Kiemelt témák

Sziasztok!

Nem is tudom, jól teszem-e, hogy írok ide, de úgy érzem valahova muszáj...
26 éves vagyok és 9 hetes terhes. A vőlegényemmel már szinte az eleje óta sokat beszéltünk róla, hogy milyen jó lesz egyszer, mikor gyermekünk születik. Nekem már kiskorom óta vágyam, hogy anyuka lehessek majd. Óvónő vagyok, úgy érzem jól is csinálom és nagyon szeretem.

És mégis... most olyan érzelmek, gondolatok kavarognak bennem, amikről nem is gondoltam, hogy valaha előfordulhatnak. 
Rettegek, szorongok és nem is tudom, hogy akarom-e ezt az egészet, hogy ha lenne egy mágikus távirányítóm, visszacsinálnám-e. Borzasztóan szégyellem magam. A párom annyira boldog, és én is az szeretnék lenni, terveztük, akartuk, minden feltétel adott. Most mégis mi van velem? 

Két hete nem bírok kikelni az ágyból. A rosszullétek nagyon rosszak, nem reggeliek, egésznaposak, és másodjára kapok el valamilyen betegséget is az oviban. Úgy érzem beszűkült a világ. Olyan sírás kerülget, mint mikor régebben meghalt egy közeli hozzátartozóm és egyszerűen nem tudtam feldolgozni, és csak zokogtam és zokogtam. 

Kérlek mondjátok, hogy nem vagyok szörnyeteg, hogy elmúlik, hogy tudok majd kötődni rendesen a babához, vagy legalább lassan felfogom, hogy mi történik velem...

:(

Szia! Szerintem egyáltalán nem vagy az, teljesen érthető, hogy miért kavarognak benned ilyen érzések. Biztos vagyok benne, hogy mindenki baromira fél az elején... Először csupán egy tesztet csinálsz és azt sem tudod, hogy örülj annak a két kis vonalnak, aztán egy hét múlva még egyet és megint pozitív, de még mindig nem hiszed el. Elmész a nőgyógyászodhoz, hogy megbizonyosodj róla, hogy tényleg a legnagyobb csoda történik veled a világon és egyszercsak meghallod a pici szívverését már a 7. héten és akkor leesik, hogy ez tényleg valódi, igazi. Ezután végig gondolod az egészet és csak cikáznak a negatív vagy épp a pozitív gondolatok. Megértelek, mert nagyon-nagyon nehéz minden kismamának és leendő apukának.  A közös megélése a dolognak is nagyon fontos és megkell próbálni összpontosítani. Én a 9. héten járok, de még most sem fogtam fel, olyan vagyok, mint egy mosott rongy. Állandóan alszom és eszem. Véleményem szerint ez IS normális és ha nem ugrassz ki éppen a bőrödből az is teljesen rendben van, hiszen folyton rosszul vagy, de az biztos, hogy életed legfontosabb szakaszához érkeztél, hiszen gondoskodnod kell egy másik emberről, felelősséggel tartozol iránta és jól fogod csinálni, mert máshogy nem történhet, minthogy nagyon jól fogod csinálni. Kitartás a továbbiakban is és remélem, hogy minden rendben van. Látom, hogy áprilisi a bejegyzés, de szerettem volna reagálni rá és megkérdezni, hogy érzed magad most? Üdvözlet egy megértőtől #rózsaszínköd