Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok :)

Mi úgy tervezzük/terveztük, hogy a nyáron összehozunk egy babát, ha sikerül  Ezért eddig nem próbálkoztunk, novemberben abbahagytam a bogyót, a ciklusom beállt szépen 28-29 napra.  Csak simán megszakításos módszerrel védekeztünk. A havim ma hatodik napja késik (ilyen még  nem igazán fordult elő), ami nem gond, mert ha kicsit hamarabb jönne a babóca az sem baj, sőt, mostmár hogy bele gondoltunk, örülnénk is neki, ha véletlenül úgy sikerült volna. Napok óta szurkáló érzésem van alhasi tájékon, néha sugárzik a combomba is (de nem olyan mint a mestruációs görcseim szoktak lenni). Viszont tegnap is és ma is csináltam tesztet, negatívak lettek. 
A véleményeteket szeretném kérni. Van köztetek olyan akinek ennyi ideje késett, babát várt és mégis negatív volt a teszt, vagy ez már nem baba és várjam, hogy megjön? A másik pedig, ha még napok múlva sem jön meg, forduljak dokihoz vagy csak egy ártalmatlan késés? (Év elején voltam dokinál rutin vizsgálaton, akkor azt mondta a doki, hogy szép a méhem, a petefészkeim, minden rendben, nem lát semmi problémát.)
Előre is köszönöm a hozzászólásaitokat! 
solya91
 
 


Szia. Varj meg nehany napot ha ismet negativ irany a doki. 6 nap keses utan meg nem biztos hogy kimutassa. Csak ajanlom h csinaltass elobb ultrahangot, es azutan a nogyogyasz... Ird meg ha lessz kedved mi volt :)
21lilike
 
 


Koszonom a tanacsot. 13 napot kesett, amikor is elmentem dokihoz. Masnap megjott, uh nincs baba.
solya91
 
 

 
 

Sziasztok. Ha minden igaz, én 21 napos késéssel érkezem majd szerdán a dokihoz. A negatív tesztek miatt eléggé félek, hogy valami baj lehet itt, nem pedig baba  Sajnos aznap nem csinálnak semmiféle nőgyógyászati uh-t, tehát valószínűleg annyit fogok megtudni, hogy egyáltalán baba van-e, aminek nagyon örülnénk, de persze már nem merek reménykedni, majd kiderül..
bbebe
 
 


Sziasztok! Teljesen új vagyok itt. De pont ugyanebben a helyzetben vagyok mint ti. 2 hete késik. Ami nálam soha nem fordult elő. Illetve csak akkor mikor terhes lettem és megszültem a két gyermekemet. 
9 hónapja próbálkozunk a babával a párommal. Eddig mindig azon szurkoltam, hogy legalább 1 napot késsen. Annyira pontos volt volt a menzesz, hogy egy tesztet sem tudtam megcsinálni. 10-én  kellett volna megjönni. 4 napig semmi. 4. nap este pisilés alkalmával enyhe vérfoszlány ( kb. 0,5 mm)a vizeletbe és rózsaszínes pisi. Csak akkor az egyszer. Lehet beágyazódási volt? Akkor viszont 4 nappal tolódik... Ma vagy a 15 napot késik (vagy 11 napot). Gyakori pisilés az megvan. A reggeli hőm, 37,05 37,1 ma 37,15 körül állandó. Viszont hiába tesztelek negatív. Egy hete negatív ( vagy nagyon halovány 2.) a 14. (10.?) szintén negatív. Egyszerűen nem értem. Az orvosomat ma este hívom. Eddig nem akartam, úgyse látna semmit. Már kezdek aggódni, hogy más bajom van....  
grilla
Tiszaújváros
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?