleg veszélyeztetet terhes vagyok( föleg az altatás miatt)

Zsófi8+4
zsófi76
 
 


Szia Zsófi!

A férjem ikreket szeretne... nem tudja felmérni, hogy az mennyivel nagyobb meló. Amint az egyik elalszik, a másik kezd el sírni, és egyszerre csak egy gyereket lehet fogni.... Amikor meg már elkezdenek járkálni, azt sem tudod, hogy melyik után fuss...

Ja, és dupla para, hogy meddig tudod őket a pociban tartani..Nekem mindkét ikerterhes ismerősöm még a 8. hónap elején megszült.

Kép

Kép
mzx
 
 


Zsófi, ez elég szomorú, nagyon vigyázz magadra!
Hanyadik héten tudták kimutatni, hogy méhen kívül van? A másik babának biztos nem lett semmi baja, állítólag az elején hamar végeszakad a terhességnek, ha bármi bibi közbejön.

Kép

Kép
mzx
 
 


Akkor amikor elöször mentünk hozzá (6+5)
Az orvosom szerin még"szerencsénk is volt" mert ha késöbb akkor a vérzés miat biztos hogy mind a kettöt elveszitetem volna!!
Sajnos azt is tudom hogy bármikor megszakadhat!!!!
Ez annyira rossz mert most csak 4 hét múlva megyek uh.-ra.
Persze ha ugy érzem hogy gond lenne azonal megyek be!!!
Amitöl még félek a genetikai vizsgálat mert az altatásnál ugye gyógyszereket is kaptam!
Hétfön néztük meg a babócát és akkor minden rendbe volt!!
Zsófi8+4
zsófi76
 
 


Sziasztok,
Fuu, én most nagyon happy vagyok. most jöttünk az orvostól, és teljesen megnyugtatott. Uh alapján teljesen normálisan fejlődik a picur. 11 mm-es és hallottam a szívhangját! NEm is gondoltam, hogy ez ilyen felemelő érzés lesz!!
MIvel tünetmentes vagyok (no barnázgatás), jelenleg nem vagyook veszélyeztetett. De szerencsére még betegállományban maradhatok, és kímélő életmód stb... Bár azt mondta még a méhlepénytapadás az lehet kritikus később.. Ez mikor fog meegtörténni kb?
Aztán rákérdeztem (mert halottam az ismerősőmtől aki az ismerősétől hallotta..) hogy az Elevitet végig kell szednem, mert úgy hallottam " felfújja " a babát? csak mosolygott, és azt mondta, ez badarság.. NEktek erről van infótok?
Fúú, annyira örülök h. nem kell feküdnöm! Jövő héttől nekem is irán y a védőnő + vizsgálatok. Furcsa is lesz h. egy jó ideig nem mehetek uh-ra, eddig hetente kukucskálhattunk...

Timi
(8+1)
splendida
 
 


Sziasztok!

Zsófi! A hatodik hét után voltál először UH-N?

Én is féltem a pocaklakómat. Munkahelyem elég stresszes, a főnök sem lopta magát a szívembe. Azt tervezem, hogy januártól táppénzre megyek. Legfeljebb bejárok egy hónapig, betanítani az új embert. De nem hiányzik, hogy bármi baja legyen a babának.
Ha még előbb történne valami, leszedném a fejét.

Ti meddig akartok melózni?
Nem lustaságból szeretnék táppénzre menni, hanem azért mert túl sok a stressz, és persze a könyvelés munkáját nem kell értékelni, mert " nem hoz közvetlenül bevételt".
moon
 
 


Moon!

Igen!!
De csak azért mert a rendes menzis idöpontba véreztem!!
Igy nem gondoltam arra hogy babát várok!!
Pont szabin voltam amikor kiderült és azóta itthon vagyok táppénzen!
Zsófi8+4
zsófi76
 
 


Sziasztok!

Én hétfőn voltam ultrahangon (nagyon modern gépezet volt), akkor azt mondta a doki, hogy legfeljebb 5 hetes és 1-2 napos lehetek. 1,4 mm volt a babóKép, lehetett látni ahogy dobog a sziveKép, és hosszas próbálkozás után sikerült úgy rákattintani, hogy még halkan hallható is voltKépKépKép.
Mára virradóra elkezdődtek a rosszulléteimKép.

Zsófi!
SajnálomKép. De a másik babóval biztos minden rendben leszKép.

Móni!
Megkaptad?

Banyóci

KépKép
KépKép
banyóci
 
 


Jo hetveget kivanok nektek. Nemsokara megyek a vedonohoz, utana meg utazunk Pecsre, a szuleimhez.
Vigyazzatok nagyon magatokra!
Pihenjetek jo sokat!

Atti
Kép
Andris
u]Kép[/url]
ezvicc
 
 


Sziasztok!

Banyóci, megkaptam, de nincs benne képlet, csak egy sor adat van benne, és az egész narancssárga. Ilyen volt eredetileg is, vagy valami miatt nem jött át rendesen?

Timi!

Valamelyik orvos válaszol rovatban azt olvastam, hogy ez egy tévhit a magzatvédő vitamonokról, azért nagyobbak általában ezek a babák, mert a készítményeknek köszönhetően sokkal egészségesebben fejlődnek, illetve a méhlepény is, szóval ez annak a jele, hogy nagyon jó volt a baba tápanyagellátása, és csak örülni kell neki. Nyugi! Gondolj arra, hogy milyen szép kis gömböjű fickót/csajt hozol majd a világra! (Úgyis fogyni szoktak a babák az első pár napban, legalább van honnan.) :-)

Móni 5+4

Kép

Kép
mzx
 
 


Sziasztok!

Túl sokat nem tudok a vitaminokról. én az Elevitet szedem, de a dokim azt mondtahogy csak a 9. hétig szedjem és utána szünet a 20. hétig, majd ujra.

Ja, és a koromat se tudom sajnos rendesen, mert a mensi kimaradás szerint 6+5 először a doki is ezt mondta, azonban az uh után már csak 5öt mondot. Nem igazán értem, így a következő uhig e szerint számolok, aztán majd rákérdezek.

A meddig akartok dolgozni kérdés elég nehéz. Az elején azt gondoltam addig amíg a doki azt mondja minden oké. De ezen az igencsak rosszullevős hetemen úgy gondolom, lehet hogy nem fogom bírni. Szóval én szeretnék sokáig, de a helyzet hozza.

Drika
(5+5)
drika
 
 


Sziasztok!

Vitaminokrol: en is szedem az Elevitet es a MagneB6-ot, es nem hiszem, hogy ezektol oriasi babam lesz majd. Ha jol erzi magat, had novekedjen, ne ehezzen szegenykem. Szerintetek melyik hangzik jobban? Az idore szuletett 2800 gr-os baba, vagy az idore szuletett 3800 gr-os? En ahogy 3 kg-on aluli baba szuleteserol hallok, mindig valami negativ is parosul melle, hogy ott valami nem volt franko a terhesseg alatt. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem olyan egeszseges, mint a nagyobbak, de valahogy nagyobb buszkeseg egy nagy babat a vilagra hozni. Vagy dilis vagyok kicsit?

Vanda
vanda72
 
 


Megint elfelejtettem helyesen "alairni"

Vanda
7+2
vanda72
 
 


Sziasztok,
Én is szeretnék csatlakozni Hozzátok.
Nagy lendülettel végig olvastam az egész topicot, ami persze nem jelenti azt, hogy mindenkit be is tudok már azonosítani.
A táblázat tényleg nagyon jó ötlet. Esetleg lehet javasolni, hogy születés várható ideje szerint legyünk sorban? Így (persze ennek csak a végén lesz jelentőssége), könnyebben látjuk ki hol tart.
Akkor végre magamról is néhány infó:
30 éves vagyok és 2. babámat (Zsebit) várjuk. Van egy 3,5 éves Bence fiam (2001.05.07.)és egy őrnagy férjem. Bencét a László kórházban szültem, de Zsebit már az Istvánban fogom, mert a Lászlóba dec.31-el megszűnik a szülészet. Tehát a Doki régi, a kórház új.
Szülés várható időpontja: 2005.június 2.

Mircimama (10+0)
mircimama
 
 


<pre>
azonosító név kor terh hét terh nap szülés ideje kórház baba neve 04-11-2004
Bogárka75 Bogárka 2003. június 27. Szt. Imre Petra
6,00 6,00 2005. június 24. Szt. Imre 17-09-2004
Akiren Akiren 11,00 1,00 2005. május 25. Péterfy Dániel/ 18-08-2004
Lenocs Lenocs 2000. Szt.Margit kislány
6,00 5,00 2005. június 24-26. Szt. Imre 18-09-2004
Gomboc Betty 11,00 0,00 2005. május 26. 19-08-2004
Ezvicc Judit 6,00 4,00 2005. június 26. Jahn Ferenc 19-09-2004
Gyike Györgyi 5,00 4,00 2005. július 3. Pécs 26-09-2004
Vanda72 Vanda 7,00 1,00 2005. június 22. István 15-09-2004
Splendida Timi 8,00 1,00 2005. június 15. Szt. János 08-09-2004
Mzx Móni 29 5,00 4,00 2005. július 3. István 26-09-2004
Banyóci Brigi 25 2002. augusztus 18. Gyurci
5,00 5,00 2005. július 2. Kútvölgyi 25-09-2004
Drika Drika 5,00 5,00 2005. július 2. 25-09-2004
Zsófi76 Zsófi 7,00 5,00 2005. június 18. 11-09-2004
Bgy Gyöngyi 7,00 0,00 2005. június 23. 16-09-2004
Moon 2005. július Tatabánya/Szt. Borbála Ákos
</pre>

Lányok, Brigi kérésére kibővítettem a táblázatot 1-2 oszloppal. Az utolsó oszlopot csak most tettem bele, később nem lesz ott, ott találjátok az utolsó menszeszetek dátumát, amelyet az általatok megadott szülési időpont alapján számoltam ki.
Ezután képlettel számoltattam a terhesség hetét és napjait. a többségnél megegyezik azzal, amit a nevetek mellé írtatok, de azért ellenőrizzétek le, hogy szerintetek is ennyi-e. Ha szerintetek más, akkor a szülés időpontja nem az, amit írtatok. Zsófi! Pl. ha Te június 18-án szülsz, akkor még nem lehetsz 8 + 4!

Móni (5+4)

Kép

Kép
mzx
 
 


Mircimama, üdv!

a következő táblázatban már Te is benne leszel.
Móni

Kép

Kép
mzx
 
 


Szia Móni,

Egyre szuperebb a táblázatod!!!!

Köszi, hogy beteszel engem is.
Ma lesz meg a labor eredménye és holnap megyek havi vizsgálatra.
Nekem is nemrég (pár napja) enyhült az addig 24 órás hányingerem. Mivel alig ettem valamit, így sikerült két kilót lefogynom. Na, majd most kezd megjönni az étvágyam, így máris érzem, ahogy jönnek vissza a tízdekák ;). Haza megyek, eszek is egy kis kovászos uborkát (ez mindig nagy kedvenc volt, semmi köze a terhességhez...).
Hányingeres Kismamák, kitartás!!! Bencével semmi bajom nem volt, így egy újabb bizonyíték: minden terhesség más!
Mircimama (10+0)
mircimama
 
 


Sziasztok,

kb 2-3 hete néztem, vajom, vannak-e már nyári babók,akkor még nem voltatok, de most örömmel látom, hogy igenKép

Magunkról:
van egy 10 hónapos kisfiam, és most úgy néz ki, lesz másik, aki már itt van a hasamban.
Igez, még látni nem láttuk, de én tudom, hogy van, na meg a teszt is megmutatta,és úgy gondolom, júniss 22. lesz a kiírás.
Ígérem, visszaolvaslak bennteket, és akkor jövök újra.
Addig is, remélem befogadtokKép

manóka

manóka
manóka
 
 


Móni!
Nagyon jól összehoztad már a táblázatot, biztos nagyok sok jegyzetelésbe és energiába került, hát őszintén gratulálok Kép

Esetleg egy ötlet. Ha valakinek már van gyereke, annak adatait nem lehetne külön oszlopba írni? Csak azért, hogy ne új sor legyen ugyanannál a névnél. Pl. Bogárkánál lenne egy olyan adat új oszlopban, hogy "Petra 2003.06.27."

Akiren (11+1)
akiren
 
 


Sziasztok!
Annyira örülök ennek a topicnak és, h. mostmár nem csak bátortalanul olvasgatom, hanem bejelentkezhetek!!! :-)
Ma vagyok 5hetes+1napos.
Július 6.-ára várjuk a babát. Már van egy 9 éves kisfiunk.4 napja tudjuk a jó hírt, de azóta folyton a pocimnál hallgatózik.Kép
A Bajcsy Zs. kórházban fogok szülni.
Moon!
Sajnos én is tapasztalom a melóhelyen az általad leírtakat a "könyvelés közvetlen bevételt nem hozó szükséges rossz". Úgyhogy most lépek is,itthagyom őket, elég fáradt vagyok. Kép)
Legszívesebben folyamatosan aludnék, de persze éjszaka nem nagyon megy... Kép Ja, és törpe vízerőműként funkcionálok egy ideje.
Üdv!!!
vikó
 
 


Móni!
Nem, nem olyan voltKép. Volt benne képlet, nem tudom mi történhetett veleKép. De mindegy, látom szépen megoldottad a feladatotKép. Mircimama és Akiren ötletét is támogatom, miszerint időrendi sorrendbe lehetne majd szedni (persze, csak ha lesz időd ezzel szöszmötölniKép), valamint külön lehetne irni a már meglévő gyerekeket (akár csak olyan formában mint abban amit küldtem). Egyébként én is gratulálokKép, biztos nem egyszerű ezt a sok adatot összegyűjteni.

Drika!
Én ugyanigy jártam. Elvileg már 7 hetesnek kéne lennem, ehelyett csak 5+pár nap a tényleges kor.

Vitaminok: Kedden kérdeztem a dokim, hogy mit szedjek (Gyurcinál Elevitet és folsavat szedetett velem), és azt mondta, hogy egyenlőre még csak a folsavat. Elevitet majd később.

Ja, MóniKép, ha ebben a formában marad a tábla, akkor hozzá a hiányzó adat: a fiamat is a Kútvölgyiben szültem.

Brigi

KépKép
KépKép
banyóci
 
 


Móni!

Köszi a táblában lévő adataim számolását.
Én is ma néztem utána és a júl 2 -oké.
Ha ez változik még (bizots fog) és 3 napot késik akkor egy napon lesz a szülinapom a babáméval. Kép Kép

Mircimama,
én éppen fordítva vagyok ezzel, kicsit félő hogy a terhesség végére gurulni fogok. Kép Ugyanis egész nap émelygek kivéve ha eszek. Korábban 1 nap max 2*ettem keveset.(elég vékony vagyok, soha nem is bírtam sokat enni) most biztos eszek 5*6*. Az előbb is gyorsan szalonnás, tojásos lecsót kellett csinálnom, mert "remegett érte a kezem" Kép
remélem ez változik

Drika
5+5
drika
 
 


Drika Kép

Ez a 'remegett erte a kezem', nekem is ismeros... Kép Tegnap este nagyon vagytam egy kis Magnumra, de a melyhuto fiokja beszorult, mert mar nagyon raferne egy leolvasztas. Nos, mar vagy ket perce szenvedtem vele, amikoris ugy ereztem, hogyha nem tudom azonnal kinyitni, akkor hisztis rohamot kapok! Kép Kép Kép A parom meg csak elhulve leste, hogy mit csinalok...

Gyöngyi

bgy
 
 


Gyöngyi

Kép Kép Kép

mosolyogva olvastam soraid, és örülök, hogy nem csak én vagyok ezzel így. Kép

Drika
5+5
drika
 
 


Rosszabbodott a helyzet, amiota irtad a lecsot, azota rantottat kivanok (erdekes osszekapcsolas...), nem tudok masra gondolni... Kép De mikor fogok en meg hazaerni?!

Gyöngyi
7+1

bgy
 
 


Sziasztok!

Hűűű! De jó sokan lettünk! Nagyon örülök, hogy van lehetőségem sorstársakkal beszélgetni!
Akrien!
Köszi a felvilágosítást, most már értem!

Valaki írta, hogy szédül. Hát én állandóan szédülök, de főleg délelőtt. Ma reggel majdnem ájultam is. De érdekes, nincs kimondottan hányingerem, hanem inkább olyan fura a gyomrom. Tudom, hogy éhes vagyok, mégsem kívánok semmit, csak nagyon kevés dolgot. Dehát ez még mindig jobb, mint hányni. Sokkal!
Drukkoljatok, hogy elkerüljön a hányás!

Én már voltam uh-án múlt héten, látszott a 8 mm-es szikhólyag. Két hét múlva kell kontrollra mennem. Addigra 7 hetes leszek. Lehetséges, hogy akkor már lesz szívhang??????? Le fogok hidalni, az tuti!

Valaki informáljon, hogy mikor kell majd védőnőhöz menni, és mikor kapok kiskönyvet!? Én semmit sem tudok!

Ja és tudja vki, hogy lehet-e kolbászt enni? Ugyanis azt olvastam, hogy ne együnk nyers húsból készített ételeket.

Puszi:
Györgyi
(5+5)
gyike
 
 


Györgyi Kép

A kolbaszban mar nem nyers a hus... Szerintem mehet, bar en vegetarianus vagyok, tehat errol a reszerol nem tudok olyan sokat (marmint hogy milyen hust lehet enni).
A tobbiben sajna nem tudok segiteni, mert nem Mo-n vagyok jelenleg.
Szerintem a vedonohoz barmikor mehetsz, de talan erdemes megvarni a 8 hetet?!

Gyöngyi
7+1

bgy
 
 


Szia Gyöngyi,

Nekem azt mondta a dokim, hogy a 12. hétig kell felkeresni a védőnőt.
most látom csak, hogy egy idősek vagyunk Kép

Drika
5+5
drika
 
 


Györgyi!

Füstölt kolbászféleségeket nyugodtan ehetsz. Az nem nyers hús, nincs vele gond.

Védőnőhöz a nőgyógyász fog küldeni. Nekem úgy volt. Írt egy papírt, úgymond igazolást Kép hogy terhes vagyok, és azzal kellett mennem a védőnőhöz. Nem tudom, hogy más doki is így csinálja-e, de biztosan.

Akiren
akiren
 
 


Bocs a 2. mondat már Györgyinke ment. Kép

Drika
drika
 
 


Én meg Gyöngyinek szántam az üzit Kép Kép
akiren
 
 


<pre>
azonosító név kor terh hét terh nap szülés ideje kórház baba neve korábbi babák
Akiren Akiren 11,00 1,00 2005. május 25. Péterfy Dániel/
Gomboc Betty 11,00 0,00 2005. május 26.
Mircimama 30 10,00 0,00 2005. június 2. István Bence, 2001.05.07
Splendida Timi 8,00 1,00 2005. június 15. Szt. János
Zsófi76 Zsófi 7,00 5,00 2005. június 18.
Vanda72 Vanda 7,00 1,00 2005. június 22. István
Manóka 7,00 1,00 2005. június 22.
Bgy Gyöngyi 7,00 0,00 2005. június 23.
Bogárka75 Bogárka 6,00 6,00 2005. június 24. Szt. Imre Petra, 2003.06.27
Lenocs Lenocs 6,00 5,00 2005. június 24-26. Szt. Imre egy kislány, 2000.
Ezvicc Judit 6,00 4,00 2005. június 26. Jahn Ferenc
Banyóci Brigi 25 5,00 5,00 2005. július 2. Kútvölgyi Gyurci, 2002.08.18
Drika Drika 5,00 5,00 2005. július 2.
Gyike Györgyi 5,00 4,00 2005. július 3. Pécs
Mzx Móni 29 5,00 4,00 2005. július 3. István
Moon 2005. július Tatabánya/Szt. Borbála Ákos
Vikó 5,00 1,00 2005. július 6. Bajcsy-Zsilinszky fiú, 1995.
</pre>


az előbb bejött a szobába a párom, meglátta, hogy mit csinálok, és nagyon furcsán nézett rám... :-)

Kép

Kép
mzx
 
 


ja, és az első is Kép
Azt hiszem itt az ideje lefeküdnöm Kép

Viszlát, holnap
Drika
5+5
drika
 
 


Szisztok!

Én is csatlakoznék! A baba korát illetőleg kicsit homályosak az adataim, a menses serint 9 hetes lennék, de a babóca még csak 7 hetes és 4 napos az UH szerint, ami elég valószínű a hosszú ciklusaim miatt. Egyébként semmi émelygés, kivéve amikor már marha éhes vagyok, és akkor persze rögvest ennem kell. Már megvolt az első UH múlt héten (tehát kb. 6 hetsen is látni a szívét verni a kis aprónak)Egyébként volt egy csepp "barnázásom" tagnap ezért elrohantam ma az István (ja, ott szülök) ambulanciájára ahol megnéztük a babócát UH-n, és teljesen jól van. Tehát ez már a második Uh-m volt. Csak túlaggódtam magam, a "házasélet" volt a hunyó. Tehát itt vagyok én is mint első babás.
Szisztok!
7+4 (UH szerint) tehát júni 19-re várható
ui: Vanda!! Együtt szülünk majd?? Jó lenne!
wica
 
 


Sziasztok!Kép

Kriszta vagyok.En is szeretnek csatlakozni hozzatok.Bar meg mindig felve.(jun-ban volt egy miss ab-omKép )
24 eves vagyok, Prucsok a hasamban pedig eppen ma 13 hetes.KépKépKép

Minket az elejen eleg surun neztek,leirom,nekunk hogy volt:
4+4 4mm-es petezsak mehen belul
6+4 16mm-es petezsak benne 8mm-es embryo lathato szivmukodessel.
9+4 33mm-es embryo,lathato szivmukodes(maganrendelesre jarok es ott nem olyan szuper az UH gep,hogy hallani is lehessen)
11+0 CRL 43mm, BPD 18mm, nyaki redo 1,9mm es azt mondtak,"valami" van a laba kozott,ha valoban igy van,nekunk is Akos lesz a neveKépKépHa pedig kislany,Anna lesz.
Utolso mensi 2004-08-05,szules varhato idopontja 2005-05-12.Es a Szent Imreben fogok szulni-orulok neki,hogy tobben is ott szulunk.
Moni, betennel a tablazatba??KépKépKépKép

Jo ejt!!
Kriszta
13+0

Kép
Kép
Kép
bkriszta
 
 


Hú lányok! Alig bírom követni a sok hozzászólást, annyian lettünk! Kép

Kriszta!
Üdv közöttünk, és is SztImrés vagyok, amint láthatod már visszatérő vendég Kép
És ami még összekapcsol minket: ha a Manód pontos lesz a szülinapomon születik!

Védőnőhöz én is úgy tudom, hogy a doki küld, legalábbis nálunk akkor így volt. Amolyan beutalófélét ad a védőnénihez (erről jut eszembe egy másik topicban írta valaki, hogy "támadónéni" - hát igen sajna sok a rossz tapasztalat, bár nekem egy szavam se lehet)

Vitamin témához csak annyit, hogy én 30. hétig szedtem Petrával az Elevitet (a 20.-tól már csak minden második nap), és nem lett óriásbabó, sőt!

Fentebb még valaki kérdezte a kismamatornát. Én úgy tudom, hogy a 12. héttől ajánlják, én 17-től jártam, és ha van időtök sztem érdemes, mert olyan feladatok vannak (legalábbis nálunk így volt), amik keringésjavítóak meg átmozgatják az egész testet, valamint mi a szüléshez szükséges légzéseket is gyakoroltuk és az nagyon jó volt!

Kérdezte valaki, hogy mikor írassa ki magát. Sztem ez attól is függ, hogy hogy érzed magad a munkahelyeden, mennyit utazol stb. Én most ugye itthon vagyok, de két éve dec. 15-től kiírattam magam (a hetek nagyjából megegyeztek a mostani állapottal, tehát olyan 12 hetesen), és nagyon-nagyon örültem neki, hogy így döntöttem! Szerintem az volt életem legnyugisabb, legharmonikusabb, legkiegyensúlyozottabb szakasza, amit itthon töltöttem pocakosan.
Persze most is itthon vagyok/leszek, csak most itt van Szélvészkisasszony, aki eléggé le tudja meríteni az elemeimet Kép

Manóka!
Hát nálatok se lesz nagy a korkülönbség! Az én lányom 16 hónapos és néha még mindig olyan kisbabának látom, és olyan nehéz elképzelni, hogy nemsokára lesz egy másik kisbaba, akinek ő lesz a nagytesója. Te hogy vagy ezzel?

Móni!
Nagyon jó a táblázat, minden elismerésem!

Jó éjt Nektek!

Bogárka (6+6)

Bogárka
KépKép
KépKép
bogárka75
 
 


BogarkaKép

Akkor probalom szugeralni Pruntyogot,hogy pontos legyen,jo?KépKépKépKép
Te kihez jarsz a Szent Imreben?

Vedonohoz en a 8. heten mentem,az en dokim akkkor ad beutalot,amikor mar egyertelmu a szivdobogas(mi 6+4 korunkban kaptuk)

Elevitet en is szedek es meg Magnerotot.

Elalszom,muszaj mennem...Kismama-tunetKép

Szep almokat mindenkinek!
Kriszta(13+0)

Kép
Kép
Kép
bkriszta
 
 


Sziasztok!

Üdv az újaknak! egyelőre mindenkit próbálok nyomonkövetni és beletenni a táblázatba. Ha ilyen gyorsan szaporodunk, akkor jövő héttől már nem fogom tudni követni a társaságot, mert dolgozni fogok :-(, a páromat meg esténként nem nagyon lehet a gép elől eltávolítani.. :-)

Arra ébredtem hajnali 5-kor, hogy megveszek egy hatalmas adag fokhagymás, paprikás lisztben sült halért... Nem is szeretem a halat!!!!

Szóval mindjárt felkerekedem a boltba, és életemben először megpróbálok halat sütni.. Remélem lesz olyan jó, mint amilyenről álmodozom... :-)

Móni (5+5)

Kép

Kép
mzx
 
 


Móni!
Nagyon köszönöm, h.betettél a táblázatba!
Ez az örökös ehetnék ismerős. :-)Este kelkáposztafőzi után "muszáj volt" bekapnom pár falat szalonnát, hagymával,mert a kisfiam azt evett. Kép Majd számolj be,hogy sikerült a halacska!
Félek is, mi lesz szerdán, mert éhgyomorra kell mennem a dokihoz. :-)Pont 6 hetes leszek akkor, azt mondták vigyek vizeletet is, menjek korán és egy füst alatt el lehet intézni mindent, (Eddig nem voltam orvosnál.)amit nem bánok, mert a 12.hétig a melóban nem szeretném elmondani. Annyira családcentrikusak, szerintem kapásból kirúgnának... azértis! :-(
Örülök, hogy egyre többen vagyunk!
Pár éve még nem gondoltam volna, hogy itt leszek. Annyit vaciláltunk, a hülye anyagiak miatt. De szerencsére így döntöttünk. Igazából a párom félt, de meggyőztem! Kép
vikó
 
 


Sziasztok!

Hú, de sokan lettünk!
Mzx
Köszi a táblázatot, már nagyon régen szerettem volna egy hasonló tálicsku tagja lenniKép))

Lányok!! Ma este megyek először dokihoz és teljesen para vagyok! Mi lesz, ha nem lát semmit, meh ilyenek...Kész vagyok! Drukkoljatok nekem, please!

Kriszta:
Már hárman vagyunk Sz. Imrések, de jóKép Bár gondolom nem fogsz zárt lábakkal ülni a végén, hogy várj ránk 4-5 hetetKép

Munka:
Ha nincs semmi gubanc, akkor én kb. 6-7 hónapos korig dolgoznék. Azért nééék, mert úgy néz ki, hogy becsokizik addig a cég, szóval már tettem mentőlépéseket a gyedem és gyásom érdekében.
A lányommal 5 hónapig dolgoztam, (kivéve az elején, amikor véreztem) de csak azért addig, mert a drága Férj szana széjjel törte a térdét, így főállású ápoló lettem mellette.

Engem az érzelmi változások is nagyon megviselnek! Mindenkibe belekötök, semmi nem jó. Már magamat is idegesítem!

csaó
L.
lenocs
 
 


Sziasztok!

A kiirásról:

Nálam is ugy van hogy a mensim szerint számoltuk ki de az uh egy hétel korábbira hozza.
Valoszinü azért mert dupla méhem van és éppen ebben az idöszakban nem lehetet követni a ciklusaimat!
A dokim azt mondta hogy egyenlQre maradjon ez a kiirás de az uh akkor is olyan mintha 8.hetet betöltötte.
Majd meglátjuk a 12.héten, mert ugye fontos lenne eldönteni az afp idöpontja miatt!!
Hogy ha erre gondolok hát igen kerek egy hétröl kell most dönteni hogy most melyik!
elmélet-uh.
Zsófi
zsófi76
 
 


Lenocs!
Drukkolok Nektek! Nekem majd 10.-én lesz rá szükségem! Kép Azt hittem csak én vagyok ilyen parázós... Kép Szabi fiacskámnál szinte végig aggodalmaskodtam, pedig igazából semmi okom nem volt rá. Most csak azt szeretném, hogy legyen már karácsony, akkor leszek 12 hetes kb. Talán utána nyugodtabb leszek.

Az érzelmi változásoktól én is "rosszul vagyok". Minden marhaságtól elbőgöm magam. Meg kötöszködöm.Remélem nem leszek hónapokon keresztül olyan, mint aki menstruál, mert akkor előre sajnálom a családomat. Kép
vikó
 
 


LenocsKép

En is nagyon szoritok estere,es ird majd meg,mi voltKépKépKépDe ugyis minen rendben lesz!!!!!

Nem,nem fogom osszezarni a labaimatKépKépKépKépKépKépPrucsok akkor jon,amikor akar,persze azert min a 37 hetet varja meg!

Erzelmi valtozasok engem is megviselnek,most az a "meno" nalam,hogy egyszeruen mindenen elsirom magamKép

Napkozben nem nagyon tudok irni,mert a melohelyen az en gepemen nincs net,most csak gyorsan idelopoztam,de 5 utan mindig mindent nyomon kovetekKép

Szep napot!!

Kriszta(13+1)

Kép
Kép
Kép
bkriszta
 
 


Mircimama, Wica,

De jo, hogy egyre tobb Istvanos gyulik itt ossze!
Mircimamaval valoszinuleg nem talalkozunk a tettek mezejen, de Wica, mi tenyleg lehet, hogy egyutt nyomjuk majd a bulit! Mondjuk egyben egyezzunk meg, en szeretnem kicsit tovabb benntartani, mint juni 22. (Kizarolag asztrologiai indittatasbol...)

Mzx,

koszi a tablazatot!!!

Vanda
szerintem 7+3
vanda72
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet: