Új privát üzeneted érkezett!

Bezzeg ez a rovid hozzaszolas nem tunt el! :evil: :evil:

KépKép
KépKép
tontica
 
 


Tontica, szar ügy (bocsi), hogy elszállt a mondanivalód, már én is jártam így.

Örülök, hogy szinte mindenki úgy gondolkodik, ahogy én, vagyis örüljünk egymás örömének, és sírjuk ki magunkat a másik vállan, ha kell. Szerintem így fair. Ha meg olyan szemét alakok írogatnak ide, akiknek fingjuk nincs, hogy milyen lehet ennyit várni és oly sok mindent megtenni egy gyerekért, akkor az KAPJA BE A CUMIKÁT! Már bocsánat, remélem, ezért nem nyírtok ki, de a véleményem ez lenne. Az ilyen érzéketlen tuskókra egyszerűen tojni kell! Csak azzal kell foglalkozni, akinek lelke is van, habár azt igazságtalannak tartom, hogy ilyeneknek lesz kölkük!
Vendég
 


Junko, Monyóka :(:(:(
Kriszta,
én szeretem az egészségügyiseket :D (csak nem mindet :lol: )
Voltunk délután fürdeni, jó volt. Nagyon rég voltunk bárhol is a nyavalyás hasmenésem miatt, de rátaláltam egy csodabogyóra (már több gyógyszerem van mint öreganyámnak) és így hogy ezt szedem nincs hasmenésem :D
Vendég
 

 
 

Tontica
A hsz-l ma már én is jártam így! :evil: Vhogy nem jó most a rendszer!

Anyapoc
Képet feltölteni nem tudok ,hogy az a .... :twisted: Legalább 5 X próbáltam.Rá leszek szorulva apára,de ő csak holnap jön haza :(

Áfonya
Nekem is hasmenésem van ma,és franc tudja mitől. :( A játszira sem merem levinni a gyerkőcöt,bár bokor van bőven! :lol:

Moni
Most láttam,hogy van is itthon ilyen folttisztító! :oops: Na,ki is próbálom!

KépKép

KépKép
okr
 
 


nekem 2 napig hasmenésem volt ... bevallom, élveztem, hogy végre könnyű vagyok :) :) :)

Most meg szorulok :( Este Tamarilax....
Vendég
 


Sziasztok!

Megjöttünk a starndolásból,hát nem tudom,hogy hogyan bírtam volna ki,ha nem víz mellett vagyunk ?....baromi meleg volt ma... :(

Topiktéma:

Én örülök,hogy mindenki ilyen jól érzi magát itt :).
Viszont én is úgy gondolom,hogy itt inkább a mindennapokról szóljon a dolog,ne a hőgörbékről és egyebekről.Arra a másik topik hivatott.
És ahogy Athiz is írta,örüljünk egymásnak és én tényleg örülnék,ha ez mindenkinél kölcsönös lenne...Nekem az a halálom,ha valaki szinte csak magával foglalkozik és a többiekhez egy szava sincs szinte... :?
És mivel a másik topik már eléggé felhígult ezügyben,azért indítottuk ezt. :)
A nem idevaló "bekukkantókról" pedig nem kell tudomást venni,az a leghatékonyabb ellenük :).




Zsóka

Érdekes a vérnyomásod... :?
Hányszor mérted?


Áfonya

Rendben :).Mi történt az asszeisztenssel? :roll:

Monyoka

Sajnálom,látom mégis megjött...azért ha a hőd nem esik,ez érdekes,nem?

Angel

Lesznek még nagy dudáid,ne aggódj :).Aztán majd megint elmúlik... :? Nekem vagy 2-3 számot is változtak oda-vissza... :?

Athiz

Mi ez a névválasztásos progi?És hol találom?
Gabriel ára...huh...:shok:
Nem tudom,milyenek a hőgörbéid,de azért be lehet lőni nagyjából szt...Méhnyaki nyák?

Kriszti

Küldd át a fotót mélben,megírom az emilcímem priviben!Majd felteszem!
tiszta cumik :D
Húúú,akkor egész nap szolgáltaban vagy? :roll: Én tuti besokallnék,ha 9-kor nem aludnának... :?


Junko


De jóóóóó!Már épp gondolkoztam,hogy baromira kéne nektek írni egy privit (mármint Tildit is ideértve... :oops:),hogy tudjátok,itt is vagyunk :wink: De megelőztél :):)
Örülök,hogy most megint katívabb leszel projektügyileg,remélem,most bejön :wink:
Beugró-lelépőkkel egyetértek :(... Építő javaslatok,mi? :?


Tontica

No,nem sikerült újraírni? :Wink:


Hasmenésre:Normaflore :)!

anyapoc
 
 


Moni

Közben megnéztem a terhesgörbémet Villővel és a 10-11. DPO-n nekem 37.1-ről 36.7 -re esett le!!!Tehát ez még nem mérvadó!!!És utána kicsivel magasabban folytatódott,de nem olyan magasan,mint addig!

anyapoc
 
 


Skacok... az indexen a Dr. Spockos topikban lehet olyan táblázatot kérni amiben benne van, hogy mi történik pontosan a terhesség alatt! Csak az ucsó menstruáció első napját kell megadni és az emilcímet!

Ide klikk:
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9041994

(sajna a regisztráció elég macera, de marha jó a táblázat... szívesen továbbküldöm az enyém és a topikban is van egy mintatáblázat, de macera átírni benne a dátumokat... ezért egyszerűbb egy sajátot kérni)

Jó szórakozást minden babavárónak / babásnak...
Vendég
 


Itt a mintatáblázat.... szerintem marha érdekes és hasznos... a babásodni vágyóknak is :)

http://www.mounet.com/~gablau/temp.txt
Vendég
 


Anyapoc
Sajnos a fényképezőről nem tudom a számítógépre felvarázsolni.Pedig a program,amivel próbálom tuti jó,és megjennek a fotók,betöltésfélét is művel,aztán meg sehol egy kép a mappában. :evil:
A gyerek ma véletlenül elaludt 9 előtt!Hála-hála-hála!

Most kicsit lépek,mert épp beleolvastam a babát szeretnénk-ba,és teljesen magam alatt vagyok. :cry: Tudjátok régebben írogattam oda,és ismerem a topiktagokat!

KépKép

KépKép
okr
 
 


Anyapoc, belépsz a www.origo.hu-ra, aztán bal oldalon láthatod a menüt, ahol rákattintasz a babázóra, és ott jobbra lesz olyan, hogy babanévkereső. Arra rámész, és máris ott találod magad a névkísérletek birodalmában. Azt is meg tudod csinálni, hogy a családi névhez hozzánézegeted a neveket, megmondja a program, hogy melyik név milyen gyakori, stb. Tök tuti! Próbáld ki, ha gondolod, meg aki szeretné.
Hát ami a méhnyaki nyákot illeti, fogalmam sincs. Én nem tapasztalok pl. tojásfehérjét ovutájt, pedig a terhességem előtt volt. Teljesen megváltozott a szervezetem azóta!

Na jó éjt, holnapi szép napot!
Vendég
 


Anyapoc
Reggelre megjelentek a képek,amikkel tegnap nem jutottam dűlőre :shock: Nemigazán értem,hogyan történhetett,de íme a fülbevaló:
Kép

KépKép

KépKép
okr
 
 



Hőm ma reggel tovább zuhant: 36.5 Szóval erről a ciklusról ennyit.
moni
 
 


Jó reggelt mindekinek :)
Anyapoc,
az asszisztensnővel jól összevitatkoztam mert hülyeségeket beszélt s emiatt én szenvedtem, mindegy, jövő hónapban (ha kell majd) biztosan magamat szúrom. Addig meg kénytelen vagyok hozzá menni hétköznapokon :(
Okr,
nagyon szép fülbevaló! Az én lányomnak nincs, fiúnak is nézte mindenki míg rendesen meg nem nőtt a haja :) Még tavaly nyáron is félig kopaszka volt, nagyon lassan nő szegénykémnek :) Míg kicsi volt sajnáltam kiszúratni a fülét, most hogy "nagy" meg attól félek piszkálná, rángatná és begyulladna.
Csakegy,
megnéztem és tényleg tök jó! :) Na csak egyszer legyek terhes, tuti én is kérek magamnak.
Vendég
 


Áfonya
Mi újszülöttkorában kifúrattuk a fülét.Hagyományos,szérumtű módszerrel.még csak meg sem nyikkant.egy hétig kamilláztam,és annyi.Nem volt vele gond.
A csecsemős nővér szerint minél hamarabb,annál jobb.Mert hát emléke nem marad róla,másrészt meg nem fogdossa,huzigálja,így kevésbé gyullad be!
Most már várd meg azt az időpontot,amikor ő kéri a fülcsit!Az is eljön hamar!
Nekem van plussz 3 lyuk a fülemben,azokat belőtték.Hát egyáltalán nem fáj,ez bizton állíthatom.Szóval lyukra fel! :D

KépKép

KépKép
okr
 
 


Nekem is mondta anno a csecsemősnővér, szadizmusnak tartottam. (igazából most is :oops: ) Én már akkor bőgtem mikor megláttam a sarkán a kis vattacsomót véresen (vért vettek tőle). Amikor oltatni hordtam, elötte mindig rémálmodtam, és le tudtam volna köpni magam hogy hagyom hogy ilyet műveljenek a gyerekemmel. Nem vagyok egészen normális, tudom :twisted:
Persze mostmár megvárom míg ő kéri, biztos látja majd az oviban vagy legkésőbb a suliban.
Vendég
 


Áfonya
Mindig azt tartsd szem előtt,mi az érdeke a gyereknek!
Én ebben elég határozott vagyok.Ha oltás van,fogom,viszem,és elmagyarázom,hogy bár fáj,de ez jó neki.Ezt a kicsi fájdalmat megéri az,hogy később ne betegedjen meg. :wink:
Szóval rajtam félelmet,vagy bizonytalanságot nem lát ilyen helyzetben.Nem jelenti azt,hogy nem sír.Ordít,mint a szamár,ha szuri van,de egy-két perc és megnyugszik.
A másik ilyen nálam a fogmosás.abból nem engedek! :lol:

Fülbevalót pedig hidd el,kérni fogja! :D A kislányok elég hiúak szoktak ám lenni,ilyen tekintetben!

KépKép

KépKép
okr
 
 


Persze hogy a gyerek érdekét tartom szem elött :) El is hordtam oltatni mindig, doktornéni mondá: fogjam le a kezét, én meg feleltem: fogja le maga, engem ne utáljon a kölköm. Volt hogy ki is mentem. Ezután is el fogom vinni oltatni persze, (vagy rátestálom a feladatot apukára :P ) de ez nem jelenti azt hogy jól érzem magam tőle.
Vendég
 


No,gondolom,hogy elviszed! :lol: Most én inkább arra gondoltam,ne tartsd szadizmusnak!

KépKép

KépKép
okr
 
 


Igazából nem tartom annak. Csak úgy fáj a lelkem mikor annyira sír! Simán meg tudnám fojtani a dokit olyankor :lol:
Vendég
 


Sziasztok!

Moni

Sajnálom,de tényleg várjuk meg a mensit,mert azért nekem ez az esés korai :?

Kriszti

Hááát,hogy Te mit művelsz a szg-el :wink:
Minden esetre a fotót köszönöm,ilyenre tippeltem :).Én is hasonlót néztem ki Villőnek,csak bordó kövekkel...egyébként nekem is ilyen van :D!
Fülbit mi 5 hósan rakattunk Villőnek,ez is átlövős volt,illetve inkább nyoós és tuti nem fájt,mert az elsőnél meg sem nyikkant, a másodiknál kezdett hisztériázni,mert akkor meg kellett fordítanom és úgy lefogni,hogy be tudja lőni a csaj a pontos helyet :)...
Jót aludtál? :wink:
Olvastam a topikot,nagyon megrendültem... :( Vissza is olvastam és szörnyű volt látni,hogy pár napja még semmi gond és mekkorát tud fordulni az emberrel a világ... :( Azt nem értem,ha befeküdt a lány,akkor hogyan nem vették észre,hogy romlik a szívhang...igaz csomónál pillanatok alatt kész a baj... :( Minden esetre nagyon-nagyon elszomorodtam... :(

Áfonya

Sajnálom a vitát,remélem azért rendeződik a helyzet,hogy ne keserű szájízzel menj oda mindig... :?
Oltás:anyukám nekem mindig azt mondta,hogy jobb lyukas bőrrel élni,mint ép bőrrel meghalni :D!Én ehhez tartottam magam mindig és a gyerkőcökkel kapcsolatban is...
Egyébként meg nem hinném,hogy téged utálna Enikő azért,mert lefogod a kezét.Gondolj csak bele,hogy mások sokkal nagyobb bűnöket követnek el a gyerekeik ellen,azok mégis ragaszkodnak hozzájuk... :roll:
Másrészről meg ha bizonytalan vagy,azt a gyerek megérzi és azért fog félni...A 3 éves oltásnál már simán meg lehet vele beszélni,hogy most mi következik.Én ezt tettem Bulcsúval,elmondtam,hogy fájni fog,de pl amikor megütötte itt vagy ott magát,az sokkal jobban fájt neki.És hogy ez kell,mert így nem tud megbetegedni,ami sokkal rosszabb lenne stb....És észre sem vette szinte,csak egy szisszenés volt,amikor benyota az anyagot a dokinéni. :)
Persze,tudom,könnyen dumálok,de hidd el, a gyerekek sokmindent megéreznek velünk kapcsolatban,amit nem is gondolunk! :)
Próbáld csak ki majd,biztosan működni fog :)!
No meg legtöbbször nem az oltás miatti fájdalom miatt sírnak szt,hanem inkább az ijedség,mert lefogják őket,vagy mert nem tudják,mi történik,mert anya is pánikol stbstb...Tehát ha Te ezt természetesnek veszed(vennéd :roll:),akkor ő is és mindketten nyugodtan átvészelnétek :).

Athiz

Köszi az oldalt,megtaláltam,jó lassan töltött be mindnt :?
Minden esetre a mi neveinket nem dobta ki :D!De érdekes :).
Nekem is megváltozott a terhesség óta a szervezetem,de pont fordítav... :? Én Bulcsú előttig azt sem tudtam,mi az a nyák stb...Most meg olyan egyértelmű,ha nem hőmérőztem volna,akkor is tudtam volna,mikor van PÉ Villőnél :wink:...egyébként nem midnekinek jön ki (bocs :oops: ),vannak itt lányok,akik benyúlnak és úgy nézik.Így is írja Czeizel is...Meg a méhnyakat is lehet viszgálni.Ha kezd kinyílni félidőben és felpuhulni,akkor 1-2 nap és PÉ...Ebben Tontica a profi :).

Na,ennyit megint a szómenésemről :D!

Villő belázasodott,más baja nincs,de néha legyezi a fülét,lehet,holnap elviszem ügyeletre,remélem,hogy semmi komoly... :?

Pusztok... :)

anyapoc
 
 


Anyapoc,
vitát??? :shock: milyen vitába keveredtem már megint? :P Vagy még a régiről beszélsz? Ha igen, az tabu.
Az oltásról: én nagyon utálnám azt aki lefog miközben bántanak :D A 3 évesre majd megpróbálom felkészíteni, bár szerintem nagyon kevés esze van ahhoz hogy megértse az én lányomnak.
Villőt nagyon sajnálom, remélem azért nyugodt éjszakátok lesz! :( Ha holnapra sem múlik a láz és elviszed az ügyeletre, írd meg mindenképp mit mondtak!
Vendég
 


Ááááááfonya :D

Jaj,dehogy!Az asszisztenssel történt vitáról beszélek :?....
Ne írd már le ennyire a gyereked.Éppen elég magához való esze van egy 3 évesnek,hidd el és tutira meg fogja érteni,csak neked is hinned kell benne. :)
Hát nekem soha eszembe sem jutott,hogy a gyerekem azért utálna,mert lefogom... :? És nem utál...egyik sem :lol: !
Köszi,aro vagy,Villő egyenlőre alszik,mint bunda... :) Adtam neki egy germicid C-t,talán az segít valamit.A foga is brutálul jön,de nem vagyok meggyőzve,,hogy ezért lázasodott be... :? Este mindeképp írok,akkor leszünk csak itthon :).
Olvastam a másikban a mensis PÉ...hát én hallottam nem egyről,akiknek bizony mensi idején volt/van PÉ és még teherbe is estek.Itteni fórumos ismerősmnek pl 17 év kihagyás után így fogant a második picije.Persze voltak egyéb gondjaik is,amit kikezeltek,aztán mégsem sikeredett.Akkor vett tőlem egy PÉ-t kimutató készüléket(Persona),ami kimutatta neki,hogy közvetlen mensi után(jó,nem alatta :D) van PÉ.Nem akarta elhinni,mondta a dokinak is,az meg azt mondta,hát ha mégis,akkor hajrá.És abban a hónapban meg is lett Kristóf :).Pedig bizony ki gondolná...egy fel sem épült mnyh és mégis... .roll:
Szóval azért mindig nézz körül a krt-on,nehogy mégis szembe jöjjön az a beduin törzs :D:D:D:D!

anyapoc
 
 


Jah az asszisztens! :lol: félreértettem, bocsi. Nem gondolom hogy azt rendezni kéne, úgy ostoba az a nő ahogy van, jövő hónaptól mindenképp magam szúrom, a hétfő keddet meg kibírom vele valahogy.
A mensis peteérésről én pusztán annyit állítottam hogy nagyon ritka, elképzelhető hogy van, az pedig hogy közvetlen utána van biztos nem is olyan ritka... (Erről is mi jut eszembe? Másnak bezzeg mensi közben is sikerül teherbe esni, nekem meg... :( )
A körúton nagyon ritkán járok vidéki lévén, de majd nyitva tartom a szemem ennyire: :shock: :lol:
Vendég
 


Áfonya

Asszisztens... :( Akkor sok sikert :)!
Mensis PÉ... :? Mondjuk akiről én tudok,az megszenvedett érte.3szor vetélt el,mire rájöttek,hogy véralvadási zavarara van és ezért mennek el a babák.Ebből az egyik spontán 3as ikerterhesség volt,két egy petéjű és egy külön petéjü... :roll....
Szóval mindig csak előre felé nézni :wink:!

anyapoc
 
 


Ne haragujatok, csak egy villanásnyi időm van! :(

Anyapoc
Bár a lázra nem jó,de a fogzás egyéb tünetét enyhíti a Chamomilla CH 15 .Homeos bogyók,egyszerre 5-t kell beani a gyereknek.Ha kicsi hozzá,hogy szétrágja,össze is lehet törni,és teával megitatni.Nálunk nagyon bevált.
Az oltásról látom egyformán vélekeünk. :D
Jobbulást Villőnek!

A topikos történet nekem is eszembe jut,naponta többször :( :( :( Gondolom kitolásnál történhetett a baj,no persze ki tudja!
:cry:

KépKép

KépKép
okr
 
 


Sziasztok! :)
Jövök én is, csak tegnap leugrottunk a Balcsira. Rengetegen vannak.
És nagyon sok balesetet láttunk az úton. :cry:

Nekem ma 2.cn. :cry: Ez van. Már azért rákészültem.
Csak azt nem értem, akkor miért vol ma a hőm 36.9....
A vérnyomásom is klassz. Rendszeresen mérem pár napja és inkább alacsony. A szerdai nagyon magas értéket nem értem.....

A "Babát szeretnék"-be én is beleolvastam és így ismeretlenül is megrázó... :( :(
zsazsóka73
 
 


Sziasztok!

Itt dög meleg van,gondolom,felétek is :?
Villő még lázas,de nem vittem dokihoz végül,mert már inkább csak hőemelkedése van.Én most a 3 napos lázra tippelek,hát majd holnapután kiderül.. :?

Kriszti

Köszi a tippet,ismerem a Chamomillát,szoktam is alkalmazni,de most ennyire nem vészes a helyzet :).egyébként teában beadva nem jó,mert a homeos szereknek pont az a lényegük,hogy előtte és utána fél órával nem szabad enni-inni, és persze közben sem..:wink:.Ezért én kis kanál (műanyag) vízben szoktam neki feloldani és így beadni.Egyébként neki hatott,amikor az eslő foga tört át,de most nem emiatt nyügi...:? Ja,és az első már kint van a felsők közül :):
A kitolásnál már figyelik a szívhangot,szt már előtte baj lehetett.Nem tudom,de nagyon sajnálom,hogy ez történt... :?

Zsóka

Hát ezt én sem értem.Ha a következő napokban sem csökken a hőd,akkor vagy forróvérű lettél :D,vagy valami csak van ott :?
Balcsi =tömeg...Nekem mondod? :? Anyuékhoz már reggel alig tudtam eljutni.Most meg hazafelé annyian mentek a 8-asra,meg Győr felé,hogy csuda...És persze itt nem gyorshajtás van,inkább 60-al a 40 fokos kocsiban :?...
Vérnoymásod :)...ez nagyon jó,lehetséges,hogy akkor vmilyen front volt,vagy csak éppen aktuális értéked nem volt okés.Ami normális,ezért kell egyszerre legalább 3 mérést csinálni,illetve napkában többször...ha tudtad,akkor bocsi :oops:

Többiek????

És a lényeg:Villő ma elkezdett sétálgatni a bútorok mentén :):):)!

anyapoc
 
 


Sziasztok, itt vagyok, megvagyok!

Anyuéknál hétvégéztünk, mert a szülinapját ünnepeltük. Azért kis veszekedés is volt, de nálunk ez már csak természetes :shock: !

Anyapoc, remélem, holnapra meggyógyul a kicsibabácskád, és tovább sétálgat majd a szobában! Én is annyira örültem, amikor Szilikém először sétált át egyik helyről a másikra, mondjuk Ő iszonyú hamar tanult meg állni (5 hónaposan) és járni (9 hónaposan) is. Olyan jó érzés volt! Adj légyszi puszit neki a nevemben!
Vendég
 


Zsazsó, én is írtam már neked, hogy nagggyyyon gyanús ez a hő, talán mégis lehetséges, hogy babus van a dolgok mögött?

Anita történetét én is elolvastam, annyira borzalmas, és tényleg érthetetlen, amikor már 24. hetes csöpp emberkéket tudnak koraszülés miatt életbentartani, egészséges, nagyra nőtt, idejét betöltött babákat hagynak meghalni! Felfoghatatlan, mi ez a kettős dolog! Nem nézték a szívhangot? Nekem rendszeresen nézték, igaz, így is rá volt csavarodva Szilire a köldökzsinór, de szerencsére nem zárta el az oxigént, úgyhogy semmi nem volt. Hát senkinek nem kívánok ilyen borzalmat, még az ellenségemnek sem! Remélem, nem baj, hogy erről írtam!
Vendég
 


Athiz

Villőnek átadom a puszit :),köszi :).
Szilárd is olyan kis korai volt,mint én :wink:.Én is 5 hósan álltam és 8 hósan már futottam.És mivel már akkor sem voltam túl méretes (45 cm-rel születtem :D),így mindig mondták a strandon,hogy "ott fut egy csecsemő" :D:D:D!
Gondolom,akkor Szilárd is mindig nagy meglepetést okozott :wink:.Enyimek mindit a nagykönyv szt időre csinálnak :D!
Köldökzsinór:szt majdnem minden babára rá van tekeredve a köldökzsinór,sőt,sokszor pont a nyakukra.Nálunk mindkettőnél ez volt,semmi gondot nem okozott.A gáz,ha csomó képződik,bár ez is elég gyakori(ahogy én olvastam),csak sajnos előfordul,hogy megszorul és akkor pillanatok alatt kész a baj... :( Talán észre sem veszik,ha a kismama nincs folyamatosan gépen.Ez is egy furi kettősség.Az egyik részünk küzd az ellen,hogy folyamatosan gépen legyen,mint én is,mert nagyon lelassította a második szülésemet ,míg ilyen esetekben meg felfoghatatlan,hogy nem veszik észre... :?
Na,bocs a fejtegetésért,de engem is megdöbbent az ilyesmi...és ennél durvább dolgok is vannak sajnos a közvetlen közelemben... :(

És igazán tehetnél már fel képet Szilárdról!!!!! :D

anyapoc
 
 


Anyapoc,
örülök hogy jobban van Villő. Én mindig csodálom a lányom, ritkán beteg de akkor is játszik, nevet, olyan lázzal is amivel én rég nyöszörögve fekszem, hovatovább haldoklom. És tök jó hogy elindult! :D Na mostmár aztán nemsokára igazán futkoshatsz utána naphosszat, a sebessége jelentősen megnövekszik :D
Vendég
 


Anyapoc
Nagyon ügyes leány Villő! :P Hát,ha 3 napos láza van,akkor remélem még 1 nap ,és vége!
Ada egyébkétn nem volt ilyen ügyika,ő inkább mászott.Eljárni,is csak 14 hónaposan volt hajlandó :shock:

Apa tegnap megnézte a Tropikárum veoldalát.Húúú,nagyon készül! :lol: Elolvasott minden kis betűt!

Szülés kitolási szakában van egy kritikus rész,asszem,amikor a kismdence alsó szakaszán halad át a fej.Ott a legkeskenyebb a szülőcsatorna.Én arra tippelek,ott beszorulhatott a zsinór.No persze ez találgatás,csak a Jóisten tudja hogyan,és miért történt,de nagyon borzasztó! :cry: (Ja,és úgy emlékszem,ha ott a feje a babának,már nem lehet császározni sem)

Athiz
Rajtam folyamatosan volt CTG,mert oxytocint kaptam.Szerencsére a zsinór nem csavarodott sehová.


Gyerekem kidőlt.a nagy meleg ,meg a hosszú séta megtette a hatását :D

KépKép

KépKép
okr
 
 


Anyapoc! :)
Villő nagyon ügyes! :!: És mielőbbi gyógyulást kívánok neki!

Athiz, Anyapoc!
Nem nagyon értem a szervezetemet.
Hogy biztosra menjek, ma reggel két lázmérő volt a számban - egy digitális és egy normál - és mindkettő 36.9-et mutatott....
A vérnyomásomat meg lehet, hogy vagy a munkahelyem (mert ott mérték) vagy a reggeli órákban látott súlyos autóbaleset látványa nyomta fel...
Jövő héten meg úgyis kérek időpontot a nőgyógyászomhoz és majd kiderül, mi a helyzet....

Ez a köldökzsinór-dolog nagyon durva.
Az ember aggódik, hogy mikor jön össze a baba, majd az élete utána lesz csak folytonos aggódás! :wink:
zsazsóka73
 
 


Hát én is oxitocint kaptam, amit borzasztóan sajnálok, mert emiatt át kellett menjek az Ikeás szobából a sima szülőszobába, úgyhogy én is ágyhozkötött voltam! :?
Viszont a baba szívhangját olyan kis pici tollszerűséggel nézték, nem nagy géppel, így bármikor meg tudták állapítani, hogy mi újság odabent!

Anyapoc, majd töltök fel képeket is, csak most mennem kell fürdetni a picikémet, mert alig aludt ma valamit, és már nyügis.

A rémtörténeteket pedig mellőzhetné az élet!

A Tropicáriumról nekünk is vannak képeink az állatokról, majd lehet, hogy azt is teszek fel!

Csóka
Vendég
 


Zsóka
Rendes méhnyálkahártyás mensid van? :?:
Mert ez nagyon fura! :shock: Nekem már a görbe is az volt,mert nálad szép p.é-ket mutat mindig a hőmérő!

KépKép

KépKép
okr
 
 


Köszönöm Villő nevében a dícséreteket,majd holnap átadom neki,mert már alukál :)!

Annyit még róla,hogy elkezdtem egyszer alatatni,mert ha kétszer latattam,akkor már csak ippeghogy sikerült alukálnia,volt,hogy csak 40 percet kétszer stb...És ma így aludt egyben több,mint 3 órát :):):)!Úgyhogy ez a mai napon másik nagy történése :)!
Na,ennyit a dicsekvésről... :oops:

Áfonya

Hát Villő elég nyafi,úgyhogy egyenlőre én is csodálom a lányodat :D:D!Bulcsú jól bírta a dolgokat,de szt később Villővel sem lesz gond.Csak most 4 fog,hőemelkedés ,dög meleg :?
Már napok óta akarom neked írni,ha rövid Ő-vel írod Enikő nevét a csíkra,akkor kiírja rendesen :).Villő miatt tudom én is :D!
Futkosás:hát majd anyukám futkos,mert szt mire lendületbe jön,akkor már ő lesz vele :).Én majd leragasztom a padlóra :D:D:D!


Kriszti

Hát majd akkor most jönnek a kiütések :?...De sebaj,legalább ezen is átesünk :).
Bulcsú nekem sem siette el a dolgokat,ő is csak 15 hósan kezdett járni mindenféle kapaszkodás nélkül,igaz akkor azonnal bejárta az egész lakást.Addig kapaszkodva,na meg mászott ezerrel :)!....Villő viszont annyira követi őt szinte mindenben,hogy szt ő sem fogja elsietni... :roll: De karácsonykor már saját lábán jön ő is megnézni a fát,az tuti :wink:!
Szülés:igen,ott van a kritikus pont és bizony onnan már nem lehet csaszizni,ilyenkor jön a vakuum vagy a fogó... :(
Én is fostam,mert mindkét kölköm nagy fejjel született hozzám és a saját súlyukhoz képest,de nem volt gond,elég széles a csípőm... :) Pedig elsőre ,amikor Bulcsúval mentem be, a doki kérdése egyből az volt,hogy hány centi vagyok :D!
Bulcsút én is oxival szültem,rajtam is folyamatosan lógtak a műszerek,meg az infúzió,de a végére eléggé leromlott a szívhangja,így az 1 órás kitolás végén már a doki a hasamon feküdt,hogy ne legyen baj.Villő meg olyan természetesen született,hogy ennél már nem is lehetett volna azabb :lol: ...legfeljebb,ha otthon születik :wink:...és azért ez jó érzés volt... :)
Tropikárium :lol: ...azért azt ne engedd,hogy 40ezerért merüljön :D:D:D:D!Biztosan nagyon fogja élvezni,annyira szuper,szt mi midnen évben meg fogjuk látogatni :).Másik nagy vágyam most,hogy visszamenjünk az Állatkertbe,mert egy csomó mindent nem néztünk meg és van egy lepkeház!!!! :)
Ada már alukál? :wink:

Zsóka

Hát tényleg furi,itt akármi is lehet.Egyébként rendes méhnyálkahártyás mensinél is lehet baba,pont asszem Monyoka írta a múltkor... :roll:
A vérnyomásod simán lehet rossz mérés vagy az autóbaleset következménye.. :( Gondolom,nem volt szép látvány...Én mindig rettegek,hogy pont a szemem láttára történik valami,mert elég sokat vagyunk úton... :(:(

Athiz

Ha fürcsiztetek,akkor jöhetnek a képek :)!
De jó az a CTG,szt az lenne a nromális,ha mindenhol ilyen lenne.Engem baromira idegesített a sok kütyü a hasamon,ráadásul fekve egyszerűen nem lehet vajúdni!Én akkor mondtam,hogy szedjenek le rólam mindent,amikor a 2-3 perces fájásaim 10 percesek lettek és elaludtam két fájás között... :? És még burkot sem akart a doki emiatt repeszteni,mondván nem jók a fájások.No,akkor levetettem mindent,elkezdtem sétálni és fél óra múlva elment a magzatvíz :)...és majdnem 4 cm -t tágultam ennyi idő alatt...
Te miért kaptál oxit,Egyáltalán nem voltak fájások,vagy csak (:?) fájásgyenge voltál?

anyapoc
 
 


Anyapoc,
köszi a tippet, de a csíkom megjavult magától, nem csináltam vele semmit, már kiírja az Ő betűt. :)
Vendég
 


Kedves Anyapoc, megígérem, hogy holnap megpróbálok válaszolni is meg képet is feltenni, de ma már balhézni fog a párocskám, ha még itt csücsülök, ahelyett, hogy húznám vele a lóbőrt! Bocsi és jó éjt!
Vendég
 


Anyapoc
Én fájásgyenge voltam :D Bár sztem szuper kis fájásaim voltak.. :D :D

Villő alvása ma hogyan zajlott,nemigazán értettem :oops: Már késő van,gondolom azért! :oops:

Merülni biztosan nem akar.40 000 Ft?Tuti nem fog!Csak nézi őket üvegen keresztül majd! :D

Athiz
Képeket várjuk!


Zsóka
Mensit,mintha Editke is írta volna,hogy vele az anyukája 5 hónapig menstruált!
Érdekes dolog! :shock:

Teszek nektek pocós képet.Adapocósat. :D Tegnap leltem rá egy régi memoriakártyán.Sajnos rengeteg képünk elveszett,ez az egy ilyen maradt csak meg :(
Remélem nem untatlak vele titeket! :oops:
Kép

Ez meg lábfotó.ekkora volt a tappancsom szülés előtt ,és után is 2 hónapig :( Kép

Ilyen volt Ada újszülöttnek:
Kép
No megszűnök mára! :oops:

KépKép

KépKép
okr
 
 


Szép jó reggelt mindenkinek!

Okr, Ada teljesen úgy nézett ki, mint az én Szili fiam! Eskü, majd mindjárt megkeresem azt a képet, és felteszem!
Egyébként gyönyörű! Meg a poci is. Én szeretem az ilyen képeket, és örülök is neki.

Anyapoc, az a dolog lépett fel, hogy fogok neked privit küldeni, kérlek olvasd el, és írd meg a véleményedet róla! És bocs, ha te nem így gondolod!

Szeretném, ha ti is látnátok a hőgörbémet, de nem tudom, szabad-e ide feltöltenem, vagy inkább hagyjam ezt a témát.

Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Na kedveseim, válogassatok, kinek mi/ki tetszik. Néhány kép a Tropicáriumból, a repülős az egyik hypermarketben készült, a többi itthon. Szili újszülöttképe pedig ugye a kórházban. Remélem nem baj, hogy ennyit tettem fel!
Vendég
 


Sziasztok!

Látom,én vagyok a legfrissebb itt :D!

Pocsékul aludtunk,mert Bulcsú még 11-kor is üldögélt az ágyban :?...és persze hajnalban felébredt és vagy másfél-2 órát forgolódott... :? aztán mire visszaaludt,felkeltek a felső szomszédok(fél /!!!!!) és elkezdtek motoszkálni... :( Így én alig aludtam... :(:(:(

Athiz

Nem azért írok ám,hogy azonnal válaszolj :wink:... Ezért nem kell bocsánatot kérned :roll:....
A helyzet ismerős,enyimpár is szokott morogni,ha sokáig itt ülök :D:D!

Áfonya

Tényelg megjavult... :roll:...lehet,hogy betűtípust váltottak babafalván :D!Na,így már nem olvassák félre a nevét :)!

Kriszti

Nagyon jók a képek!Nekem a BUlcsús képek a másik gépen vannak,ha Apa itthon lesz,elővarászoltatom vele és majd dobok fel ... :) Meg majd most Villőről,róla még talán van... :)
Hány hetes a pocid a képen?Nem is olyan nagy... :) A lábad...huh...én is láttam ilyet a terhestanácsadóban,szegényt nagyon sajnáltam,baromi szar lehet... :roll: Aztán 2 nappal utánam meg is szült a csaj :wink:... De nem votál toxémiás?
Újszülött Ada megpedig csudaszép :)!Lassan kezdek megint majd irigykedni... :shock:
Én is fájásgyenge voltam Bulcsúvel,de nagyon :D!Olyanok voltak a 2 perces fájásaim,hogy röhögve kibírtam őket.Nagy mellénnyel még mondtam is,hogy ugyanmáááááá,ha ez ilyen,akkor fél lkábon is :D!Aztán amikor bekötötték az infúziót,akkor majd' leszedtem a csillagokat!Egyébként a természetes fájások baromira másak!!!Remélem,majd megtapasztalod :)!
nekem akkor már kellett az oxi,mert 12 órája meg volt repedve a burok... :roll:
Villő alvása: no, a lényeg,hogy most már nem kétszer,hanem csak egyszer alszik ,mert ha kétszer altattam nap közben,akkor kétszer nyúlfarknyi hosszúságokat aludt... :roll: Így meg egyszer nagyot (most 3 óránál többet :lol: ) és ez így jó,mert végre megint együtt tudom őket alatatni... :) Így már érthetőbb? :roll:

Na,majd keresek én is képeket,ha lesz időm,most a lakást vakarom a koszból :D:D!

anyapoc
 
 


Hopp, kimaradt az oxytocinos téma. A lényeg, hogy már pénteken este folyni kezdett a magzatvíz, úgyhogy irány kórház, befekvés, stb. Fájásmérővel mértek jó kis fájásokat, de fájni nem fájt, csak a derekamat éreztem bizsergőnek. Aztán vasárnap reggel adtak egy fél tablettát, ami méhösszehúzódásokat vált ki, de csak du. 1/2 3-kor kezdődtek, de akkor mint állat, semmi perces fájás, csak egyhuzamú idegtépő fájdalom. Azt hittem, becsinálok, szerencsére apa fél óra múlva már odaért, és folyamatosan masszírozta a derekamat. Anélkül nem bírtam volna ki! Iszonyú jól haladt minden, és főleg gyorsan, de a kitolásnál lefeküdtem sajna, és enyhültek (szerintük) a fájások, ezért átvittek a sima szülőszobába, és bekötötték az oxyt. Na innentől kínszenvedés volt minden perc, végül bejött az ügyis fődoki, és megfenyegetett, ha nem tolom ki a babát egyedül, hozza a vákuumot. Végül rátámaszkodott a pocimra, amitől nagyon féltem, mert nagyon rosszakat hallottam arról, amikor a babát kinyomják a hasból, de nem volt mit tenni. Végülis 19.15 perckor Szili elővillant, és megvolt a boldogság!

Bocsi, hogy ilyen hosszú voltam! Pusz
Vendég
 


Hát a szüléshez hozzászólni nem tudok, nekem be sem indult, sürgősségi császár volt. De amiket írtok, nem is igen szeretnék tapasztalatokat az ügyben :? Igaz a császár utáni éjszakát nonstop végigsírtam az intenzíven, tehát a "vajúdásom" nekem is megvolt, és utána egy hétig még levegőt venni is eszméletlenül fájt, a gyereket is a pólyába markolva cincáltam közelebb magamhoz ha szoptatni kellett (mert arról hogy elvigyék szó sem lehetett!). Azt tudom hogy akkor a kórházban irigyeltük mi császárosok a simán szülősöket, 2-3 órára a szülésre már sétáltak, nekünk felülni is kín volt s kb negyed óra. Egyik sem könnyebb a másiknál, ki szülés elött, ki utána szenved, és ha döntenem kéne hogy a következő hogy szülessen nem tudnék dönteni. Szerencsére nem is nekem kell :)

Ada is, Szili is gyönyörű!!! Én kicsit sem haragszom a képekért! :)
Vendég
 



Anyapoc!
Betettem a hőmérősbe a görbém. Elég érdekes...
moni
 
 


SZiasztok!

Biztos már unalmas, de sajnos megint azt kell, hogy mondjam, hogy nem tudok rendesen visszaolvasni :oops:
A hőmérős topic pedig egyszerűen reménytelen :roll:

A szüléshez nem tudok hozzászólni. Legalábbis tapasztalatból nem.

Tuti császáros leszek, és lehet köveket hajigálni, de nagyon örülök neki!

Anyapoc,
már nagyon várom a dudákat! :mrgreen:

Kriszta,
aranyos a pocakos kép! :D
Egy villanásra azt hittem, mostani... :shock:

Zsazsókám,
nagyon furákat művel a hőd ebben a ciklusban... :shock:
Biztos, hogy mensi az a mensi :?:

Részemről tegnap elfogyott egy, azaz egy egész levél fogigátló! :wink: Ma belefogok a másikba! 8)
angel37
 
 


sziasztok.
lenne egy kerdesem,amit eddig senkitol nem mertem megkerdezni.

szules utan a huvely visszanyeri eredeti formajat.marmint nem fog azutan bennem lotyogni apa?

Kép
monyoka
 
 


Monyoka, én amondó vagyok, hogy lotyogni azért nem fog benned apa, bár én úgy érzem, hogy tágulékonyabb lettem odalent. A szex nem lesz rosszabb, legalábbis nálunk nem lett az, sőt!
Remélem, megvígasztaltalak kicsit! Babára fel! Mi van a tickereddel?
Vendég
 


athiz.

mondjuk en eddig is tagabb voltam....vagy csak apa kicsi:)na jo ez rosz vicc volt,szegyellem is magam.
tehat minden ilyen lesz.az jooooooooooo:)

nem birom ezt a hulye tickert kitorolni,nem tudom meddig akar nekem szamolni.az explorerben nem lehet profilt valtani hiaba katintok ra.a mozilla meg ezzel az internet szolgaltatovan nem igazan akar mukodni:(

Kép
monyoka
 
 


Csinálj máshol másikat, mármint tickert! Én is csinálhatnék neked, amit bemásolhatnál, de nem tudom, hogy a fertyhez vagy-e kötve, automatikusan az csinálja a tickeredet, vagy nem. Örülök, hogy megvígasztaltalak.

Cupp
Vendég
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet: