Sziasztok! Tudomásul kellene már venni, hogy míg a világ világ, és az asszonyok teherbe esnek, szülnek, mindíg lesz szövődmény és halál is, sajnos!
Igen, meghalt egy kismama szülés után. Mindent megtettünk érte, egy egész éjszaka küzdöttünk az életéért, ennek ellenére meghalt. Nem volt orvosi tévedés, műhiba. A fogadott orvosa egyetlen pillanatra sem hagyta ott, és az ügyeletesek, a szülésznők, a műtősfiú, az altatósok, intenzívesek mind-mind érte harcoltunk. Nem sikerült. Pillanatnyilag nem mondhatok részleteket, mert még nincs meg a törvényszéki boncolás eredménye, és addig egyetlen kórházi dolgozó sem nyilatkozhat. Ígérem Nektek, majd elmesélem a részleteket is, ha lehetséges. Addig is higgyétek el, nem orvosi mulasztás, szülésznői tévedés volt.
Az ikres esetről nem tudok, de gondolom megindult vetélés miatt kapott fájáserősítést, hogy hamarabb túl legyen rajta. Utána nyilván elaltatták, mert szakmai előírás ilyenkor ellenőrizni a méh állapotát, az esetleges benntmaradt lepénydarabokat kiüríteni stb... ha eközben olyan szövődmény lép fel, ami szükségessé teszi a méh eltávolítását, akkor az életveszélyt feltételez, és ilyenkor nem kell hozzátartozói beleegyezés, mert az élet megmentése mindennél előbbre való. Ebben az esetben nyilván ez volt az ár.
Hadd meséljek Nektek egy régi sztorit: több mint 10 éve történt. Második gyermekét szülő anyuka császármetszéssel szült. (az első sima szülés volt). Én akkor a gyermekágyon teljesítettem szolgálatot. Ilyenkor, mint bizonyára tudjátok, az un. őrzőbe kerül a kismama. Itt figyeljük a vérnyomást, pulzust, a méh összehúzódását, a vérzés mértékét stb, stb. Pontosan azért, mert a császármetszés, mint műtét, járhat és néha jár is komoly szövődménnyel. ( hányszor mondja a vajúdó: "nem bírom tovább, vegyék el császárral" és sem Ő, sem a hozzátartozó nem érti, miért "szenvedtetjük" tovább, ahelyett, hogy bevinnénk a műtőbe). Ebben az esetben a műtét után fél órával csillapíthatatlan vérzés lépett fel, végül ki kellett venni a kismama méhét. 3 nap múlva a szemembe vágta, sose bocsátja meg amit tettem. Mármint azt, hogy énmiattam vették ki a méhét 26 éves korában. Nem értette, nem fogta fel, hogy az élete volt a tét, és az, hogy a gyermekei nem anya nélkül nőnek fel. Régen történt, mégis látom ma is az arcát, a szeméből sugárzó gyűlöletet. Igen, a hozzátartozó nem tud, nem is akar reálisan gondolkodni. Ez az asszony él, neveli a gyermekeit, lassan bizonyára elfogadta a helyzetét. De gondolom, amíg él, engem utálni fog.
Mit érezhet az, akinek odaveszett a lánya, párja, gyermekének az anyja? Én megértem a családot, beleképzelem magam a helyükbe, és nincs bennem harag, csak mérhetetlen bánat. Sajnos a média, az ügyvédek csak hírt és pénzt akarnak kicsikarni. Nem érdekli Őket sem a család mérhetelen kínja, sem az eü dolgozók szakmai igazsága, emberi meghurcolása!!! Igen, persze, mi is követünk el hibákat, még orvosi hibákat is, de a fentek nem erről szólnak. És talán mi is megérdemelnénk annyit, hogy megkérdezzenek minket, mielőtt elítéltetünk.