Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok Lányok!
Ildi! Én is nagyon örülök, hogy megismerhettelek benneteket,így személyesen is, remélem a Télapón is találkozunk majd.Arra gondolok én is, hogy ott a talin szedett össze vmit szegény Dávidka,egy jó pár gyereknek folyt az orra.
Nóra! Nem is mondtad, hogy ilyen hamar csatlakozol, ÜDV. közöttünk!!!
Azt sem tudtam, hogy három kicsi van.Ez nagyon nagy büszkeség lehet, gratulálok!
Jutka! Köszi kérdésed, nagyon tetszik a ház,már egészen megszoktuk.
Nekünk csak D-vitamint kellett szednünk, de azt egészen 2 és fél éves koráig.Már csak azért is mondhatta volna , mert már nincsen napocska.De ne idegeskedj, mert még olyan fiatal a Dórika, olyan kevés idő telt el, nem baj, hogy csak mostantól kezditek el szedni.
Ildi! Mikor is lesz a télapó? Mert képzeld el Apuék is elvinnék a Vikit 3-án, az oviban is lesz vmikor, így a jövő hétvége csupa Télapó lesz.
Megyek, mert megjöttek anyósomék
Puszi mindenkinek, sziasztok!
Szilvi
nsyl
 
 


Sziasztok!
Megint itt vagyok,mert próbálkozom a képfeltöltéssel.Már egyszer majdnem sikerült csak túl nagy lett a kép.Talán most.
Egyébként ez egy tavaly nyári kép,de ezen mindhárman rajta vannak.Majd később teszek fel frissebbeket is.Kép
Pusz!
Nóra

KépKép
KépKép
krivita
 
 


Megint én vagyok!
Anita!
Most találtalak az uzsokis topikban.Én is ott szültem mind a hármat dr.Sztakónál.Mellesleg ott dolgoztam a szülészet mellett az idegosztályonKépKépKép

Nóra

KépKép
KépKép
krivita
 
 

 
 

Sziasztok!

Már megint nehezen tudom követni az eseményeket,(lehet, hogy béna vagyok), de mindent elolvastam, és próbálnék mindenhez hozzászólni, de ez nem fog menni egyszerűen.
Nóri! Örülök, hogy csatlakoztál. Merre laktok? Stb... Írnál néhány dolgot magatokról? Gratulálunk a 3 csemetéhez! Mi is hármar szeretnénk!
Lányok! Miféle télapóról beszéltek? Én nem tudok semmiről.
Jutka!
Szerintem sem maradtál le semmiről a vitaminokat illatően, én is ismerek olyat, aki fél évig sem adott neki, mert nem szólta, mégis kicsattant az egészségtől a kisfia. Ne aggódj! Teljesen őszintén és is elfelejtem gíakran odaadni Emmának.
képzeljétek! Emma már 5 hónapos! Már próbál forogni. Hátról-hasra sikerülis neki, és időnként "kúszik", mint egy kis kukuc.
Anita! Külön gratuláció a leszoktatáshoz.
Sietek, mert Ábi szólt, hogy feküdni szeretne.
Jó éjt!
Judi
judi
 
 


Sziasztok!
Ildi!
Bocsi az előzőért,úgy látom nagyon összejött minden.Remélem legalább Dávid már jól van!
Pusz!

Judi!
Mi itt lakunk az Erzsébet tér közelében a suli utcájában.ha jól emlékszem ti pedig a lakóparkban,igaz?Szoktunk oda járni a CBA-ba.
Mit írjak még?A lányom már sulis,a két kicsi pasival vagyok itthon.A nagyobb már ovis lenne,de nem vették fel,mert itt a Toldyban elég nagy a túljelentkezés(kb 2x-es).Sok jóval nem bíztatnálak,ha csak nem fizetsz,amit én egy államilag fin. oviban nem voltam hajlandó megtenni(bár tudom,hogy nincsenek eleresztve,de akkor is).Szóval más ovi meg nem jött szóba,mert jogsi hiányában max gyalog tudnék menni,úgy meg egy kicsit messze van.Talán majd jövőre?!
A télapó a műv.házba jön,decemberben(pontos napot nem tudok) a babaklub keretein belül sztem,jelezni kell a részvételt a babaklub vezetőjénél.
Zólyominé Horváth Katalin 06/20 511 76 02


Nóra

KépKép
KépKép
krivita
 
 


Sziasztok!
Nóra,szimpi volt nekem is a Sztakó,egyszer csinált magzatvízvizsgálatot.Nekem a Csapó a dokim.
Ildi.
Részvétem,gyere minél hamarabb.
Anita

Kép

Kép
anita23
 
 


Sehol senki?
Mi történt?
Nálunk sem történik semmi izgalmas, esik az eső, hideg van, és nehéz kivinni a gyrekeket,mert Ábi megőrül odabenn, de. és du. is kiviszem egy kicsit futkosni. Bár elég uncsi, mert nem sokan járkálnak az utcán ilyen időben.

Azon gondolkodtam, mit szólnátok, ha összehoznánk egy talit. Bár nagyon nehéz ennyi embernek egy időpontot találni, amikor mindenki ráér, el tud jönni, nem beteg a gyereke, stb...
NA mit szóltok?
További szép napot!
Judit
judi
 
 


Halihó!
Én itt vagyok!Szorgalmasan nézegetem a hsz-kat,de tényleg ritkán jár erre vki.
Nálam csak a kicsi zizzencs a bezártság miatt,a két nagy akkor se szeret kimenni,ha tök jó az idő.Bár itt a kert,stb.
Szerintem találkozhatnánk először a babaklubban.Jöttök?Az már csak 2 hét!Ott megbeszélhetnénk a többit.
Én nem vagyok túl mobil,mert nincs jogsim (bár az autó sincs itthon túl sűrűn).
Remélem nem betegség tart távol benneteket!!!

Judit!
Van már új gyerekdoki?Dóri jól van?

Na pusszantok mindenkit!

Nóra

KépKép
KépKép
krivita
 
 


Sziasztok!

Tényleg csend van nálunk! Látszik, hogy sajna hiányzik Ildi!
Olvasni én is benézek, de eddig Párom lánya "uralta" a gépet, most meg itt vannak Anyukámék Borsodból Dóra látogatóban szombatig. Aztán meg Anyósom 70. szülinapjára (bár még nem hívott meg, majd az utolsó pillanatban, ahogy szokta...vagy nem is hív Kép ) megyünk. Nincs vmi ajándék ötletetek? Kép

Dóri cica jól van! Bár sajnálom kicsit, mert a Nagyi aktívan foglalkozni akar Vele, Õ meg nyugira is vágyna... Kép Azé meg szoktam menteni... Kép

Talán hétfőtől vagyok! De kéne már elsősegélybe is bele nézni, mert sosem lesz meg a jogsim... De sok bajom van! Kép

Nóra! Még gyűjtöm az infót a környékbeli dokikról... A babaklubot még mindig kihagynánk, majd ha erősebb lesz a Dorka... Egy külön talit Veletek viszont bevállalnánk (persze csak, ha Apa ráérne elvinni), mert Tőletek tuti nem szednénk össze semmi kórságot... Nem szeretném újra végig csinálni azt amit az első heti megfázásnál átéltünk... Kép

Ildi! Sajnálom...
Reméljük, hogy legalább a kis vőlegényünk már jobban van!!!! Kép

Most mennem kell, mert Pár igényli a gépet! Válaszokat folytatom még!

Pusza, Dóra és Jutka

Kép
jatka
 
 


Sziasztok!
Már én is itt vagyok mostanában csak én is olvasgattam, kissé elvagyok havazva aházimunkában meg melóban is energiám az 0 .
Jatka!
ketten is betudtok lépni az MSN-be ha regisztrálsz akár a már meglévő címeddel csak mindig ki kell lépni és a másik felhasználó névvel belépni . Nálunk is így van de általában a párom lép be de így is elérek vele mindenkit, vagy megkell változtatni a megjelenítendő nevet mindkettőtökére.
Teszek fel egy képet végre sikerült átalakítanom mert túl nagy volt.
Remélem Ildinek is tetszeni fog mert csak ilyet találtam a többin mind igen idétlenül grimaszolnak.
Ildi !
Mi van veletek Dávid még mindig nagyon beteg? István meg a Ketrin is szarul van :-(
Mi még Kevinnel bírjuk egy darabig.
MSN ? már rég duncsiztunk legalább a Zsolti jöhetne ha te nem érsz rá.
Pusszancs mindenkinek
Kriszti

Kép

KépKép
KépKép
krisztám
 
 


Sziasztok!
Én jövök szorgalmasan,ahogy visszanéztem szinte minden nap.
Nálunk nincs semmi újság,a csaj jár a suliba,a kicsik meg itthon velem.Apa dolgozik (most is),nem egy izgi történet,mi?
Megmondom őszintén,ha elmegyeka talira (szeretnék!!!),az már majdnem olyan,mintha a babaklubba mennétek.Nálunk egy gyerek jár közösségbe és sztem az olyan,mintha mind járna.
Nem mondom,hogy tök betegek,de egy kicsit mindig köhög vmelyik,egy kicsit mindig folyik egy orrocska (a porszívót én már az elmúlt 2 télen el sem raktam).
Teszek fel egy képet,okt 23-án voltunk Szentendrén a BKV múzeumban,ott csináltuk.
Ja és a pici fiam épp takarít.KépKépKép

KépKép
KépKép
krivita
 
 


Sziasztok!

Ne haragudjatok,hogy kicsit eltűntem,de sajnos haláleset történt a családban és nem tudtam jönni.

Látom szép lassan mindenki előkerült,aminek nagyon örülök.

Dávid szerencsére jobban van,de még egy kicsit hörög a mellkasa,ill. szívom az orrát rendületlenül,persze ő ennek nem túlzottan örül,de kénytelen vagyok "kínozni",mert nem akarok szővődményeket.

Jatka!

VitaminokKép
Nem semmi a védőnénitekKépigenis kutyakötelessége tájékoztatni a kismamákat,akkor is ha "nem lesz ettől semmi baja"

Olyan cukik ebben a korban,tényleg zabálni valóak!

Mi van a válladdal?Fáj még?
Nekem a hátam terhelődött,és az fájt sűrűbben,de sokan a vállukra panaszkodnak.

OltásKép
Mi az hogy vigyél kúpot?Nem nekik kéne előbb felírni?Vagy azt már írattál?
Én a 2 hósnál nem adtam be neki és kis nyügin kivül nem volt semmi bajunk,legalábbis úgy emlékszem.Majd utána nézek a naplójában,mert olyan messzinek tűnik,pedig most volt.-(Mi már januárban a 15 hóst kapjuk.)

BuliKép
Hogy sikerült a szülinapi buli?(anyós)
Mit sikerült venned?

Jók a fótók a pici lányról,tényleg olyan kis komoly lett!KépKépKép

Nóra!
Olyan ari vagy,tényleg jöttél és tartottad a frontot,ahogy ígérted.
Köszi neked is az együttérzést!

Szép sorjában próbálok reagálni a hsz.-re.Igen,szopizik még.Én eléggé szopi párti vagyok,úgyhogy remélem még sokáig szopizni fog.
Nem semmi lehetett szeptemberben a kórház a kicsivel,még jó hogy a cicit elfogadta.

Neked amúgy ki a dokid?Úgyértem a gyerekdokid? Esek?

Tényleg jó,hogy 3 gyerkőc van,nagyon édesek.Szuper képeket raktál fel,nagyon büszke lehetsz,mindhárom gyerkőc csudaédes.Kép

Mesélnél a munkádról?Nagyon felkeltette az érdeklődésemet,hogy az idegosztályon voltál.

MúzeumlátogatásKép
Jó lehetett,ha nagyobb lesz a Dávid,mi is elfogunk menni ide.

Télapó ünnepély:dec.14-én 10 óra

Szilvi!
Remélem Dávid teljesen jól lesz,és akkor talizunk a mikuláson.Nem szeretném közösségbe vinni,ha nem gyógyul ki teljesen.

Vikinek akkor ez jó kis hónap lesz tele mikulásokkal;bizti nagyon élvezi.

Judi!
Gratulálok,Emma forgásához és kuszásához,ezek nagy lépések ám egy ekkora csöppség fejlődésében.
Nagyon ügyes kislány,Dávid úgy emlékszem csak később kezdett el forogni,már alig vártam,most meg már megállíthatatlan.

TaliKép
Tényleg nehéz összehozni úgy hogy mindenki egyszerre érjen rá,de nem lehetetlen.Igazából a közeledő (irtó rohamban) ünnepek is közrejátszanak és a szutykos idő,amitől mindenki kifekszik.(Takonykor és trsai)
Úgy gondoltad,hogy nálatok taliznánk?(Bocsika,de nekem nem elég egyértelmű)

Anita!
Köszi neked is az együttérzést.
Nimród várja már a mikulást?
Szopistop?Végleges?

Kriszti!
Jó a kép!Ezt mikor csináltad?Tavasszal valamikor,nem?
Akinek nem egyértelmű,a Kriszti által felrakott képen:Ketrin,Kevin és Dávidka látszik.
Van ám hajtás nálatok is,tessék pihizni is.
Betegeknek jobbulást kivánok és persze szorítok ezerrel,hogy nem kapjátok el.
Gyere sűrűbben!

Remélem semmit nem hagytam ki!

Mindenkit puszilok,és ha tudtok írjatok!

Ildikó
ilgya1
 
 


Judit!(Roxmort)

Köszi!KépKépKép
ilgya1
 
 


Sziasztok!

Ildi!
Tök örülök,hogy jöttél!
Az idegosztályról?Háááát!A munka elég pörgős volt,majdnem,mint egy intenzív,de a kollégák!Hagyjuk.Azért jöttem el 19 évesen szülni,mert nem bírtam az állandó furkálódást (persze akartuk is a babát,már házasok voltunk).
Szóval nem zárt osztály meg ilyesmi,hanem agyvérzés,epilepszia,gerincsérv,stb.

Nem az Essek a dokink,hanem a Lakos.Most már.
Az Esseknél kezdtünk.Amikor a Tamara megszületett,kijött a védőnő (sztem nem ismered),és azt mondta:"választhatják a Lakos doktort is,de én akkor többet nem jövök ki".Választottuk az Esseket,mert Anyukám a MÁV-kh-ban dolgozik és úgy gondoltuk,ha baj van,ott is van gyerekorvos(ja,az Essekről voltak tapasztalataim,mert az én dokim is ő volt).
Be is jártunk 4 éven át a MÁV-kh-ba,de azután megszűnt a gyerekosztály.
Ekkor váltottunk.Mert az én gyerekeim mindig hétvégén vagy éjszaka lesznek betegek és akkor az Essek nem jön ki.Amikor rákérdeztem,azt mondta,hogy az ő munkaideje 5-ig tart.HÉTKÖZNAP!
Ennyi.
Te Vecsésen születtél,vagy "bevándorló" vagy?Én itt élek már 26 éve és 3 hónapja.
Na,ez jó hosszú lett,de már megint egyedül vagyok,mert Apa dolgozik,gyerekek alszanak,nem vagyok ehhez a magányhoz szokva.

Szilvi!
Remélem jól vagytok,rég hallottunk rólad!

Jutka!
Anyós szülinapra van már meghívás?Nekem Apósom akart jönni holnap,de megfázottKép

Mindjárt karácsony és sehol sem tartok a takarítással!Ti hogy vagytok ezzel?
Na jó éjszakát mindenkinek!

Pusz

Nóra

KépKép
KépKép
krivita
 
 


Szia Nóra!

Azért ez tök érdekes munka.Mint ápoló ténykedtél?
Hogy bírtad ezt a sok szörnyűséget?
De tényleg sokat számít a gárda,gondolom nem tervezel visszamenni majd Gyes után?

Karácsonyi takarítás?
Lassan haladok nagyon.Talán karácsonyra kész lesz.Te nem panaszkodhatsz,neked segít a kisfiad (porszívozik meg ilyenek).Kép

Szal ilyen fiatal vagy?????????KépKépKép

Én gyerekkorom óta Vecsésen lakom,de nem itt születtem.(Marosvásárhelyen)
A Martinkába jártam általánosba és a Hunyadiba voltam gimnazista.Biztos ismered Õsz BélátKép(Gondolom,ha az Erzsébet téren laksz,te is ide jártál.Kinek az osztályába?)

Nekünk is a Lakos a dokink.(A topik elején egyszer Eseket írtam,tök véletlenül.Kép)
Én megvagyok vele elégedve,mert tényleg bármi van rögtön jön.A védőnénik nem annyira készségesek,de ha kérdezel tölűk szívesen válaszolnak,nekem legalábbis ez a tapasztalatom.Nekem a Katona Vilma védőnőm.

Mit is dolgozik a párod?
Ne legyél magányos!!!!!

Tudjátok már mi lesz a karácsonyi menü?


Többiek merre?
Ildikó
ilgya1
 
 


Szia Ildi!
A munkám tényleg érdekes volt,de mégsem szeretnék visszamenni.Amíg suliba jártam meg dolgoztam,addig tök izgi volt,érdekelt a dolog,de mára eléggé kívülálló lettem.
Képzeld,amikor a kicsivel voltam terhes és először mentem UH-ra,beléptem a kórházba és éreztem a "kórházszagot"!Én,aki pici korától az eü-ben nőttem fel (anyukám is ápolónő és apukám is az volt,csak meghalt már 11 éve).
Nem tudom mi lesz velem,ha vissza kell mennem dolgozni,mert kh-ba semmiképp nem szeretnék.Tanulnom kéne valamit,de azt borzasztóan utálok.Pedig elég jó tanuló voltam,de mégis.
Én nem a Martinkába jártam,mert a Halmi telepen laktunk,anyu és a húgom most is ott él.
Ahol most lakunk,a nagyszüleim éltek,de sajna meghaltak már mindketten.
Viszont a lányom a Martinkába jár!Talán ismered az ofőjét: Váradiné Németh Valéria.
Ja,és a húgom is ide járt,ő is Vali nénihez;felsőben meg Szilágyi Gyuláné,Juci nénihez.
Ma is takarítottam,de a kis segítségem épp távol volt a mamánál.Ma először volt ott hosszabb időre (4 óra).Már a szobákkal majdnem kész vagyok.
Közben igyekszem a díszítéssel is foglalkozni.Üvegmatricákat festek,ablakra,szekrényre meg ilyesmi.
Lassan a mézeskalácsot is el kéne kezdeni!
A férjem metrószerelő,itt dolgozik Kispest és Határ út között,oda jár éjszakára.Végül is nem olyan vészes,1 hónapban 7-8-szor+ugyanennyit nappalra.Mellette másodállása is van,akkor vizet meg fűtést szerel.
A ta férjed mit csinál?A topik elején olvastam,hogy te könyveltél.Szeretted?
Szeretnétek kistesót Dávidnak?
Szülők itt laknak a közelben?Segítenek?
Az én apósomék itt laknak Üllőn (Szilvi tudja milyen messze van),de május óta nem látták a gyerekeket.
Anyukám se nagyon ugrál csak ha megkérem.
Már megint mennyit szövegelek,pedig most Apa itthon van,megyek is hozzá egy kicsit.

Pusz

Nóra

KépKép
KépKép
krivita
 
 


Sziasztok!
Tegnap már próbáltam írni el is küldtem de pont akkor megfagyott minden és akkor feladtam.
A takarítással nem tudom még hogy leszek majd apránlént mert inkább két ünnep között szeretnék itthon lenni a családdal.
Munka mellett kicsit nehéz lesz még abevásárlás is hátra van .
Ketrinnek még nem is tudom mit vegyünk :-(
Jatka!
A párom is itt ült mellettem amikor olvasgattam és képzeld Õ vette észre a képet amit feltettél.
Nekünk is van egy ilyen amikor a Ketrin pici volt ugyanígy fogja az apja. :-)
Sajnos nem tudom még feltenni de ha beszkenneltem pótolom.
Ildi!
Már rég duncsiztunk az Msn-nel
Küldtem neked E-mailt remélem tetszeni fog nézd meg és várom a választ.
Közeli rokon volt aki elhunyt? :-(

A karácsonyi menü?
Talán a szokásos egy két újdonsággal amit még ki kell találni mi legyen.
Nálunk pl templomba is szokás menni, a fiam idén nagycsoportos és ő is betlehemezik Ö lesz az egyik pásztor.
Nagyon aranyosak szoktak lenni.
Tök jó így már megszoktuk így megvan oldva az is hogy mikor jön a jézuska, ha végeztünk a templomban.
Hamarosan itt a Mikulás
Kép
Puszi mindenkinek: Kriszti

KépKép
KépKép
krisztám
 
 


Sziasztok!

Nóra!
TakarításKép
Nagyon ügyike vagy!Jól haladsz.És van még időd kreatívkodni is?Le a kalappal.Gondolom a nagyok be is segítenek ,biztos szívesen részt vesznek az ilyen "munkában"

Mézeskalács????Van talán egy jó kis recepted számomra?

Sajnálom,hogy meghalt az apukád.És a nagyszüleidet is!Kép

Mi anyósomékkal egy udvaron vagyunk,így az ő segítségüket többször igénybe is vesszük,de anyukámék is itt vannak a közelben.
Általában Dávidra vigyáznak,ha kell,ebben el is merül a segítségük,de igazából nincs is többre igényem.Szülés után két hónapig főzött nekünk,az nagyon jól jött,de annyiból rossz volt,hogy sokat volt a nyakunkon.Egyrészből megértem,mert az egyetlen fiacskájának a kisfiáról van szó (még van egy lánya is),de az elején sokszor kiborultam miatta.(Nem lehetett vele megértetni az elvárásaimat,ment a feje után,és azt gondolja,hogy csak az jó amit ő csinál,nem érti meg hogy manapság sok minden megváltozott a tudomány terén is,nem feltétlenül kell epret adni egy 4 hónapos csecsemőnek,de még hosszú a lista mesélhetnék.)

MunkaKép
Én is nagyon szerettem csinálni és főleg azért is ,mert nagyon jó kis csapatba kerültem,és a fönökeimet is szerettem.Én szívesen visszamennék,de soknak találom a munkaidőt (7-től du.5-ig),nem egy családos embernek való,sőt szombaton is be kellett menni 1-ig.A Zatikot biztos ismered,itt az Üllői út elején, benzinkúttal szemben.

Még egyelőre mindig ott vagyok hivatalosan,és visszavárnak,de nem tudom mikor kerül erre sor,mert folyamatban van a kistesó projekt.(Itt már egy másik kérdésedre válaszolvánKép)

Ti megálltok 3-nál?Vagy szeretnétek még?

A pároméknak van egy vállalkozásuk,amely vaskereskedelemmel foglalkozik.Van két nagy kamion és azzal viszik a cuccost Mo.-on belül.

Metrószerelő?Érdekesebbnél érdekesebb munkák.

Hogy hogy május óta nem látták a gyerekeket a Nagyszülők?Csaknem fasírtba vagytok?Vagy lusták eljönni?

Igen,ismerem ezeket a tanárokat a suliból,Juci néni az egyik kedvencem volt.(Már jó rég volt!)

Kriszti!
Írtam mélt!

Jó a kép!Olyan karácsonyi hangulatom lesz tőle.
BetlehemezésKép
Jaj de jó,hogy Kevin már ilyeneket csinál,aztán kérünk ám képeket róla.Nagyon roha az idő,nemrég még milyen kis pindurka volt,mostmár meg iskolába megy lassan.

Nekünk is hátravan még a bevásárlás,de én már előre félek a nagy tömegtől,ami most zajlik,kész horror.Szép hangulatos meg minden,de nem lenne ez az örült sok ember.

Én már kinéztem Dávidnak az ajándékát,egy Fisher Price-os vonatot,annyira jó,majd megmutatom,ha megvettük.
Hogy Ketrinnek mit vegyél az nehéz kérdés,végül is mindene megvan.Pont olyan korban van,hogy a játék már nem,de akkor mi foglalja le?Társasozni nem szeret?Vagy kreatívkodni?Olyan jó kis készletek vannak,gyöngyfűzés,gyertyakészítés,üvegmatricák?
Ja és ha szeret olvasni,akkor meg a lányregények,pöttyös könyvek????Én ilyenekre gondoltam.

Jatka?Judi?Szilvi?Anita?Anett?
Merre vagytok?Készültök az ünnepekre?

Majd este még benézek,most megyünk vásárolni Mikulásra.

Ildikó(aki mindent az utolsó pillanatra hagyKépKépKép)
ilgya1
 
 


Kép
ilgya1
 
 


Ildi!
Köszi a tippeket már én is gondoltam rá de szinte semmi nem köti le igazán csak ideig-óráig.
Kapott már nagyon sok kreatív játékot újra felhasználhatót is de csak addig tart amíg megcsinálja nem kezdi újra. Általában tanárosdit játszik de ahhoz mit vegyek?
Olvasni van egy csomó delfin , pöttyös meg csíkos könyvem én is ezeken nőttem fel de a mai gyerekek szinte nem is akarnak hallani az olvasásról.
Ja meg a tánc állandóan ugrál. Kép
nekem is tetszenek az áruházi díszítések de ez a tömeg nem tud felvidítaniKép utálom
A napokban mennem kell de nem tudom mikor hogy ne legyenek sokan ez már elkerülhetetlen Kép
Ti mit süttök az ünnepekre?
Nálunk : bejgli diós mákos , tiramisu , zserbó ,
meg majd még kitalálok valamit , ja meg sajtos tallér .
Elég macerás de a Ketrin olyan ügyes mindig segítKép

KépKép
KépKép
krisztám
 
 


Sziasztok!
Csak pár percre tudok jönni,mert épp üvegmatricákat festek megrendelésre.Tegnap voltunk mi is télapóra vásárolni.Téboly.
Este még takarítottam egy kicsit,aztán már ahhoz sem volt erőm,hogy írjak ide,pedig elolvastam a hsz-kat.
Ildi!
Mézeskalács receptem van,sztem tök jó (a sütés napján is puha a süti),este,ha lesz energiám beírom.
Nagyszülőkről oldalakat lehetne írni,majd mesélek.
Nem tervezünk több gyereket (legalábbis 5 éven belül),de ki tudja,most is késik (nem tudom ez másnál szopi alatt hogy van).
Hajrá babaprojekt!!!

Kriszti!
Az én lányom februárban lesz 7 éves,de nálunk is az ő ajándéka a legnagyobb gond.Nem köti le semmi igazán.Ha jön valami sugallat,nekem is szólj!
Köszi.

Na megyek,Apa ebédszüneten van és mennie kell vissza.

Sziasztok!!!

Nóra

KépKép
KépKép
krivita
 
 


Sziasztok!
Szilvi utólagos engedelmeddel teszek fel egy csalógató képet!Ezt a novemeberi babaklubban csináltam.(sajnos keveset fótoztam)
Ezen Viki(Szilvi kislánya) Dáviddal látható.
Kép

Kriszti!
Tanárosdihoz meg van ilyen nagy tábla krétával,vagy az van nektek?(Már nem emlékszem bocsi)
Még nem tudom mit fogok sütni,de még azt is ki kell találni,hogy a mikulásünnepségre a mamaklubba mit vigyünk.Ti már tudjátok?(Aki jön persze)

Nóra!
Jó munkát neked!
Azért ugorj be irogatni,ha tudsz.
BabaprojektKép
Nálunk nem akar egyelőre összejönni,én sem tudom másnál hogy van,de nálam úgy látszik véd a szopi.

Te a nagyokat meddig szoptattad?

Majd várom a receptet,ha ráérsz.Köszike!(Még ráér.Kép)

Puszika többieknek is,remélem hamarosan jelentkezik újra mindenki és írogat is nemcsak olvas.

Ildikó
ilgya1
 
 


Sziasztok Lányok!
Kicsit eltűntem, igaz, de már itt vagyok!
Jó, hogy visszajöttél Ildi!Remélem jól vagy!?
Mindhárman betegek voltunk, vagyunk.Viki csúnyán köhögött, páromnak a dereka gyulladt be , most pedig nekem kapar a torkom.Nagyon jó! Pedig tényleg doppingolom az immunrendszert.
Csak nézek, olvasok, hogy miket nem tudtok!Ez nagyon klassz, sajnos én nem nagyon próbálkoztam még a sütéssel, vagy inkább nem szeretek? Á ezt nem lehet így mondani, csak kényelmesebb volt megvenni inkább mindig.Egy-két receptet felrakhatnátok, lehet, hogy kedvet kapok én is.Légyszi!
A szombati Mikulás jól sikerült, nagyon bátor volt a Vikukám, még kezet is fogott vele.Írtam egy személyre szóló kis cetlit, ami alapján beszélni tudott vele a Miki.Viki meglepődve mondta, hogy a Mikulás mi mindent tudott róla.Nagyon édes volt.

Később még benézek!

Pusz!Sziasztok!





Kép
nsyl
 
 


Kép
csak próbálgatok képet felrakni, ha sikerül, Nektek
Sziasztok!
nsyl
 
 


Szia Szilvi!

Mostmár kezdek helyrerázódni,köszi!

Csak rakjál fel nyugodtan sok sok képet!Kép
(Nagyon arikat raktálKép)

Szegénykéim!Úgy látszik senki nem ússza meg ezt a fránya kort.Remélem hamar meggyógyultok!

Vikike egy bátor kislány!Az nagyon jó ötlet,mármint a személyre szóló cetli,ha Dávid nagyobb lesz,mi is be fogjuk vetniKép
Õ is tegnap megkapta a sógórnőméktől és anyósóméktól az ajándékokat,pedig én azt szerettem volna,ha a kiscsizmába talál reggel mindent,így nem érti mi ez a napok óta történő ajándékozási láz.Na mindegyj,azért én oda is rakok neki csomit.
Az a baj,hogy ennek is kezd elmúlni a varázsa.Sajnos!

SütésKép
Mi is általában az egyszerűbbet szoktuk választani(beiglit azt venni szoktam),de azért én is van mikor bevetem magam.

Nekem egy könnyű pogi receptem van,amit majd begépelek valamikor.Oké?

Nóra?
Befejezted a matricákat?Hol tartasz?Nem ám takarítani,tessék pihizni is néha!

Anita!
Jól eltűntél,mi újság?

Krisztike az tornázni van!

Judi?
Mi a helyzet veletek?KépEmmácska gyakorolja a forgási tudományát?Ábi várja már a karácsonyt?

Jatka!
Kis mennyasszonykánk?Kép

Ildikó
ilgya1
 
 


Sziasztok!
Mindig olvasgatlak ám titeket,csak nem mindig van erőm írni.
Szóval,mikulás.nem nagyon hatotta meg Nimródot,ilyen rajtáblát vettem neki,azt tetszett.Erre a 14.-ei ünnepségre kell előre jelentkezni vagy csak odamegyünk?
Karácsony,én sütök minden évben egy rakat sütit.Szerencsére főznöm nem kell extrákat,mert a párom rántott husi mániásKép Lesz bejgli,mézeskalács,linzer,torta és ha maradfd időm akkor sajtos pogácsa is.Idén nem veszünk ajándékot csak a gyerekeknek,nem tudom,hogy mondtam e de mi a nagyszülőknek meg a dédinek naptárt csinálunk amibe a fényképeink lesznek.vagyis inkább a gyereké.
Most nem jut más eszembe.Szép napot nektek.
Anita

Kép

Kép
anita23
 
 


Sziasztok!
Már tegnap este is írtam,de valami baja volt az oldalnak és nem töltötte fel.
Arról írtam,hogy járt a Mikulás itt az utcán lovaskocsival.Mi ide mentünk ki az Erzsébet térre.A gyerekek nagyon élvezték annak ellenére,hogy esett az eső.
Igaz a Viktor elfordult,amikor szaloncukrot akart neki adni,de a Kristóf a nevét is megmondta,a nagyobbak meg énekeltek.

Ildi!
Ti nem voltatok,úgy tudom felétek is járt?
Mézeskalácsreceptet keresem.
A matricákat gyártom szorgalmasan.Nekem ez jó kis kikapcsolódás.

Mennem kell mert megjött a lány a suliból és még úszni is megyünk ma.
Lehet,hogy még este benézek.

Szasztok!!

Nóra

Képek a tegnap estéről,meg a műveimről: Kép

Kép


Kép


Kép

KépKép
KépKép
krivita
 
 


Sziasztok Lányok!
Nagyon ügyik vagytok. A kis hóemberek karácsonyfadíszek? A lányom is szeret ilyeneket csinálni.
Rántott husi? nálunk is ez a menő de én már nem vagyok oda érte.
Naptár!!!
Ez remek ötlet!!
Nálunk is járt a Mikulás
Kevin:
Kép
Ketrin:
Kép
Kevin az oviban a barátaival (balról az első)
Kép
Kép

KépKép
KépKép
krisztám
 
 


Sziasztok!

Nagyon jó képeket raktatok fel!

Nóra!
Szépeket alkottál!

MikulásKép
Én igazából elnéztem a dátumot,azt hittem ma jön,de rákellett jönnöm,hogy tévedtem.Na sebaj,majd a Baba klubban talizunk a Mikuval,úgyis esett az eső.
Látom ti jól éreztétek magatokat,nem áztatok el?
Sokan voltak kint?

Hová jártok úszni?A Toldy-ba?

Anita!
Örülök,hogy előkerültél!

Igen, előre kell jelentkezni a Katinál a Mikulás partira,mert úgy veszi a csomagot (gondolom én,)de föl is kéne hívnom,mert ezek után abban az időpontban se vagyok biztos.Kép

Karácyonyi sütikeKép
Akkor te nagy sütőmester vagy,ha lesz kedved és időd bepötyöghetnél egy két jól bevált receptet nekünk.Kép

Mi is gondoltunk naptárat a nagyszülőknek,ez tényleg olyan személyes és kedves ajándék ebben az elanyagiasodott világban.

Kriszti!
Méér ilyen homályos?Kép
Én a Kevinét nem tudom kivenni,hogy mi az.De a Ketrinére is csak tippelek,persely?

Nagyon aranyos a kis ovodásunk.KépÉs a Miki rucija is nagyon bejön!Kép

Nálunk könyveket és Halász Judit új albumát kapta Dávid a Mikulástól,meg persze töménytelen mennyiségű csokit,amit én fogok felhasználni a sütikbeKépKépKép
Ja meg egy plüss Micimackót kapott a sógórnőméktől (leendő keresztanyjától),mivel nagy Micimackó rajongók vagyunk.
Én is csatolok egy pár képet,ha nem unjátok még.
Szóljatok ám.

Ja és változatlanul hiányolom kis csapatunk elveszett báránykáit.Judittok jelentkezzetek!

Micimacival kifeküdtünk:
Kép

Reggel ezt találtam a csizmámban:
Kép

Annyira örültem neki:
Kép
Anya csokimikulásevő kismikulás Dávidkája:
Kép

Ildikó
ilgya1
 
 


Ildi!
Nagyon édi a kis csokievő mikulás! Kép
A képek azért ilyen homályosak mert a gyerekek is használják a gépet és valami el lett állítva.
Egyébként legó helikopter, tök jó Kép
Ketriné talált micimackós persely.

KépKép
KépKép
krisztám
 
 


Sziasztok!

Ildi!
A gyerekek tényleg nagyon élvezték a Mikit.Főleg,hogy itthon azalatt lettek tele a csizmák míg elvoltunk.
Az Erzsébet téren a boltnál álltunk,van ott egy fedett rész,így nem áztunk meg.Amikor meg ideért a Miki,akkor már nem esett.

A Kinizsi utcában van a Tanuszoda,oda jár a csajszi úszni.Nem egy őstehetség,de azért halad,meg amúgy is kell a mozgás.

Azt még nem tudom,hogy mi lesz a karácsonyi menü.
24-én valszeg rántott hal és majonézes burgonya meg franciasaláta.Nálunk is rántott hús volt tavaly,de én úúúúúgy utálok panírozni!!!

Viszont sütni én is imádok.Lesz ugyebár mézeskalács (ha megtalálom a receptet),gyümölcskenyér,és minden évben kipróbálok valami újat is,tavaly pl egy nagyon mutatós és sztem nem nehéz sütit csináltam.Akkora sikere volt,hogy tuti idén is megsütöm.

Kriszti!

A hóemberek nálunk a gyerekszobában voltak tavaly a csilláron,de a méretük alapján végül is karácsonyfadísznek is jók lehetnek.
Tényleg nagyon édi a kisfiad az ovis ünnepségen.Olyan kár,hogy az én fiamat nem vették fel.Nagyon hiányzik már neki a társaság.

Ja,Ildi!
Tegyél fel nyugodtan minél több képet,én szeretem nézegetni.
Na és persze én is teszek fel.

Ez a süti:
Kép

Sziasztok!

Nóra

KépKép
KépKép
krivita
 
 


Sziasztok!

Nóra!
Ez a sütike nagyon guszta!És nem nehéz megcsinálni???!!!Pedig olyan nehéznek néz ki az emeletek miatt.Megvan a recepted?Meggyes amúgy?

UszásKép
Ja, igen azt akartam írni,hogy Kinizsi utca,bocs.Kicsit szórakozott vagyok mostanában.Kép

OviKép
És akkor mikor veszik fel?Én nem értemKép,rögtön nem mehet suliba.
Felvették várólistára?
Nincs hely az ovodákban és mégis meg akarják szüntetni a nagy ovit a Telepi uton.Kép

Kriszti!
Szerintem is aranyosak a gyerekek a képeken.Kép

Megy a meló?

Jatka!
Nagyon sok boldog 2. hófordulót kivánunk a kicsi Dórinak!
Kép
Kép
ilgya1
 
 


Sziasztok!
Szóval holnap leírok egy pár fincsi receptet,de ma nagyon vacakul vagyok.
Mindjárt visszakeresem a telefonszámot ahol kell jelentkezni az ünnepségre.Mindenképpen megyünk,csütörtökön meg nőgyógyászhoz megyekKép Amolyan jöhet-e a baba vizsgálatraKép
Na megyek visszabújok a manóm mellé
Anita

Kép

Kép
anita23
 
 


Sziasztok!
Ildi!
Látod mennyire hiányoztál mindenkinek!Amióta visszajöttél csak úgy pörögnek a hsz-k,nem győzőm olvasni.
Süti:tényleg nem nehéz megcsinálni.A Tina karácsonyi számában volt tavaly képes leírással.
Az jó neked,ha lefénymásoltatom és elviszem a babaklubba?Ja,egyébként meggyes,meg kókuszos meg naggggyon-naggggyon tejszínhabos is.
Ovi:úgy tudom,hogy a Telepi úton most jár az utolsó évfolyam,tehát gyakorlatilag már be is zárt.Nekünk azt mondták itt az oviban,hogy jövőre valszeg felveszik,mert a mostani kicsik közül egy pár gyerek visszamarad a kiscsoportba.
Majd meglátjukKép
Ha fizettem volna biztosan felvették volna,de ha fizetni szeretnék (és tudnék),akkor biztosan nem ragaszkodnék ehhez az ovihoz,annyira nem jó,SÕT!!!
A hócipim tele van egyébként is velük.Ezt csinálták a lánnyal is.
Hagyjuk,mert csak ideges leszek!

Olyan zaj van itt,most van a Vecsés-center megnyitója.Ment valaki?Már a vecsésiek közül persze.

Pusssz!

Nóra

KépKép
KépKép
krivita
 
 


Sziasztok!
Amelo megy csak már itthonra nem marad semmire időm és energiám se.
Mutatnék valamit ha jönnél msn-re. Kész van a meglepi meg tudod nézni. emilt is küldhetsz ha nem érsz rá maj akkor holnap megmutatom.
Puszi megyek aludni.

KépKép
KépKép
krisztám
 
 


Sziasztok!
Tegnap írtam egy hosszút, de Ábi egy gombnyomásra kitörölte, mielőtt elküldhettem volna.
A süti tényleg csodaszép. Az a sok piros meggy benne, ugye?
A receptre én is számot tartanék, bár mi nem megyünk a Télapóra, mert jövő héten vizsgázom.

Volt valaki a megnyitóján ennek a centernek? Kíváncsi vagyok milyen, mi csak a zene-bonát hallottuk. HA minden igaz, ma elmegyünk benkuksizunk.
Tegnap kapta Emma az utolsó oltását. Be is lázasodott, viszont a kúptól aludt, mint a bunda.
NA mennem kell, mert még az ebéddel sehogy sem állok.
Tényleg: Ti főztök minden nap, vagy rendeltek-hoztok vhonnan kaját?
MSN nekem is van, a napokban állította be a férjem. bár nem nagyon értek hozzá, de a férjemmel napközben azon szoktunk kommunikálni. Azt viszont nem tudom, hogy lehet Titeket elérni rajta.

NA tényleg megyek főzni.
sziasztok, jó napot!!!!
Judit
judi
 
 


Sziasztok!
Nsn: fules_hal@hotmail.com
Jatka !
üdv az Msn-en, előbb utóbb időm is lesz duncsizni.
Ildi!
Sikerült letölteni??
Sajna csak ilyen kicsibe tudom feltenni. Kép
Kép
Este teszek fel képet volt nálunk a Mikulás igaz kicsit megkésve a hugoméktól de nagyon ari volt.
Este még jövök.
Pusz Kriszti

KépKép
KépKép
krisztám
 
 


Sziasztok!
Látom mindenki nagyon elfoglalt!
Sehol senki?
A süti nagyon guszti és finom is lehet, mekkora ez magasságra és mekkora szeletek lesznek hogy kell vágni?
Általában úgy főzök hogy két napra elég legyen mert meló után elég fárasztó így is.Na persze van úgy hogy fölösleges mert csak én eszek belőle mivel a gyerekek a suliban és oviban esznek meleget én meg hordom melóba.
Na mindegy azért a képeket felteszem.
Az én családom a Mikulással:
Kép
Kép

KépKép
KépKép
krisztám
 
 


Sziasztok!
Tényleg sehol senki.Kár volt elkiabálnom,hogy pörög a topik.
Ildi!
Már 2 napja nem vagy,remélem nem betegség az oka!

Jatka!
Te tényleg nagyon rég voltál,mi van veletek?
Dóri megkapta már az oltást?Van már gyerekdoki?

Kriszti!
A süti kb 20 cm magas és függőlegesen kell szeletelni (a képen már több,mint a fele hiányzik).
Általában én is 2 napra főzök,pedig nem járok dolgozni.Szerintem nem főzni nehéz,hanem kitalálni,hogy mit.
Nálunk csak a nagy eszik a suliban (legalábbis be van fizetve,de hogy eszik-e azt nem tudom,mert mostanában szörnyen válogatós lett).
Nem szereti a krumplit,a rizst,a főzeléket,a levest.A középső,ha megkérdezem,hogy mit főzzek,simán rávágja,hogy tejbegrízt.A kicsi a legjobb,mert ő már akkor azt mondogatja,hogy ebéd-ebéd,amikor felteszem főni a kaját.Amikor eljön az idő,akkor meg azt mondogatja:husi-husi.
A férjem se piskóta,neki mindegy mi a kaja csak egyszerű legyen és gyors.
Ezek után örülök,ha 2 naponta megszülök valami ötletet.
A süti téma jobb,mert abban egyetértenek,hogy mindegy csak sok legyen belőle.
Az előbb csináltam Tiramisut,na a csaj mondjuk ezt nem szereti.

Pussz
Nóra

KépKép
KépKép
krivita
 
 


Sziasztok!

Tényleg már régen jelentkeztem,de akkora a pörgés nálunk,hogy nem volt időm,sajnos.
Ne haragudjatok!

Karácsonyi ajándékok után rohangálunk egész nap,csütörtökön el akartunk menni a Metróba,errefel közölték,hogy kisgyerekkel nem lehet bemenni,na szuper,irány haza.Ez már délután volt mert apa aznap dolgozott.Így már nem mentünk vissza.(aznap)
Na akkor kitaláltam,hogy menjünk be a Vecsés Center-be,legalább körül nézünk,hogy milyen.
Persze elköltöttünk egy halom pénzt,és nem nagyon vettünk semmit.
Én már sok kritikát hallottam erről a CBA-ról,de nekem tetszett.Sokan a húsokat kifogásolták,hogy nem friss,hát azt nem tudom se megcáfolni,sem megerősíteni,mert azt nem is láttamKép
Na mindegyj,szerintem jó,mert azért nagyobb a választék,mint a Profiban vagy a Penny-ben,és erre az oldalra is kellet már valami normális üzlet.
Persze Dávid sapiját elhagytuk útközben,bent valahol a sorok között,így betértünk a gyerekruha boltba is a mely ott kivül van (Van egy pár bolt kivül),és akkor vettem már neki egy pizsit is,persze nem volt valami olcsó,de legalább magyar termék.(Wílliems-es)

Pénteken a West End-be kezdtünk már délelőtt,aztán hazahoztuk a Dávidot anyóséknak,mi meg elmentünk a Metróba.Na itt sikerült az ajándékok nagyrészét megvennem.
Majd vasárnap megyünk a Megatoys-ba,Dávid ajándékáért(hétvégére ígérte a csaj a kuponakciós mászókát)akkora már remélem minden meglesz.

A sütikéhez is ,megvettem meggyetKép

Kriszti!
Nagyon jó képek!
Olyan szép szeme van ennek a Mikulásnak!
Nem sikerült letöltenemKép

Anita!
Sikerült beszélned a Katival?

Jobban vagy már?Nem kaptuk meg a recepteket!

Csak nem?Kistesó projekt indul?De szuper!

Judi!
Örülök,hogy jelentkeztél,és sajnálom,hogy Ábi kitörölte az irásod,az nagyon mérgesítő tud lenni,én is jártam már úgy.
azt akarják,hogy velük foglalkozzunk!Kép

Nem voltam a Center megnyitóján, csak anyósómék,hát ők nem sok mindent meséltek,csak hogy ott volt a Fiesta meg még nem is tudom kik.

Miből vizsgázol?

FőzésKép
Hát én majdnem mindennap főzők.Szerencsére a párom nem egy válogatós,de még így is nehezen találom ki,hogy sokszor mit főzzek.
És ti?Te hogy érsz rá a két kicsi mellet?plusz a tanulás mellett?Ti gondolom rendelitek.

Sajnálom a kis Emmát a szuri miatt.Dávid is most kapta csütörtökön az agyhártyagyulladás ellen,de szerencsére nem viselte meg,mert állítólag ez egy laza oltás,de azért borogattam neki a combit a biztonság kedvéért.

Nóra!
Ne hargudj,tényleg leállt eg picit a topik,de tessenek pörgetni,irgum-burgum.KépKépKép
Szerencsére teljesen kigyógyultunk,megdícsért a doki bácsi,hogy milyen szépen.Ja és el kell választanom a DávidotKépKépKépKép,mert nem akar mást enni,és a fejlődés rovására fog menni.

Hát nem tudom,hogy fog menni.

Hát nem irigyellek főzés terén.Nekem még így is nehéz kitalálni,hogy csak hárman vagyunk,és nem is kell szinte senkihaz alkalmazkodni,mert Dávidnak még külön főzök legtöbbször.

Tiramisut??????
Az a kedvencem!
Ennek is megtudod adni a receptjét?Kép

Na asszem befejezem,így is jó hosszúra sikeredett.Majd jelentkezem!Pusz:Ildikó
ilgya1
 
 


Sziasztok!
Ildi!
Bocsi,de most valszeg csak neked írok,mert kevés időm van.
A tirmisu receptje a Mascarponés doboz tetején van,én is onnan csináltam.
Szopi!Könyörgöm el ne hidd a dokinak,hogy jobban fog enni,ha elválasztod!Ez tuti nem igaz!Hívd fel a Kismama magazin szopis tanácsadóját (06 1 437 12 54).Én is mindig őt hívtam,ha gond volt.
Hányszor szopik Dávid?(Egyébként meg nem látszott alultápláltnak egyátalán!!!)Ha szoptatni szeretnéd nyugodtan tarts ki!A szopi még egy gyereknek sem ment a rovására.És mit jelent az,hogy nem eszik?
Bocsi,hogy így felháborodtam,de tök idegesítő,hogy azt is megpróbálják lebeszélni,aki végre szoptatna!Brrrrrrrr!KépKépKép
A barátnőmmel is ezt csinálja a Lakos,de mivel neki is a 3. gyereke,már nem foglalkozik vele.
Pedig a kiscsaj 19 hónapos és kb 9 kg lehet.
Pontosan nem tudjuk,mert nem járnak méregetni,mert akkor csak piszkálják őket.Ja,és a csajszi 8 hónaposan ment(pedig kb addig csak tejcit kapott),most meg tisztábban beszél,mint a 3 éves tesója.Nyugi-nyugi!
Na most jól kimorogtam magam,bocsi!!!Kép

szia

Nóra

KépKép
KépKép
krivita
 
 


Csak azért néztem vissza,hogy a Juditoknak sok boldogságot kivánjak névnapjuk alaklmából:
Kép

Köszi a biztatást Nóri,aranyos vagy! tényleg ,hát nem is tudom.Azt mondta a Lakos doktor, hogy nem kell hirtelen,drasztikusan,csak szépen fokozatosan.
Sokat szopizik egy nap még mindig,főleg mióta beteg volt,kaját pedig inkább többször eszik,de nagyon keveset.(Hogy szemléltessem,például reggelire egy negyed zsömlének( vajas-sonkás ) negyede,kb. 5 falat,majd a 6.at már kiköpi és jön ciciczni,húzza fel a pólómat,hiába nem adok,akkor sem eszik többet.
Nem volt sose egy nagy evő,ahhoz képest meg szép a súlya. Már rágóta (kb. 10 hónapos kóra óta )olyan 10 kg körül van,csak azóta nyúlt is,azért olyan,mintha fogyott volna. Kb. 1 évesen volt 75 cm,de azóta eltelt 2 hónap.
Persze éjjel is felkel enni,ami már tudom,hogy nem normális (legalább is a doki azt mondta,hogy erről sürgősen szokjon le,mert amúgy is kell a tej a kishuginakKép)
Hát nem fog könnyen menni!

Dávid is már 10 hósan ment és tök értelmes szerintem.

kösz a biztatást!

pusz:I.
ilgya1
 
 


Sziasztok Lányok!
Nagyon jók a képek, különösen az a gyönyörű süti.El vagyok ájulva tőle, de semmi túlzás nélkül.Ez lehet, hogy azért is van, mert nem szoktam sütni, vagy nem tudom, de még egy jó cukiban sem látni ilyen guszta, házias jellegű sütit.
Nóra!
Írd le nekünk, légyszi!
Ildi!
Örülök, hogy kigyógyultatok!
Mi is jártunk úgy a Metróban, ez egy új rendelet lehet, de marhára idegesítő.Csak nemtom mi alapján válogatják a gyerekeket, mert amikor mi voltunk, előttünk bement, ill. bevitték a kosárba a szülei a kisfiút, kb. 1 évvel lehetett nagyobb mint a Viki.Mondjuk mi nem kosárba vittük, hanem gyalogosan és szóltak, majd kimentünk, fogtunk egy kosarat és így próbálkoztunk.Ez sem volt szerencsés.
Erről ennyit és mondhattunk bármit, hogy milyen messziről jöttünk, nincs időnk csak a mai nap, nem tudjuk kire hagyni a Vikit.Mondjuk ez őket nem érdekli, mert van egy rendelet.

A torokkaparásom elmúlt egy 4 napra, de tegnap estére olyan fájdalmat éreztem a torkomban és egy kicsit lejjebb, hogy megijedtem.Most reggelre is akkora gombócot érzek, kellene valami gyógyszer.Pedig soha nem szedek, de most gondolkodom rajta.Hál isten a Vikusz elég erős és nem kapja el tőlem. Lekopogom!!!



Vásárlás!
Mindig eltervezzük, hogy már ősszel megveszünk mindenkinek mindent.Ez sosem valósul meg, talán azért , mert még nincs meg a karácsonyi hangulat, de most már itt van és megint ott tartunk, mint múlt évben, vagy azelőtt.Csak a Vikinek vettünk két dolgot, egy babakocsit és egy pelenkázógarnitúrát a Su-su babához, amit az anyósomék rendeltek Neki a tv-ből.Kicsit máshogy írják a su-su-t,nem tudom,hogy, de lehet, hogy már ti is láttátok a Minimaxon.

Nektek milyen ötleteitek vannak karácsonyra?

Recepteket írjatok!

Este még jövök. Sziasztok!Szilvi
nsyl
 
 


<!--attachment: n_vnap-311276.unk*attachment_icon.gif*image/bmp*50.7*Juditoknak+szeretettel%21*n%e9vnap%2ebmp --><center><pre>
KépJuditoknak szeretettel!
névnap.bmp (50.7 k)</pre></center><!--/attachment-->
nsyl
 
 


Sajna vmi nem jó, vagy nektek igen?
nsyl
 
 


Kép
nsyl
 
 


Sziasztok!
Bocsi-bocsi,a Juditokat az előbb lefelejtettem!
Tehát mindkét Juditnak NAGYON SOK BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNOK!!!!!
Ildi!
Valamelyik nap még azt írtad,hogy még csak folyamatban van a "babaprojekt".CSAK NEEEEM?
A reggelihez annyit fűznék hozzá,hogy van olyan nap,hogy a Viktor sem eszik többet.A reggeli utáni szopihoz meg azt kérdezném,hogy ha nem szoptatnád,akkor ugye adnál neki tejet,kakaót,stb.Szóval sztem neki a szopi az innivaló a reggelihez.A Viktor is szopik éjjel,ált.2-szer,de ha beteg,akkor akár 5-ször is.
Tudom,hogy ez nem vígasztal,de a lányom,aki 7 éves,épp most evett meg 3 EVÕKANÁL kukoricás rizst,meg 1 EGÉSZ csirkeszárnynak azt a tő részét,amin a legtöbb hús van.Ezt mind ebédelte.
Ne kérdezd,hogy mi tartja életben,mert azt nem tudom,de most még nem is igazán sovány,mert éppen nem nyúlik.
Na nem osztom tovább az észt,csak úgy láttam el vagy keseredve,az elválasztás miatt.Sztem akkor kell elválasztani,ha neked már gondot okoz a szopi.
Ja!És még egy rossz tapasztalat:én a Kristófot októberben (nem mostKép) választottam el,de még egyszer nem tenném,a Viktorral szeretném tavaszig kihúzni,amikor nincs ennyi betegség.
Pussz

Nóra

KépKép
KépKép
krivita
 
 


Sziasztok!
Remélem nem ijesztettem el mindenkit a szopis témával.
Hátha sütire visszajöttök.Megtaláltam a mézeskalács receptjét:
25 dkg méz
25 dkg barnacukor
15 dkg vaj v. margarin
10 dkg darált mandula
45 dkg liszt
2 tk mézeskalács-fűszer
1/2 citrom reszelt héja
1 ek kakaópor
1 tojás
1 tk szódabikarbóna
2 ek rum v. víz.
A mézet,a cokrot és a vajat össze kell melegíteni,amíg a cukor teljesen el nem olvad.
Amikor már langyos mehet hozzá a mandula,liszt,fűszer,tojás.Alaposan gyúrjuk össze.A szódabikarbónát egy csészében keverjük össze a rummal és adjuk a tésztához.Ezután addig kell gyúrni,amíg el nem válik az edény falától.
(Ha nagyon ragacsos,adjunk hozzá még egy kis lisztet).
Egy éjszakát kell pihentetni.Kb 1/2 centisre nyújtjuk,szaggatjuk,.
Sütés:kb 18 perc.

A kókuszos házikót is leírnám,de sztem úgy bonyolult.Viszont nagyon jó képes útmutató van hozzá.Azt hogy tegyem fel?Mert ide csak kicsi képeket lehet feltenni,úgy nem sok fog látszani.
Szkennelni is tudok.Segítsetek légyszi és akkor azt is felteszem.

Pussz

Nóra

KépKép
KépKép
krivita
 
 


Sziasztok!
Kicsit eltűntem de mostanra gyógyultam csak meg.
Ildi!
Szerintem ha neked nem gond a szopi akkor ne válaszd el a manót.Nekem se eszik Nimród rendesen,de nekem muszáj volt elválasztanom a tesó miatt.Kicsit össze kell szednem magam.

Látm már van mézeskalács recept akkor én már nem írom be.
Szóval mi megyünk a miki ünnepségre.Ki jön még?
Na most jól össze vissza írtam,ha valakinek nem válaszoltam,bocsi,de kérdezze meg újraKép
Anita

Kép

Kép
anita23
 
 


Sziasztok!
Köszi Nóra a mézeskalács receptet, mert épp sütni akartam Ábival. Még sosem próbáltam, de most a szórakozás kedvéért megcsináljuk.
Ildi!
Az új CBA-ban hol vannak kívül boltok?
A pénztár mellett gondoltad, vagy az utcáról is nyílnak kis üzletek?
Mi nem megyünk a Mikulás ünnepségre, Anita, mert tanulok. AZ Egri TAnárképzőn tanulok fejlesztő pedagógiát, most végzek a nyáron.
Most mennem kell, fürdünk.
A karácsonyi ajándékokon töröm a fejem közben.
Sziasztok:
Judit
judi
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: